Molly Woods útja a mozi előtt vezetett el. Majdnem a bejárat előtt, szinte földbegyökerezett a lába. Szembejött vele egy fiú, akinek a megpillantása ugy érte akár a villámcsapás. Maga sem értette mi lepte meg annyira, miért nyűgözte le a férfi látványa, de fura döbbenetét nem tudta palástolni. Hirtelen megtorpanására a férfi is felkapta a fejét. Vele először fordult elő, de a barátnői mesélték, hogy kerültek már hasonló helyzetbe. Egyikük például olyan srácot látott meg, aki hasonlított egy filmszínészre, szinte nem is hitte, hogy nem azt látja, nagyon meglepődött, a fiú észrevette hogy felfigyeltek rá, megtorpant, bámulták egymást, aztán nevetni kezdtek és, megismerkedtek. Vele is valami ilyesmi történt, azzal a különbséggel, hogy ö nem tudta volna megmondani miért lepte meg a fiatalember látványa. Szó se róla, szemrevaló férfi: magas, barna, vállas, jólöltözött, de olyan alakon a legolcsóbb gönc is jól mutatna. A szeme meleg barna mosolygós, a szája szépen ívelt. Az, hogy a fiú észrevette az ámulatát, elbizonytalanította és – mert jobb kibúvót nem talált – betért a moziba. Tudta, hogy a kedvenc filmjét játsszák. Négyszer látta már a Krámer kontra Krámert, de mivel az előadások folytatólagosan menekülésnek is megteszi. Nem muszáj bennmaradnia másfél óráig, akár öt perc múlva kijöhet, ha gondolja, hogy a fura látomás elhaladt. Fél órát eltölt benn, annyi ideje van, addig oldódik a zavara és elfelejti ezt a furcsa kis intermezzót – gondolta amikor eltette a visszajáró pénzt és elindult a nézőtér felé. Fél szemmel látta, hogy mögötte egy alak a pénztárhoz lép és azt mondja:- A kisasszony mellé kérek!- Mindenki oda ül ahova akar – felelt a pénztárosnő és kiadta a jegyet.

Molynak megfordult a fejében, hogy legjobb volna be sem menni: vesszen a jegy, mi a csudának magyarázkodjék, vagy próbálja lerázni a fickót, aki szentül meg lehet győződve arról, hogy ki akart kezdeni vele. Pedig neki majdnem vőlegénye van, akit szeret, aki féltékeny, és kedves fiú, habár nincs olyan jóképű, mint aki miatt földbegyökerezett a lába. Még jó, hogy Dustin Hoffman remek filmje megy, így két legyet üthet egy csapásra. A nézőtéren alig voltak néhányan. Egyre nagyobb kedvet érzett a mozihoz, hiszen egy olyan romantikus lélek mint ö, sosem unhatja meg azt az aranyos kis srácot, aki szülei miatt kínos heteket él át. Amikor leült már javában benne voltak a történetben, de neki nem számított honnan kezdve nézi újra. A sor közepén kötött ki és nem csodálkozott, hogy megtorpantó fiatalember is odatart. Még felugorhatna, még kimehetne, arrébb ülhetne, még kikérhetné magának, ha mellé telepszik, amikor annyi az üres hely, de tudta hogy egyiket sem teszi meg. Mindigis hitt a véletlenekben, és ha ez a fiú az ö véletlen érzelem kimutatására így reagált, az elöl vétek kitérnie. Heccnek jó lesz. Majd elmeséli a lányoknak, meg Peternek, és jót nevetnek rajta. A moziban nem szemtelenkedhet, nem beszélgethet, legfeljebb a film helyett öt bámulja, de ha terhessé válik, addig ül arrébb, amíg tart a sor. Kellemesen csalódott.

A fiú leült a mellette lévő székre és tekintetét a vászonra szegezte. Múltak a percek és egy pisszenést sem lehetett hallani. Az ilyen régi filmek közönsége nem először látja a mesét, kedves neki, tehát odafigyel, és senkinek nem jutna eszébe megtörni a csendet. Az “utcai meglepetés” is elmélyülten figyelte a vásznon történő eseményeket. Fél óra múlva a film véget ért. Világos lett. Ilyenkor van pár perc szünet, amíg befűzik a film elejét, és indulhat az egész: elölröl. Molly nem tudta maradjon-e A fiútól tette függővé. Az körbetekintett és megszólalt:- Negyedszer látom! Nem nevetséges az ilyesmi? – kérdezte kicsit restellkedve.- Én is! – vágta rá Molly, mire elnevették magukat.- Másnak nem mertem volna bevallani! – de ha maga ugyanolyan szentimentális mint én, akkor miért titkolnám. A nevem Gerry.- Az enyém, Molly, de ezen kívül ne érdekeljen bennünket semmi, oké? Csak a filmről beszélgessünk, mert arról mindig tudnék mit mondani. Maga nős?- Annak néz?- Az nincs mindig a férfiak arcára irva.- És ha van, mikor van? – kérdezte kíváncsian a fiu.- Mondjuk tíz évi házasság után. Akkor a férjek arca már csupa unalom. Elfelejtenek mosolyogni, vagy nem is tudom. Még a szemük is szomoruvá válik.- És a nőké? – mosolygott a fiú. A maguk arca is árulkodó? Tudnom kellene, hogy maga…- Próbáljon olvasni az arcomról.- Szerintem még hajadon…- Eltalálta és, ezzel is kilógunk a nézők sorából. Nézzen körül. Csupa idősebb ember, akik vagy most szenvedik, vagy már megjárták a házasság poklát. Szerintem mindegyik a saját bőrén tapasztalta amit a filmben láthat, és mintha önön sorsukat élnék át újra, amikor Dustinék kínlódását követik, a gyerekért. Az anya érthetetlen, a törvény igazságtalan… az apa csodálatos. Magának is ez a véleménye a filmről? – kérdezte előre nézve a lány.- Hasonló. Egy nő, aki elhagyja a gyerekét, az nem ember.- Hanem?- Az állatoknál is ritka a szívtelen szülő…- De az nem, hogy egyik szülő a másik helyére áll.- Ha én megnősülök és gyermekeim lesznek…- Lesznek? – kérdezte mosolyogva a lány. Nem ijeszti el Dustin Hoffmann pokoljárása?- Okosabban csinálom. Az embernek sosem lehet olyan sok dolga, hogy a feleségét elhanyagolja. Az élet csak párosan lehet teljes és ha párosan éljük, akkor mindent felezni kell. Mindkét fél abból vállal többet vagy kevesebbet, amihez ereje, vagy természete van. Csak azokból lehet boldog házaspár akik kiegészítik egymást, nem az egyforma természetűekből, mert az nem elég. Az én gyerekem nem nőhet fel félszárnyú családban…- Mert maga abban nőtt fel? – nézett rá komolyan a lány.- Azt mondta ne beszéljünk magunkról és az helyes is. Maga meddig nézi?- Lehet, hogy végig. Az időmből kitelik… és maga?- Én biztosan végig, habár eszem ágában sem volt moziba jönni. Maga csábit ott be, de most már nem bánom. Ennyi véletlen nem lehet egyszerre. Moziba jöttem, pedig nem akartam, azt a filmet játsszák, amit szeretek, és maga is negyedszer látja, mint én. Maradok. Időm van. Este nyolckor indul a gépem vissza, hatkor van egy órai elintéznivalóm, addig enyém a város. Igaz, hogy amikor megérkeztem, nem moziban üléssel terveztem eltölteni a közbeeső időt, hanem városnézéssel.- Nem látta még?- Nem ebben az államban élek.- Ha akarja megmutathatok néhány híres épületet, vagy nem tudom mire kiváncsi.- Arra, hogy mit szólna hozzá a vőlegénye?- Honnan tudja, hogy van?- Gondolom!- Semmit. Megállapodtunk, hogy annyi szabadságot hagyunk egymásnak, amennyit magunknak elvárunk.- Boldoggá tenne, ha kalauzomul szegődne, de nézzük még egy kicsit a filmet. Kívülről tudom, hogy indul, de az ember el sem hiszi, hogy omolhat össze pillanatok alatt minden: a család az egzisztencia a boldogság, a gondtalan gyermekkor, a kényelmes férfisors… betelt a pohár. Tökéletesen megcsinált film.- Nem véletlenül tüntették ki. Már kezdik is. Most még annyian sincsenek, mint amikor bejöttünk. Nem valami rózsás ma a mozisok helyzete. Apám azt mondja a régi időkben órákat álltak sorba jegyért…- Akkor még nem volt tévé és videó. Ma szinte a premierrel egyidöben nézhetik otthon a leg ujabb filmeket, papucsban, fotelben ülve, és nem kell vegyülniük…- Ami fontos! – tette hozzá enyhe gúnnyal a lány. Én szeretem a mozit. Hangulata van. Varázsa.- Ha a párjával ül be az ember. Én szeretek kettesben filmet nézni, ne értsen félre, nem muszáj, hogy a partnerem nő legyen, csak valaki aki együtt éli át ugyanazt a csodát, aki ugyanúgy el van bűvölve a végén és akivel meg lehet beszélni a látottakat. Egyedül nézve a film is veszít a varázsából.- Nekem is kellemesebb, ha nem vagyok egyedül.- Csak azt nem szereti, ha megfogják a kezét.- Honnan veszi? – lepődött meg, Molly.- Gondolom. Mert én sem szeretem és miért ne lehetnénk másban is egyformák. A moziban elég a közelség, felesleges hogy az ember gyűrje, izzassza a másik tenyerét és olyan gondolatai támadjanak, amelyek idegenek a filmtől. De azért, még mielőtt elkezdik, nem bánnám, ha kezet adna…- Minek?- Bemutatkozásnál ugy dukál, nem? – kérdezte kisfiús mosollyal a férfi.- Tessék… fogja meg – nyújtotta kezét a lány.- Kellemes a kézfogása. Szeretem a száraz tenyerű, erős de mégis kecses női kezeket. De nehogy azt higgye, hogy udvarolni akarok. Valóban szeretem, és az ember miért ne mondja ki, azt amit érez. Sosem voltam híve a sumáknak. Maga is mondja ki amit gondol.- Kíváncsi lennék mit gondolt rólam, amikor megtorpantam a mozi elött.- Mi mást, minthogy emlékeztetem valakire, vagy éppen ilyen fiú a zsánere, esetleg egész egyszerűen ugy érezte: íme, itt az igazi! Válasszon.- Azt hiszem az első, de nem tudok rájönni, kire emlékeztet. – súgta elgondolkozva a lány.- Ha kellemetlen az emlékezés, inkább eszébe se jusson.- Ha kellemetlen lenne, akkor elfutok, nem cövekelek le maga előtt. Észre sem vesz volna, ha útját nem állom a máléságommal- Elgondolkoztam, de ha odafigyelek biztosan megakad magán a szemem. A gondolataim nem itt jártak.- Hanem?- Azt mondta ne érdeklődjünk egymásról, de annyit elárulok, nem a menyasszonyomon. Nincs. Komoly kapcsolatom sincs. Még korai lenne. Most kezdem a pályát. Majd ha egyenesbe jövök.- Tehát mindent feltesz egy lapra, az érvényesülésért, akárcsak a filmbeli Krámerék. Szerintem a boldogságnak akkor kell örülni és nyakon csipni, amikor itt van.- De honnan tudhatja az ember, mikor van itt.- Megsúgja a szíve. Például a mi találkozásunk lehetne regénybeli: meglátni és megszeretni, hiszen olyan furcsán botlottunk egymásba, de mégsem az. Legalábbb is nem hiszem. Egy kis időtöltés, reméljük kellemes, és némi ízlésegybeesés, ami nem ritka. – sorolta a lány.- Maga mit csinál? Tanul, vagy…- Természetesen tanulok. De még nem végzek…- És ha végez? Feladja, vagy beáll családanyának, mint Mrs. Krámer, hogy amikor betelik a pohár, és ugy érzi: többre képes nem azért tanult, hogy ne valósíthassa meg önmagát, otthagy csapot papot.- Nem sokat számit, hogy mit gondol rólam, de sosem hagynék ott csapot papot. Ugy értem a gyereket soha. Annyit nem érne meg az önmegvalósitás.- Akkor maga anyaszivű nő… akárcsak az anyám… volt.- Volt? – kapta el az alig hallható szót a lány.- Egy hete temettem el.- Sajnálom… ne haragudjon, hogy…- Magára? Van nekem kire haragudnom.- A sorsra?- A sorsot emberek alakítják és sajnos sokan a másokét is.- Ugy mondja, mintha a gyűlölet szólna magából.- Van benne valami.- Elhiszem, hogy dühös a halálra. Gondolom az édesapja is nehezen viseli…- Nem is tud róla! – vágta rá Gerry.- Nem tud az édesanyja haláláról? Bocsásson meg, de azt hiszem már megint beletenyereltem a legbensőbb magánügyébe, és…- Nézzük inkább a filmbeli házaspárt, meg a gyereket – súgta a fiú, tekintetét a vászonra szegezve.

Molly nem tudott odafigyelni.- Szegény fiú. Keserves élete lehetett apa nélkül. Ha jól értette amit mondott. Eltemetni egy anyát… még rágondolni is rossz. Jó ideje pergett a film, a mikor annyira felgyülemlett benne a sajnálat, hogy tenyerét rásimította a férfi, karfán nyugvó kezére. Az meg sem moccant, csak tűrte, és mire a film véget ért, meglepődtek hogyan bujt meg a jókora férfimarokban, az oltalomra vágyó, vagy vigasztalni akaró apró női kéz. Mihelyt világos lett zavarba jöttek, és ugy kapták vissza a kezüket, mintha égetnének.- Akkor megmutatja a várost, vagy már megbánta, hogy…- Sosem bánok meg semmit. Csak azt ígérem, amit be is tudok tartani. Ráérek és örömömre szolgál, ha megismertethetem a lakhelyemet egy más állambeli amerikaival. Minél többet tudunk egymásról, annál teljesebb életet élhetünk, nem? Olyan, mintha évek óta ismerném magát! – mondta kifelé menet Molly. – A szomorúság hamar összefűzi az embereket, az öröm gyengébb kapocs, de jobb rá visszagondolni. A bánatát el kell hogy felejtse az ember, különben sosem lehet boldog. Csak arra szabad emlékezni, ami szép volt… legalábbis idővel. De amíg friss a seb, és ilyen eseményt, amit a filmbéli kisfiú átélt, nem igen lehet nyomot hagyó lelki sérülés nélkül túlélni. Neki volt a legrosszabb,… ugy gondolom.- Jól gondolja. Annak a gyereknek az élete, akit egy szülő nevel, még akkor is nyomorult, ha jó anyagi körülmények között nő fel. Nekem elhiheti. Anyám csodálatos asszony volt, az én kerge gyermekszívem mégis folyton a hűtlen, sehol nincs, megvetendő apa után áhitozott. Mindenkinek lehet, miért nincs nekem?- Ha repülővel érkezett, gondolom nincs kocsija! – mondta Molly az utcán. – Felajánlhatom az enyémet? Ekkora városban gyalog nem sokra megy még egy olyan idegenvezetővel sem, mint én…- Köszönöm, elfogadom az invitálást, de árulja el végre: csak a moziba jött, vagy…- Eszem ágában sem volt moziba menni. Erre jártam, aztán gondoltam egyet, vagy inkább maga elöl menekülve, bementem. És maga mit keresett éppen errefelé?- Bár az elején abban maradtunk, hogy semmit nem akarunk tudni egymásról, de terepszemlét tartottam a mozi környékén. Ide kell visszajönnöm hatra, egy fontos megbeszélésre.- Ami tulajdonképpen a városunkba hozta. – tisztázta a lány.- Ahogy mondja. És több kérdés nincs: se pro se kontra, hogy még mindig a film címénél maradjunk.- Az érdeklődési körét még nem árulta el. Múzeum, botanikus kert, áruház, mit akar látni?- Legszívesebben embereket se látnék. Olyan jó volt a moziban hallgatni bámulni, és gondolkodni.- Arra is van egy program ajánlatom.- Kíváncsian hallgatom.- Egy nagynéném háza a zöldövezetben. Két hétre elutazott és a személyzetet is szélnek eresztette. Nálam van a kulcs, mert elvállaltam a viráglocsolást. Tulajdonképpen még ma oda kell mennem. Tud virágot öntözni?- Igen csak…- Nincs csak. Ott csend van, és nyugalom. Csak a madarak járnak arra felé, és ha minden igaz, a hütö sincs kikapcsolva, hogy a háziaknak ne kelljen éhkoppra hazajönniük. Ha megéhezünk eszünk, zenét hallgatunk, beszélgettünk, vagy én is terhére vagyok? – kérdezte a lány.- És mit szól mindehhez az…- Már megállapodtunk, hogy felnőtt ember módjára magunk döntünk bizonyos dolgokban. Azt mondtam ráérek, meghívtam, ha elfogadja, lehet akár kellemes is az a pár óra amit együtt töltünk! – mondta Molly és indított. – Tudja egy városra nem muszáj a temploma, múzeuma, főpolgármesteri hivatala, operaháza, vagy egyéb nevezetessége miatt emlékezni, el lehet egy lánnyal töltött kellemes órák okán is andalodni, ha visszagondol az itt töltött időre. Ne értsen félre, csak beszélgetni akarok… vagy hallgatni, mert az legalább olyan jó, mint a gondolatcsere.- Maga nagyon kedves lány. Mintha a gondolataimban olvasna. Többnyire szeretem az embereket, a tömeget is. Csak akkor érzem jól magam, ha tele az utca, emberek nyüzsögnek körülöttem, de most valahogy szerzetesi kedvem van. Elvonulni, elmélkedni, mert van miröl.- Ígérem, hogy nem fogom zavarni – nyugtatta Molly.- Maga nem zavar. Tudja hogy percekig nem vettem észre a kezét a kezemen.- És ez maga szerint jó vagy rossz?- Jó… mert nem éreztem idegennek. Olyan volt, mintha anyám keze simult volna az enyémre. Fájt a hiánya, és maga megérezte. Már hetek óta nincs aki megsimogasson, beszéljen hozzám, kényeztessen. Szegénykém mindig azt mondta: a menyem nem fog kedvelni, mert túlságosan magamhoz szoktatlak, de hát mit tegyek, ha nekem csak te vagy és senki más.- El tudom képzelni milyen, ha az embernek hiányzik az anyja, persze nem ilyen fájó helyzetben, mert én eddig csak napokra, vagy hetekre szakadtam el tőle, de olyan érzésem volt, mintha a karomat, vagy a fél szívemet hagytam volna otthon, illetve vitte volna magával. Ha panaszkodom, mindig azt mondja: majd ha eljön az igazi, azé lesz a szíved fele és érte fáj, ha el kell szakadnotok egy időre. Tudja sokszor mit gondolok? Legjobb annak, akinek senkije nincs, mert ugy, se öröme, se bánata. Mennél több embert szeretünk annál többnek a hiánya, bánata fáj, busit bennünket. A szeretet nem olyan mint egy kerek cipó, hogy elosztjuk és egyszer csak vége… Mennél több felé szórjuk annál erősebb lesz, csak az a baj, hogy a szeretet kiszolgáltatottá teszi az embert. A szeretet féltés, aggodalom…- Annak, akinek van kit szeretnie – keményedett meg a férfi hangja.

Molly nem válaszolt, mert mit is mondhatott volna? Azt a közhelyet, hogy az élet az élőké és meg kell barátkoznia a gondolattal: édesanyja nincs többé: vagy hogy majd eljön az igazi és akkor szűnik a anyja utáni szívfájdalma. Az apró napi gondok és örömök képesek lesznek csendesíteni a gyászt, de egy anyát sosem lehet elfelejteni, belenyugodni az élet legnagyobb igazságtalanságába: a halálba.- Mennyivel csendesebb már erre – állapította meg Gerry.- Mindjárt ott leszünk. Most tudja miért drukkolok? Hogy legyen valami készétel a hűtőben, mert töredelmesen bevallom, nem tudok főzni. Teán és vajas kenyéren kívül szinte semmit.- Anyám remekül főzött.

Molly örült, hogy éppen meg kellett állnia, mert nehezen tudott volna uralkodni az arcvonásain.- Mindig az anyján jár az esze, nem lesz könnyű vele annak aki meg akarja vigasztalni. A fiuk anyásak… de ö kétszeresen az hiszen az apaságról fogalma sincs. Sosem osztotta meg a szeretetét a két szülő között, mint ö.- Szép ház! – állapította meg Gerry.- A nagynéném álmodta meg, és olyannak terveztette, amilyennek elképzelte. Nem volt irigylésre méltó helyzetben az építész, különösen a belső térrel. Legszívesebben nem rakatott volna bele egyetlen válaszfalat sem, mert ki nem állhatja a zártságot, de hát egy lakóház nem lehet olyan, mint a sportcsarnok. Különösen, ha személyzet is él benne. Kíváncsi vagyok, most hogy hagyta, mert ha olyan kedve van, akkor minden falat kiiktat. Nem nagy gond, csak egy gombnyomás. Maga nem építész véletlenül?- Nem… orvos vagyok, vagyis inkább leszek… – mondta a férfi, még mindig a házat csodálva.- Én pszichológiát és franciát tanulok.- Érdekes párositás.- A lélek mindigis érdekelt és apám azt mondja: ahány nyelv annyi ember, s ez lesz a harmadik emeberségem.- Biztosan tudja majd hasznosítani. Akinek ilyen házban lakó rokonai vannak…- Kérhetem, hogy ne beszéljünk ilyesmiről? – nézett rá a lány, miközben kinyitotta a fotocellás kaput és felhajtott a bejárat elé.- Ha ilyen helyen járok, mindig elfog az irigység. Ki hinné, hogy irigység mindenkiben lakik? – mondta öszintén, a fiu.- Én csak a tudásra tudok irigykedni, arra meg nincs miért, mert azt bárki megszerezheti magának, csak jó fenék, és persze akarat kell hozzá. Elnézést, de az évfolyamtársaim mondják így: tanuláshoz nem fej kell, hanem fenék, amin csücsülve eszméletvesztésig lehet magolni.- A parkot is meg akarja locsolni? – kérdezte a fiu.- Azt nem vállaltam. A kertész hajnalonként jön, csak a házban lévő növényekről kell gondoskodnom. Szivesen vállaltam, mert nem szeretem a művirágokat, amelyek szinte megtévesztésig élethűek és locsolást sem igényelnek… de- Nem termelnek oxigént, nem a természet részei, és egy kicsit az ember is holt tárgynak érzi magát a közelükben. Mióta anyám sírját telerakták koszorúval, a virág is viszolygást kelt bennem. Nem az örömöt, a szülinapokat, névnapokat, jeles ünnepeket juttatja eszembe, hanem az elmúlást. Ki tudja meddig leszek így?- Helyezze magát kényelembe. Vegye le a zakóját. Van ideje este hatig, és gondolom ugy akar megjelenni, mintha skatulyából húzták volna ki. Engem nem zavar ha ingujjban van. A nyakkendőjét is leveheti, érezze magát otthon.- Otthon? Egy ilyen házban? – kérdezte Gerry nagyon lassan körbefordulva és megcsodálva a házat. – Összenyitották… – mondta.- Nem egészen. A beltér sokkal nagyobb, de amit lehet, mindig összenyitja. Légszomja van, ha nem érez elég teret maga körül. Persze ok nélkül semmi nincs. Gyerekkorában beleesett egy barlangba. Egyszer csak eltűnt, és mivel elájult, nem hallották a sirását sem. Órákig keresték. Persze nemsokára magához tért és csak sötétséget látott, a keresői pedig már messze jártak. Órák múlva találtak rá és akkor megfogadta, hogy soha többé nem engedi kidekázni magának a levegőt. Gyerekként is leginkább a kertben, vagy a parkban volt, és harminc éve alszik, a leghidegebb télben is nyitott ablaknál. Fóbiája van… de a háza klassz. Ha lenne értelme én is ilyenre építeném az enyémet. Ez a dupla belmagasság nyomaszt. Aprónak érzem magam ha itt vagyok, habár az nem mindig baj, legalább az ember tisztába jön önmaga értékével.- És miért nem látja értelmét? – kérdezte Gerry Curtin.- Mert én szeretem az embereket, vágyom a közelségük után. Üljön már le. Annyi itt a fotel, meg az ördög tudja milyen nációja ülőalkalmatosság, hogy kettőt sem kell lépnie egyiktől a másikig. Mit iszik? Ott vannak az italok, én benézek a hütöbe.- Magával megyek, mert nemcsak tudok, de szeretek is főzni és nehogy elszomorodjon, ha nem talál kész ételt.

A konyha, ha nem is teljesen de el volt választva az beltértöl, ezért nekik valahogy otthonosabbnak tűnt, így amikor már jóllaktak, akkor is ott maradtak. Az ennivalót olyan egyetértésben, szinte összeszokott mozdulatokkal hordták össze, mintha évek óta egymás mellett éltek volna.- Nem szabadna ennyire jóllakni! – mondta Gerry, amíg a kávét iszogatták. – Eltompulnak a gondolatok…- Néha az is kell. Az eszmei tunyaság, a szürke állomány pihentetése, különösen ha olyasmi foglalkoztatja, amin ugy sem tud segíteni – jegyezte meg kicsit célzatosan Molly. – Azt hiszem legjobb ha felmegyünk a tetőre. Persze úszhatunk is, van fürdőruha a házban. Volna kedve hozzá?- Inkább ne. Menjünk be a hodályba, és keressünk két kényelmes helyet.- Oké! – egyezett bele Molly. – Maga a vendég, viszek italt és jeget.

Már benn ültek, két egymáshoz közeli fotelban, markukban a jeges itallal, amikor Molly tekintetét sokáig le sem véve a behunyt szemű férfiről, megszólalt:- Szeretnék lefeküdni magával!- Szinte sértésnek veheti, hogy ezt nem én vetettem fel. Ilyen szép lány, itt vagyunk kettesben, és én csak a sebeimet nyalogatom. – szabadkozott némi meglepetéssel, vagy inkább zavarral a férfi.- Nekem csak az a fontos, hogy jól érezze magát. Nem tudna maradni pár napot?- Nem! – mondta keményen a fiu.- Akkor sem, ha nő létemre én mondom, hogy jó magával együtt lenni?- Akkor sem – mondta a fiú, majd felállt és egészen közel húzta Molyhoz a foteljét. – Ha nem esik nehezére, fogja meg a kezem. A moziban csodálatos érzés volt. Ami észrevétlen, mindig csodálatos. Megfigyelte már, milyen jól érzi magát az ember, ha nem tudja hogy van szíve, mája, veséje, vagyis nem érzi, hogy fájna valamije, csak tudja hogy van, működik, szép az élet. De hát elmondtam már: mintha anyám pille sulyu, lágy simítású tenyerét éreztem volna a kézfejemen. Ha valami nagy dolgot akartam mondani neki, mindig megfogtam a kezét. Nem tudom miért de ugy érzem megfulladok, ha nem mondom el magának, miért vagyok itt. Talán mert szeretném hallani azt, amit az anyám mondana rá.- Hallgatom! – mondta halkan Molly és átnyúlt a fiú, karfán nyugvó kezéhez. Rátette tenyerét a jókora férfi kézfejre. – De hiszen maga reszket.- Nem tudom mondjam – e…- Ha ugy érzi, hogy könnyebb lesz, olyan megértően hallgatom, mintha ö ülne maga mellett.- Nem érezheti azt amit ö érzett.- Megpróbálom.- Isten ne adja, hogy meg kelljen próbálnia!- De hát mi történt? Beszéljen.- Azért jöttem a városba, hogy végezzek vele… – mondta ki szinte szótagolva Gerry.- Kivel?- Apámmal!- Viccel?- Anyám nem ezt mondaná. Ö értené, miért csinálom.- Embert ölni mindig érthetetlen.- Kivéve az én esetemet.- Ne tegye. Azt mondja orvos… és az orvosok…- Kemény természetűek. Bármire képesek fizikailag. – vágta rá rezzenéstelen arcvonásokkal Gerry. – Nem mindenki tudna beleszúrni, vagy vágni egy másik emberbe. Az orvosok vagy egy kicsit szadisták, vagy nagyon kemény természetűek. De ez nem lényeges.- Maga milyen?- A légynek sem tudnék ártani és minden mozdulatomat a segiteni akarás vezérli.- Mégis ölni akar? – suttogta döbbenten a lány.- Egyetlen embert… mert isten nem tette meg helyettem. Nem büntette meg azért amit anyám ellen vétett.- Az ítélkezést rá kell bíznunk a Mindenhatóra.- Ha az emberek érdemeik szerint élhetnének, akkor vannak, akik azonnal befejezhetnék, mégis túlélik a legangyalibb természetűeket is. Végezni akarok vele. Vár rám… de még nem tudja, hogy személyemben a halál lép be hozzá.- Ismeri?- Sosem láttam.- És meg akarja ölni?- Anyám is ezt kérdezte volna, vagyis kérdezte is. – Nem egyszer mondtam neki: megfizetek mindenért, amit ellene vétett.- Gondolja, hogy az anyja helyeselné, és mit változtat utólag a dolgokon, ha főbenjáró bűnbe esik? Édesanyja halott…- Azért nem szabad neki sem tovább élnie.- De hát… az emberölés…- Megbocsáthatatlan bűn. És a lélekölés? Egy másik ember életének megnyomorítása, az mi?!- Természetesen az is elítélendő, de ne mocskolja be a kezét egy megbocsátásra is érdemtelen ember életének kioltásával.- Anyám is ezt mondaná. Hogy akadhattunk mi így össze? Hogy lehet ennyire hozzá hasonló?! Mintha ugyanazon szemmel látnák a világot, ugyanolyan felfogásuk lenne.- Mert minden normális ember ugyanezt mondaná a helyemben. Amire készül örültség. Tönkreteheti az egész életét. Előre kitervelt emberölés…- Enyhit körülményekkel…- A karrierjének akkor is vége, és hogy intézi el a lelkiismeretével? Érdemes egy megvetett emberért…- Anyám még a halálos ágyán is szerette. Amikor elmondta nem is gondolta, hogy azzal nem lebeszél, inkább rábeszél a bosszura.- Az édesanyja nagyon nemes ember volt. Megbocsátani mindig nehézé- Nem magamért akarok bosszut állni.- De igen. Csakis önmagáért.- Ne beszéljen így. Mintha anyámat hallanám.- De öt már nem hallja és csak magában dúl a gyűlölet, vagy fortyog a harag. Megéri egy ember, akit megvet, hogy tönkretegye érte az életét.- Neki kellett volna meghalnia… és szegény anyám ment el ilyen fiatalon.- Kár, hogy elárulta, ki volt az apja. Nem szabad lett volna megtennie.- Ö sem akarta, de addig könyörögtem neki, amíg – halála előtt pár nappal – megtette.- De ha gondolta, volna hogy miért faggatja és gyilkossá teheti magát a titka felfedésével, biztosan sírba viszi a titkát.- Maga mindenre ilyen jól ráhibáz? – csodálkozott a férfi.- Gondolom mi történt. Az a férfi elhagyta az édesanyját, amikor már maga megfogant. Nem tudom én mit éreznék a maga helyében és hogy tudnám feldolgozni magamban a dolgot, de ölni képtelen lennék. Minek? A lelke nyugalmát ugy sem nyeri el vele. A bűntudat legalább olyan gyötrő, mint a bosszuvágy.- De legalább tudom, hogy ö sem él.- És a büntetés? Arra nem gondolt?- Mindent végiggondoltam. Senki nem tudja meg, hogy megölték.- Szerencsétlen fickó. Ha tudnám ki ö, értesíteném, hogy ne fogadja, hogy kerülje el magát – mondta Molly, de nem húzta el a kezét, inkább a másikkal is odanyúlt, két tenyere közzé véve a férfikezet.- Ezért nem tudtam megtenni, amíg anyám élt. Ö is ezt mondta. Ha megtudja, hogy tervelek valamit, értesíti, ha a szíve szakad is bele, mert neki egy gyilkos nem a fia többé.- És gondolja, hogy ez csak addig volt érvényes, amíg élt?- Bosszút kell állnom érte. – mondta a fiú és szemét elöntötte a könny.

Molly nézte és valami soha nem érzett szánalmat, vagy inkább gyengédséget érzett. Odafordult a fiúhoz és megcsókolta a homlokát. Érintésére kibuggyant a könny a szép barna szemekböl.- Sírjon… nem kell restelkednie. A könny sokszor segít. Kitisztítja a lelket. Eltünteti a bánatot és a haragot. Előttem nem kell restelkednie. Megértem. Abból is, amit elmondott. Többet nem szabad elmondania, mert minden elkövetek hogy lebeszéljem a tervéről, de ha mégsem tudom megtenni, bűntársának érezhetem magam. Én tiszta lélekkel szeretnék élni, bűntelenül, hiszen akaratunkon kívül is követünk el hibát. Sokat. Nem mindig a mi bűnünk, ha valami nem ugy sikerül, ahogy kellene. A sors is közrejátszik, meg a lehetőségek. – beszélt Molly, miközben becézte a kedves férfiarcot, akár anya a gyermekét. Szája bejárta a könnyes férfiarcot, csak az ajkát kerülte el. Pedig mennyire vágyta?! Még akkor is ha olyan retteneteket mondott ki vele. Egy jövendőbeli gyilkos kezét szorongatja, dédelgeti, micsoda örült helyzet. És egyáltalán: felszedni egy ismeretlen férfit, aki akár örült is lehet, idehozni a más házába, ahol ketten vannak, és ugy bánni vele, mintha megértené: képtelenség. Sosem értheti meg a gyilkos indulatokat. Semmi nincs a világon, amiért ne lenne bűn ölni. A halálos ítéletet kérő, ugyanolyan bűnös, mint a gyilkos, akinek a fejére kéri, csak hát öt védi a törvény. Nem véletlen hogy egyes országokban minden kivégzés után bíróság menti fel a hóhért az emberölés bűne alól.

Nem szabad elereszteni maga mellől ezt az örült, de mégis olyan meghökkentően vonzó fiút. Ahogy meglátta, ahogy megtorpant, az nem történhetett véletlenül. Isten öt rendelte ki őrzőjéül, neki kell megakadályoznia, hogy bűnt kövessen el.- Maga nagyon könnyelmű lány Molly… – nézett rá szinte csodálattal a fiu.- Tudom. Hiba volt idehoznom magát. Ugye erre gondol?- Igen. Eszébe sem jutott, hogy egy idegen, bármire képes lehet. Ketten vagyunk a házban és…- Tudom. De nem félek. Képtelenség, de valami azt mondatja velem: inkább öljön meg engem, ha másként képtelen levezetni az indulatait.- Ne mondja ezt! – kiáltotta Gerry.- Miért?- Ö is ezt mondta. Ha apámra kezet emelek… vegyem ugy, hogy öt ölöm meg vele. De ö már halott. Már nem tehet szemrehányást és engem nem nyugtat meg más, csak ha tudom, hogy neki is vége. Ha anyám nem élhet, ne éljen az sem, akit apámnak kellett volna szólítanom, de sosem tartott rá igényt.- Bárcsak ne hagytam volna hogy beszéljen magáról!- Most ugy érzi a cinkosommá lett?- Az is lettem. Meg kell akadályoznom, hogy…- Nem tudja… nem teheti.- Tudni tudnám, hiszen egy telefon a rendőrségre, hogy figyeljék magát, és ök. tennék fel a gépre, de felnőtt ember és tudom hogy újra visszajönne. Az ölési vágyat kell legyőznöm magában, de egyedül nem megy. Segítenie kell nekem. Tudom hogy később hálás lenne érte.- Le akart feküdni velem! – emlékeztette Gerry.- Most is azt mondom, hogy kedvem lenne hozzá. Maga csodálatos, csupa tűz, szenvedélyes szerető lehet. Akiben ilyen erős indulatok dúlnak…- Jobb lett volna kapva kapni az ajánlatán és hallgatni. Ígérjen meg valamit: nem akadályoz meg abban, amiért idejöttem.- Maga megígérné a helyemben?- Nem tudom… ha semmi közöm hozzá, akkor eszembe sem jutna, hogy beleavatkozzam.- Ha nem tudnék róla, semmi közöm nem lenne hozzá, de így hogy elmondta mit akar tenni, cinkosává tett és azt is tudom miért Feltámadt a védekezési ösztöne. Önmaga indulatai ellen akarja bebiztosítani magát azzal, hogy beavatott. Érzi, hogy nem megyek bele, hogy mindenáron vissza fogom tartani és tudja, hogy magától

nem léphet vissza, hiszen férfi becsületszavára megfogadta hogy bosszút áll. Kellene valaki, akire rákenheti a gyengeségét. Az ilyenfajta gyengeségét sosem kell senkinek szégyellnie. Valami rossztól visszalépni nagyobb erőt kíván, mint megtenni azt. Én segítek. Vegye ugy, hogy én akadályoztam meg benne, és hagyjon fel vele. Gondolja, hogy megtette, hiszen ha én nem kerülök az útjába semmi nem tántoríthatta volna el a szándékától, ebben biztos vagyok. Mit gondol miért kerültem az útjába?- Csak azt ne mondja, hogy isten rendelése volt. Anyám is mindig istennel takarózott, mindent az ö szándékának, akaratának tudott be. Isten volt egyetlen vigasza az emberi gonoszság ellen.- Ha mindenki megölné azt, aki ártott neki, vagy akit élete megrontójának hisz, mit gondol hányan élnénk a földön?- Engem csak egyetlen feleslegesen élő érdekel. Neki nem szabad túlélnie ezt a napot.- Nem engedem el magam mellől…- Nem tud visszatartani.- Inkább engem is…- Ki nem mondja! Mit gondol mi vagyok én? Pszichopata? – kérdezte elképedve Gerry.- Gyilkos… akar lenni. És aki feldolgozta magában hogy embert öl, annak egy, vagy kettő teljesen mindegy. Csak ugy szabadul meg tőlem, ha megfojt. Tessék itt a nyakam. Tegye meg… és indulhat, akár egy bosszúálló isten. De ne higgye hogy utána megtalálja a lelki békéjét. Tudom: képes ugy ölni, hogy sose jöjjenek rá, hiszen orvos, de mit csinál a lelkiismeretével?! Nehogy azt higgye, hogy mindig ilyen együtt érzö lesz, mint amíg háborog az apja gonoszsága miatt. Mihelyt bosszút áll, azonnal vádlójává válik, és nincs kínzóbb mint a lelkifurdalás. A börtönévek egyszer letelnek, de a lelkiismerettel együtt kell élnie, amíg magáért is el nem jön a halál.- Ki maga? – nézett rá elképedve Gerry. – Gondolatolvasó?!- Nem fontos. Azt sem akarom tudni, maga kicsoda és ki az akit meg akar ölni. Isten ments hogy többet tudjunk egymásról, mint amennyi eddig kiderült.- Ha hinnék a lélekvándorlásban, azt gondolhatnám, hogy anyám lelke szállt magába, erre a néhány órára, mert még a szavai is ugyanazok.- Minden normális ember így beszélne! – érvelt a lány. be mégis magát? Mi vitt rá, hogy kiöntsem a lelkem egy vadidegen lánynak. Mi maga? Boszorkány?- Talán, egy hullámhosszra kerültek az érzéseink. De árulja el: akkor sem kívánt volna meg, mint nőt, ha nem ilyen sötét gondolatok foglalkoztatják?- Maga csodálatos teremtés, de…- Tudom. Semmi más nem érdekli, csak amiért idejött. Lazítson. Olyan a teste akár az íj. Engedje el magát. Hagyja hogy elöntse a nyugalom, a megbékélés, a közelségem, az együttérzésem, a vigasztalni akarásom. Sosem fordult még velem elő az, ami ott a mozi előtt. Sosem kezdeményeztem ismerkedést, pedig apám szerint némely felfogásommal már a huszonegyedik században élek. Őszinte ember vagyok, ami a szívemen az a számon. Nem szeretek hazudni. De magának szívesen hazudnék. Elhitetném, hogy futni hagyom, hogy nem indulok el a nyomába és nem követem mint élő lelkiismerete, amíg le nem tesz örült tervéről, de ugy sem tudnám megtenni.- Maga a helyemben oda se menne, meg sem mondaná neki, hogy…- Odamennék. Kiönteném a lelkem, lehordanám mindennek, ami ennyi éven át felgyülemlett bennem. Aljasnak, féregnek, árulónak, lelketlennek, mindennek: de életben hagynám, hadd föjön a saját lelkiismerete levében. Mert neki is van. Mindenkinek. Csak egyikünkké többet elbír, később szólal meg, mint a másiké. Magának elégtétel lenne az is, ha anyja helyett megmondaná neki…- Mit? Hogy még most is öt szerette, hogy első szavára, újra az övé lett volna? Ezzel csak jót tennék neki, egy férfi ha ilyet hall olyan neki, mintha hájjal kenegetnék.- De ez az igazság, vagy nem? A halottainkat csak ugy tudjuk méltón meggyászolni, ha tiszteljük az akaratukat. Ha minden cselekedetünket végiggondoljuk: ö mit szólna hozzá, tetszene-e neki? Az anyja, ha szerette, azt kívánná, hogy éljen, hogy boldog legyen az a férfi, és magának is a javát akarja. Hát nem érti? Felül kell kerekednie a bosszúvágyán…

Gerry nézte a lányt, és nem lehetett volna megmondani mi játszódik le benne, csak az arca vált egyre lazábbá, derűsebbé, majd hirtelen kitört bel öle a nevetés. Molly értetlenül nézte. Nem tudta mire vélni a viselkedését. Elmebeteg? Miért csinálja ezt?- Elmondaná mi olyan mulatságos? – kérdezte eleresztve a férfi kezét.- A naivsága, a hiszékenysége. Csak nem képzelte, hogy ha embert akarok ölni, elmesélem egy idegennek. Ki akartam próbálni mit tenne egy ilyen helyzetben. Játék volt. Ez is egy fajtája a szórakoztatásnak. Maga vette a lapot. Remekül viselkedett. Ha igaznak vennénk a mesét, jól hozta az anya figuráját. Csodálatosan alakit ott, de most inkább engedje, hogy én dédelgessem, öleljem, csókoljam, és ha még mindig ugy gondolja: nem vagyok unszimpatikus magának… legyen az enyém. Kívánom magát. Sosem találkoztam még, hasonló, csupa lélek lánnyal.- És ideje is van. Még kerek három óra! – állt fel a lány, nem tudván: valóban játék volt-e az egész, vagy a férfi csak el akarja terelni a figyelmét a szörnyűségről, amire készül.- Ilyen jó színész vagyok? – nevetett a fiú. – Ne haragudjon, hogy tévedésben tartottam, de egy színész sosem hagyhat ki egyetlen helyzetet sem, amit tovább lehet játszani, alakítani. Ahogy maga ott a mozi előtt rám nézett, hirtelen azt hittem felismert. Mert nem orvos vagyok, hanem színész, habár ebben az államban legfeljebb reklámfilmen villanhattam fel egy – két pillanatra.- Vagyis onnan volt annyira ismerős? – nevetett a lány.- Ismerős voltam? Ez nagyszerű. Egy színésznek nincs nagyobb öröme annál, mint amikor már felismerik. Az igazán nagyok szerint van még egyfajta öröm, amikor csupa olyan emberrel találkozik, aki van annyira jól nevelt, hogy ne ismerje fel, vagy türtőztesse magát. A népszerűségre vágyik az ember, amíg el nem éri, de aztán nyűggé válik. Nem mehet ki az utcára, nem járhat gyalog, örökké napszemüveg mögé kell bújnia, szóval nagyot alakítottam, Molly. Ismerje el, hogy mindent elhitt, amit hallott.- Semmi kedvem ahhoz, hogy tapsoljak magának. – jegyezte meg kedvetlenül a lány.- Akkor engedje meg, hogy én fejezzem ki elismerésemet. Nem mindenki tudott volna így végszavazni. Tulajdonképpen a jelenetet, vagy drámát, nevezze aminek akarja, maga inspirálta, maga írta, irányította, és maga volt a partnerem. Akkor most mutassuk meg egymásnak, milyen örömet adhat a másiknak a testünk, ha érzést is adunk bele! – mondta a férfi és át akarta ölelni.- Nem tudok hinni magának! – húzódott el a lány.- Az baj. Ennél sértőbbet nem is mondhatott volna. Egy színész, ha nem hihető, akkor ripacs. Mit nem hisz el?- Amit most csinál!- És amit eddig hallott, azt a szörnyű zagyvaságot elhitte? Látott már maga olyan örültet, aki ugy indul ölni, hogy előre meggyónja, ráadásul egy vadidegennek? Anyám él, és mivel legalább olyan színészi vénája van mint nekem, jót fog nevetni, ha elmesélem a kalandomat.- Akkor miért jött ebbe a városba?- Egy szerep miatt. A forgatókönyvet már elküldték és…- Hazudik! – vágta rá a lány.- Gyerekkorában van így gyakran az ember. Amikor igazat mond nem hisznek neki, ezért kénytelen hazugságokat kitalálni, amit a balga felnőttek igaznak tartanak. Így szoktatják rá a hazugságra, ami sokszor még sikerélményt is jelent neki. Meg mertem volna esküdni, hogy átlátott rajtam és vette a lapot. Az a felkínálkozás, mellbevágott. Még engem is pedig ezen a téren kissé el vagyok kényeztetve. Tudja, ha az ember nagyobb szerepeket kap öt mondatnál máris szerveződik köréje egy kis hódoló tábor. Te jó ég! Milyen terhesek tudnak lenni, de hát reklámnak egy rajongó csitri, vagy fruska sereg nem semmi.- Megkérhetem, hogy menjen el? – fordult el a lány.- Innen az isten háta mögül? Ha idehozott, nem vinne be a városba? Vagy hívjak taxit?- Miért ne? Ha jó a szerep, megéri, vagy nem?- Kár volt elárulnom magam, mintha kicserélték volna. De hát maga is beláthatja: azon az úton nem lehetett tovább jutni. Zsákutca volt. Magába feltámadt a jóságos lélekmentő, és nekem nem akadt ötletem, hogyan rázathatnám le magam, ha igaznak fogadja el a gyilkossági mesét. A rendőrség nem hiányzott, ma nem késhetek el. Ez a tárgyalás nagyon fontos, és formában akartam maradni. Még hogy orvos? Tudja, hogy egy csepp vér is borzaszt?! A boncolástól pedig még gondolatban is kiráz a hideg. Mindent, csak azt ne. Persze a színpadon biztosan találkozom még a figurával, ezért van az, hogy minden helyzetben kipróbálok egy – egy alakot, hogy ha játszanom kell, hiteles legyek benne. Magánál bejött a doktorság.- Hívom a taxit. – lépett a telefonhoz Molly.- Jól meggondolta? Még van két óránk. Remekül eltölthetnénk. Azt mondják a szerelmes jelentekben utánozhatatlan vagyok, különösen ha a partnernőm kicsit bukik rám. És ki ne bukna, ha bedobok mindent, amit tanultunk. Egy szinész profi szerető. Hivatalból mindent kell tudnia a szexről, a legjobb cselekről. Soha vissza nem térő alkalom, nem laikussal hozta össze a jó sorsa. – próbálkozott a férfi.- Maga undorító fickó! – állította le Molly, tárcsázva.- Ha elfogadtam volna a felkínálkozását, vagy maga hajlana rá, hogy elfogadjon, utána egészen más lenne a véleménye. Nem akartam megbántani, ragyogó félnap volt. Már a moziban rá kellett volna jönnie, hogy művészlélek vagyok. Más nem rajonghat annyira egy filmért…- Én is rajongok…- Akkor maga is művészlélek. Bevallva, vagy bevallatlanul szereti a lehetetlen helyzeteket, és mindent ami kizökkenti a szürke hétköznapokból. Maga gazdag lány lehet, ha ilyen házban lakik a nagynénje.- Mindenkinek lehet egy gazdag rokona! – mondta Molly és bediktálta a telefonba a cimet.- Maga marad?- Mi köze hozzá? – kérdezte haraggal.- Ja persze… a viráglocsolás nem volt kamu. Maga öszintén beszélt. Amíg ideér a taxi segithetek.- Elhervadnának a virágok, ha egy ilyen csalárd ember öntözné meg öket.- Csalárd? Annyira nehezére esne kimondani, hogy jó színésznek tart? – nevetett a férfi.- Ripacs! – mondta megvetőn a lány.- Oké. De tudom hol követtem el a hibát. Ha azonnal a karomba veszem, amikor felajánlotta, hogy feküdjünk el, ha ugy ölelem, ahogy szívem szerint most is megtenném, más lenne a véleménye. De már késő. Elszalasztottam a megfelelő pillanatot. Pedig megszokhattam volna, hogy a színpadon minden pillanat döntő lehet. Ott amit az ember egy szemvillanás alatt elront, vagy elmulaszt, abban a darabban, már órák alatt sem teheti jóvá, nem feledtetheti el. Most boldogabb lenne, ha azt mondanám: ölni megyek?- Felőlem oda is mehet. Azt is elfelejtem, hogy valaha találkoztunk.- És még maga próbált meggyőzni arról, hogy a gyűlölet milyen csúnya érzés. Ha látná az arcát?! A szemei villámokat szórnak. Legszívesebben keresztüldöfne, ha volna a keze ügyében valami gyilok és mindezt azért, mert… nem is tudom miért?! A játékért, vagy a visszautasitásért.- Itt a taxi!- Köszönöm. Ja, és még valamit… csodálatos az ajka érintése, ha nem kötött volna a szerepem, megtanítottam volna magát hányféle csók létezik… és milyen meggyőzően képes csinálni egy jó színész, akkor is ha a háta közepe sem kívánja azt akit a karjában tart. Kösz a remek kaját és ezt a csodálatos élményt. Egyszer ajánlani fogom egy szinpadtervezönek az ötletet. A legtöbb remek ötlet elvetél. Alig tudnak róla egy páran. Csókolom a nagynénje kezét. Remek asszony lehet. És ha legközelebb szembe jön velem az utcán, vagy meglát a moziban esetleg a tévében, ne forduljon el, ne menjen ki, ne zárja el a készüléket. Később rájön, hogy nem is volt olyan kibírhatatlan ez a pár óra. Nekem legalábbis feledhetetlen lesz. Kezet sem ad?- Nem! Undorodom magától.- És én még azt mondtam, olyan a keze érintése, mint az anyámé?! Csak az a vicces, hogy nem hazudtam. – mondta a férfi és kisietett.

Molly sokáig nézett utána és már régen elhalt a taxi zaja, még mindig ott állt egy helyben, azon meditálva: mikor hazudott a fura fickó, mert ö is valahogy hasonlóan vágta volna ki magát, ha igaz az első alaphelyzet, és akihez őszinte volt annyira köti az ebet a karóhoz. Mi mást tehetett volna? Tudta, ha meghagyja abban a hitben, hogy ölni jött ide, ugy sem engedi el. Kutya kötelessége az embernek, hogy megfogja a másik kezét, vagy inkább lefogja, ha olyasmire készül. De ha csak ripacskodott sosem akarja látni többé. Soha!

… David Woods már öt órakor ott volt a bérelt lakosztályban, amely mindig a cége rendelkezésére állt. Egy hete hogy nem leli helyét sehol. Ki lehet az a titokzatos Gerry? Mit akarhat tőle? Miért mondta, hogy saját érdekében semleges helyen találkozzanak, mert amit el kell mondania, nem való idegen füleknek, de még az sem szerencsés, ha együtt látják őket? Gerry? Sosem ismert Gerry nevű férfit, aki ráadásul – a hangja után ítélve – fiatal. Azt mondta magánügyben akar vele beszélni, és nem kis meglepetést okoz majd, ha meglátja. Természetesen ki akart térni a találkozó elöl. Elég gazdag ember ö ahhoz, hogy bármi eszébe jusson, akár az emberrablóknak is, vele kapcsolatban. Ezért gondolta ugy, hogy a szállodában, ahol mindenki ismeri, biztonságban lesz, de valahogy nem volt veszélyérzete. Inkább a múltban, a fiatalkori emlékeiben kezdett kutatni. Nem szerette az elvarratlan szálakat, de mégis akadt egy, amelyről, vagy kényelmeségből, vagy az igazságtól tartva, nem érdeklődött. Azt hitte a gesztus, amellyel a hírt fogadta, végleges megoldást jelent. Aztán jött az esküvő, a sok munka és mert az a lány sem jelentkezett többé, elintézettnek vette az ügyet. De hátha a gyerek él? Hátha nem vetette el? De akkor miért vártak ennyi ideig? Miért nem kért tartásdíjat? Nem tagadhatta volna le, hogy a gyerek az övé, hiszen vannak vizsgálatok, amelyek ellenében kár lenne tagadnia. Biztosan ugy látta volna helyesnek, ha szó nélkül fizet, hogy minél kevesebb port verjen fel az ügy. Talán még a felesége előtt is sikerült volna eltitkolnia, hiszen egy rendszeresen átutalt összegről nem kell az asszonyoknak tudniuk, még akkor sem, ha magánszámláról folyósítják.

Amikor a lány – huszonhat éve – telefonált, és megmondta, hogy gyereket vár, a legrosszabbkor hívta. Esküvői előkészületek, a cég ügyeibe is nyakig benne volt, hiszen át kellett vennie mindent, vagyis egyesítenie kellett apósa és apja cégeit. Azt a telefont akkor, nem vette komolyan, vagyis ugy gondolta, minden nő tudja mit akar, és van mód rá, hogy elvetesse a nem kívánt terhességet, vagyis az a lány csak tudatni akarta, hogy él, vagy élnek. Mindig ugy gondolt a bejelentésre, mint egy láthatatlan anzikszra, amellyel csak megemlékeznek az emberről, tudatják, hogy élnek, ott járnak ahol járnak, de nem várnak rá választ. Sokszor eszébe jutott a lány, és az is, hogy helytelenül cselekedett, amikor nem próbált kapcsolatba lépni vele. De mi értelme lett volna? Házasságot nem ajánlhatott neki, annyira ismerte, hogy pénzért nem vehette volna meg a hallgatását, jobbnak látta hát, hogy rábízza a döntést. A nők szuverén joga a magzatuk sorsa felöl dönteni. Csak egy valami bántotta: nem kellett volna azt a pénzt átutaltatnia. Mire szánta? A mütétre? És ha a lány ugy dönt, hogy megtartja… nem az ki van zárva. Ha élne az a gyerek biztosan igényt tartott volna apanázsra, és – már csak a csak az utód érdekét nézve sem – hagyta volna ki a várható támogatást. De, ha nincs gyerek, akkor ki lehet ez a titokzatos Gerry, aki négyszemközt akar találkozni vele és semleges helyen?

Amióta megbeszélték, hogy hatra a szállóba várja, egyre többször jut eszébe a pillanat, amelyben meglátja… a fiát. De az is lehet, hogy lánya van, és ez a Gerry csak a veje, vagy az ö gyerekének a féltestvére. Elképzelte, hogy örülne-e a hírnek: gyereke van… az egy törvényesen kívül, akit nagyon szeret. Mennél többször gondolta végig, annál inkább az lett az érzése, hogy örülne neki. Ha szót lehetne érteni vele, talán még egymás boldogítására is lehetnének. Senkinek nem szólt a találkozásról, csak a zsebnaptárába írta be, a mai naphoz, hogy el ne felejtse és pontos legyen. “Hatkor Gerry!”

Gyomrában egy furcsa kis izgalommal járkált fel alá a szobában. Inni nem akart. Nem szerette az italt és a legcsalókább elsősegélynek tartotta. Igaz, hogy oldja a feszültséget és pillanatok alatt, nyugalom árad szét az emberben, gondtalan nemtörődömség, de amilyen gyorsan jön ugy száll el, ha nincs utántöltés. Annak pedig mi értelme lenne. Egyszer úgyis abba kell hagyni és szembenézni a valósággal. A portán nem mondta, hogy vár valakit. Az a Gerry tudta a lakosztály számát. Biztos volt benne, hogy pontos lesz és hat előtt pár perccel már alig lelte helyét. Leült, megpróbált ugy tenni, mint teljesen fesztelenül várná a találkozást. Tekintetét az ajtóra szegezte, már szinte hallani vélte a kopogtatást. A látogató pontos volt.

David Woods – ból kifutott minden erő, amikor a látogató, kopogatás után belépett. Mintha csak ifjúkori önmagát, látta volna Felállt, elébe ment és a kezét nyújtotta, mint aki mindent ért, feleslegesek a szavak. De hát azok is, hiszen aki valaha látott róla fiatalkori képet, vagy ismerte huszonöt éve, egy percig sem vonhatta volna kétségbe, hogy a látogatója: a fia. A kinyújtott keze jó darabig a levegőben maradt, az őszinte mosoly is lehervadt lassan az arcáról a fiatalember elutasító megtorpanását látva.- Inkább ne! – kérte az ifjú, hátrálva, és belepirulva a szemlátomást lelkében dúló indulatba…- De… hellyel csak megkínálhatom? Kér egy italt? – kérdezte Mr. Woods, mert valahogy meg tudta érteni a fia viselkedését. Ö sem tenne másként, és ha az ö vére, akkor nem lehet megalkuvó, könnyen felejtö. Csakhát miért jött ide? Mit akar tőle, ennyi év után és ilyen elutasítóan? Természetesen pénzt, hiszen az öltözete után ítélve, nem mehet neki valami jól. De tagadhatatlanul jóképü fickó és az arca értelmes. Sokszor megállapította már, ha ismeretlen üzleti partnerrel került össze, hogy az ember arca a legjobb névjegy. Még akkor is ha szfinx arcú aki vele szemben áll, vagy ül. Azonnal megállapítható hogy kiművelt fő – e, vagy bunkó. És ha az arca bunkó, lehet rajta akármilyen jól szabott öltöny a legjobb angolszövetböl, neki akkor sem jelent igazi partnert. Ennek a fiúnak intelligens, okos arca van, megengedheti magának, hogy a ruhája olyan legyen, amilyen. De miért engedi meg? Miért nem jelentkezett előbb és kérte azt ami jog szerint is megilleti. A tartásdíjat. És ha eddig nem tartott rá igényt, mit akar most? Hogy nem meleg érzelmeket, abban biztos volt. Még ha anyja naponta mesélt is róla a fiának, akkor sem lehet közük egymáshoz. Nem lehet valakit csak azért tisztelni, vagy szeretni, mert az apja, ha még arra sem érdemesíti, hogy néha meglátogassa, írjon neki, vagy tudomást vegyen a létezéséről. Nem ringatta magát hiú reményekben, de azért ellágyította a hasonlatosság, és az a tény, hogy a fia – ha késve is – de jelentkezett. Biztosan tudnak egymással mit kezdeni, csak az első percekben kell ügyelnie. Nem szabad elrontania azt amit már helyrehozni is nagyon nehéz lesz.- Talán… majd később. – Ha elmondom mi hozott ide! – mondta a vendég és leült. – Mint telefonon közöltem Gerrynek hívnak, mióta az eszemet tudom. Azért mondom így, mert előtte Davidnak hívott anyám és az anyakönyvi kivonatomba is ezt a nevet irták.- David, akárcsak én…- Mit várt egy szerelmes, szentimentális, örökké álmokban bízó asszonytól? A családokban is bevett szokás, habár én sosem helyeseltem, hogy az elsőszülött fiú az apja keresztnevét kapja, de ha az nem, a második, vagy harmadik biztosan. Nehogy kihaljon a patinás név. – mondta enyhe gúnnyal a fiatalember. A Gerryt én találtam ki magamnak, mert nagyapámat így hívták és ö apám helyett apám volt. Kiskamasz voltam, amikor kijelentettem Gerry akarok lenni, és azóta mindenki így hív, kivéve az iskolát és hivatalos helyeket, mert nem akartam anyámat megbántani, még az egyetemre való beiratkozáskor sem azzal, hogy eldobom azt a nevet, amit ö adott, és ami gondolom, sokat jelentett a számára. Tehát Dávidnak hívnak, mint önt, csak én az anyám családi nevét viselem. Hiába kérdezném meg, mi az, mert maga ugy sem emlékszik már rá. Miért is emlékezne?- El kell ismernem, hogy valóban nem… vagyis sokat törtem a fejem azóta is, de ennyi év után?! Olyan sok emberrel találkoztam huszonöt év alatt, akiknek a nevét…- Meg kellett jegyeznie… üzleti érdekből, szeretetből, vagy bármi más indokkal, de az övét kitörölte emlékezetéből a lelkifurdalás. Mert ne tagadja, hogy soha nem nyomta a lelkét az a régi emlék?- Valóban eszembe jutott néha, de azt hittem…- Tudom mit hitt, csak nem értem. Próbáltam megérteni, de képtelen vagyok rá. Szerencséje, hogy nem tudtam előbb, ki az apám és megígértem anyámnak… hogy…- Kár hogy nem jelentkezett előbb. Azok az okok, amelyek akkor voltak, már elmúltak,- Örülök neki! – mosolygott a fiú. – Elnézést, hogy otthon hívtam fel, de ha nem maga jelentkezik be, néma maradtam volna. Nem akarok gubancot a családjában, mert gondolom azóta köztiszteletben álló családapa lett és mindenki felnéz magára a példás életéért. Nem akarok zűrt. Tehát a törvénytelen gyereke vagyok! Azt hiszem ezt abban a pillanatban tudta, amikor meglátott. Ne mondja, hogy nem tudott rólam! Anyám mesélte, hogy küldött ezer dollárt, amikor megtelefonálta, hogy terhes lett… Gondolom, nem a felneveltetésemre szánta?! – tette hozzá enyhe gúnnyal. Sok joghallgató barátom van, némileg járatos vagyok a jogban, de anyám sajnos nem nagyon ismerte a jogait, különben ha annak idején, azzal a csekkel megindítja a pert… fél beismerés lett volna az ön részéről… és akkor még hol vannak az orvosi vizsgálatok bizonyító tényei? Ö azonban félt… nem öntől, a szégyentől. Inkább elment ebből az államból. Miért nem vág közbe hogy nem lehetett biztos a maga apaságában, hiszen…- Tudom, hogy az édesanyjánál én voltam az elsö.- És akármilyen hihetetlenül hangzik is… az egyetlen! Tizenkilenc éves volt, amikor megszülettem. Senkinek sem árulta el ki az apám. Nekem is csak most vallotta be. Én jelentettem neki az élete értelmét, minden percét, erejét nekem szentelte. Talán még büszke is volt arra, hogy férfi segítség nélkül nevelt olyanná, amilyen lettem. A családja nem sejti, hogy itt vagyok? – kérdezte a hirtelen.- Nem! Senki nem tudja. A feleségem még a múltamra is féltékeny, és sajnos annakidején nem mondtam el neki, hogy… különben sem tudhattam, mire költötte az édesanyja azt a pénzt… ugy értem nem tudhattam, hogy maga a világon van!- Ez jellemző mondat volt. Ki hinné, hogy ebben a pár szóban benne van egy három felvonásos dráma minden konfliktusa. Tehát a világon vagyok, és gondoltam, meg kell köszönnöm, hogy – ha önző módon is – de közreműködött a világrajöttömben.- Gúnyolódik?- Nem! Kíváncsi voltam milyen ember. Hogy néz ki? A cégről szinte mindent tudok. Érdekelt mit csinál. Kicsit talán büszke is vagyok rá, hogy a mentalitásom hasonlít az önére, ha jogtalanul kérkedem is a génjeivel.- Ne hozzon zavarba…- Mit jelentett magának az anyám? Csak egy nőt? A cége egyik dolgozóját, akin megakadt a szeme, és aki nem azért szédült a karjaiba, mert maga volt a dúsgazdag főnök, hanem mert csodálatosnak látta, mint férfit. Tőle tudom… és ö sosem hazudott nekem.- Megmondhatom… hiszen elég érett már ahhoz, hogy értse. Kedves, szép lány volt, alig két hónapig ismertem. Akkor már a feleségemmel eldöntött dolog volt a házasságom és…- Anyám csak arra kellett! – keményedett meg a fiú arca.- Gondoltam megérti, hogy a férfiak…- Aljasak! – vágta rá a látogató szinte gyülölettel.- Bántson csak… megérdemlem, hiszen Kate…- Még emlékszik a keresztnevére? Dicséretes? Vagy az is csak most jutott eszébe? Csak a kínos kérdések villantották fel az emlékezetében? – nevetett gúnyosan a fiú, majd elkomolyodott és rövid hallgatás után, csendesen azt mondta: Anyám meghalt!- Ilyen fiatalon? – döbbent meg David Woods.- Voltak évek, amikor három munkahelyen dolgozott egyszerre.- De hát miért nem szólt és én…- Küldött volna ujabb ezer dollárt?!- Megdöbbentett… teljesen kiszáradt a szám! – állt volna fel Mr. Woods, hogy italért menjen.- Most már ihatunk egyet… anyám, síri nyugalmára! – előzte meg a fiú és elindult az italos asztal felé.- Kegyetlen hír! – ereszkedett vissza a helyére Mr. Woods. – A jelentkezése is mellbevágott… s ráadásul ez a halálhír?! Tulajdonképpen hol éltek?- Nem mindegy? Ne féljen nyugta lesz tőlem, ugy mint eddig. – Mit tölthetek? – kérdezte válla felett, visszanézve.- Whiskyt, és ne sajnálja!

A fiú két pohárba töltött. Nem túl sokat, és lassú nyugodt mozdulatokkal. Mire odaért az asztalhoz, elővette a szivarzsebéböl azt a parányi dobozt, amelyben két szinte len, szagtalan kristály volt. Tudta, hogy Mr. Woods nem figyel rá. Gondolataival van elfoglalva, de azt is, hogy nem húzhatja sokáig az időt, mert a férfi vágyik az italra. Óvatosan kiemelte az egyik kristályt és beleejtette apja poharába. Nem reszketett a keze pedig tisztában volt vele, hogy azzal a mozdulattal embert öl A kristály szívhalált okoz és a szervezetben való jelenlétét a rutin boncolás nem mutatja ki. Csak ha idegenkezűségre merül fel gyanú, egy hosszabb időt igénybevevő vizsgálat kimutathatná, de ki gondolna gyilkosságra? Ha igaz senki nem tudja hogy találkoztak. A hallon magabiztosan jött át, a szobaszámot tudta. A folyosón éppen nem volt senki, amikor kopogott és benyitott. Majd kifelé is óvatos lesz. Mr. Woods nem mehet ki élve ebböl a szobából. Ennyivel tartozik az anyjának! – gondolta megkeményedett arccal, azután eltette a dobozkát, felemelte a két poharat és egyiket- cseppet sem remegő kézzel – letette az öregúr elé…- Azt hiszem anyám megérdemli, hogy fenékig ürítsük érte a poharunkat! – mondta és az utolsó cseppig lehajtotta az italát.

Mr Woddsnak láthatóan remegett a keze, amikor szinte magába öntötte a whiskyt.- Legalább maga mondja… helyette, hogy megbocsát! – nézett esengve Gerryre. – Még nem mondta meg a nevét…- Most már minek? Én nem akarok semmit magától, anyám nincs és az ö tiszta nevét viselem. Ha megmondom hogy hívnak, még megérem, hogy néhanapján elönti a jóság és segíteni akar rajtam, kegyeskedik leereszkedni hozzám. Minek? Most már túl vagyunk mindenen… – Ö sosem haragudott magára… szerette! A halálos ágyán is azt mondta: újra ugy rendezné az életét ahogy tette.

Mr. Woodsot a szavakra, vagy talán az ital hatására, édes nyugalom öntötte el. Az egyetlen homályos pont az életében tisztázódott, ha nem is ugy ahogy ö szerette volna, de ez a fiú adja majd lejjebb, ha elszáll a mérge, amely természetesen jogos. Ö is így tenne a helyében. Sőt, talán neki is menne egy ilyen apának!- Nem fél, hogy megölöm? – kérdezte Gerry, mintha csak a gondolataiban olvasott volna.- Megfordult a fejemben hogy volna oka rá, de…- És ha azt mondanám, hogy az italban méreg volt? – kérdezte gúnyos mosollyal a fiu.- Nem hinném el! – mosolygott kicsit kényszeredetten a férfi, de látszott, hogy megijesztette a mondat.- Pedig igaz. Anyámnak megígértem, hogy nem bántom, de amióta elárulta, majdnem a halálos ágyán, ki volt az apám, csak erre a percre vártam. Maga sem élhet, ha ö elment. Addig volt aki mentse, takargassa, védje, de most védtelen, ki van szolgáltatva nekem. A fiának. Kegyetlennek tart?- Könyörgöm…- Anyám is könyörgött, talán hangtalanul de a tekintete biztosan azt mondta: ne dobj el… szeres, csak hát, akinek pénze nincs az tudjon a szívének parancsolni, vagy nyugodjon bele, abba amit az élet kimér rá.- Rosszul vagyok!- Már nem kellene rosszul lennie, élnie sem kellene, de ugy látszik erősebb a szervezete, mint hat bernáthegyié. A mérget egy elaggott kutya kiirtására kértem, és aki adta, azt mondta hatnak is elég. Ugy látszik magában több a kutyaság, mint hat szelénekbe. Ugy nézzen rám, hogy én vagyok a halál. Ebből a szobából csak egyikünk mehet ki élve. Ha akarnék sem tudnék segíteni. Már nem. Ha megtenném, nekem kellene bevennem a másik kristályt, mert én a sikertelenségre is gondoltam. Ebből a szobából csak egyikünk mehet ki élve.

Mr. Woods tett egy olyan mozdulatot, hogy felugrik. Belekapaszkodott az asztal szélébe, arcára kiült a rémület és olyan riadtan nézett Gerryre, hogy az elforditotta a tekinteté t.- A méreg gyorsan öl, és sosem tudják meg, hogy nem a szíve vitte el, ami szerintem nincs is.

A férfi a szívéhez kapott, szája széle elkékült, arcát elöntötte a verejték és hörgött.

Gerry visszafordult és nézte, ahogy a halódó kínlódik. Azt hitte nem tart ilyen sokáig. Gyorsan és fájdalommentesen ölő mérget kért, de ugy látszik Mr. Woodsnak nagyon erős szervezete van A szíve jól bírja. Hiába markolássza, amit elér, kapkod levegő után, nincs mentség. Egyszer mindenért fizetni kell.

Mr. Woods teste görcsberándult, csak a karosszéknek köszönhető, hogy nem zuhant le a földre, száját kiáltásra tátotta, de már nem futotta rá az erejéből. Tenyerét előrecsúsztatta az asztalon, kapaszkodni akart, de nem volt mibe. Feje nagyot koppanva zuhant előrenyújtott karjai közé.

A fiú végignézte, amíg mozdulatlanná válik, aztán a saját poharát zsebre vágta, Mr. Woodsét ott hagyta az asztalon, ahogy eltervezte. Ha valamilyen csoda folytán mégis kimutatnák szervezetében a mérget, akkor azt hihetnék öngyilkos lett. Senki nem gondolhat arra, hogy beeresztette a gyilkosát és engedelmesen átsétált a halálba. Óvatosan kell kimennie, és kerülni minden találkozást a személyzettel. Aki magabiztos, az nem tűnik fel. Meg kell őriznie a nyugalmát. Pedig mintha elhagyta volna. Mégiscsak az apja fekszik az iróasztalon, arcából kifutott a vér, a vak is láthatja hogy halott. Odament az italos asztalhoz és megtörölte az üveget, amelyből töltött, de a zsebkendőt nem rakta el. A kilincset is ujjnyomtalanítania kell kívül belül. Mást nem fogott meg. Nem szabad hogy nyoma maradjon a látogatásának.- Kvittek vagyunk! – nézett a halottra. Volt ugyan egy furcsa érzése, de majd elmúlik, hiszen amit tett, azt meg kellett tennie. Az anyjáért, saját lelki nyugalmáért. Ezentúl nem támad fel benne a tehetetlen düh, ha eszébe jut, hogy tudatlan anyját kisemmizték, a szó minden értelmében.

Amikor – órák múlva – a szobalány belépett és megpillantotta a holttestet nem visított, ahogy más környezetben természetes lett volna. A jónevü szállodákban a személyzetet mindenre kiképezik. Arra is, hogyan fogadja a váratlan eseményt és a legnagyobb botrányt is képes legyen, észrevétlenül jelezni, vagy megoldani. A szobalány bezárta az ajtót, és jelentette a szállodai titkárnak az esetet. A rendörség nemsokára megérkezett. A helyszínelők és az orvos nem a főbejáraton ment be. Ez olyan hallgatólagos megállapodás az ötcsillagos szállodák esetében, amit bőkezű jótékonysági adományokkal ellensúlyoznak, a rendörárvák, vagy egyéb jótékony célokra. Senki nem látott bemenni senkit. Az orvos szívhalált állapított meg. A pohárnak whisky szaga volt, tehát az öngyilkosság szinte kizárt. De azért a családtagokat ki kell kérdezni. Lehettek anyagi gondjai, amiket a legdrasztikusabb módon: megfutamodással akart elrendezni. Habár ez ilyen konszern, mint a Woods, nem mehet csődbe egyik napról a másikra. Igaz hogy a Maxwellröl sem gondolta volna senki.

A helyszínelők nylontasakba tették a halott poharát. A laborvizsgálatot ilyen halálesetnél a pohár sem kerülheti el, hiszen az élettelen tárgyak is vallhatnak, ha értik a vallatás módját.

… David Curtin, vagyis ahogy ö hívatta magát: Gerry, beült egy taxiba és a repülőteret mondta be. Tudta, hogy csak akkor nyugszik meg, ha fenn ül a húsz óra tízes, vagyis a 634 – es járaton. Akkor már bottal üthetik a nyomát. Amiért jött elvégezte és nem derül ki soha. Nem derülhet. De ha mégis, idejében bekaphatja a színtelen, szagtalan halált. De nem szeretne annyit szenvedni, mint az az átok… mint az apja. Csakhogy ö élni akar. Nyugodt lélekkel, anyjának minden tartozását leróva, boldogan, és sikerekben gazdagon. Ha meg kellene halnia, becsületből, mi értelme volt annak, amit eddig tett?- Megérkeztünk, uram! – térítette magához gondolataiból a soför.- Köszönöm! – mondta Gerry és fizetett. Az órájára nézett. Még negyven perce volt az indulásig. Élete leghosszabb negyven perce lesz. Már a beszálló pultnál volt, amikor meglátta Mollyt. Tíz lépésre a pulttól állt és öt nézte. Hirtelen minden ereje elhagyta. Mégsem sikerült leráznia? És még azt is tudja, hogy mikor indul a gépe, vagyis nem mondhatja, hogy tíz perce sincs rá.- Helló! – hagyta ott a pultot, az egyetlen csomagjával, a diplomatatáskával. – Maga mit keres itt?- Bocsánatot akartam kérni. Hülyén viselkedtem.- Maga? Akkor mit szóljak én. Tudja, hogy megpróbáltam visszatalálni oda az égig érö teremszobájú házhoz, de nem sikerült. Jobban meg kellett volán figyelnem az utat, amikor a taxi elhozott. Azóta azzal ment el minden időm, hogy kerestem.- Pedig a kocsimat messziről megláthatta volna. Egy órája jöttem el onnan. Be kell vallanom: vártam hogy visszajön.- Nem rajtam mulott.- Mindkettőnkön. Bután viselkedtünk. Túl van a gyilkosságon? – kérdezte a lány félig tréfásan.- Igen! – vágta rá ö. – Egy szépnek induló barátságot öltem meg, pedig ritka dolog férfi és nő között.- Ha most arra kérném, ne menjen el ezzel a géppel, írassa át a jegyét. Itt a tranzit szálló… már kibéreltem egy szobát. Adjunk magunknak még egy lehetőséget, vagy inkább esélyt. Nem tudom miért érzem ugy, hogy magával elveszitek valamit, amire sosem találhatok rá többé. Magának teljesen közömbös vagyok?- Gondolja, hogy akkor ott keringek egy taxiban három órán át és keresgélem magát?- Túlkombinálta a szerepét művész ur.- Vagy doktor Ur! Biztos benne, hogy színész vagyok?- Miért vágyik az ember mindig olyan férfira, aki inkább felkavarja mint megnyugtatja. Csak tudnám melyik szavát hihetem el, a másodikat, a sokadikat? És mikor játszik szerepet, mikor nem.- Kérhetek egy csókot… kérdezte a fiú. A megbocsátása jeléül.- Nem akarok elválni magától.- Nem is örökre válunk el. Még jelentkezem.- Vagy én magánál. Ha felhív amikor egy jó előadása lesz, odarepülök és megnézem. Szeretnék tapsolni magának és beállni a rajongói sorába.- Megbókolhatom? – kérdezte Gerry és letette táskáját a két lába közé, aztán mindkét karja előrelendült. A legjobbkor jött ez a csók. Már ugy felgyülemlett benne a feszültség, hogy képtelen lett volna elviselni, ha nem szólnak hozzá, ha nem terelik el a figyelmét. Az az ember az íróasztalra borulva… mégiscsak az apja volt. Nem kellett volna megölnie. Ez a kedves kislány le akarta beszélni. Mintha általa az anyja intette volna, odaátról. De jobb így. Igaz, most még nem, hiszen több benne a feszültség, mint amikor a gyűlölet és bosszúvágy feszítette, de majd elmúlik, mihelyt otthon lesz. Ám a csók csodálatos. Az odaadó ajkak, ahogy remegnek, majd önfeledten marnak. A fogaik is összekoccannak, ugy kapaszkodnak egymásba mint az utolsó szalmaszálba. Miért ne lehetne ez a lány egy szalmaszál, amit anyja tett keresztbe az

útjában, aki odaátról is óvta volna, de ö nem akarta észrevenni. Becsapta öt is, magát is. Nem lett volna jobb, ha csak megmondja neki a magáét és otthagyja azt a… az apját?

A csók egyre emésztőbbé, forróbbá vált. Gerry tudta, hogyha nem egy népes előcsarnokban lennének egyikük sem tudna uralkodni az érzelmein és leomolnának egymás mellé, hogy teljesen átadják magukat a furcsán kezdődő, szenvedélynek. Amikor megpillantotta a lányt, első gondolata az volt: kurva, lerázhatatlan, mi másért nézné olyan kihívóan, szinte elképedve. Ragad, akár a piaci légy, de a csók megértette vele, hogy Molly inkább betegesen őszinte, nem tud alakoskodni, kimutatja az érzelmeit, és nem restelli, hogy a megszokottól eltérően viselkedik.

Amikor nagy sokára elengedték egymást, ugy nézett a lány szemébe, mintha először látná, vagy mintha minden porcikájába bele akarná vésni a nem mindennapi látványt. Senki nem mondhatná rá, hogy nem szép. Az a fajta arc, amelyben mindenféle ízlésű ember találhat valamit, ami szép. Külön a szeme a haja, az orra, a szája csodás, de az összhatás sem mindennapos. Vőlegénye van, mégis itt áll előtte és ugy néz rá, akár egy istenre. Látszik, hogy minden akarata odavan, hogy azt tenné, amire kéri, hogy nincs nagyobb vágya, mint az édes kettes. Miért hagyná ki? Ugy sem látja többé, és ha már a színészséggel átejtette, legalább ennyit kapjon meg azért, hogy nem állta útját a tervének.- Átiratom a jegyem a következő gépre! – mondta egy puszit nyomva a lány orrára. A csodálatos kis arc felragyogott.- Köszönöm! – mondta. – Előremegyek. Ne szóljon senkinek, csak jöjjön fel a hetedikre. Hétszáztízes szoba. – mondta, rajongón bámulva a pulthoz siető fiú után.

Gerry amíg az átírást intézték újra végiggondolt mindent. Helyes, hogy marad? Nem akadhatnak a nyomára? Nem, ha nem jelentkezik be szállodába, ha minél kevesebb emberrel láttatja magát, az a két óra, ami a másik gép indulásáig van, nem nagy idő. Molly csodálatos lány, és ha minden elsimult, miért ne jöhetne újra ebbe a városba, vagy miért ne hívhatná át Mollyt oda, ahol ö él. Most minden zavaros, de ha letisztulnak benne a dolgok, csak eldől, hogy érdemes-e folytatni. Megérti-e magyarázatot, miért volt egyik percben színész a másikban orvos. De hát mit el nem hisznek a nők, ha szeretnek. Erre legjobb példa az anyja, aki hagyta magát teljesen a falhoz állítani, ahelyett, hogy… De Molly okos lány és rámenős. Lehet hogy beleszeretett? Képtelenség! Sosem hitt a gyors kapcsolatokban. A különös hullámokban sem amelyek az emberekből áradva, egymásba kapcsolódnak és összekötik őket. Ilyen nincs. Csak vágy van, szimpátia, szerelem, de ahhoz idő kell Ezt a két órát azonban kár lenne kihagyni. Itt van helyben. Nem késheti le a huszonkét óra húszas gépet, és addig van két órájuk, hogy könnyebben dönthessenek a folytatásról. Mollyn biztosan nem fog múlni, mert számára most egy testi szerelem, a megváltást jelenti. Amikor túl sok a feszültség benne, mindig jobban dicsérik, mint szeretöt és még sosem volt ennyire feszült. Ki kell engednie magából a felgyülemlett indulatokat és mi lehet legalkalmasabb erre, egy csodálatos nő társaságában?!

A tranzitszállóig rövid volt az út. Minden gond nélkül feljutott a hetedikre és egyáltalán nem lepte meg, hogy Molly már levetkőzve várta. Még vizes volt, biztosan tusolt. Nem is nézte hova dobja a táskáját, hogy rángatja le magáról a nyakkendőt, inget, ruhát, csak a reá váró csodálatos testet látta, a csábos mosolyú, vágyakozó szájat, a fénylő tekintetet és alig várta, hogy elérhesse a feléje nyújtott karokat, de előbb belépett a tus alá. Mindig így szokta, de most nagyon piszkosnak érezte magát. Szinte vágytól vacogva szólt ki a finom vízpermet alól.- A gép két óra múlva indul. Muszáj elmennem vele. Halaszthatatlan feladatok várnak rám.

Ez volt az utolsó józan mondata, aztán átölelte Mollyt és ha egy kicsit gyorsabbak, követelezöbbek voltak is a mozdulatai, mint egyébként, vagyis ahogy a szeretkezés számára a kéj csúcsát jelentette, Mollynak nem lehetett panasza a szenvedélyre, gyengédségére, a becézések ezerféleségére… semmire. Szólni sem tudott, csak amikor első ölelésük csúcsán voltak, a könnye is kicsordult a túláradó boldogságtól.- Sosem éreztem még ilyet! – suttogta cserepes szájjal.- Ez indok arra, hogy megismételjük, vagy felülmúljuk. – súgta a fiú. Mindent lehet fokozni. Két ismeretlen test egymásnak esett. A vágy hajtott bennünket, a felkorbácsolt szenvedély, de a második ölelésünkben már helyen kap a módosság, a józan ész, a kiterveltség, a másikra figyelés is. Kész csoda, hogy ennyire egy húron pendülünk, hogy végig szinkronban tudtunk maradni és a lehetetlenségig elnyújtottuk a borzongatóan édes kéjt- Ez azt jelenti, hogy neked is kellek, hogy vágytál rám? Mégis el tudtál volna menni. – becézte apró csókokkal Molly.- De hiszen mondtam, hogy kerestelek. Jó hogy emlékeztél rá mikor indulok. Nagyon fájt volna, ha a tested mennyei gyönyöribe nélkül kellett volna elmennem. És örökre. Hiszen semmit nem tudok rólad.- Én sem rólad.- De azt igen, hogy odavagyok érted. És nemcsak a testedért, ami gyönyörű, tehát nem lenne csoda, ha meg bolondit egy férfit, hanem a lényedért. Meghatóan viselkedtél, sarokba szorítottál. Én akartam linkesedni és kifogtál rajtam.- Nem is érdekel mi vagy, orvos, vagy színész, de talán jobban szeretném, ha orvos lennél.- Miért?- Mert a színészek az ölelés gyönyörét is képesek megjátszani, bármikor készek a színlelésre, és én azt szeretném, ha minden mozdulat minden szó, a szívedből jönne és a szád nem ugy csókolna, ahogy a színiiskolában tanították, nem azért adnál bele apait anyait, hogy a nézők elkábuljanak, hanem mert képtelen vagy másként tenni, hiszen a szíved vezérli a tetteidet, vagy legalábbis a vágyad.- Túl sokat beszélsz… a percek rohannak. Ha az ember tartóztatni szeretné, száguld az idő, de amikor siettetné, cammog akár a csiga. De jó hogy találkoztam veled… csodálatos lány vagy! Mondták már?- Néhányan.- És a jelenlegi? Komoly?- Peter?- Akkor ö.- Eddig azt hittem jó vele az ágyban… de most már tudom hogy – a foglalkozásodnál maradva – ahhoz képest amit veled átéltem az csak olvasópróba volt. Áruld el, miért hatsz rám ennyire. Ránézésre Peter is van ilyen jóképű, mint te, de annyi minden hiányzik belőle, ami benned tetszik. Ö túl komoly, megbízható, te tudod hogy kell egy lányt kétségek között tartani és hagyni, tudod hogy kell fokozni az érdeklődését akár játék, vagy inkább hazugság árán is. Mióta Peter van, még nem csaltam meg, csak veled, de ha veled nem csalhattam volna meg, belehalok, vagy egész életemben az járt volna a fejemben az ö karjaiban, hogy veled jobb lett volna.- Miért mondod ezt?- Mert nem vagyok álmodozó. Meggondolatlan, vakmerő, igen, de sosem hittem az álmokban. Tudom, hogy kettőnk közül engem perzselt meg jobban a találkozásunk. Te elfelejtesz, és nekem megmarad Peter.- Kishitű vagy! – csókolta a fiu.- Akkor mondd hogy nincs vége, hogy látlak még. – kérte Molly.- Majd ha felérünk a csúcsra, de most figyelj a testedre, az enyémre, az örömünkre, arra hogy mindketten egyforma gyönyört találjunk az ölelésben. Érzem mennyire kívánsz. Szinte éget a tested, tapadsz rám, nem igaz hogy ennek vége szakadhat, hogy örült módon lemondjunk egymásról. Erről! Érzed mennyire kívánlak, és vágyódsz rám te is? Ugye lesz folytatás? Ugye nem Petert választod, ugye én kellek neked… én… csak… én… én… mint ahogy nekem is csak te kellesz. Nincs vége… nem szabad hogy vége legyen Örökké bánnánk, ha megeshetne… csodálatos vagy Molly… csodálatos… édes mindenem. Kellesz nekem, mint ahogy én is kellek neked… – suttogta a férfi és ellazult ugyan a karja, mint akiből minden erő elszállt, de halálfáradtan is egymás karjaiba maradtak. Hallgattak.- Ugy viselkedtem mint egy utcalány! – mondta nagy sokára értetlenül a lány, miközben puszikkal sorozta a drága férfiarcot. Végig én kezdeményeztem, ha rád bíztam volna a kettőnk dolgát, már régen a gépen ülnél, és azt sem tudnád, hogy él valahol egy lány, aki szívszakadásig vágyik rád. Nekem kellett cselekednem helyetted mert nem hittem el, hogy nem kellek neked. Csak valami más foglalt el. A befejezetlen kapcsolatod, vagy mit tudom én. De hát nekem is van képzelt párom és lesz erőm véget vetni az egésznek, az igaziért… érted. Ha engedtelek volna elmenni, egész életemben ugy emlékeznék erre a napra: amelyen elmentem az igazi mellett. Még akkor is, ha Peterrel, vagy valaki mással boldog házasságban élnék De hátha te is meggondolod. Tudod milyen szeretetreméltóan elanyátlanodott voltál a moziban, és milyen flegma lettél Lotty néni házában? Nem tudom miért, de amikor elpanaszoltad anyád halálát, a fájdalmadat, hittem neked. A szívem majd megszakadt érted. Mindigis szerettem anyáskodni a férfival, aki kedves volt nekem. Pedig azt mondják az anyasági komplexusban szenvelgő férfiakból, a kényeztetésért nyavalygókból sosem lesz jó férj. A férfi legyen erős, lehessen támaszkodni rá, és érezzem, hogy mindenek ellen védve vagyok, ha a mellére simulok. Csak tudnám te milyen vagy. Melyik az igazi éned. De nem is érdekel! Ugy szeretlek ahogy vagy, és szeretni foglak, amíg csak élek. – súgta a lány, és hagyta, hogy a fiú becézze, kényeztesse, ajkaival feltérképezze egész testét. Csodálatosan boldog volt. Talán soha nem lesz több ilyen ölelés az életében, és még ez a bizonytalanság is izgató benne, még csodálatosabbá teszi, hiszen tudatosítja, hogy meg kell ragadnia a jelent, mert a jövő nem kecsegtet semmi jóval, a folytatás esetleges, de amíg itt van mellette a csodálatos férfi, addig ö lehet a legboldogabb lány a világon, és nem érdekli semmi… sem Peter sem más. Ezerféle volt a csókja.- Színész! – gondolta Molly. – Képtelen kihagyni a helyzetgyakorlatokat, és mi nem az annak, aki ilyesmire teszi fel az életét. A téma az utcán hever csak le kell feküdni érte. Az írók örült álmait, elképzeléseit kell nap mint nap megoldania, belebújva az örülttől a zseniig bárki bőrébe és melyikük tudná kihagyni a lehetőséget hogy gyakoroljon. Gerry most a kedveskedő szerelemest gyakorolja. És nem is csinálja rosszul. Libabőrös lett a karja a duzzadt ajkak érintése keltette vágytól. Miért van ilyen nagy hatással rá? Ugy érzi minden porcikája ég, gondolatai cserbenhagyták. Nem érdekli más csak a zsongító boldogság, amelyet ennek a csodálatos férfinak köszönhet és amiért harcolni fog, ha kell. Nem engedi ki a kezei közül a lehetőséget. Nem! Mindenki kap az életben egy lehetőséget, csak érte kell nyúlnia.

Ugy érezték, csak ketten vannak a világon, rajtuk kívül se gond, se baj, sem más. Az erősebb vágy Mollyt hajtotta, de ereje csakhamar magával ragadta Gerryt is, aki ugy érezte végre oldódik benne a feszültség. Túl van valamin, ami nyomasztotta, és most már elengedheti magát, új erőre kaphat, vagy kiadhatja magából a régi, begörcsösödött gyötrelmeket.

Ha nem olyan elővigyázatos, és nem állítja be az óráját, hogy időben jelezzen, talán órák múlva sem eszmélnek fel. Hallgatni is jó volt egymás karjaiban. De szinte alig akadtak percek, amikor mindketten képesek voltak nyugodtan pihenni. Hol egyikük, hol másikuk volt a kezdeményező és utólag nehéz lett volna eldönteni, melyik ölelésük volt a legcsodálatosabb, vagy volt-e egyáltalán több. Nem egyetlen forró kábaság, egymás mennyberöpítése volt-e a több mint két óra, amit az ágyban, a földön, vagy fotelban töltöttek.

Az óra pityegése hirtelen kijózanította őket. Miért olyan kijózanítóak, fejbeveröek az öltözések? Mert azt mindkét szeretőnek magának kell elvégeznie, és mert mindent szanaszét dobáltak amikor semmi nem számit ott csak a beteljesedés, vagy mert az öltözni kezdés a kijózanodás perce, a hogyan tovább?!- Csodálatos volt! Örülök, hogy rábeszéltél a maradásra! – mondta Garry az ingét gombolva, akár a tanitó bácsi, ha dicsérni akarja alsó tagozatos kisdiákja szorgalmát.- Ugye sose látlak többé? – nézett rá, szomoruan a lány.- Ki tudja? Ezt a napot nehéz lesz elfelejteni. – jegyezte meg Gerry, és te része vagy ennek a csodának. Mit része? Értelme, tárgya, főszereplője! Legalább kétszázat ver a szíved. Mindig ilyen gyors a pulzusod, kérdezte már a kocsiba, ahova bucsuzni ültek be.- A színészek ehhez is értenek? – kérdezte könnybelábadó szemmel, de mosolyogva a lány.- Ki nem ért a pulzushoz és a vérnyomásméréshez? – mondta kicsit zavartam Gerry. – A szíveddel semmi gond?- Eddig nem volt. De ezután biztos lesz. Nem szállok ki. Nem akarom végignézni, ahogy eltűnsz el ölem a tranzit felé. Nem tudnék megállni a lábamon. Itt maradok és addig nézek utánad, amíg fel nem érsz a lépcsőn, amíg ki nem nyílik előtted az ajtó, hogy elvigyen tőlem. Menj édes. Ugye nem baj, hogy nem kérdezem meg hol talállak, mi a neved? Ellenedre volna, ha rád akaszkodnék.

Gerry nem szólt, csak hálás tekintettel nézett a lányra és lágyan megcsókolta a kedves szájat.- Gondolatolvasó vagyok! – állapította meg elkedvetlenedve a lány. – Biztosan van valakid és te komolyabban veszed mint én, még ha hagytad is magad elcsábítani tőlem. Nekem megérte. E nélkül a nap nélkül üresebb lenne az életem. Menj drágám… jó utat.

Gerryt ugyanaz a kényelmetlen érzés szállta meg, mint az utrakelöket általában. Már nincs itt de még nem indult el, a gondolatai kuszák, menne is maradna is, nem akar rossz emlékeket hagyni, de alig várja már, hogy eltűnjön az itteni valóság. Nézte a lány könnybe lábadt szemét, adott még egy puha csókot a szétnyílt ajkakra és kiszállt.- A névjegyem betettem a külső kabátzsebedbe. De ne nézd meg most. Majd a gépen, vagy ha eszedbe jutok… és ha gondolod, jelentkezz. – szólt utána Molly.

Gerry hirtelen belenyúlt a külső zsebébe és érezte a kis kartont, de nem huzta elő. Behajolt a kocsiba, adott még egy bucsu puszit, és gyors léptekkel eltűnt az ajtó mögött. A lány indított. Mire várt volna még?

Repülés közben Gerry végig ugy érezte, mintha három napos kemény fizikai munka után lenne, amely minden erejét kiszedte. Pedig az ölelés inkább feldobta. Előtte olyan ólomnehéz volt minden porcikája, szivacsos az agya, hogy azt hitte a vak is látja rajta: embert ölt. Embert? Apát! De most már túl van mindenen. Ez a város azt sem tudja, hogy itt járt. A szállodában senki nem kérdezte hova megy és apja lakosztályának szintje kihalt volt. Ahogy megbeszélték. Nem esett nehezére diszkréciót kérni, szinte apja szájából vette ki a szót, mert kettőjük közül neki volt több titkolnivalója. Kijönni sem látta senki, és: az ok, biztos szívhalál, vagy legrosszabb esetben öngyilkosság. Ne haragudj mami Ha van földöntúli szerelem, mert Mindigis is hittem, hogy te a síron túl is szeretni fogod azt az alávaló férfit, akit apámnak kellett volna szólítanom, akkor már együtt vagytok és nem tudom okoz-e neked a viszontlátás olyan örömet, amilyet mindigis elképzeltél. Hiszem, hogy sokat álmodoztál egy találkozásról, amely mindent megváltoztat, de nem akartál tolakodni, a véletlen pedig nem volt kegyes hozzád. Bocsáss meg nekem anyám. Nem fogadtam szót, de nem tehettem másként. Így kerek a románcod.

Ekkor jutott eszébe a névjegy. Buta lány. Csak nem képzeli, hogy folytatása lehet egy ilyen kusza kapcsolatnak? Öt csak egy dolog érdekli az elkövetkező években: a karrierje. És ha közben összeakad valakivel, akivel el tudja képzelni az életét, ott oldja meg ahol él, nem kószál át feleségért egy másik városba. És ha megtenné is, nem egy ilyen akarattalan, tunya lányt választ, aki megjátszotta ugyan, hogy ö igazából nem ilyen, de a nagy érzést jelenti neki, amely fejbe vágta és tehetetlenné tette vele szemben. Ugyanolyan könnyű kis céda, mint a többi, még akkor is ha van egy gazdag, de mindenképpen pszichikai eset nagynénje, aki égig érö belsőtérrel építette a házát és utálja a falakat. Milyen keveset tud róla. Egyetemre jár… és jólelkű, hiszen vissza akarta tartani attól, ami odavitte. De hogy is lehetett olyan balga, hogy beavassa? Honnan tudhatja kiben mi lakik. Tudja melyik géppel indult, nem nehéz kinyomoznia, melyik városba mehet, képes leírni hogy nézett ki, és a neve már szinte mellékes is. Ha apja halála gyanússá válik és a rendőrség nyomozni kezd, a lány vesztét okozhatná. Ha fogalma lenne az egészről. De hát sok millióan élnek a városban, ugyan honnan juthatna a fülébe Mollynak egy dúsgazdag ember halála, és ha meghallja is, miért érdekelhetné öt? Az ember nem sirathat meg mindenkit, nem vállalhatja át mindenki fájdalmának egy részét… tehát nyugodt lehet! – gondolta és előhúzta a kis kartont.

A következő pillanatban minden ereje elhagyta. Azt hitte nem jól lát. A névjegykártyán ez állt: Molly Woods menedzser WOODS TRÖSZT. Ez nem lehet igaz. Ilyen véletlenek nincsenek. Lehet másik cég is, nem az apja az egyetlen WOODS! Hirtelen megértette mi lepte meg Mollyt, amikor az utcán szembe találkoztak. A hasonlatossága… ifjúkori apjához. Tudta, hogy a emlékezteti valakire, de nem tudta megfogalmazni, kire. Neki könnyű, saját szeméve látta, hogy apja hasonlít rá és most éppen olyan mint az lehetett mikor öt nemzette. Anyjának volt egy képe róla. Azt mondta: hasonlítasz hozzá fiam, ha meglátna le sem tagadhatna. Mint ahogy nem is merte megtenni. Hát ezért torpant meg Molly a mozi előtt, ezért hozta zavarba a látása. Megdöbbent, ahogy most ö. Lefeküdt a féltestvérével… pedig valami hatodik érzékféle, egész nap visszatartotta attól, hogy baráti kapcsolatnál egyéb kifejlődjék köztük. Mi lesz most? Molly megtudja, hogy apja hallott, és ha bárkinek is elmondta, hogy lesz egy látogatója… ö elveszett. Pánikba esett. Most ijedt meg igazán attól, amit tett, és ugy érezte nincs kiút. Bíró elé pedig nem akart állni. A zakója belső zsebéből elővette azt a parányi dobozt, amelyben a két szem kristályt volt. Az egyiket beletette apja italába, és ha nem is azonnal, de hatott. Ö már vezekelt a bűnéért, de élhet-e valaki ilyen teherrel a lelkén? Megölte apját, aki ugyan eldobta magától öt és az anyját, de az bocsánatos bűn, legalábbis sokak szerint, de hogy el is fűrészelte maga alatt a fát, vagyis előbb utóbb elfogják és még a féltestvérének is a szemébe kell néznie, akivel akaratán kívül bár, de a sors kusza vonalvezetése miatt szerelmi viszonyt kezdett?! Vérfertőzés! Tudtukon kívül, de akkor is az. A kis dobozban megcsillant a kristály. Tudta, hogy le kell lenyelnie egyetlen korty italban és megszűnik a kuszaság, ami még rosszabb mint az igazságosztó hangulat volt, amely elhozta otthonról. Mennyivel nehezebb a teher ami belül nyomja, mint apja csalárd hűtlenségének tudata volt, mint ahogy a bosszúvágy feszítette. Ha olyan igazságosnak érezte apja halálát, mert anyját elhagyta, akkor azt sem tarthatja igazságtalannak, hogy az ö élete csak idáig tartott. Otthon kellett volna maradnia. Anyjára hallgatni: isten mindenkinek megfizet fiam, kinek – kinek azt amit érdemel.- Hát én ezt érdemlem! – gondolta, amikor a kortynyi italba ejtette a kristályt. Behunyta a szemét, ugy Bucsuzott a világtól. Pedig milyen szép lett volna. Igazából csak most akart nekigyürkőzni a munkának. Eddig tanult és készült az életre. De anyjával könnyű volt, nélküle elviselhetetlen. Miért van az, hogy ha az ember szeret valakit érte vagy miatta is szenved. Minden baját, bánatát átérzi, felnagyítja. Rosszul tetted anyám, hogy érzelmileg ennyire magadhoz láncoltál. A fiuk az egyetemen olyan könnyű szívvel szakadtak el otthonról, legtöbben azt tehették, amit akartak, hónapokig haza se néztek, nem fájt a szívük senkiért, nem sajnálta őket senki, vagy ugy tartották természetesnek ahogy van. A pénz jött, – a legkényelmesebb gyereknevelés, – hagyni hadd boldoguljon ugy ahogy tud. De akinek nem jött, az is boldogabb volt nála. Hányszor kapta magát azon az óra alatt, hogy az esze otthon jár, mert amikor elindult, anyja arcát fáradtnak, szomorúnak látta. Sosem panaszkodott, ha fájt valamije, de ö mindig tudta, hogy szenved. Talán ha beszélnek is róla, még ma is élhetne. A rák alattomos, de az elején el lehet kapni, nyakon ragadni és megküzdeni vele. Nagyrészt sikerrel. Anyja azonban – csupa szeretetből eltitkolta előtte a fájdalmait, ö csupa szemérmességből nem kérdezett rá, csak bántotta, hogy szenved és hallgat. Ennél már az apja nemtörődömsége is jobb volt, se örömet sem fájdalmat nem okozott a huszonhat év alatt. Nem bántották egymást, nem kellett látnia, ha szenvedett, vagy gondjai voltak. De ennek vége. Sem magányosan, sem családban, nincs gondja tovább az életre. Ezt a korty italt lenyeli és vége.

Az ital enyhén sós volt. Még jó hogy az apja nem fogott gyanút. Ugy tudta, színtelen szagtalan, gyorsan ölö méreg és apja mégis percekig kínlódott, mire befejezte. Talán hozzá kegyesebb lesz a sors. Lehunyta a szemét, és várta a halált. Percek múlva felnézett. Nem értette. Az öreg ennyi idő után már a szívéhez kapva vonaglott… elsápadt, ömlött az arcáról a víz és nála semmi jele a közelgő végnek. Pedig ugyanaz a méreg. Egy helyről szerezte. Még a végén kifog rajta! Nem lehet ennyire erős szervezetű. A srác akitől kérte a szert azt mondta tíz komondornak is elég egyetlen kristály és az öreggel végzett is. Talán a szervezete ellenállóbb. Ideges lett. A parányi dobozt gyűrögette. Nem is érezte, hogy szedi szét, csak amikor az oldalait letépte és az aljára tett papírvatta réteget felemelte, akkor látta meg anyja gyöngybetűit.

“A kristályokat elástam. Konyhasót tettem a helyükre. Hálás leszel érte. Nem lehetsz annak a gyilkosa, akit az anyád ugy szeretett. “- Teremtő isten! Akkor az öreggel a szíve végzett. És ö miket mondott neki, amíg szenvedett?! Ahelyett hogy orvost hívott volna. A segitség nyujtás elmulasztásánál, utólag, már a gyorsan ölö mérget is megbocsáthatóbbnak érezte. Hát persze. A szíve gyenge lehetett és amiket ö mondott neki, nem csoda, ha bejött a szívroham. És ö még el akarta mosni a poharát… a sajátját is kár volt elhoznia. A szállodában mindent látnak, mindent hallanak, de semmit nem beszélnek. Hiába volt megbeszélve hányadik emelet, hányas szoba, hiába indult egyenesen és főleg magabiztosan a lift felé, biztosan akadt egy szempár, amely rá figyelt és nem marad titok, hogy ott járt.

Nem tudta sírjon-e vagy nevessen. Még ölni, vagy öngyilkosságot elkövetni sem tud tisztességesen. Persze, ha az anyja keze még a túlvilágról is eléri, ha mindenre előre gondolt. Vajon honnan sejthette, hogy mi van a dobozban és kinek szánja?! De hiszen annyiszor elmondta neki, mióta ismeri a titkot: leszámolok vele. És mire gondolhat egy anya, ha a gyermeke ilyet mond? Szegény mami. És szegény Molly! Ugy látszik öt a balsors a szerencsétlen sorsú nőkhöz vonzza. Miért érzi sokkal könnyebbnek a lelkét? Megnyugható, hogy nem ölt embert. Csak hagyta meghalni! Igaz van egy vérfertőzés a rovásán, de arról nem tehet. De az apját megölte, ha nem is méreggel, szavakkal. Mi másért lett volna rosszul és hal meg éppen az ö látogatása alatt. Az erős felindulás okozhat katasztrófát, ha nincs közelben a segítség. Csakhogy a segítség ott volt, de tétlen maradt. El lehet-e felejteni ezt? Nem kísérti-e ennek a szörnyű napnak az emléke amíg csak él? Miért nem hallgatott az anyjára? Vagy miért kellett neki moziba mennie, egy ismeretlen lánnyal, akit ráadásul még le is ribancozott gondolatban, csak mert a szívére hallgatott és olyan könnyen adta magát. A rohadt életbe! Ha valaki más bántja Mollyt, és ö tudja, hogy a féltestvére, biztosan nekimegy. A vér szava. Érthetetlen értelmetlen, és megmagyarázhatatlan belső kényszer, vagy reakció. A leggonoszabb lelketlen fiú is támad, ha szidják az anyját. A rokonok akkor is a torkának ugranak a családot becsmérlőnek, ha különben folyton marják egymást. Vajon mi lehet most a szállodában? Mit csinál Molly? Biztosan ott van a halott apja mellett. Csak eszébe ne jusson, hogy mi toppantotta meg két lépésre tőle, csak fel ne idézze mennyire hasonlít a fiatalkori apjára, és nehogy azt higgye: ö ölte meg! Végül is akármit hisz az a szegény lány: ha nem is méreggel, de az apját mégis  ö ölte meg. És isten megbünteti azt, aki a parancsolatok ellen vét. Mikor száll már le ez az átkozott gép. Első dolga lesz, hogy telefonál a Woods céghez. Majd azt mondja üzletileg érdeklődik, és kitudakolja: mit gondolnak a cégfőnök haláláról, ha egyáltalán felfedezték már a holttestet. Öngyilkosságnak hiszik, vagy megállapítják, hogy szívroham, netán keresni kezdik a gyilkosát.

[rkey]

A gép szinte zajtalanul suhant a felhők felett. Pedig ha tudná mekkora terhet cipel magában egyik utasa…

Molly Woods a város felé tartva, már majdnem elérte a csúcsforgalmat, mikorra képes volt összeszedni a gondolatait, addig csak reflexszerűen, szinte rutinból vezetett. Még jó hogy nem esett baja. Megállt egy bisztró előtt, mert tudta hogy túlzásba vitte. Egész nap nem telefonált haza. A családja azt sem tudja merre jár. Késő este van, Peter is kereshette. Megszokta hogy esténként ráér, vagy ha más dolga van, megbeszélik. De ez a nap?! Ha olvasna ilyesmit, el sem hinné, hogy valakit elég meglátni és… Abban a pillanatban rádöbbent, mi volt az ami megállította. A hasonlatosság. Gerry olyan, mint apja volt fiatal korában. Hogy erre nem gondolt? De hát ki gondol ilyesmire, amikor mindjárt a híres emberek, színészek, énekesek ugranak be, ha valaki ismerősnek tetszik. Sok embert ismer, miért ne emlékeztethette volna a férfi másra is? Talán, mert az nem olyan meglepő, vagy arra nem ugy reagál, ahogy Gerryvel tette. Egy ismerős arcra az ember rábólint, mosolyog és megy tovább, vagy megáll és addig beszélget, amíg rá nem jön, honnan ismeri. De ez egészen más volt. Mint akibe villám csapott ugy állt meg, és a hirtelen megtorpanásával zavarba hozta Gerryt is. Neki nem lehetett ismerős, joggal hihette, hogy ki akar kezdeni vele és vette a lapot. De mit összehazudozott?! Vajon az apja is ilyen link lehetett legénykorában? Miért is ne? Elég jóképű hozzá!

Bement a bisztróba és tárcsázott. A házat hívta. Az inas vette fel a kagylót.- A háznépem otthon van? – kérdezte Molly.- Sajnos nincs, Miss. Molly.- Elfelejtkeztem volna valami programról? Hol vannak?- Miss. Molly… legyen erős. Mr. Woods meghalt.- Mit beszél?- Egy szállodában…- De hát hogyan? A mama otthon van?- Nincs, miss. Molly. Odament. Azonosítania kell a halottat.- Azonosítani… de hát…- A halál oka nem egészen világos Miss. Molly.- Hogy érti ezt?- Lehet, hogy Mr. Woods nem természetes halállal halt meg.- Ez azt jelenti, hogy…- Öngyilkosság is lehet, habár senki nem tartja elképzelhetőnek, de…- Öngyilkosság? – vacogta a lány.- Még semmi nem tisztázott, Miss. Molly.- És… és ki tisztázza?- Hát a rendőrség, Miss.- Rendőrség? Jóságos ég… gondolja, hogy… – akarta kérdezni Molly Woods, de minden ereje elhagyta. Ugy csúszott le a készülék mellé, hogy végig a kagylóba kapaszkodott. Mintha arra várna, egyszer csak megszólal az inas és azt mondja: vicceltem Miss. Molly, egészen más a helyzet! Mint Gerry mondta délután… amikor mindent letagadott amit addig mondott, és új mesével állt elő. De arról legalább tudta, hogy mese… csakhogy apja halála valóság.

Molly Woods nagyon szerette az apját, de az orvos szerint az nem indokolta a nagyfokú elesettséget, ami a hírt követően Urrá lett rajta. Amikor a mentősök ellátták a telefon melletti ájulás után, és az erős nyugtatók ellenére magához tért, egyre azt mondogatta, szinte követelve.- Látni szeretném a zsebnaptárát. Mutassák meg a zsebnaptárát.

Természetesen a holmit, amit a szállodai szobában és a holttest ruházatában találtak, átadták anyjának, aki bevitte hozzá a noteszt. Ugy kapott utána, mint vizbe fuló az utolsó kapaszkodóért. Amíg anyja ott volt, nem merte kinyitni. Kicsit furcsán nézett rá úgyis, ahogy elfehéredő ujjakkal szorította a vékony könyvecskét. Ugy sem mondhatja el neki és soha senkinek, ha beigazolódik amire gondol, de azt sem, ha téved.

Kinyitotta a noteszt és félve lapozott addig a napig. Kora estére egyetlen bejegyzést talált: ” Hétkor, Gerry”. Kitört belőle a zokogás. Ugy vacogott, mintha nyári ruhában egyszeriben az északi sarkon találta volna magát. Eszelősként nézett maga elé és ha bárki szólt hozzá csak azt hajtogatta:- Boncolják fel… állapítsák meg a halál pontos okát. Hátha méreg volt. Vizsgálják meg… nem a szíve vitte el… nem a szíve.

A családtagok értetlenül hallgatták, de a háziorvos bácsival megígértette, hogy odafigyel az alapos boncolásra. Amint az igéret elhangzott, megnyugodott, de többször érdeklődött: rendben mennek-e a dolgok?

A temetést kifejezetten az ö kívánságára késleltették, amíg az alapos méregvizsgálatot be nem fejezik.- Most már megnyugodhatsz kicsim! – nyitott be hozzá egy hét múlva a doktor bácsi. – Apádat a szíve vitte el. Semmiféle mérget nem találtak a szerveztében, csak kevés mennyiségű alkoholt. Most már remélem olyan erős leszel, mint eddig,. és nem képzelegsz. Csak tudnám mi vitt rá erre a furcsa kérésre? Miért hitted, hogy apád szervezetébe méreg került?

Molly nem válaszolt. Mit is mondhatott volna? Hogy esküdni mert volna rá: Gerry volt apja gyilkosa, hogy az ö apja követte el azt az aljasságot az anyja ellen és mivel egyikük sem mondta meg a teljes nevét, csak sejtelme lehetett arról, hogy Gerry miattuk jött a városba. De azóta már tudnia kell róla, hogy ö az apja lánya, hiszen a névjegyét a zsebébe tette, és ha megnézte, biztos lehet benne, kinek az apját ölte, vagy akarta megölni. Ha nem volt méreg az apja szervezetében miért nem jelentkezik? Ennyire nem jelentett semmit a számára, vagy valóban olyan mérget nyújtott át a vérszerinti de gyűlölt apjának, ami a szervezetben kimutathatatlan? Haragudott magára, hogy nem apja pártját fogta, nem azt bánta jobban, hogy meghalt, nincs többé, hanem a fiú hallgatását fájlalta. Bárhogy akarta is gyűlölni, egyre inkább ugy érezte, ö volt az igazi. Hozzá képest Peter csak jó barát, elvetélt próbálkozás a boldogsághoz vezető úton. – Miért kellett nekik találkozniuk?. Miért hagyta hogy ennyire felkavarja a hirtelen támadt, kusza érzés? Peterrel jól megvoltak. Az apja halála óta még figyelmesebb, kedvesebb, türelmesebb vele, csak ö siklik ki az öleléséből, akár egy angolna és beleborzong az érintésébe. Látja, hogy meglepi a dolog, de kitart mellette. Ki tudja hányszor elismétli napjában, hogy szereti, mellette áll, benne bízhat, és a fájdalom elmúlik. De mikor? És melyik fájdalom? Mert ha apja valóban olyat tett, amit Gerry elmondott, akkor egy világ omlott össze benne, vele kapcsolatban. Az addig rajongásig szeretett apát gyűlölni kezdte, és maga sem tudta megmagyarázni, vagy legalább pontosítani: miért. Talán mert ha nem ö nemzi az egyetlen férfit, akit első látásra megszeretetett, akkor boldog lehetne, akkor apja is élhetne és örülhetne az ö boldogságának. DE ö nemzette. Ezt bizonyítja az is, hogy Gerry nem jelentkezik. Hogy is jelentkezhetne normális férfi egy olyan lánynál, akivel – netán csodálatos perceket töltött – de akiről később kiderült: a féltestvére. Öt is kirázza a hideg a gondolattól, mégis átforrósodik minden porcikája, ha arra az ölelésre, arra a két boldog órára gondol. Legalább felhívná és beszélgethetnének róla. Legalább mint testvérek tarthatnák a kapcsolatot, de hát nem mer jelentkezni. Visszatartja az bűntudat, ha ö volt a gyilkos, és ha nem az, akkor a szégyen, vagy az undor, esetleg az, hogy egy ilyen lányért, mint ö még a telefonkagylót sem érdemes felemelni. Voltak neki annál az esténél csodálatosabb kapcsolatai is, miért is ne lehettek volna, akár orvos, akár színész, mindét pálya biztosítja a nőhódolókat.

A temetés után sem javult a kedélyállapota. Arra sem volt kedve vagy ereje hogy bemenjen az egyetemre. Csak ült naphosszat a szobájában és néha már ugy érezte megörül. A tehetetlenség bántotta leginkább. Hiszen ha tudná hogy hívják Gerryt, melyik városban lakik, mert nem biztos, hogy abban ahova repült. Onnan még továbbmehet bármivel, vagy otthagyhatta a kocsit a repülőtéren és milyen jogon nyomozna utána. Hogy a szemébe nevessen: ugyan buta liba, csak nem képzeli, hogy egy kis futó kaland megzavarhatja eddigi életmenetemet. Nős vagyok, gyerekem van. Még az egyetem elején házasodtunk össze. Bármit mondhatna, de bármi jobb volna mint ez a gyötrődés, ez a bizonytalanság. És ha csak ez nyugtalanítaná, de szinte biztos, hogy ö volt az apja látogatója. Ilyen véletlenek nincsenek. Ennyire nem vághat össze minden, még akkor sem, ha a mozi előtti találkozásukat véletlennek fogadja el. Neki Gerryként mutatkozott be, elmesélte mennyire gyűlöli természetes apját és azért jött, hogy megölje, aztán meghalt az apja és a naptárában szerepel a Gerry név. Egyben egészen biztos lehet: Gerry, vagy hívják akárhogy, az ö testvére és ha az, akkor ki kell vernie a fejéből azt a mindent felkavaró szenvedélyt, és megszűnik a senkinek el nem mondható szégyenérzet amely azóta gyötri, mióta ott a telefon mellett a földre csúszott.

Két hét telt el a temetés óta, amikor anyja elérkezettnek látta az időt és bement hozzá. Elhatározta, hogy bármi áron is, de meg kell értetnie Mollyval, hogy akárhogy szerette is apját, ami megfellebbezhetetlen, azon nem szabad így elkeserednie. Az életben a jóba és a rosszba egyaránt bele kell nyugodnunk, ha változtatni ugy sem tudunk rajta.- Nem tudom megnyugodhatok – e? Képtelen vagyok elhinni, hogy meghalt. Tudni akarom mit keresett abban a szállodában…- Mi értelme ennek kicsim? Ujabb idegeskedést jelenthetne és ugy látom javult az állapotod. Most már nem szabad semmi másra gondolni, csak a gyógyulásra, az életre. Az élet az élöké.- És az élve hagyottaké! – jegyezte meg Molly elgondolkozva, hiszen más nem lehetett apja utolsó látogatója, csak az a csodálatos férfi, akinek a karjaiban élete legboldogabb két óráját töltötte. Ha más lett volna: Apja Mr X, – et vagy Mr Y – t, esetleg bármi mást ír a naptárába, de ö Gerry – t irt, mert neki sem árult el többet.

Hogy is alakulhatott így a napjuk? A vezetéknevük szóba sem került. Miért keveri a sors ilyen pokolian az életutakat és miért ilyen titokzatos az a nap? Csakhogy gyötörje amíg él? Gerry meg akarta őrizni az inkognitóját, hiszen ölni jött ide, és ö a boncolási eredmények ellenére is gyanakszik. Micsoda őrületes lelkiállapot, lázálom. Fel sem foghatja, mi vitte rá, hogy egy vadidegent meginvitáljon a nagynénje házába. Akárki lehetett volna… tolvaj, bűnöző,… de hiszen az is volt. Vagy legalábbis aljas szándékkal érkezett a városba. Lassan rájött, hogy akadhattak össze a több milliós városban ök. ketten. Apja irodaházából lépett ki, alig két házzal arrébb, szembejött vele Garry, akit talán a kíváncsiság, vagy a terepszemle vitt oda. Hiába volt máshol a találkozójuk, ideje engedte, és megnézte mire vitte az apja, mennyire segithette volna őket, ha lélek van benne. Ez hát a véletlen találkozásuk oka! Az ismerkedésük is törvényszerű: amikor a fiú, vagy a lány, szinte lecövekel a másik előtt, adva van a lehetőség, mert ugy kinek ne esne jól, ha megjelenésével lenyűgöz valakit. Ráadásul egy másik nembelit.

Ha apját valóban szívroham ölte meg, az előidézője akkor is Gerry, hiszen egy ilyen találkozás, egy ilyen közlés, tele indulatokkal, mert Gerryröl el sem tudta képzelni, hogy szelíden beszélt volna, ok a rohamra. Aki annyira szerette az anyját, mint ö, attól el sem lehet várni, hogy megbocsásson az ellene vétőknek. Az izgalom szívhalált okozott, ez hihető, de minek kellett Gerrynek idejönni. Minek? Olyan jól megvoltak Peterrel. Mindenben megértették egymást. Az ágyban is remekül érezték magukat, de Gerry érintése mindent tönkretett. Sosem érezte még azt amit Gerry karjaiban. Ez kész téboly. Beleszeretett a saját testvérébe. Egyszerre érez emésztő vágyat és undort, ha eszébe jut az a nap.- Na, mosolyogj már kicsim. Látod nekem is fáj, nagyon fáj belül, de megpróbálom összeszedni magam. – simogatta az anyja.- Nem érezhetünk egyformán, Mami. Te csak a felesége voltál de nekem apám és… Nagyon szerettem a papát.- Tudom kicsim, de nem gondoltam volna, hogy ennyire megvisel a halála. Vannak emberek, akiknek érdemükön felül kijut a szeretetből… – mondta elgondolkozva.- Ezt meg hogy érted? Apa talán nem volt rendes férj, jó apa, megbízható üzletember. – kérdezte reménykedve, hogy hátha anyja is tud apja régi ballépéséről, s menthetné Gerryt gondolatban.- Egyiket sem mondhatnám, csak hát elég nehéz ember volt ö kicsim. Nem volt könnyű mellette élni. Minden férfi egoista, de ö vagyonis az volt. Magának mindent elnézett, megengedett, amit másnak tiltott, amiért mást megvetett volna.- Még sosem beszéltél róla igy.- Még sosem halt meg az apád. És tudod, ha az ember elveszít valakit azzal próbálja vigasztalni magát, hogy nemcsak a pótolhatatlan, hanem a vagyonis emberi, gyarló dolgait is feleleveniti. Önbecsapás hogy az ember ugy gondolja: ha a mérleg mindkét serpenyőjébe egyformán kerülnek érvek és okok, akkor kevésbé fáj valakinek a halála. Nem így van. Csakhogy most már merek haragudni rá, elég bátor vagyok kimondani amit addig magamnak sem mertem bevallani, más szemmel látom öt, reálisabban, nincs bennem félelem, hogy hallgass a nevem, ha meg akarom őrizni a boldog család látszatát. Mert neki az nagyon fontos volt.- Komolyan mondod, hogy nem voltatok boldogok?- Egyszer majd elmesélek valamit…- Mondd el most, kapott a szón Molly, mert abban reménykedett, hátha anyja Gerry ügyét meséli el, esetleg a nő nevét is tudja, hiszen ennyi éven át, biztosan a fülébe juthatott vagy akár apja is elmondhatta egy meghitt percükben.- Hagyjuk most, majd ha megnyugszol, ha túl leszünk mindenen. Most elég volt a megpróbáltatásokból.- Amit mondani akarsz, az is olyasmi? – kérdezte Molly.- Attól függ, hogy fogod fel.- De hát, mit Mami? Ha már elkezdted mondd el.- Nem akarlak felkavarni vele… pedig talán enyhítené a bánatodat, babár…- Beszélj mami! – fogta meg anyja kezét Molly és leültette maga mellé. – Most bármi jobb nekem, mint a hallgatás. Felnőtt ember vagyok, beszélhetsz velem őszintén, mint nő a növel. Mindent megértek, bármit mondj is.- Tudod kicsim a mi házasságunk látszatra példamutató volt. Mindkettönket jól neveltek és egymásnak szántak…- Egymásnak szántak? Csak nem azt akarod mondani, hogy…- De igen. Én nem szerettem apádat, azt meg hogy neki hány szerelme volt előttem csak az isten tudja. Sosem beszéltünk róla. Ugy gondoltuk, amiről csak mi tudunk az örök titok marad. Őszintén szólva nem is érdekeltek apád dolgai. Tudtam, hogy jóképű férfi, a híre olyan volt, hogy a világért ki nem hagyott volna egyetlen nőt sem, és ma már azt mondom, igaza volt.- Csak ma már, mondod ezt?- Akkor is azt mondtam, amikor a felesége lettem, annál is inkább, mert nekem sem ö volt az első szerelmem.- De mami? Ha nem ö volt, akkor miért nem lázadtál fel, miért nem harcoltad ki az igazi boldogságot.- Mondtam, hogy minket egymásnak szántak. A két céget egyesiteni akarták a szüleink és mivel gyerekkorunktól jól megvoltunk egymással, mint pajtások, azt hitték ez elég. Engedelmes gyerekként viselkedtünk. Apád józanul gondolkodó, én pedig kényszerhelyzetben lévő, szófogadó, de annál boldogtalanabb emberke voltam.- Kényszerhelyzetben lévő? Senkit nem lehet erőszakkal rávenni olyasmire, amit nem akar. Engem sem tudnál hozzáadni Peterhez, ha én nem akarok a felesége lenni. El is mehettél volna otthonról. Nem kötelezhettek a feleség státuszra, és a szüleid is biztosan másként gondolkoznak, ha legalább megpróbálod.- Mondom hogy kényszerhelyzetben voltam. Gyereket vártam. Én siettettem az esküvőt, mert azt akartam hogy beleférj, a hét hónapba.- Én?! – kérdezte hitetlenkedő reménységgel Molly.- Igen… te annak a lánya vagy kicsim, akit, amíg csak élek, szeretni fogok, és aki azóta már bebizonyította, hogy ért annyit mint az apád, ha akkor még semmije nem is volt. Sajnos az én házasságomat követő pár év múlva ö is megnősült. Addig sem próbálkozott, hiszen megértettem vele, nagyon kegyetlen módon, hogy nem hozzám való, hogy csak vicceltem, mindigis apádat szerettem. Önvédelemből tettem. Képzeld, ha elárulom neki, hogy a szívem alatt hordom a gyermekét, amilyen erő lakott benne, ahogy képes volt bizonyítani az évtizedek során, akkor nem hagyta volna annyiban, hogy a lányt, akit szeret elvegyék tőle, hogy más adjon nevet és nevelje fel a gyermekét. Senki nem tudta eddig, hogy te nem az apád lánya vagy. Neked sem mondtam volna el soha, pedig nagyon hasonlítasz rá, legalábbis szerintem, de nem nézhetem tovább, hogy ennyire bánkódsz olyan valaki halála miatt, aki tagadhatatlanul sokat tett érted, nagyon szeretett, de semmi köze hozzád, vér szerint…- Ez igaz? – tért magához Molly, és arcán szétterült a mosoly.- Te örülsz? Meg tudsz bocsátani nekem?- Megbocsátani? Mami! Nem is tudod, milyen boldoggá tettél. Tehát nem a papa lánya vagyok? Nem ö az apám.- Nem, de ne kívánd, hogy megmondjam ki az. Talán ha a halálos ágyamon megkérdezed és lesz rá időm, elmondom. Hátha érdekel. Rá is büszke lehetnél, és én amíg csak élek szeretni fogom. Ha találkozunk olyan vagyok hozzá akár egy jégcsap, pedig a pillantása szinte süt, még most is. Gyerekei vannak, kedves felesége, de tudom hogy ö is engem szeret. Hát még ha megtudná, hogy lányom is van töle.- Mami! Köszönöm hogy elmondtad. Én olyan… de olyan boldog vagyok. – ölelte át anyját Molly.- Ettől? Hiszen ha tudtam volna, hogy nem szomoritalak el még jobban a hírrel, már régen elmondtam volna. Ugy határoztam, hogy tizennyolc éves korod után elmondom, de halogattam. Láttam mennyire kedvelitek egymással apádat és sok rosszat hallottam már arról, hogy ha egy gyerek megtudta: nem az apja vagy anyja, aki nevelte, milyen lelkiállapotba került. Mindent elronthatnak vele. Nem is tudom, most miért jött rám ez az őszinteségi roham?- Talán mert mégis tudsz apáról valamit, amivel előttem befeketíthetted volna és nem kezdhettél hozzá az elmondásához másként. Így van, mami? – nézett szinte esdekelve anyjára Molly.- Semmit nem tudok, csak általánosságokat. Csalt a házasságunk után is, de azt is mondhatnám, hogy az ilyesmi a mi köreinkben természetes. Nem igen találnál olyan jómódú, feszített munkatempóban élő férfit, még ha nem is annyira jóképű mint ö volt, aki ne lépne félre. Az alkalom nagy úr, és nem mindig esik jól a felmelegített étel, ha a frissen sültek illata megcsapja az orrukat, s ott van helyben, gusztusosan tálalva, a másikért pedig még fáradnia is kellene. Nem is vetem meg érte. Így legalább nem éreztem akkora lelkifurdalást miattad. Mindig azzal nyugtattam magam: én bűnös voltam, de most hü vagyok, de ö nem hagyta abba, amíg él csalni fog, tehát nem vagyok bűnösebb nála. Tudod hányszor ébredtem csuromvizesen arra, hogy felrázott. Azt mondta kiabáltam álmomban. Féltem, hogy egyszer megérti amit kiabálok, hiszen azok voltak a legszebb álmaim amikor róla álmodtam az ö öleléséről, a soha nem múló szerelmesem karjaiban voltam és öleltem, csókoltam öt ugy, ahogy apádat soha. Ígérj meg valamit kislányom, csak ahhoz mégy feleségül, akit ugy szeretsz hogy már szinte fáj. Ma már bánom, hogy nem tettem meg, de ki tudja mi lett volna akkor, ha nem így alakul. Talán visszatartom öt a csodás karriertől, mert gondolom a bizonyítási vágy és a szerelmi csalódás egyformán hajtotta amikor belevetette magát a munkába és nem biztos hogy velem is felért volna a csúcsra különösen akkor, ha engem a szüleim kitagadnak, és egy bérelt aprócska lakásban látod meg a napvilágot, azt is mondhatni, hogy nélkülözések közepette. Azért a szíved mélyén sose légy hálátlan a nevelőapád iránt. Neked ö volt az igazi, hiszen sok rosszat elmondhatnék róla, de azt hogy téged nem imádott, bűn lenne állítanom. Tudod… Ö több mint a vérszerinti apád. Most még több, de ha egyszer megismered az igazit, akkor sem cserélhetnek helyet az érzéseidben hiszen az jut eszedbe: miért nem harcolt érted, miért hagyott el, miért hitte, hogy nem szeretem. Az élet kifürkészhetetlen titok, és mindig tartogat meglepetéseket.- Mami… azt sem tudtad, hogy a papának volt egy fia?- Fia? – képedt el az asszony.- Igen. Találkoztam vele. Gerrynek hívják. Ö is találkozott apával a halála előtt… és talán éppen az öröm, vagy a megismerkedés viselte meg annyira, hogy a szíve felmondta a szolgálatot.- Honnan veszel ilyesmit? Sosem mondta, nem is sejtettem. Ha támogatta volna, ennyi éven át valahogy kitudódik, hiszen volt némi rálátásom az üzleti életre, annál is inkább, mert apám is elnökségi tag és nem hiszem hogy ne érdekelte volna, ha rendszeres folyósításokat talál.- Nem voltak rendszeres folyósítások. Apa egyszer küldött ezer dollárt annak az asszonynak. Amikor megtudta, hogy terhes.- Undorító! Ha nekem egy férfi,… – suttogta reszkető szájjal az asszony.- Te könnyebb helyzetben voltál, de lehettél volna annak az asszonynak a helyében is. Neked volt kihez menned a fattyaddal, de neki nem. Le a kalappal előtte, hogy a küretre szánt pénzt másra költötte, ha egyáltalán elköltötte. De egyben hasonlóak vagytok. Ö sem mondta el a fiának, hogy ki az apja, csak a halálos ágyán.- Meghalt? – kérdezte döbbenten az asszoy.- Nem régen és a fia eljött, hogy szembenézzen az apjával…- Látod kicsim. Az emberi érzések kiszámíthatatlanok. Ezért akartad hát hogy felboncolják apádat, ezért beszéltél folyton a méregről, azt hitted hogy…- Nem hittem. Ö mondta, hogy megöli, mert tönkretette az anyját.- Teremtő isten. De jó, hogy idejében észhez tért. Nem ölte meg.- Mégis ö a gyilkosa, hiszen ha apa infaktust kapott azt csak az általa keltett idegesség okozhatta. Majd elmondja, mit beszéltek. Egyszer elmondatom vele.- Ismered?- Sajnos csak a keresztnevét tudom és azt, hogy az anyja nevét viseli. De megtudom, hiszen az anyja apa mellett dolgozott huszonhét éve.- És hol találkoztatok, vagy hol váltál el tőle?- Az utcán találkoztunk, véletlenül és a repülőtéren váltam el tőle…- Anélkül, hogy bemutatkoztatok volna egymásnak? Legalább te megteheted volna…- Én a zsebébe csúsztattam a névjegyem.- És?- Nem hiv.- Te pedig belebetegedtél a hallgatásába. Persze hogy hallgat, hiszen azt hiszi, hogy a tevére vagy, de egy percet se késlekedj. Keresd meg és mondd el neki, hogy szerethet, hiszen látom hogy neked is fontos.- De hol mami, hol?- Én nem jártam ugyan egyetemre, nem hallgatok pszichológiát, de én a helyedben a reptéren kezdeném. Ha tudom melyik járattal repült el és a keresztneve biztos, akkor semmiség kikerestetni, hogy hívták és hova repült.- Mami, te zseni vagy.- Ne mond hogy neked nem jutott volna eszedbe.- De talán… ha van erőm gondolni a megkeresésére, de abban a hiszemben voltam, hogy a testvérem, hogy ö sem akarhatja. Talán ha megtudja, akkor bevallja, hogy ö is ugy érez irántam, mint én és boldog lehetek.- Mindezt egy napi együttlétre alapozod? Mit tudhattál meg róla annyi idő alatt?- Mindent.- Szinte semmit. Én majdnem húsz évig éltem apáddal és látod, semmit nem tudok róla. Semmi biztosat. Ö sem tudta rólam a legfontosabbat. Az emberek képesek megjátszani magukat, ha az érdekük ugy kívánja,. Én is te, te i s ö is, apád is.- Segítesz mami? Hirtelen ugy érzem visszanyertem az erőmet. Ki hinné, hogy az öröm, a remény ilyen erőssé teszi az embert. Hívom a repülőteret, vagy tudod mit? Menjünk ki. Ugye elkísérsz. Nem mernék még vezetni. Eddig nem volt erő a kezemben, most meg reszket és a gondolataim, akár a villám ugy cikáznak ide – oda. Gyere velem mami. Veled minden sikerül… érzem, hogy ugy van. És köszönöm… köszönöm hogy elmondtad, s talán azt is, hogy nem a másikat választottad. Lehet, hogy így boldogabb gyermekkorom volt a te boldogtalanságod árán is. Nem járhattam volna a legjobb iskolákba és nem biztos hogy a nélkülözés boldog házaspárt csinált volna belöletek. A veszekedést pedig tudod, ki nem állom. A szegénység megöli a szerelmet, nem tapasztalatból mondom, de sokat olvastam róla. Lehet, hogy neked is jobb volt így, és ki tudja még mit hoz a jövő. Alig múltál negyven éves…- De Molly. Mondom hogy nős és gyermekei vannak.- Ha gyermekei vannak, akkor légy óvatos mami. A gyermekek a legdrágább árat fizetik a felnőttek tévedéseiért. Borzasztó érzés lehet vasárnapi gyereknek lenni, osztozni a szülő idején, szeretetén. Lelki sérülésekhez vezethet.- És ök. még kicsik, sokkal kisebbek nálad. Öt is boldogtalanná tenné, ha el kellene szakadnia tőlük. Tudod a amikor már gyereke lesz az embernek, nem azt nézi, hogy szereti-e az anyját, vagy az apját, csak azt látja hogy a kicsi él, mozog és mosolyog… rá. Csodálatos érzés anyának lenni és gondolom az apaság sem lebecsülendöbb.- Tudod mami sokszor elgondolkoztam már rajta, mióta Gerry beszélt az életéről, hogy van-e joguk a felnőtteknek tönkretenni utódaik életét. Belemászni olyasmikbe, ami még negyedíziglen is büntetheti a gyerekeket. Van-e jogotok az álszenteskedéshez, az erkölcsről való prédikáláshoz, miközben egészen másként éltek, mint ahogy szeretnétek, hogy mi éljünk.

Az inas jelentette, hogy a jogtanácsos jött és beszélni szeretne velük.- Elnézést a zavarásért, de amit mondok mindkettőjüknek szól. David felhívott telefonon a halála estéjén, és diktált egy kiegészítést a végrendeletéhez. Olvasom: Pótlólag ugy rendelkezem, hogy minden ingó és ingatlan vagyonom két személyre szálljon, természetes fiamra Gerry Curtinra /a lakcíme még kinyomozandó/ és fogadott lányomra Mollyra. A feleségem sem sejti, hogy tudom a titkát, de amikor a kicsi hét hónapra született gyanússá vált. Nem akartam faggatni, ezért, amikor már lehetett elvégeztettem néhány vizsgálatot a vérünkkel és a DNS – ünkkel. Nem az én lányom, de az nem jelenti azt, hogy kevésbé szerettem, és mindenemet ráhagytam volna, ha nem késztet változtatásra, hogy jelentkezett a fiam és kötelességem gondoskodni róla is. Tiszta elmével, határozóképességem birtokában teszem e nyilatkozatot és elvárom, hogy minden betűjét teljesítsék. David Woods. “- Mergdöbbentö… – suttogta az anya.- De jogszerü, Mrs. Woods… – mondta az ügyvéd.- A megdöbbentőt nem az anyagiakra értettem. – mondta az asszony. – Semmi kifogásom a záradék ellen. Egyetértek.- Ügyvéd ur! – kérdezte Molly. Van annak valami nyoma, hogy apám elvégeztette a vizsgálatokat?- A végrendelet mellé rendelte tenni őket, de szigorú titoktartás mellett, vagyis csak akkor lett volna jogom felfedni, ha bármi akadály merül fel a végakarat teljesitésénél.- És lehet az, hogy…- Igen lányom! – vágott közbe határozottan az anya. – Köszönjük hogy idefáradt ügyvéd úr és természetesen semmi ellenvetésünk nincs, de most el kell mennünk. Ugye nem haragszik?- Nem asszonyom, hiszen bejelentés nélkül jöttem.- Ügyvéd úr! – jutott hirtelen Molly eszébe. – Hány óra volt amikor apám felhívta magát?- Nyolc.- Biztos? Este nyolckor? – ismételte meg Molly.- Igen. Véletlenül emlékszem, mert alig értem haza. Szolgálatukra! – mondta az ügyvéd és kiment.- Mami meg akartam kérdezni, tőle hogy…- Tudom mit akartál, de butaság lett volna. Ha Gerryre ráakadsz és neki is jelentettél valamit, akkor tisztázhatod, hogy nem vagytok vérrokonok és ha rá is olyan hatással lesz a hír, mint rád volt, vagyis, ha el akar venni feleségül, semmi akadálya. A vezeték nevetek más, és a kérdésre: nem vagytok-e rokonok, nincs-e akadálya annak, hogy házasságra lépjetek, nyugodt lélekkel felelhettek: nemmel a papnak. Semmi értelme, hogy nagydobra verjük- És az ügyvéd?- Öt köti a titoktartás. Indulhatunk?- Azt hiszem most értettem meg igazán Gerryt! Most hogy olyan furcsán érzek irántad, a gyávaságodért, a megalkuvásodért, azért hogy nem mertél vállalni, és öt sem.- Később könnyen okos az ember kislányom, és ha megvetsz is érte, én is azt teszem közel húsz éve.- Most már megértem, hogy lehet haragudni arra, akinek így vagy ugy az életünket köszönhetjük. Értetek haragszunk…- Igyekeztem jó anya lenni és ne felejtsd el, nem volt kötelezö, hogy megtartsalak, de én nem akartalak elvesziteni.- Mert azt akartad, hogy legyen egy kapocs, ami hozzá köt.- Igazad van. Azért, de miattad is. Ha nincs a terhesség, még várhattam volna, nem volt kötelező számomra az apáddal való házasság. Csakhogy az idő sürgetett. Hét hónapra még születhet majdnem érett gyerek, de ötre már nem. Gondolhatod mit éltem át, nehogy valóban hét hónapra szüless. Kit tud eligazodni az érzelmek kusza szálain? Most már nem kell rettegnem hogy rajtakapnak…- Mert természetesen csaltátok a apát.- Miért tagadnám? Majd megtudod mi az, minden idegszáladdal kívánni egy férfit, csak vele érezni az igazi gyönyört és olyan vadul, hogy elvegye a józan eszedet, hogy ne legyen veszélyérzeted, ne törődj a botránnyal, semmivel, megérted. Csalás, de mégis maga a csoda, azért a pár óráért élni, amit hetente, vagy havonta együtt tölthet az ember azzal, akit igazán szeret, akit minden porcikájával kíván. Ha már így kikövetkeztetted és a szemembe mondtad: igenis csaltam apádat. Én is, akárcsak ö engem. És nem bántam meg. Nem is fogom soha.- És az a másik asszony, Rá nem gondolsz?- Az embernek néha önzőnek kell lennie, mindenki az. Lehet, hogy…- Mami ne… senkit ne akarja megvádolni csak azért, hogy magadat mentsd. A csodálatos szülök. Éltek bele a nagyvilágba, miközben fogalmatok sincs arról, hogy milyen befolyással vagytok a gyerekeitekre, hogy ölni is képesek lennének értetek, és sokszor mire észbe kapnának, késö.- Akarod tudni ki ö? Ismered…- Nem akarom! Azt hiszem nem tudnék többé ugyan ugy érezni iránta, mint eddig. Maradjon örök titok, különösen ha ugy sem mehetsz hozzá. Így könnyű volt, apával. Ö jelentette a tortát, a szeretőd meg a habot rajta.- Adj ki magadból minden haragot, csak akkor nyugszol meg, ha kiürül a méregzacskód. Igazad van. Mi felnőttek vizet prédikálunk bort iszunk. De egyszer élünk, és ez mentségül szolgál a cselekedeteinkre. Ne haragudj kicsim. Talán egyszer majd megértesz.- Én már most is megértelek és jogom sincs hogy vesszőt törjek feletted. Köszönöm hogy megmondtad. Nem is tudod milyen örömet szereztél vele. Szerelmes vagyok. Apa fiába, Gerrybe. Az övé lettem. Nehéz lett volna nélküle az élet, a vérfertőzés miatt, de most hogy biztosan tudom, nem az apám lánya vagyok, semmi baj.- És mi lesz Peterrel?- Te törődtél a másik érzéseivel, amikor a saját érdekeidet mentetted annakidején?- Én miattad tettem, amit tettem.- Honnan tudod, hogy én nem lehetek terhes? Az ölelésnél sosem lehet tudni. Köszönöm mami, hogy megmondtad, és most menjünk meg kell találnom öt.- Neked kell keresned? Gondolod, hogy meg fogja érteni?- Mama, ha megtalálom még nem biztos, hogy kellek is neki. Menjünk! Ugy érzem most már a világot is ki tudnám fordítani a sarkából, csak egy valamitől félek.- Mi az?- Hogy van valakije, hogy nem szabad, hogy csak játéknak vette az egészet. Felhívhatott volna már, akár így akár ugy. Lett volna mondanivalója. Mindegy hogy mi, de kötelező érvényű is. Akár testvéremnek hiszi magát, akár nem.

Fél óra múlva a repülőtéren voltak. Molly kezdte a kérdezést a különleges tudakozónál.- A húsz órás járatra szólt a jegye? – kérdezte a tisztviselönö… és átíratta a huszonkét órásra? Szeptember huszadikán? Biztos ebben Miss… És a kereszt neve Gerry?- Igen. Miattam íratta át a jegyét a két órával későbbi járatra.- Bárcsak ne tette volna miss. Wodds! – mondta szomorúan a nö.- Ezt meg hogy érti?- A huszonkét óra húszas gép leszállás előtt…- Nem igaz… az nem lehet… suttogta Molly reszkető szájjal és nekitámaszkodott a pultnak.- Sajnos igaz Miss… A földhöz csapódott, és kigyulladt. Nem olvasott újságot azokban a napokban?- Nem… de ugye nem halt meg mindenki?- Sajnos Miss. Woods a katasztrófát senki nem élte tul. De kinyomtathatom az áldozatok listáját. Egy pillanat.

A jegyzék valóban hamar elkészült, de azon egyetlen Gerry keresztnevű utas sem szerepelt.- Biztos, hogy felszállt a gépre? – kérdezte a nő. – Látta beszállni?- Nem… vagyishogy… tudom, hogy elérte.- Akkor ö a hiányzó utas. Szerepel tudniillik a valódi és az azonosítások utáni utas jegyzéken egy személyhiány. Azonnal utánanézek a nevének. David Curtinnak arra a gépre szólt a jegye, de a holttestek azonosításánál nem sikerült…- David Curtin? – kapta fel a fejét Molly. – Nézze meg a címét, kérem!- Sajnos címe nincs. Annak az utasnak, aki készpénzzel fizet csak a neve szerepel a jegyeken. És ö készpénzzel fizetett.- Talán még későbbi géppel repült el? – próbálkozott Molly.- Utánanézünk Miss. Woods, de ha a jegyét másik gépre érvényesítette volna, innen kihúzzák, mulasztás persze mindig történhet, de most a mulasztás inkább örömet jelentene. Pillanat…

Molly ugy kapaszkodott anyja kezébe, hogy szinte belefehéredtek az ujjai. Az anyja nem szólt, mert ugyan mit is mondhatna egy olyan vonzalomra, amely egyetlen nap alatt ennyire ilyen erővel ássa be magát egy ember szívébe, ha nem azt, hogy alighanem ö lett volna az igazi.- Sajnos egyetlen járatunkon sem szerepel Mr. Curtin neve. A mai napig minden Bostonba menő járatot megnéztem. Nem lehet, hogy máshova repült?- Nem tudom, csak azt tudom, hogy nem halhatott meg. Ha nem volt azon a gépen, akkor – ha sosem találok rá is, de legalább tudom, hogy él, és ez nagyon nagy dolog. – mondta Molly és kimentek a kocsihoz. Az úton nem sokat beszéltek. Anyja vezetett, neki száguldoztak a fejében a gondolatok. Otthon megfogalmazott egy hirdetést, aztán feladta a bostoni és Boston környéki lapokba. A féloldalas keretes hirdetés mindenkinek szemet szúrt. Volt aki kétszer is elolvasta és vagy nevetett, vagy azt gondolta: ez valami kódolt üzenet. De kinek van ennyi pénze viccelődésre?

“Gerry! Szerelmem! Nem vagy a testvérem. Én is szerelemgyerek vagyok. Apa nyolckor, amikor a karodban voltam még élt. Mindenét ránk hagyta! Semmi baj! Jelentkezz! Várlak. Molly”

A szöveg csak kettőjük számára érthető és mihelyt a lap elhagyta a nyomdát, Molly nem lelte helyét. Ott ült a telefon mellett és várta a hívást. A második napon anyja már megszánta.- Nem lehetne másként? Mi a foglalkozása? Esetleg szakma szerint kereshetnéd. A nevét már tudod.- Orvos, vagy színész!- Még azt sem tudod biztosan?- Nem tudom melyik igaz és melyiket hazudta.

Harmadik napon este tízkor csörgött a telefon.- Miss. Mollyval szeretnék beszélni! – mondta egy férfihang.- Én vagyok! De maga nem Gerry Curtin.- Tehát öt keresi? neki szól az üzenet. Nem akarta elhinni ami benne áll, azért kért meg engem, hogy…- Ott van?- Itt áll mellettem, akár a tojósgalamb, egyik lábáról a másikra. Adom. Egyébként a neve David Curtin.- Molly…- Gerry!- Tudod, hogy apád nem miattam… vagyis…- Tudom. Felboncolták. Nem volt méreg a szervezetében.- De a szándék. Meg akartam tenni.- Ha akartad volna, megteszed.- Nem rajtam mulott. Később jöttem rá… hogy anyám… Szóval nem akarta, hogy bűnt kövessek el. Valóban nem az apád?- Nem. Majdnem egy sorsunk volt, csak te három évvel előbb születtél. Anyám akkor még csak kinézett menyasszonya volt apádnak, és mást szeretett. Ma is azt szereti.- Ki érti a nöket?- Ki érti a férfiakat? – vágott vissza Molly. – Tudod hogy az gép, amin repülnöd kellett volna…- Tudom és hívni akartalak már, de tele voltam bűntudattal. Akkor még szentül hittem, hogy apádat… és az, ami köztünk történt, szóval…- De nem vagyunk testvérek édes, mindenem. Hogy jutottál haza?- Amint befelé mentem, találkoztam egy évfolyamtársammal. Dúsgazdag. Saját gépével röpköd, ahova kedve tartja. Hazafelé indult, és megkérdezte nem akarok-e vele menni? Akartam. Annál is inkább, mert a járatot, már csak futva értem volna el. Miattad! Hála istennek.- Legalább lemondhattad volna a helyedet. Ha tudnád mit éreztem, amikor…- Már arra sem volt időm. Gondoltam, csak észreveszik és elmennek nélkülem.- Ha felszállsz a gépre… én lettem volna a gyilkosod, én beszéltelek rá, hogy maradj…- Mint ahogy az apámat is én öltem meg…- Nyolckor még élt. A szíve vitte el. Az ölte meg.- Vagy az amit mondtam neki. Kegyetlen tud lenni az ember ha szántszándékkal bántani akar.- Sajnos a szíve nem volt rendben a papának… mert én mindig annak tekintem. Nem is akarom megismerni a másikat, megtudni ki ö. Nem akarok ugy járni, mint te. Nekem ö volt az apám mert ö nevelt és hogy tudd, ami elvitte, az már a harmadik infarktusa volt. Nem kim élte magát.- És akkor még az én szemrehányásom is?!- Most már elárulhatod, mi vagy: orvos, vagy színész?- És, ha színész?- Hála istennek.- Miért? Az orvosi pálya biztonságosabb, ugy értem nem kell szerződéseket hajkurászni…- De nem biztos, hogy orvosként fel tudnád dolgozni magadban az apa halálát, így sem egyszerű. Mindig lesz benned lelkifurdalás, de ha nem mégy oda, azért lenne, anyáddal szemben. A doktorok szerint sem lehetett volna segíteni rajta, és egyedül volt amikor a roham érte. Nyolc után… Talán könnyit a dolgunkon, ha elmondom, hogy már délelőtt is rosszul érezte magát és az orvos kórházba akarta küldeni, de azt mondta: neki este hatkor fontos megbeszélése van. Elárultad neki miért keresed?- Csak azt kérdeztem: dolgozott-e nála egy Kate nevű lány, huszonhét éve?- Ebből tudhatta ki vagy. Biztosan látni akart, és ha tovább beszélhettek megbékített volna. Remekül tudott az emberekkel bánni. Hibát valamennyien követünk el Gerry, az élet utjai kesze – kuszák és nincs olyan ember, aki mindig tudja merre menjen, hol forduljon be vagy el, mi a leghelyesebb amit tehet?- A gépen már mindent megbántam. És ha nem találom meg a névjegyed, ha nem tudom meg, hogy a testvérem vagy, elmentem volna a temetésére.- Te repülsz ide, vagy én szálljak hozzád? – kérdezte Molly.- És Peter?- Mintha ezer éve lett volna, hogy…- Baj, ha csak műkedvelő színész vagyok? – kérdezte mókásan Gerry.- Semmi nem baj. Fő, hogy élsz. Hogy érted a műkedvelőt?- Az egyetemi színjátszó körben én voltam a vezető bonviván és karakterszínész. Egyébként közgazdaságit végeztem. Ez már a színtiszta igazság. Holnap kapom a diplomát.- Akkor ott a helyem. De mondd: szeretsz, vagy…- Nincs vagy. Imádlak. Csak tudnám, hogy bolondulhat bele valaki egyetlen nap alatt egy lányba.- Nem egyetlen nap alatt, egyetlen perc volt az Gerry. Ott a mozi előtt. Mint a villámcsapás. Reggel az első géppel érkezem. Még elérem a diplomaosztást?- Igen, délután kettőkor lesz. A reptéren várlak, de mondd meg a pilótáknak, hogy vigyázzanak rád, mert nagyon szeretlek. Te kis meglepetés adta csodálatos szerelmesem… te! Sosem akarlak elveszíteni. Ugye velem maradsz, amíg csak élünk, és olyan boldogok leszünk, mint ök. lehettek volna… de kik… és milyenek?!

Gerry a repülőtéren várta Mollyt. Átölelték egymást, és jó ideig nem szólt egyikük sem.- Nagyon hiányoztál, és a hír, hogy lezuhant a gép! – súgta könnyekkel küszködve Molly.- Elhiszem, de félre a bánattal. Ma a diadalok napja van. Diplomát kapok, a karomba tartom azt, akit szeretek, és süt a nap. Kell ennél nagyobb boldogság? Sikerült rendbe hoznia a sorsnak azt amit a szüleink elrontottak…- Elrontottak?! – mélázott Molly, miközben kifelé tartottak. Hiszen ha az ember tudná, akár utólag is, hogy ki, mikor és hol rontotta el. Akárhogy nézzük is, mindent Apának, vagyis a tiednek köszönhetünk. Ha nem hasonlitassz annyira rá, ha nem gyökerezik földbe a lábam, amikor meglátlak… atyavilág, talán sosem találkozunk, és én ugy élhettem volna le az életemet, mint ök.: valakivel, de örömtelenül. Képtelen volnék olyan titokkal élni, mint anyám. Ki hinné el neki, hogy boldog volt és oda az élete, mert egyszer régen, valaki más határozott helyette, habár ki tudja ha hozzámehet ahhoz, akit szeret, nem alakulhatott volna-e még rosszabbul. A szerelmet keményen próbára teszi a nélkülözés, és vele nem lett volna olyan élete, mint apával, vagyis a te apáddal.- Tudod mi vett le a lábamról, amit csak csodálni tudok benned? A rámenősséged! Kapd meg és ne ereszd! Mindent elkövettél, hogy magad mellett tarts, talán mert megérezted, hogy amiért odamentem, nem helyes, vagy…- Mert meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Bele is halok, ha elveszi telek. Utólag magam is belátom, hogy szánalmas lehettem a kullancs, vagy inkább bojtorján szerepben, de ugye már nem bánod, hogy…- Semmit nem bánok, de most sietnünk kell. Te leszel az egyetlen, aki részt veszel az ünnepségen, mint hozzátartozóm…- Aki valamennyi ünneplő között a legbüszkébb lesz rád. Bárcsak anyád megélhette volna?!- Mindig túlbecsülte az eredményeimet… de hát az anyák már csak ilyenek. Büszkék a fiaikra…- Én is az leszek.- Lehetsz is, mert a világ leghűségesebb szerelmese áll előtted és mielőtt indítanék, hadd kérdezzem meg: ugye feltett szándékod, hogy a feleségem legyél?- Ha esküszöl, hogy nem tudnál élni nélkülem!- Esküszöm. Csak tudnám mit szeretek rajtad? – nevetett fel Gerry és olyan elementáris erővel ölelte át a drága lányt, mint aki sosem akarja elereszteni többé. Hűséges férjed leszek, soha eszembe sem jut, hogy más nő is él a világon. Nekem csak te vagy! Te leszel, és a kezedbe teszem le az életem.- Nagyon rámenősnek tartanál, ha azt mondanám, hogy felőlem akár ma is megtarthatjuk az esküvőt, mert az irataim nálam vannak.- Még hogy rámenősnek? Gondolatolvasónak! Másra sem gondolok mióta tudom, hogy jössz, csak arra, milyen jó lenne egy kalap alatt diplomát és házasságlevelet szerezni, hogy aztán nekilódulhassak az igazi nagybetűs életnek.- Hadd mondjam el, hogy képzeled az életet – kérte a lány.- Kezdek hinni a gondolatolvasói képességedben, de engedd meg hogy ezt fenntartásokkal fogadjam, mert ha meghallod hogy képzelem el a jövőt…- Azt hiszem itt akarsz maradni ebben az államban, és egyelőre a régi lakásban, amely gondolom nem több két szobánál, de a boldogság két szívben is elfér, vagyis a két szoba, a szerelemben palotával is felér. Biztosra veszem, hogy már van megpályázott és elnyert állásod, ahol boldogan bizonyítanál, és ugy gondoltad, nekem mindegy melyik egyetemen fejezem be a tanulmányaimat, vagyis átiratkozhatom ide, ahol a párom él. Az is megfordult már a fejedben, hogy mire én végzek, belefoghatsz valamibe – saját erőből – ahol én is hasznosíthatom magam, vagyis elkezdhetem szárnypróbálgatásaimat, feltéve ha a gólya meg nem előz, és nem szegi szárnyam a gyermekáldással egy kis időre. Abban biztos vagyok, hogy apám, vagyis inkább a te apád vagyonát amit közösen örököltünk, nem akarod átvenni, sőt a hasznára sem tartasz igényt, de én tudom mennyit dolgozott apád mire megszerezte amit ránk, vagyis inkább rád hagyott, és anyám is segítségére volt, hiszen a biztos, nyugodt háttér, és a vagyon, amit otthonról kapott nagyban hozzájárult a sikerhez. A koncot tehát nem eresztjük, de ugy próbálunk boldogulni, hogy megmaradjon a gyerekeinknek, ha isten olyan kegyes lesz hozzánk és ad néhányat, de ök. is csak nagykorúságuk idején vehetik át a vagyont, addig mi leszünk kötelesek eltartani, őket, ha nem is pompában, de igaz szeretettel pihe – puhára bélelt fészekben.- Te boszorka vagy! – ámult el Gerry.- Csak szeretlek, és ugyan ugy gondolkodom, mint te, vagy legalábbis megpróbálok közös nevezőre kerülni a vágyaiddal.- Ha így lenne, akkor most azt mondanád: indíts Gerry, mert nemsokára mennünk kell az egyetemre és nem bírom ki hogy előtte a karodba ne bújjak és ne okozzak neked olyan örömet, amilyennek magam is részese szeretnék lenni.- Honnan tudod, hogy mióta leszállt a gép, csak ez jár a fejemben? – nevetett Molly és a fiú indított.

A polgármesteri hivatal előtt megálltak, hogy bejelentsék a házasságkötésüket, délután négyre, aztán irány haza. Három szabad órájuk volt. Molly körbejárt a lakáson, megsimogatott mindent, amit Gerryének hitt, és lélegzett három mélyet. Végre itt lehetek!- El tudod képzelni, hogy itt kezdjük el a közös életet? Most még meggondolhatod? – csókolta Gerry, miközben vetkőztették egymást.- Olyannak ismertél meg, mint aki gondolkozik, mielőtt dönt, vagy hagyja, hogy ugy történjenek a dolgok, ahogy normális körülmények között történniük kellene? Ha így volna, nem lennél itt, nem imádnának olyan kimondhatatlanul, te nehezen szerzett, de semmiért oda nem adható, drága Gerry.- Gyönyörű vagy! – csókolta a férfi, ahol érte. Mióta először láttalak ugy, ahogy az isten megteremtett, másra sem tudok gondolni, csak erre az észbontó testedre, az ölelő karjaidra, és tudod milyen rövid tud lenni három óra?!- Amikor először öleltél, ennyi időnk sem volt, de a nászéjszakának megadjuk a módját: három éjjel, három nap, ki sem engedlek a karomból…- Aztán jöhetnek a mézeshetek! – csókolt bele a rajongó tekintetű lány, elnyílt ajkába Gerry, és lefektette az ágyára, amely nem volt széles, de két egymásért epedő embernek elég egy fél fekhely is.- Annyira vártam már ezt a percet! – súgta Molly. Taníts meg szeretni ugy ahogy neked jó…- Ha tanítani kellene, kihalna a világ. Engedd el magad, csak arra gondolj, hogy itt vagyok veled és szeretlek… érzed mennyire? Meglátod menni fog. Érzed milyen csodálatos ahogy eggyé válik a testünk, a szívünk dobogása felel egymásnak, majd a összehangolódik, és a szánk… csodálatos íze van a csókodnak, ha eddig még nem mondtam volna. De hát csoda, hogy annyi gyönyörű bók van még a tarsolyomban? Alig ismerlek, alig láttalak, mégis ugy érzem, egy örökkévalóság óta tudom hogy vagy, hogy eljössz és boldoggá teszel… így… édes… így… így…

Amikor erejüket vesztve egymás karjában megpihentek, Molly ugy érezte csordultig van a szíve szerelemmel.- A mamáék hófehér ruhás, ötszázfös esküvőt terveztek nekem.- Ezzel szemben nem lesz ott más, csak mi és két idegen tanu.- Ráadásul abban a ruhában leszek, amiben csodálni fogom ahogy átveszed a diplomát. Mégsem állíthattam be egy bőröndnyi menyasszonykellékkel?! De hát kit érdekel a ruha, amikor – de nehogy visszabókolj – nekem így vagy legszebb, ahogy itt fekszel mellettem, a bőröd süti az enyémet, és minden idegszálamban érezlek. Mondtam már, hogy szép a füled? A szemed tüze mindenkit lázba hozna, az orrod kedves, és a szád: maga a csoda, különösen akkor amikor a csókokat csak kötőjelnek használva mondja a magáét, bókol, becéz, és ha tudom is, hogy egy műkedvelő színjátszóval van dolgom, én hiszek neked, hiszen olyan jól csinálod… olyan jól…

A házasságkötés nem egészen ugy zajlott, ahogy elképzelték: a polgármesteri hivatalban Molly anyja várt rájuk.- Mami… honnan tudtad, hogy…- Nem tudtam: csak el mertem hinni, hogy a lányom bátrabb mint én voltam annakidején. Csak azt kellett megnéznem: ott van-e az iratok között a születési anyakönyvi kivonatod, és már rendelhettem is a repülőjegyet. Féltem hogy elkésem, ezért előtte ideszóltam. Időben érkeztem, és ígérem, mihelyt elcsattan a hitvesi csók, indulok vissza. Egy percig sem akarok belezavarni a tervetekben, mert tudom: nektek több eszetek van, mint nekünk volt, nektek többet számit a másik, mint a pénz, a szülök akarata. Ti csináljátok jól gyerekek! Bárcsak nekem is lett volna erőm, hogy a sarkamra álljak… habár… ki tudja akkor boldog lettem volna – e, és ti? Ki tudja akkor nem kuszálódnak-e össze még jobban az életutak és alig hihető, hogy találkoztok. Minden reményem bennetek van, a ti boldogságotokban, és persze unokákat is szeretnék, mert nagyon elárvul a ház, ha kirepül belőle az áldás, vagyis a te kislányom. Remélem ezentúl egy gyerek helyett, kettőnek lehetek az anyja, mert az anyóssághoz semmi kedvem. Látom remek fickó a párod Kicsim, de hát nem csoda: az apja is daliás legény volt… kár hogy én mégis mást szerettem, vele csak megalkudtam. De hát ki tudná utólag megmondani, mi mire jó. És most indulás. Ez a ti napotok.

Mire a házassági csókból az ifjú pár kibontakozott, már csak a két fizetett tanú állt mellettük. Molly anyja kisurrant, bár a gépe még nem indult, de tapasztalatból tudta: mit jelentenek a percek is azzal, akiért az ember olthatatlan vággyal ég, akiért képes lenne bármikor az életét is odaadni, csak ö boldog lehessen.- Máris imádom az anyádat! – súgta Gerry, amikor körülnézett- Nagy árat fizetett azért, hogy olvasni tudjon a szerelmesek szivében…

[/rkey]