A sors mindig törleszt  1706

Irta: Linda Taylor

A Howard ház a folyó partjára épült. A túloldalról nézve úgy tűnt, mintha a vízben áztatná a lábát. A kertből ki lehetett sétálni a partra, ahol napozó, és csónak kikötőhely szolgálta a ház lakóinak, és vendégeinek kényelmét. Ami azt illeti elég nagy volt a vendégjárás. Ezen az estén is huszonnégyen ülték körül az asztalt. Howardék a tizenötödik házassági évfordulójukat ünnepelték, remek hangulatban. Hajnali háromra – a háziakon kívül – két házaspár tartotta a frontot: Hudsonék, és Dolanék.

-Egy kicsit sokat ittam- próbált felállni a, ház asszonya.

-Kikísérlek a levegőre! – ajánlotta a férje, mert látta, hogy Yvonne olyan, akár a zöld paradicsom.

-Csak nem képzeled, hogy megártott a pia? A boldogság kábított el! – kacarászott az asszony. -Tizenöt év..veled! Mondd, hogy bírtam én ki, egy fél emberöltőt, egy ilyen férfival? Ti értitek ezt?

-Nekem sem volt könnyebb! – csókolta meg, kedvesen az asszonyt Alan Howard. – Remélem jó férjed voltam?

-Voltál? Mi van le akarsz lécelni? Ugy kérdezed, mint aki utrakész? – beszélt az asszonyból, az alkohol.

-Nemcsak voltam..leszek is és remélem, hogy még ötször ennyi ideig. Aggastyánként tipegek ki mellőled, az árnyékvilágból..de ne igyál már..megárt. Utána napokig nem találsz magadra.

-Ne csittits Alan. Ne cstitits..boldog vagyok, és ez nagyon jó érzés. Lányok, nem táncolunk? Hagyjuk ezeket a naplopólat tespedni? Csináljatok valami jó zenét..addig felfrissítem magam egy kicsit. – mondta, és a korlátba kapaszkodva, elindult az emeletre.

-Te jó ég, ezek a végén még megtáncoltatnak bennünket?! – mókázott Clive Hudson, férfitártsaira nézve.

-Abba még senki nem halt bele, legfeljebb kifáradsz, ha a feleséged téged választ. Most nem lesz olyan könnyü táncos, amilyennek megszoktuk! – nevetett a házigazda. -Hiába, a föld vonzereje, elválaszthatatlan kapcsolatban áll az elfogyasztott alkohol mennyiségével! – nevetett, Jack Dolen.

-Akkor tölts! – adta meg magát, Jack Dolen. – Fel kell készülnünk a nehéz testi munkára. A mi feleségeink is elég ingatag lábon állnak, pedig nekik nem is volt mit ünnepelniük.

Fél perc múlva Yvonne rikkantása hallatszott a magasból.

-Voile! – mondta a lépcső tetejére állva, fürdőköpenyét szétnyitva, bikiniben. – Ki tart velem?- kérdezte, lefelé indulva.

-Arról volt szól szó, hogy táncolunk! – indult elébe, a férje. – Nem mégy sehova..hogyisne, még csak az kellene, hogy valami bajod essen.

-Bajom? Nekem? – kacarászott az asszony. – Előbb tanultam meg úszni, mint járni, legalábbis a szüleim esküsznek rá.

-Aki ivott, az ne kockáztasson – állta útját, Alan.

-Halljátok? – nézett segélytkérően vendégeire, a háziasszony. – Az ember még tizenöt évi rabság után sem teheti azt, amit szeretne? Szerintetek sincs jogom egy kis lubickolásra?

-Dehogy nincs – kiáltotta, Eva Hudsson. – Ha itt lenne a fürdőrucim, én is veled tartanék.

-A szobámba biztosan találsz megfelelőt..

-Kösz, de inkább nem. Biztosan cidris a víz. Különösen egy átvirrasztott éjszaka után. Most nem vágyom másra, csak a puha-pihe ágyikóra. Az sem baj, ha más nincs benne, csak én.

-Ha ágyról van szó, akkor hölgyválasz! – rikkantott, Jack Dolan.

-Helyes! Legalább a nejem fogalmat alkothatna, a különbségről – kötődött, Clive Hudson. -Utána biztosan többre tartana.

Akkor vették észre, hogy a háziak kimentek. Ugy látszik Yvonnet nem lehetett visszatartani, és Alan, a vízig kíséri.

-Jól magunkra hagytak bennünket! – jegyezte meg, Eva Hudson, öt-hat perc, múltán.

[rkey]

-Azt hiszem itt az ideje, hogy hazamenjünk! – állt fel Jack Dolan.

Akkor ért vissza, a házigazda.

-Mi van öregfiú? Csődöt mondtál? Ha egy férj még tizenöt év után sem dresszirozta be a nejét, akkor hagyjon fel minden reménnyel – ugratta Clive.

- Mintha megtáltosodott volna! Mihelyt a levegőre ért,  futott a partig, akár nyul. Nem hinnétek el, de szinte előírásszerű mozdulattal ugrott a vízbe, hogy aztán, szép kényelmesen tempózni kezdjen. Utána ugrottam volna, de igy? – mutatott végig a szmokingján.

-Tudod öreg fiú, legjobban tennénk, mind a hárman, ha lecserélnénk őket, két tizennyolc évesre_-heccelődött Jack.

-Megmondanád minek? Két hónap alatt egy is kidöglesztene. Lássuk be, hogy..legyintett, Alan Howard.

-Nanana! Te csak a magad nevében beszélj. Nekem a kettő sem okozna gondot! – kérkedett, Jack Dolan.

-Csak én! – szólt közbe a felesége. -Eltörném a kezed-lábad. Itt az ideje, hogy induljunk, amig épkézláb vagy.

-Csak nem mentek el búcsú nélkül? Pár perc, és itt lesz Yvonne, vacogva és bocsánatért esdekelve! -ígérte Alan Howard.

-Indulunk!  Majd ideszólunk telefonon, ha hazaérünk-állt fel, Eva Hudson. – Jó éjszakát Alan.

Elmentek. A házigazda csak erre várt. Tudta, hogy a személyzet alszik, a ház másik oldalán lévő szobákban. Két órakor küldte fel őket. Biztoasan belerogytak az ágyba. A part felőli oldalon egyedül van..nem látja senki.

Rágyujtott, és fel-alá járkálva, a húsz percig várt. Akkor kezdte el hívni, a  két vendégházaspár számát. Felváltva. Dolanék vették fel előbb.

-Na, csakhogy hazaértetek..nem tudom mihez kezdjek

-Miért? Mi van?

-Mihelyt elmentetek, ki akartam parancsolni Yvonnet a partra..de sehol nem látom..nioncs sehol..

-Te jó ég..csak nem fulladt bele? Ugorj a motorcsónakba, és kutass utána. Azonnal indulok vissza, de ne várj rám..indulj már, mire vársz? – kiáltotta Jack, és levágta a kagylót.

Alan Howard futott a partig. A felesége holtteste a mortorcsónak alján hevert. Most jön a neheze! – gondolta. Megfojtani – egy szinte magáról is alig tudóm nőt, semmiség. Meg kellett tennie. Nem hitegetheti tovább Maudot, három éve vár már rá. Jobb alkalom soha nem adódhatott volna. Alkoholos állapotban úszni akart, négy tanu jelenlétében?! Legfeljebb gondatlanságot állapíthat meg terhére a bíróság, de ezeregy tanú van rá, hogy Yvonne jól úszott, hiszen valamikor versenyúszó volt. Nem gondolhatta, hogy..

Besztállt a csónakba, miközben minden ízében reszketett. A nap vörös korongja éppen akkor jelent meg az ég alján. Sietnie kellett. Megláthatják, amint a testet a vízbe csúsztatja. Indítani akart, de csak harmadszorra sikerült. El a parttól..el, mielőtt Jack ideér..

Jó messzire volt a háztól, amikor megállította a hajót, de a motort nem kapcsolta ki. Nem akart újra kínlódni vele. A halk moraj kell is, hogy elnyomja a reggeli csendben a csobbanást. Egyenesbe rakta a kormányt, aztán lehajolt a holttestért. Miért nehezebb egy élettelen test, az élő súlyánál? Vagy csak az izgalom vette el minden erejét? Többet is ivott, mint kellett volna. De hát adni akart a látszatra. Végre felültette Yvonnet, a vezetőülésre és felsőtestét ráfektette a kormányra, amig gyűjt egy kis erőt.

Csak egy pillanatra engedte el, hogy körülnézzen, tiszta-e, a levegő.

-Hahó, megtaláltad? – hallotta Jack kiabálását a partról.

Megijedt. Zajra van szükség. Inditott. Yvonne teste lecsúszóban volt, rá kellett hajolnia, hogy megtartsa, miközben még beljebb kormányozza a hajót. Minél messzebb kell kerülnie, Jacktól. A hirtelen indulás, vagy a leesőben lévő holttest volt-e az oka, de a hajó megugrott. A lendülettől Alan hátrahanyatlott, lecsúszott a keze, a kormányról, amelybe próbált megkapaszkodni, és a vízbe esett. A csónak tovább száguldott, a kormányra borult holttesttel. Alan megpróbált a felszínre kerülni és úszni. Végre sikerült. Tempózni kezdett a part felé. A hajó óriási kört irt le, és egyszercsak ott volt a közelében. Egyre hangosabbbá vált a motorzúgás, és amikor vissza nézett..minden ereje elhagyta.

A csónak teljes sebességgel szágúldott..egyenesen feléje.

Ki sem tudott volna térni előle..

[/rkey]