A Cadillac méltóságteljesen suhant az úton. Senki nem csodálkozhatott volna, ha valamelyik, szembehajtó felmászik a fára, vagy legalábbis vargabetűt ír le, meglátva a kocsi utasait. A kormánynál, és a mellette lévő ülésen, két szakasztott egyforma férfi ült. Mégsem a meghökkentő látvány okozta a balesetet, hanem a kamion volánja mellett elszundító sofőr tért át a záróvonalon, és elkapta a kocsit, amelynek vezetője már nem tudta elkerülni a frontális ütközést, legfeljebb tompítani tudott, a várható ütésen. Mindkét kocsi lefutott az útról. A kamion nem borult fel, csak imbolygott, amig a vezető – felriadván- úrrá lett a járgány felett. A személykocsi kettőt perdült a levegőben, és talpra állt. A baleset színhelyén egy darabig semmi nem mozdult. A kamionos erőt gyűjtött a borzalomra, ami rá várhat, és amiért egyes egyedül ő a felelős. A Cadillacben ülők közül csak az egyik maradt életben. Csodával határos módon a haja szála sem görbült meg. Egy pillanatig dermedten ült, látta hogy a kamion felől nem mozdul senki, fejében kusza gondolatok száguldoztak. Ugy döntött, hogy nem várja meg, amig a kocsik csikorogva fékeznek és odafutnak hozzá. Gyors, de nyugodt mozdulatokkal csatolta le karóráját, és cserélte el a halottéval. Elővette a tárcáját, amelyben igazolványait, hitelkártyáit tartotta, kiürítette a zakója zsebeit, és mindenét elcserélte a bátyjáéval. Mire végzett, az ereje is elfogyott. Mozdulatlanná dermedve tűrte, hogy kiszedjék, a  kocsiból. Hallotta a vijjogást. Megérkeztek a mentők és a rendőrség.

-Megmondaná a halott nevét? –kérdezte Rex hadnagy, az életben maradó férfitől.

-Cliff Day. A testvérem volt..ikertestvérem..

-Csak ellenőrizni akartam, a nála talált iratok adatait. Felesége volt, vagyis kit értesítsünk a…

-Menyasszonya van.,.azazhogy volt. Nem is tudom. A szüleink négy éve autószerencsétlenség áldozatai lettek. . A hideg futkosd a hátamon, ha arra gondolok, hogy ránk is majdnem ugyan azt mérte ki a sors. Meghalt?

-Igen. Az ön neve?

-John..John Day -vágta rá a férfi, és úgy tett, mintha elveszítette volna az eszméletét. Nem is kellett nagyon rájátszania. Az orvos felhúzta a szemhéját, ellenőrizte a pulzusát, és intett a mentősöknek, hogy szállítsák el. – Sokkos állapotba került..de hát csoda?

Mindenről tudott, ami körülötte történt. Nagyon fáradtnak érezte magát. Ugy tűt, mintha a személyes tárgyaik cseréje, több mázsás súlyok többszöri emelgetését jelentette volna. Pedig ő csak John akart lenni, Johnként szeretett volna tovább élni, ha már a sors ilyen kegyetlen választható út elé állította. John szerelmes volt Mia Forbes-ba és feleségül akarta venni. Miába ő is szerelmes volt, mégis a bátyja nyerte el, a lány szívét. Sokszor elgondolkozott rajta: vajon mivel? Kinézésre szakasztott egyformák voltak. A természetük sem sokban különbözött, legalábbis nem olyasmikben, amit egy kívül álló azonnal felmérhet. Ők ketten ismerték egymás gyöngéit, erényeit, de egy idegen nehezen igazodhatott el rajtuk. Mégis John győzött. Ő azt hitte nem éli túl, a lány elvesztését. Ahhoz is elég lett volna hozzászoknia, hogy ikertestvére, akivel kicsi koruk óta, szinte a nap minden percében együtt voltak, és szüleik halála még inkább egymásra utalta őket, elszakad tőle egy lány miatt. Megnősül. Családot alapít. Otthona lesz, ahova ő csak vendégként járhat. Sokszor ébredt hideg verejtékben, mióta John közölte vele, hogy elveszi Miát. A lány miatt támadt ott a kocsiban élete legnagyobb, és egyben legmerészebb ötlete., Úgy érezte, ha már a testvérétől el kellett szakadnia, legalább Miát megszerzi magának. Miát, aki olyan szép és kedves, – mint az édesanyjuk volt,_akinek mozdulatai lágyan simogatóak, és aki miatt úgysem tudott volna soha megnősülni, ha száz évig élhetne, akkor sem.  Megtűrt harmadikként eljárni John házába, és titkon csodálni, imádni a sógornőjét. Ez lett volna a sorsa, ha a baleset közbe nem szól. Úgy érezte, őrültség lett volna  kihagyni, a lehetőséget. Mia másként fogadná el őt, John helyett. Őszintén szerető típusú emberke, aki nemcsak hosszu ideig gyászolná az elveszített kedvest, de talán képtelen lenne egy ugyanolyannal vigasztalódni, akár évek múlva is, aki a puszta megjelenésével is a hőn imádott férfira emlékezteti. Neki sem lett volna kellemes, még ha idővel révbe érhetett volna is Miával. Nem mindegy hogy ölelés közben, ő van jelen, teljes mivoltával, vagy a tíz perccel idősebb testvér szelleme, szerelme, mozdulata kísérti azt, akit ölelve boldogítani akar.

-Nem tehettem másként! – nyugtatta magát a kórházi ágyon, miközben igyekezett úrrá lenni minden mozdulatán. Vigyáznia kell. John több mindenben kicsit más volt. Csak egyben dologban lehet biztos: sem vér, sem DNS vizsgálat nem árulhatja el, mert a világ hatmilliárd négyszázmillió embere közül senkinek nem egyezik meg a DNS-e, csak az egypetéjű ikreké. Rengeteg közös emléke lehet Miával, és egy borzalmas helyzetben átszenvedett, sokkos állapot még jól jöhet. Köztudott, hogy az ilyesmi, tudatkiesést, emlékezet kihagyást okozhat, ami felmentheti, ha bármiben vét, vagy elakad. Arra riadt, hogy nézik. Mia állt az ágya mellett. Szemei tele voltak könnyel. Ő nem tudott megszólalni. Nem azért, mert nehéz lett volna hazudni, de ugy gondolta a szavakkal vár, hátha a lány átsegíti a dolgok nehezén.

-Drágám -nyult a keze után Mia.  Kedvesem. Nagyon szenvedsz? Nincs többé Cliff..elveszítettük őt. Veled érzek. Cliff nagyszerű fiú volt. Sose tégy szemrehányást magadnak, amiért átengedted neki a kormányt. Olyan kedvesen tudott erőszakos lenni, képtelenség volt neki ellentmondani.  Ismertem..tudom. Hogy érzed magad, drága John?

Válaszolni nem tudott, csak biccenteni próbált, és eleredtek a könnyei.

-Sírd ki magad. Nem lát senki, csak én. Előttem nyugodtan szabadjára engedheted a fájdalmadat. Amióta meghallottam, mi történt, én is állandóan siratom. Milyen remek fiú volt, Cliff! Annyira olyan mint te, és egészen más. Kiegészítettétek egymást. Most elmondhatom, talán oldom is vele egy kicsit a fájdalmadat, -és nem is érzed sértőnek- sokáig képtelen voltam választani köztetek. Ha vele voltam utánad vágytam, és ha melletted lépdeltem, hiányérzetem volt. Ugy éreztem magam, mint amikor valaki egyik kezét nem használhatja, de csak akkor döbben rá, amikor nyúlni akar vele, valamiért. Aztán mégis sikerült választanom John, és halálomig hiszem, hogy helyesen döntöttem. Te vagy az igazi…a nekem való.

Pár nap múlva hazamehetett, a John nélküli, közös házba. Jó időbe telt, mire ugy ahogy beilleszkedett bátyja életébe. Hiába voltak ikrek, különbözött az járásuk. Aláírást kellett változtatnia a bankoknál, de azzal indokolta, hogy nagy ütés érte a jobb csuklóját, képtelen ugy írni mint azelőtt. Miával megbeszélték, hogy érte megy a kórházba, ő mégis egy órával előbb hazahajtott, taxival. Nem akarta, hogy a lány bármit is felismerjen a ruházatában, ami Cliffé, és amiben kórházba szállították. Persze mondhatta volna, hogy heccből cseréltünk öltözéket, mert kíváncsiak voltunk, felismersz-e bennünket amikor megérkezünk. Azért vezette a kocsimat is ő..de túl sok lett volna a magyaráznivaló, a csere-mese lehetősége miatt.

Tudathasadásos érzés volt részt venni a saját temetésén, miközben szíve majd megszakadt, a koporsóban fekvő bátyjáért. Látta a saját nevét arany betűkkel: élt huszonnyolc évet. Istenem milyen kevés? Szegény John, szegény, drága John!

Az esküvőt három hónap múlva tartották meg. Mia nagyon türelmes volt, a sorozatos emlékezetkieséseivel a tétovázásaival kapcsolatban, de bántotta hogy sokszor látta, messze néző tekintettel, akkor is, amikor egymás kezét fogták. Csak nem vette észre, hogy..

A munkahelyi beilleszkedés nem okozott túl nagy gondot, mert a céget szüleik alapították, és ők vezették. Így mindig szem előtt voltak és egymás mellett is annyira egyformának látszottak, hogy még, ha csak egyiküket látják a beosztottak, és az üzletfelek, akkor sem gondolhatnak arra, ami történt.  Szinte a nap minden órájában eszébe volt, amit tett. Megpróbálta elfelejteni, de tudta, hogy sosem sikerülhet igazán. Érezte, hogy John abban a pillanatban megbocsátott neki odafenn, amikor a saját karóráját lecsatolta, de a lelkiismeretet nem könnyű elaltatni.

Egy évvel a tragédia után, úgy érezte egyedül kell maradnia, és gyertyát gyújtania testvéréért. Le kell zárnia az önmarcangolást. Meg kell értetnie vele, vagy önmagával, hogy nem szabad volt kihagyni a lehetőséget. Az élet az élőké. És Mia nélkül semmit nem ért volna az élet. Talán még meg is dicsérné a bátyja, amiért, egyszer az életben nem szerénykedett, gondolkodás nélkül kihasználta, a gyorsan tovatűnő, de döntő pillanatot. Annyi baj érte őket az életben, miért ne lehetne, akármelyikük is végre boldog? Ő elmondhatja, hogy az. Mia kisbabát vár. Elég nehezen viseli a terhességet. Lepihent. Ezt használta ki, hogy megpróbáljon békét kötni önmagával.

A dolgozószobában elővette a mécsest, amit hazafelé vásárolt. Mindigis szerette bámulni a lángot, nézni, a  logobó tüzet. Sokszor meg is szidták érte kiskorában.

- Egyszer még bajt csinálsz a folytonos tüzeskedéssel Cliff !- mondogatták neki, a felnőttek. John félt a tűztől. Azonnal megérezte az égés szagot, legyen az papír, gyertya, vagy bármi más. Ki nem állhatta a dohányfüstöt. Leült az íróasztalhoz, és meggyújtotta a mécsest. Leoltotta az olvasólámpát s csak a gyertya sejtelmesen imbolygó lángja világította be az arcát, ahogy közel hajolva belenézett.

Johni..nagyon boldog vagyok. Gyerekünk lesz. Ugye velünk örülnél, ugye megbocsátottál nekem? Te, a neveden, bennem tovább élsz de engem név szerint eltemettek. Cliff Day nincs többé. Jogilag. Én nem létezem, de te, apa leszel. Ha fiú lesz, a te nevedet kapja. Tovább viszi az életed, vagyis az enyémet. Bűnösnek érzem magam, Johni, hiszen helyetted vagyok boldog..bárcsak megoszthatnám veled az érzéseimet..testvériesen, ahogy halálodig tettük.

Nem vette észre, hogy kinyílt az ajtó, és nesztelen léptekkel Mia közelit hozzá. Amikor már egészen mellette állt, zavarba jött, felállt és leültette a drága asszonyt, aztán elhelyezkedett a fotel karfáján és magához vonta kedvese fejét. Jó darabig hallgattak, miközben a mécses, meg-meglibbenő lánggal, csendesen égett.

-Kiért gyujtottad? -nézett fel, rá, nagy sokára Mia -könnyes szemmel. -Johnyért, vagy magadért?

-Te..te tudod?

-Régen sejtettem, de most lettem biztos benne, és abba is hogy vele tévedés lett volna. Mindig is téged szerettelek Cliff. Johny még a születésnapi tortáján sem szerette a gyertyát, azt mondta, a viasz szagától émelygés fogja el

-Csitt! – csókolta le a felesége ajkáról,a szót Cliff. -Velem élsz, de kettőnk szerelmében lubickolhatsz, és azt szeretném, hogy te légy a legboldogabb asszony a világon. Ő sem akarhatott volna mást..