A banánhéj

Írta: Linda Taylor

- Azért kértük, hogy jöjjön velünk Mr Parkér, mert fel kell vennünk egy jegyzőkönyvet a felesége balesetéről. Foglaljon helyet! – kérte Sinus felügyelő, és ő is leült az íróasztala mögé.

Gondolom előbb utóbb át kell esnem a dolgon, akkor inkább előbb, mint utóbb -  mondta a meggyötörtnek látszó férfi.

- Feltennénk néhány kérdést, ha nincs ellenére. Tudjuk, hogy a gyász megrendítő érzés, és talán szívesebben maradt volna most egyedül, de nekünk le kell zárni az ügyet, ami nem is tartozik ránk, hiszen baleset történt. A legtöbb baj, a biztosító társaságok szerint az otthonukban leselkedik az emberekre. Ott a leggyakoribb a baleset, és sajnos a tragikus kimenetelű is. Az emberek vigyázatlanok, és hamar megvan a baj. Szegény Mrs. Parker halálát is egy ilyen előre nem látható baleset okozta. Kár, hogy ön nem volt otthon… vagy valaki más, mert akkor talán még lehetett volna segíteni rajta… vagy ki tudja?! Majd a boncorvosi jegyzőkönyvből megtudjuk…

- Hiszen, ha az ember előre tudná mi történik?! Az utazás várhatott volna egy – két napig, dehát az üzlet olyan, mint a gépszíj, a feladatok sorjáznak és sodorják az embert, nincs megállás. Mindig azzal búcsúztam tőle, hogy nagyon vigyázzon magára. Ezúttal hiába.

- S ráadásul a házvezetőnő – inas házaspár is kimenős volt.

- Hirtelen haláleset miatt kérezkedtek el, de ha tudták volna, hogy ezzel… szóval nagyon oda vannak szegények. Harminc éve élnek a házban és szinte nem is alkalmazottai, inkább családtagjai voltak szegény Melissámnak.

- S talán majdnem egyidősek vele! – kotyogott közbe Blood.

- Igen. A feleségem – minek is tagadnám – huszonhét évvel idősebb volt nálam. – mondta Oliver Parker, a világ legtermészetesebb hangján, minden restelkedés nélkül.

- Nem kevés korkülönbség! – ütötte a vasat az őrmester. Még fordítva is meggondolandó, úgy értem, ha a férfi idősebb ennyivel,  s ráadásul maga nagyon jóképű.

- Szerencsémre. Két éve kötöttünk házasságot, mert meguntam már, hogy a kellemes külsőmből, és a férfiasságomból éljek.

- Ezt meg hogy érti? – lepődött meg Blood.

- Ahogy mondom. Nem titok, minek is tagadnám, hiszen nem könnyű kenyérkereset volt az enyém. Szexpartnerként ajánlkoztam, főleg koros hölgyek szolgálatára. Saját lakásomon fogadtam őket, de gyakran előfordult, hogy ragaszkodtak a megszokott környezetükhöz. Nem voltam olcsójános, ami érthető is, hiszen a teljesítményem korlátozott, vagyis nem vállalhattam el mindenkit, aki igényt tartott volna rám. Az árakat a kereslet diktálja, így elég jól éltem. Nem voltam már szegény, amikor Melissával megismerkedtünk. Mindig azt tartottam, hogy az ember gondoljon a jövőjére is, nem kell annyit költeni, amennyi van. Különösen egy olyan… pénzforrásnál fontos az előrelátás, mint az enyém volt, hiszen a testi erőnek egyik napról a másikra vége szakadhat.

- Ne haragudjon hogy megkérdezem, de mi vonzotta az idősebb nőkhöz? Csak a pénz? Egy magafajta férfinál az a természetes, ha korban hozzá illő nőkkel keresi a kapcsolatot, akár úgy is, hogy ők fizetnek. Nem lett volna nehéz dolga. – jegyezte meg az őrmester.

- Megtapasztaltam és rájöttem, hogy aki fiatal, az inkább kapni akar és sértőnek érzi, ha nem önmagáért becézik, kedveskednek neki… ami természetes is.

- Nem találhatott volna más elfoglaltságot, úgy értem, hogy én…

- Nem tudná csinálni! – fejezte be az őrmester gondolatát Parker. – Sokan feltették már nekem ezt a kérdést. Főleg olyanok akik tudják, hogy diplomás ember vagyok. Tulajdonképpen az ötlet magától adódott. Az első munkahelyemen túl nagy volt a hajtás, és kevés az előbbre jutás reménye. Úgy gondoltam mi lenne, ha kihagynám a kezdeti szakaszt. Egy menedzsernek nemcsak jó fellépés szaktudás, de összeköttetések is kellenek, és nekem sikerült néhány év alatt bejutnom a felső tízezerbe, ha ilyen fura kerülő úton is. Nyílt titok, milyen nagy szerepet játszanak a nők még a politikában is, ha döntés jogú férfiú mellé keverednek. Miért ne lehetne nagy szerepük az üzleti életben?! Nem is beszélve arról, hogy némelyikük maga is üzletember, vagyis hatalmas cég tulajdonosa, és mindene megvan, csak abban szűkölködik, amit én tudok nyújtani neki. Maguk itt sok mindent hallanak, de azért tudnék újat mondani, legalábbis ezen a területen. Ugye el sem hinnék, hogy a legidősebb kliensem nyolcvannégy éves volt?! Nem tudok olvasni a tekintetükből. Csodálat az, vagy sajnálat, amit ez a mondat kiváltott magukból? Előrebocsátom, hogy teljesen egészséges hajlamú férfi vagyok. Ahhoz a kissé koros hölgyhöz hetenként jártam, és – a látogatásom szinte megfiatalította. Nem egy – két évvel, évtizedekkel. Persze ő is rátett egy lapáttal, hiszen mindent elkövetett, hogy tetsszen, s én méltányoltam az igyekezetét. Ha tudnák mit jelentenek az asszonyoknak a szép szavak, a bók, a kedveskedés?! Szinte kivirulnak, ha egy férfi udvarol nekik, pedig legbelül biztosan tisztában vannak vele, – legalábbis az eszesebbje – hogy a szavak hazugak, az udvarlás, a bók, a kedveskedés csak színlelés.

- Már megbocsásson, de… – kezdte volna az őrmester.

-            Értem mit akar mondani, de higgye el, ha az ember kettesben van egy világcsúf növel, vagyis nincs akivel összehasonlítsa, sokkal szebbnek látja, vagy legalábbis elfogadhatónak. S mindezen túl, értek már kellemes meglepetések. Sokan nem is hinnék, hogy gyakorta a csuparánc, elaggott archoz, milyen sima börü, alma mellű, kemény husú, remek test tartozik.

- Komolyan mondja?! – kérdezte elhűlve Blood.

- Nemcsak én mondom, a hozzáértők, vagyis az orvosok is, hogy a nap mennyire árt a bőrnek. Melyik testrészünk van leginkább kitéve a sugaraknak? Az arcunk! Az káros sugarak akkor is égetik, ha nem akarjuk, hát még amikor a nők zöme télen nyáron solariumba fekszik, hogy minél barnább legyen?! Azt hiszik, a napsütötte bőr szebbé teszi őket. Pedig nem szebbé, hanem tönkre teszi. Egy csuparánc arcú idős hölgy teste korántsem mindig kiábrándító. Magam is meglepődtem néha milyen csodálatosan feszes mellű öregasszonyok léteznek. Ha a fejüket letakarná az ember, vagy ráhúzná egy szexbomba gumiálarcát, nincs az a fiatal férfi, akit ne tévesztene meg a felébredő vágy. Azt is megfigyeltem már, hogy ez adottság, semmi köze a sporthoz, vagy a túl kényelmes életmódhoz. Számomra sosem kiábrándító a ráncos arc, mert tudom, hogy amit a ruha takar, lehet kellemes meglepetés is.

- Azt akarja mondani, hogy illúziót keltő?! – hüledezett Blood.

- Annyi igazság van a dologban, hogy mindenkinek simább a bőre a popsiján, mint az arcán, de már ne is haragudjon… Mégiscsak gyomor kell hozzá! – mondta ki Blood helyett, elnéző mosollyal a férfi. Hát nekem van. Pedig nincs anyasági komplexusom, szexuálisan egészséges vagyok, úgy értem el sem tudok képzelni szerelmi kapcsolatot azonos nemű személlyel. Még az is viszolygást vált ki belőlem, ha egy férfi belém karol vagy, barátilag átölel. Ezzel szemben nem kelt bennem undort a legcsúnyább, elaggott asszony simogatása sem. Valahogy orvos – beteg kapcsolatnak fogom fel a dolgot. Én az öleléssel, az örömszerzéssel gyógyítok olyan betegséget, amelyet sokan nem ismernek el annak. A mellőzöttség, a sikertelenség keltette depressziót. Ha a férfiak tudnák, mire képes a kedvesség, a bók, a simogatás, a hölgyek soha nem öregednének meg. Csakhát az élet nem ennyire egyszerű. A férfiak rohannak, egy idő után ráunnak a mindennaposra, szóval ezt az űrt próbálom én kitölteni, amíg tudom. Sráckoromban is olyan kis hizelgö voltam. Anyám mindig azt mondta hat lány veszett el bennem és tulajdonképpen eltalálta. Nem bántam, hiszen a hízelgő, hajlékony természetű, kedveskedő férfi hiánycikk. Sokan nőiesnek tartják a szentimentalizmust, pedig minden kapcsolatban ott kéne lennie. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Persze legideálisabb, ha mindkét félnél adott ez a természet, de az is sokat jelent, ha a házaspár egyike simulékony, kedves, megbocsátó.

- Tehát a feleségével is így ismerkedett meg? – kérdezte Sinus, aki szó nélkül tűrte kollégája intimeskedönek ható, de nagyonis célratörő kérdéseit. Az intim, beletenyerelő faggatózások jobban illettek Bloodhoz, ezért ő szívesen átengedte neki a kérdezést, ha levetkőzhetetlen álszemérmét próbára tevő ügyben nyomoztak, és úgy látta célravezetőbbnek.

- Igen. Felhívott telefonon. Egy barátnőjétől kapta a számom. Később elmondta, hogy már az első találkozásunkkor megbabonáztam. Akkor hatvan éves volt, évek óta férfikapcsolat nélkül. Maga sem értette mi késztette arra, hogy engem igénybe vegyen. Ha látták volna azt az óriási változást, amin Melissa az első találkozásunk után átment? Csoda volt. Újra hitt magában, az életben, a nőiességében. Tudott nevetni, csókolták becézték, és ő szemérmetlenül visszaadhatta az örömet. Nem maradt hoppon, mint házassága alatt annyiszor. Volt akinek tetsszen. Amikor megismerkedtünk már öt éve özvegy volt és az elhunyt tíz évvel idősebb nála, vagyis, ha nagy néha érzett is némi gerjedelmet, a férje sosem volt képes öt a mennyországba röpíteni. Minden volt kliensemmel jó a kapcsolatom, hogy úgy mondjam baráti. Sokan belém szerettek de azoktól igyekeztem megválni. Az ilyesfajta testi kapcsolat nem bírja el az igazi érzelmeket. Aki szeret az féltékeny, birtokolni akarja a másikat… szóval egy hisztériázó növel csak a gond van. Ez elvi meggyőződésem, amely tapasztalatból fakad.

- A felesége volt az első, akivel kapcsolatban eszébe jutott a házasság lehetősége? – kérdezte Blood.

- Nem. Sok független asszonnyal összehozott a sors. Kisebb korkülönbségűekkel is, de nem tetszett a természetük. Megkérték a kezem egy páran, de ha az ember bármilyen mély  – sokak szemében megalázó -  alkut köt is önmagával, végzetes hibát ne kövessen el. A házasság a mindennapok szürkesége, vagyis nincs mindig karácsony. A múltam ismerték,  lehet rá célozni, felemlegetni, és az ilyesmin könnyebben lobban a veszekedés, mint az öngyújtó lángja. Akkor meg minek a házasság? Úgy is megkaptam mindent, ami kellett és magam döntöttem el kivel, hányszor, mennyiért. A nap további huszonkét órájával csakis én rendelkeztem a testemmel, a gondolataimmal, önmagammal. Egy házasságban ez elképzelhetetlen. Ugye igazat adnak nekem?

[rkey]

- Hát, van abban valami, amit elmondott Mr Parker, de talán térjünk vissza a felesége balesetére! – mondta a felügyelő. Nem ritka dolog, hogy egy ember elcsúszik, beüti a fejét valamibe és meghal. A feleségével is ez történt. Egy szappandarabkán csúszott el.

- Amit leejtett. – tette hozzá talán túl gyorsan is, Parker.

- És elfelejtkezett róla! – folytatta Blood. – A hatvan feletti emberek már feledékenyebbek…

- Melissának a szeme is rossz volt. Lehet hogy kereste a szappant, de mivel fürdés előtt mindig kiveszi a szemlencséit nem találta meg. Elővett egy másikat és…

- Rálépett a kő színével teljesen megegyező fehér szappanra  – fejezte be Sinus.

- Szerette azt a márkát. Üzleti forgalomba nem kerül. Egy club adja a tagjainak és rangot jelent a használata. Sznobság, de az emberek másságát el kell viselnünk. Én nem találok benne semmi különlegeset, és gondolom a nőknél sem az számit, hogy mit tud egy termék, hanem hogy mennyire sikkes a használata.

- Gyakran ejt le a felesége ezt – azt? – kérdezte hirtelen Blood.

- Ki nem ejt le valamit? Ha nem törékeny, vagy nincs ilyen szomorú következménye a dolognak, a lyukas kéz emberi dolog.

- Csak azért kérdezem, mert találtunk még néhány szappan csonkot a fürdőszobában. Egyébként az is elég elhasznált volt amire rálépett. A szakácsnő szerint a feleségének voltak különös, szinte érthetetlen szokásai. A szappant, a fogkrémet és egyéb kence ficét az utolsó morzsáig elhasználta.

- Igen. Eleinte zsugoriságnak tartottam, de sokszor elmondta, hogy azért lett gazdag, mert sosem volt pazarló. Aki a kis dolgokkal nem bánik takarékosan abból soha nem lehet vagyonos ember. – sorolta Oliver Parker.

- Igen, ezt a házvezetőnő is elmondta. A legkisebb szappant sem dobta ki. Egy üres tégelyben gyűjtve, ott tartotta a polcán. Ö sem értette, miért teszi, de szerinte az utolsó illatnyomot is ki akarta nyerni belőlük. Nem véletlen, hogy a vadonatúj szappanokat a ruhás szekrényében tárolta. Beledugva a ruhák közé. Állítólag a molyok ellen is hasznosnak tartotta.

- Igen… ez így igaz! – bólintott a férfi.

- Akkor valahogy úgy történhetett a dolog, hogy fürdéshez készülődött. A szemlencséjét már kiszedte és egy ügyetlen mozdulattal leütötte a polcról a szappancsonkos dobozt. Felfogta a veszélyt, amit az elcsúszás jelent és megpróbálta összeszedni. Ha megpróbálta?! – hallgatott el várakozóan a felügyelő.

- A dobozt hol találták meg? – kérdezett közbe a férfi.

- A polcon. Ahol állni szokott. – mondta Sinus. – Legalábbis a házvezetőnő szerint.

- A baleset fürdés előtt, vagy után érte? – kérdezte Mr Parker.

- A jegyzőkönyv szerint utána, mert a vízen látszott, hogy szappanos. – mondta a felügyelő.

- Igen… elképzelhető, hogy a doboz leesett, nem akarta végigtapogatni a földet, ezért úgy döntött, hogy megfürdik, aztán visszateszi a kontakt lencséit és összeszedi a lehullott szappandarabkákat. Gondolom óvatosan ment el a kádig. Nagyon elővigyázatos volt. Csak úgy tudom elképzelni, hogy fürdés közben megfeledkezett a veszélyről és…

- Vagy nem is tudott róla! – vágott közbe pimasz képpel Blood.

- Ezt meg hogy érti? – pirult bele a kérdésbe Parker. – A feleségem nem volt szenilis, legalábbis nem annyira feledékeny, hogy a veszélyérzet kiessen a gondolataiból.

- Ezúttal mégis az történhetett, különben nem csúszott volna el. – szögezte le Sinus. – Úgy tudom a fürdőszoba nem volt közös.

- Így van. Én a másikat használtam. Talán látták, hogy a közös hálószobából két fürdőszoba nyílik, ahonnan a gardróbokba is van kijárat. Melissa ötlete volt. A ház megépítésekor ragaszkodott hozzá. És igaza lett. A közös helyiségek szülik leghamarabb a feszültséget a ház lakói között. Ha a férje sietett, neki várnia kellett volna, vagy fordítva. Az sem mindegy, hogy az ölelkezések után, sorba kell-e állniuk a házastársaknak a mosakodáshoz. Bocsánat a prózaiságomért. – tette hozzá a férfi. Praktikus dolog. Mindig a saját fürdőszobámat használtam, és mivel gyerekkoromban én is megszoktam, hogy a radírt, ceruzát, egyszóval mindent, mindig teljes mértékig el kell használni, sosem vettem elő új szappant. Mary – a szakácsnő cserélte ki, ha már nem bírta nézni. Sosem mondta, de azt hiszem sokszor gondolta: ez a fickó valóban ilyen, vagy csak az asszonyom kedvébe akar járni a zsugoriságával?! – Senki nem bújhat ki a bőréből. De miért fontos mindez?! – hallgatott el, enyhe zavarral a férfi.

- Az ember el sem hinné mi minden lehet fontos egy egy… balesetnél. Számíthat rá, hogy a biztosító is faggatni fogja, persze ők még célzatosabb kérdéseket is feltehetnek, hiszen az életbiztosítás elég nagy összegű.

- Csak nem képzelik, hogy…

- A mi képzeletünk Mr Parker már sokszor csődöt mondott amikor kiderült az igazság. Korántsincs olyan fantáziánk mint némely bűnelkövetőnek. Az emberöléseknél döntő a jó alibi és ezt a legtöbb előre megfontolt szándékú gyilkos tudja is. Vegyük például a felesége esetét. Maga nem volt otthon, amikor a haláleset történt, tehát betonbiztos alibije van.

- Hova akar kilyukadni? – nézett felé értetlenül Mr Parker.

- A kollégám csak példálózik. – vette át a szót Sinus.  -Mesél, ismeretterjesztő tudnivalókat sorol, mint Ön az előbb a fura életviteléről. Ez a szakmánk de sok mindent megtudhattunk a magáéról is. Egyik sem érdektelen, ezt be kell látnunk.

- Akkor?! – komorodott el Mr Parker.  – Meddig tart még a jegyzőkönyv gépelés?! Úgy tudom azért kellett azonnal magukkal tartanom, mihelyt hazaérve felocsúdtam a döbbenetből, mert alá kell írnom. Szerettem Melissát. Igenis szerettem. És nem úgy, ahogy az anyját szereti az ember. Ö is boldog volt mellettem, és akár hiszik akár nem az elvesztése feletti bánatom őszinte.

- Elhisszük Mr Parker és azt is, hogy a két év alatt nem volt más növel kapcsolata! – tette hozzá Blood. – Úgy értem abbahagyta amit addig csinált és alkalom sem adódott, amit saját volna kihagyni. – Vagy tévedek?

- Miért nem kérdezi meg egyenesen: hűtlen voltam-e a feleségemhez? Egyértelmű választ adhatok: nem. Sosem tudtam volna megcsalni, nemcsak azért mert hiszem, hogy nincs olyan öreg hangszer, amelyből ne lehetne hangot előcsalogatni, – és ez nemcsak a női nemre, de a férfitestekre is igaz, – hanem mert becsültem öt mint embert, megértő társat, barátot. Árulásnak éreztem volna ha azt a sok jóságot, amit tőle kaptam…

- Hálátlansággal fizetné vissza – vágott közbe az  őrmester. – Csakhogy egy másik testi kapcsolat, a maguk esetében,  – már megbocsásson – inkább természetesnek számított volna, mint csalásnak. Maga jóképű férfi, ki volt és van téve – gondolom a huszonéves nők részéről is – csábításnak. Alkalom szüli a tolvajt, vagyis nem könnyű kihagyni egy… – érvelt volna Blood.

- Akkor én a hűséges kevesek közé tartozom. Becsületes ember vagyok. Sokat gondolkoztam ezen a házasságon, mire vállaltam, és amit vállal az ember, azt tartsa meg. Ha törik, ha szakad.

- Így igaz, csakhát vannak előre nem látható dolgok is. Például jöhetett volna egy szerelem… egy olyan nő, akitől gyermeket várhat aki korban is magához illő.

- Nem szeretem a gyerekeket. Csak komplikálják az életet.

- A felesége is így gondolkozott? – kérdezte Sinus. Azért kérdezem, mert tudomásunk szerint nincs senkije. Még oldalági rokonai is csak a férje révén vannak.

- És gondolja, hogy ez is latba esett, amikor kimondtam a boldogító igent? – mosolygott gúnyosan a férfi. – Hát idefigyeljen felügyelő úr. Én mindig két lábbal álltam a földön, még akkor is, ha mások által erősen lápos talajnak számított a hely, ahol lecövekeltem. Tudtam, hogy – ha baleset, vagy valami hirtelen betegség nem visz el, – Melissa elvileg hamarabb halhat meg. Miért is tagadnám? Ez az élet rendje. Általában az idősebbek mennek el előbb. Vagyis felmértem a mit – miért – et? Úgy éreztem megéri. Talán már említettem, hogy szeretek jól élni, és undorítónak tartom a törtető, bizonyítást, valamely munkaterületen. Felmértem hány év várhat rám törvényesített selyemfiúként. Ez a helyes kifejezés arra, amit vállaltam vagyis csináltam. Ott is megkereshettem volna az öreg napjaimra valót, hiszen elég jól értek a befektetésekhez. Diplomám van róla. De Melissa többet ajánlott. Házassági szerződést készíttetett, és akár hiszik akár nem, a sok millióhoz nem is számítottam hozzá azt a kettőt, ami halála esetén a biztosítótól jár. Emberileg az volt természetes, hogy túlélem, de ő mindenre gondolt, és nekem is kötött életbiztosítást. Hát nem kedves tőle? Él két testvérem és ő azt mondta, felelőtlenül közlekedem kell valami, ami visszatartson a könnyelműségtől. Ha más nem, a biztosító társaság várható kérdezősködése, egy esetleges baleset után, amiért fizetniük kell. Ennyire hideg fejjel nézte a  világot. Ha tudta volna szegénykém, hogy éppen ő lesz az, aki balesetet szenved és aki miatt engem… most már határozottan az az érzésem… vallatni fognak…

- Sinus már éppen tiltakozni akart Peter Parker feltételezése ellen, amikor kopogtak és Astor tizedes lépett be. Egy papír lapot tett le a felügyelő asztalára, és elhagyta a szobát. Sinus átfutotta, majd odaadta az őrmesternek. Várt egy kicsit mielőtt megszólalt.

- Mr Parker figyelmeztetem, hogy minden terhelő lehet magára nézve, amit ezután mond. Joga van ügyvédhez. Idehív valakit, vagy mi gondoskodjunk védő kirendeléséről?

- Védőről? – sápadt el a férfi.

- Ön megölte a feleségét. Előre megfontolt szándékkal, gondosan kitervelve. Tudta, hogy a személyzet nem lesz otthon. Magának is volt hova mennie, hiszen minden napja üzleti tárgyalásokkal zsúfolt. Egy olyan nagy cég, mint a feleségéé ad némi munkát annak, aki vezeti. Tudta, hogy  Mrs. Parker nem jól lát, azt is, hogy az összegyűlt szappancsonkok színe ugyanolyan fehér, mint a fürdőszoba burkolata… és megpróbálta. Hátha?! Szerencséje volt. Majd elmondja hogy csinálta, de szerintünk mielőtt elhagyta a házat, szétszórta a tégelyből a szappandarabkákat, és a dobozt visszatette a helyére. Nem akarta, hogy feltűnjön a feleségének, ha véletlenül szemlencsével megy be a helyiségbe. A szappandarabokat még szemüveggel sem igen vette volna észre. Ha az ember biztonságban érzi magát, vagyis nem gondol veszélyre, bátran lépked, mozog. Érthetetlen, hogy a sok szappandarab között be tudott lépni a kádba, hogy valamennyit kikerülte. Fürdés után nem volt olyan szerencséje. A színészeknek és a sportolóknak tanítják az esést, de a felesége nagyon szerencsétlenül esett, hiszen nem lehetett gyakorlata benne. Ha lett volna, életben marad. Éppen a mosdó szélébe vágta a halántékát. Ráadásul csak órák múlva találtak rá, vagyis nem lehet tudni, meddig élt még az ütés után. Az orvos szerint azonnal bekövetkezhetett a halál, de pontosítani csak a boncolás után tud.

- Képtelenségeket beszél… – dideregte esdeklő tekintettel, a falfehér férfi.

- Nem köteles beszélni, de mielőtt bármit is mond, van itt  még valami. Tulajdonképpen nem intimesedni akartunk mi itt magával ennyi időn át, csak vártunk valamire. Hiányzott a gyanúnk bizonyíthatósága. Most már megvan! – emelte fel a tizedes által behozott papírlapot, a felügyelő.

- Ho… hogy érti ezt? – dadogta a férfi.

- Figyeltettük a telefonját… engedéllyel persze… és végre megérkezett a várva várt hívás. Gondolom nem hitte, hogy Victoria Brian, aki előrelátó gondosságból a halál napján a szomszéd állam egyik szállodájában tartózkodott, ügyelve arra, hogy mindig szem előtt legyen, felhívja telefonon. Gondolom megbeszélték, hogy majd maga jelentkezik, és csodálnivaló volt a nyugalma amellyel itt ült, tűrve a kérdéseinket, várva, hogy mielőbb szabadulhasson. Nem gondolhatta, hogy a technikusok figyelik a vonalát, és mert a szeretőjére ráparancsolt, hogy várjon amíg maga jelentkezik, bírta cérnával. Biztonságban érezte magát. Miss Briannak azonban nem volt türelme. A telefon rögzitö lett a banánhéj. Amikor érte mentünk nem sokáig tagadott. Igazán csinos fiatal nő… legalábbis ahogy a kollégáim állítják. Úgy látszik mégsem volt olyan őszinte az a vonzalom, amely a feleségéhez kötötte…

- Hallgasson… hazudik… – ordította férfi.

- Akkor felolvasom az üzenet rögzítőn található szöveget.  “Miért nem hívsz? Csak nincs valami baj? Kizárt dolog, hogy ne sikerült volna. Azonnal jelentkezz. Ki sem mozdultam a Golf szállóból, ahogy megbeszéltük. Kétszázhetes szoba. Imádlak. ”

Peter Parker tenyerébe temette az arcát, de hallgatott.

- Ha nem kérünk telefonlehallgatási engedélyt, ha Miss Bryannak lett volna türelme kivárni a maga hívását, ha nem kérjük meg hazaérkezése után, hogy jöjjön ide velünk a jegyzőkönyv miatt, akkor… esetleg megúszhatta volna. Betonbiztos alibi, hihető véletlen, holt biztos baleset! Ha ketten tervelték is ki, az ötlet nem volt rossz. Ki tudja hány háztartási baleset mögött állnak hasonló rosszcsontok… dehát ha minden ügyben nyomozni kezdenénk, ami hihetően baleset… tripla létszámmal is nehezen bírnánk. Ezúttal nem volt szerencséje Mr Parker. – fejezte be Sinus. – Hajlandó beismerő vallomást tenni, vagy szembesítsük Victoria Bryannal?

- Átkozott szuka… miért is hallgattam rá?! Miért?! – sírta a férfi. – Minden olyan szép volt, és álomszerűen egyszerű, szinte csodálatos… de ő teljesen egészében birtokolni akart… ráadásul az örökségemmel együtt. Megérdemlem a sorsomat. Az ember sose fordítson hátat az elveinek. Most láthatják! Ide juthat az ember, ha hozzávaló növel kezd…

- Sajnos ő nemcsak korban volt magához való Mr Parker! – jegyezte meg szelíden az őrmester.

[/rkey]