-A gyilkossági csoportot kérem!

-Milyen ügyben, asszonyom? – kérdezte az ügyeletes. Történt valami?

-Nem, de ha nem adja azonnal a csoport vezetőjét..történhet..

-A vezetőjét? Ismeri?

-Nem..,de maga talán igen, és ha azonnal nem kapcsol, hát én..

-Megtudhatnám, kicsoda Ön?

-Az áldozat..vagyis az leszek, ha nem segítenek! -erőtlenedett el, az asszony hangja.

-Megmondaná a nevét?

-Muszáj?

-Előirás, asszonyom.

-Mrs Coleby..Ruth Coleby..de kapcsolja már..

-Tessék…Rex hadnagy

-A nevem Ruth Coleby..maguktól akár meg is ölhetik az embert..fél óráig kérdezősködnek, mire kapcsolnak

-Milyen ügyben keres, asszonyom?

-A férjem meg akar ölni!

-Van rá valamiféle bizonyítéka?

-Igen..az amit, elmondok..ha idejön, mert nekem nincs annyi erőm, hogy elmozduljak innen, és félek. Minden pillanatban hazajöhet. Senki nincs a házban rajtam kívül, és mielőtt elment, bele akart fojtani az úszómedencébe..

-Belefojtani? Nem mondaná el bővebben?

-Nem érti?  Nincs időm..ide kell jönnie..ha segiteni akar – sírta az asszony, és sorolta a cimet.

-Hallgatom! – mondta Rex hadnagy, amikor társa kíséretében, bement a villába. -Nem járt itthon a férje, amióta…

-Nem..és nem is telefonált, de fog. – jósolta hideglelősen, az asszony.

-Miért?

-Hogy meggyőződjön róla..élek-e?

-Vagyis?

-Ha nem veszem fel a kagylót, azt jelenti, hogy megözvegyült.

-Akkor nem veszi fel. Mondjon el mindent.

-A lényeggel kezdem. A férjem nyolc évvel fiatalabb nálam. Egyetemi hallgató volt, amikor megismertem. Nem sokkal azelőtt halt meg a férjem és hagyott rám némi vagyont, mondhatnám nem is keveset. Robert nehezen boldogult az egyetemmel, mert a tandíjra, és az önfenntartásra valót éjszaka kellett megkeresnie. Senki nem volt, aki segitse. Aztán jöttem én..

-És magába szeretett!

-Legalábbis azt mondta..ennek nyolc éve. Még nem fejezte be az orvosi egyetemet, amikor feleségül mentem hozzá. Úgy nézett ki, hogy jól megvagyunk, de Robert túlságosan jóképű férfi, és ráadásul az az átkozott egészségügy?! Meztelen álbeteg nők sora..magukra sokat adó nővérkék..szóval egyre féltékenyebb lettem. Ugy látszik megunta..

-Azért akarta megölni?

-Nem. Azért mert egy félévig nyeregben érezte magát

-Vagyis?

-Pár hónapja végrendeletet készítettem. Hagytam magam rábeszélni..azt mondta szeret, de fél, hogy kiadom az útját, mert nem bízom benne, és ő elszalaszt olyan lehetőséget, amelyet később bánna. Biztonságot akart..vagyis sarokba szorított. A folyószámlánk is közös lett, teljesen kiszolgáltattam magam neki, hiszen szeretem. Aztán egy héttel ezelőtt megláttam egy nővel. Nem paciens volt, ne próbálja védeni. Egy hotel halljában, egy átutazó barátnőmre vártam, a bárban akartunk meginni egy italt. Roberték kiléptek a liftből, aztán meghitt búcsú, és ő kisietett. Odamentem a portáshoz, rámutattam a nőre. Az a hölgy Mrs Coleby – kérdeztem, mert a férjét jól ismerem, és az úr nagyon hasonlított rá. Ha az lenne, utána mennék..

-Nem, asszonyom..Mrs Colebyt nem ismerem..az a  hölgy elég sürün megfordul itt, Mr Colebyval? Meg Saxon a neve..ne hozza magát kellemetlen helyzetbe, mert nem a felesége.

-Tudom! – vágtam rá, mert a felesége én vagyok. Gondolhatják, hogy legszívesebben a nyelvét harapja le a fecsegésért, de igy csak a titoktartásomat kérte. Természetesen este felelősségre vontam Robertet, aki tagadott. Másnap együtt mentünk a szállodába. A portás a szemembe mondta, hogy sosem beszélt velem, akkor látott először. Természetesen..mint akit fejbevágtak, hirtelen magamhoz tértem. Egyenesen az ügyvédemhez mentem. Készíttettem egy új végrendeletet, és a számlám is zároltattam. Robert szeret költekezni. Amit keres, borravalóra sem elég, és akkor a nők, a szórakozás, a ruhái… Gondolom fel akart venni pénzt, és rájött, hogy elapadt a forrás..

-Elmondaná mi történt ma este? – kérte, a hadnagy.

-Vacsoráztunk. Ő egy konferencián ült egész nap és vacsora után szinpoziumra készült. Azt mondta a, feleségek nem lesznek jelen, csak sok különféle nemzetiségű tudós. Elhittem, fáradt is voltam. Csak találgatni tudtam, hogy rájött-e már a bankzárlatra, ő pedig beszélt..beszélt, és még jól is esett. Azt hittem a kedvem keresi, szinte zsongítóan hatottak rám a kedves, ritkán hallott szavak.

-Milyen orvos a férje?

-Ideg, és elmegyógyász.

-Mi történt azután?

-Csak arra emlékszem, hogy felébredtem..

-Elaludt?

-Nem! Álmomban nem mehettem fel a szobámba, nem vehettem fel fürdőruhát, és nem akarhattam beleugrani a medencébe…

-Ezt tette? – kérdezte, a hadnagy.

[rkey]

-Igen..a hideg víz térített magamhoz..vagyishogy… inkább  a fuldoklás..kapálóztam..nem tudtam hol vagyok és kiabálni kezdtem Robertnek. Nem válaszolt. Azután reszketni kezdtem, de nem a hidegtől, a vacogtató félelemtől. Rájöttem, hogy Robert meg akar ölni. Belém szuggerálta mit tegyek, és elment. Az alibijére tanúja is van: a sofőr. Robert nem vezet, műszaki analfabéta, annyira szétszórt, hogy meg sem próbálkozik vele. Szakbarbár, csakis az orvostudományhoz ért. Bill mindig beszól érte, mielőtt indulnia kell.

-Tegnap is beszólt?

-Nem tudom. Az utolsó emlékem, hogy az asztalnál űlök, ruhában..és Robert szinte szerelmes szavakat duruzsol felém.

Megcsörrent a telefon.

Az asszony riadtan nézett Rexre, aki felemelte a kagylót.

-Tessék, itt a Coleby ház – mondta.

Rövid ideig csend volt.

- Robert Coleby vagyok..a feleségemmel szeretnék beszélni. Dehát ki az ördög maga? A..a hangja sem ismerős..

-Nyomozó vagyok uram. Gyilkossági csoport.

-Micsoda? Dehát mit keres a házamban?

-Ide tudna jönni, uram – tért ki, a válasz alól a nyomozó.

-A feleségemmel történt valami?

-Miért éppen vele?

-Mert más nincs a házban! Alig egy órája jöttem el otthonról. Vacsoráztunk, aztán Ruth úszni akart. Persze nem helyeseltem, sosem szabad tele gyomorral úszni..de nem hallgatott rám. Felment a szobájába a fürdődresszéért. Éppen a medence felé ment, amikor Bill, a sofőröm beszólt, hogy indulnunk kell.

-A sofőr látta, Mrs Colebyt?

-Természetesen, hiszen a teraszon vacsoráztunk, és én még az asztalnál ültem..cigarettáztam..az indulásra vártam..

-És a feleségére, hogy lejöjjön, és elinduljon a  medence felé.

-Természetesen mindenképpen megvártam volna. Sosem szoktam búcsú nélkül eljönni otthonról.

-Várom önöket, uram!

-Dehát miért? Mi történt a házamban? Hogy kerül maga oda?

Rex hadnagy nem válaszolt, letette a kagylót.

-Most mi lesz? – nézett rá az asszony.

-Maga felmegy a szobájába, és ott marad, amíg nem kéretem. Ha valóban úgy van, ahogy gondolta..csakis igy érhetjük el, hogy..de természetesen amit teszek nem egészen szabályos, sőt..mondhatnám egyáltalán nem az. Erről azonban egyelőre csak hárman tudunk. Menjen asszonyom, és próbáljon  megnyugodni..

Amikor a Cadillac megállt a ház előtt, Robert Coleby kiugrott, és futva indult befelé.

-Mi van a feleségemmel?_- kérdezte a hall közepén álló, hadnagyot.

-Hol hagyta a sofőrjét? – kérdezett vissza a hadnagy.

-Mit akar vele, amikor én a feleségemért aggódom.

-Van oka rá?

-Viccel? Haza telefonálok..Ruth helyett maga veszi fel a  kagylót, és most ilyesmit kérdez? Van magának szíve? Senkinek nem kívánom azt a húsz percet, amit átéltem, mióta..

-Több volt az uram..sokkal több – jegyezte meg Rex, és Bill Kingsleyhez fordult, akit társa addig beinvitált.

-Ön bejött Mr Colebyért. Mit látott?

-Itt ült a teraszon az asztalnál.

-Egyedűl?

-Igen!

És Mrs Coleby?

-Ő úszni indult.

-Látta?

-Természetesen, uram.

-Meddig?

-Szóltam Mr Colebynek, hogy kilenc óra, és ő azt mondta köszönöm, akkor lépett ki a házból Mrs Coleby, és indult a medence felé.

-Hallotta, amikor beleugrott?

-Nem..két lépéssel Mr Coleby előtt mentem, és  nem figyeltem arra, ami mögöttem történik.

-De együtt mentek ki a házból?

-Igen! Mr Coleby nekem szólt, hogy vegyem le a fogasról a sálját..félti a torkát, mert hajnalban mindig hűvös van. Előttem lépett ki az ajtón.

-Miért?

-Mert én tudom az illemet, uram.

-Aztán odamentek az étterembe, és Mr Coleby bement a különterembe?

-Nem azonnal, uram. A bejárat előtt összetalálkozott valakivel, aztán még valaki megállt mellettük és már négyen, öten lehettek, amikor elindultak befelé., Én a  kocsiban maradtam. Sosem hagyom ott a bejárat közelségét, mert nem tudom, Mr Colebynek mikor lesz szüksége rám.

-De most nem volt?

-Eddig nem..most pedig azonnal idehoztam.

-Mr Coleby. ki örököl a felesége után?

-Ruth nem volt még abban a korban hogy ilyesmire gondolnia kelljen..magának pedig különösen nem!

-Tehát ön -szakította félbe a hadnagy. Ön híres ember. Sok tanulmánya jelent már meg egy bizonyos területről.

-Mi történt a feleségemmel?

-A hypnozisról írt tanulmányai igazán figyelemre méltóak.

-Nem térne végre a tárgyra! – kiáltotta a házigazda.

-Azon vagyok! Ön mestere a hypnozisnak! Mindenkire képes hatni?

-Laikusokkal nem szoktam tudományos dolgokról szót váltani, de elvileg mindenki hypnotizálható. Vannak egészen kivételes alanyok, akikkel nagyobb eredmény érhető el.

-Például..a felesége?

-Őt sosem próbáltam..de hogy most ez ide?

-Csak ugy gondoltam. Egy ember, aki mindig kéznél van és bármikor ki lehet próbálni rajta, mire képes a szuggesztiv erő? Már csak kíváncsiságból is megpróbálja az ember.

-Ruth erős akaratú..nehezen befolyásolható..

-Volt!

-Mi az hogy volt? – sápadt el Coleby, de Rex hadnagy újra a sofőrhöz fordult.

-Nem vett észre, Mrs Colebyn valamit, ami furcsának tünt?

-Nem..hacsak..

-Hacsak?

-Furcsa volt..máskor mindig fogadja a köszönésemet

-Ma este nem fogadta! – segítette ki, Rex

-Pedig kétszer is odaköszöntem neki..ugy ment a medence felé, akár egy..

-Alvajáró! – vágta rá, Rex.

-Mert az is voltam, Bill! – szólalt meg a lépcső tetején, Ruth Coleby

-Állat! – kiáltott dühösen Robert, a sofőrre.

-Akárcsak én! – indult lefelé a lépcsőn, az asszony.  Engem is kísérleti nyúlnak tekintettél. A kísérlet sikerült, de ezúttal az áldozat életben maradt..

-Félre beszélsz. Ne hallgassanak rá..

-Ismeri Merg Saxint, uram? Lépett a férfi elé, Rex.

-Dehát miért is kérdezek ilyesmit, amikor a kisasszony  már, a menyaszonyának tekinti magát. Az előbb beszéltem vele telefonon..

-Maga? – döbbent meg Coleby. Mit akart tőle?

-Szóval ismeri? Csak egy üzenetet adtam át: a vőlegénye azt üzeni..minden simán ment. És tudja mit válaszolt? Hál istennek! De kicsoda maga? – Kérdezte, hirtelen. Jó barát! – mondtam, és letettem a kagylót. Most velünk kell jönnie Mr. Coleby, majd onnan telefonál az ügyvédjének. Addig nem köteles egyetlen kérdésünkre sem válaszolni, de már most felhívom a figyelmét, hogy az őszinte töredelmes vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékeli.

-Tyúkeszű szuka! – sziszegte Coleby. – Hogy dőlhetett be egy ilyen ócska trükknek?! Mindent elrontott..mindent!

A hadnagy nem válaszolt. Miért is árulta volna el, hogy a telefonbeszélgetés csak blöff volt..de bejött!

[/rkey]