Peter Evans ráérősen sétálgatott, a szupermarket polcai között, majd leemelt egy tábla csokoládét, és odament vele, a legványadtabb pénztáros lányhoz.

- Jó ez a termék?

- Kitűnő! – pirult el a lány, a  jóképű férfi láttán. –Ez a kedvencem. Maga is megszereti?

Az üzletben alig volt vevő, azért Peter, lányos kedveskedésnek vette, hogy annyit babrál a pénztáros lány, a pár centes áruval. Még be is csomagolta. Fizetett, megköszönte, és lassú léptekkel kisétált. Mihelyt az utcára ért, zsebre vágta a csokit és futni kezdett. Az üzletben most járt először. A bolt és a semmitmondó külsejű pénztáros lány kellett a tervéhez. Két utcányit futott, miközben néhányszor az órájára nézett. Nem először mérte az időt ezen a távon. Amikor Ingrid háza elé ért, majdnem felnevetett. Megtakaríthat néhány másodpercet, mert nem kell csengetnie. Éppen kijött valaki, így az ajtónyitással belülre került. A lift a földszinten állt. Minden másodperc számított. A kilencediken kilépett a felvonóból és odasietett Ingrid Casper ajtajához. Csengetett. Azt ajtó kinyílt. Anélkül, hogy az a szédült csirke megkérdezte volna: ki az? Vagy kikukucskált? Ugyan! Biztosan piás..

- Szia! Egyedül vagy?- kérdezte, és ledobta a zakóját, futás közben alaposan rámelegedett.

- Hülyeségeket kérdezel. Tulajdonképpen mindig is egyedül voltam. Lélekben legalább is. Tűrhetetlen természetem miatt, előbb utóbb mindenki magamra hagy! –jelentette ki, rezignáltan a lány.

- Kivéve, engem!

- Te unokabátyó vagy, azért bírsz elviselni. Kiütöm magam, Peter. Képtelen vagyok belenyugodni, hogy John elhagyott! – ült le, a lány.

-A pia nem segít. Mi a büdös francot vársz tőle? Különben is a férfi gombház, ha leszakad, akad helyette jobb fazon is.

- John Margolinból csak egy van. Szeretem. Nem érted?

- Mit tehetsz, ha nem viszonozza. Holtbiztos, hogy vége?

- Egy hete hagyott el. Talán minden másként lenne, ha Robert bácsi, beadná a kulcsot. Akkor válogathatnék a kérők között. Pénzzel nem kunszt kapósnak lenni! El tudod képzelni, hogy egyszer, mi ketten, milliomosok leszünk?

- El, és nyugi hugi! Hagyd azt a poharat..

- Engedj inni..megőrülök, ha tiszták a gondolataim! – állt volna fel –poharáért nyúlva- a lány.

- Maradj nyugton! Nem bánom, kapsz még egy kicsit, de aztán próbálj meg aludni. Fogadok, hogy átbőgted az éjszakát..

- Túl sokszor hagytak már faképnél…mégsem tudom megszokni Mindig annak rohadtabb, akit elhagynak.

Peter Evans odament az italos asztalhoz és egy tiszta pohárba töltött, miután beleejtett, egy fél rizsszemnyi kristályt, amely az italban azonnal láthatatlanná vált. Ingrid mohón kapott a pohár után, majd hálás kutyatekintetével felnézett rá.

- Te vagy  a legjobb bátyó a világon!

Ezek voltak az utolsó szavai. Ültében hanyatlott a halálba. Arcán csodálkozás, vagy fura riadalom maradt. Peter mozdulatai felgyorsultak. Zsebre vágta az üres poharat. A régihez nem, nyúlt. Az ott állt a ki asztalon Ingrid ujjnyomaival. Az üveget letörölte, felmarkolta a  fotelből a zakóját, és az ajtóhoz lépett. Odakinn csend volt. Kilépett, és a folyosó  közepén haladva elindult a lift felé. Ha valaki kiles, így nem tudhatja kitől jött. Szerencséje volt. Senkivel nem találkozva, kiért a házból. Ha valaki mégis meglátta, legfeljebb elismeri, hogy itt járt, de Ingrid már nem nyitott ajtót. Futni kezdett. Minél előbb ér vissza a boltba annál jobb. Az alibi fontos.

- Itt vagyok!- mosolygott a pénztárosnőre. Meghódított a kedvence. Most három táblát veszek. Megkóstoltam és visszafordultam. Úgy látszik egyforma ízlésünk van! -mondta, és besétált az eladótérbe. Az édesség polc végében konzerv piramis állt. Be kellett hunynia a szemét, amikor oldalba lökte a bevásárló kocsival, de a galibára szükség volt. Minél többen emlékeznek rá, annál jobb. A dobozok nagy robajjal gurultak szanaszét. Csakhamar előkerült egy vezetőféle.

- Elnézést, figyelmetlen voltam!- monda Peter, a dobozokat szedegetve és helyére rakva, nem túl nagy sikerrel.

- Hagyja csak uram! Úgy látom kár nem esett. Az embereink majd rendet tesznek.

- Kétbalkezes vagyok..fogalmam sincs, hogy mehettem neki!

- Megszoktuk már. Előfordul néha egy kis földmozgás, de hát a vevők megelégedése mindennél többet ér. Nincs kárunk, csak egy kis plusz munka, de a lenne is? Az önkiszolgálói rendszer bevezetésekor felemelték a kálót. Nem lenne igazságos a vevőkkel fizettetni meg, ha valami kárba vész. Mi is elejthetnénk ezt-azt, ha mindenkit ki kellene szolgálnunk

- Köszönöm! –hálálkodott Peter és három tábla csokival a pénztárhoz ment.

- Nagyon szánalmas voltam?- kérdezte a lányt. Maga az oka…

- Én?- pirult bele a kérdésbe a Ványadtka.

Teljesen zavarba hozott a szépségével. Ugye máskor is láthatom, olyankor, amikor nem kell itt trónolnia?

- Mindig is hittem a telepátiába!- pirult el, sóhajtásszerűen a lány, miközben az árut csomagolta.

- Kinek kellenél te, kis tizenkettő egy tucatka?-gondolta Peter, miközben többször visszamosolyogva, elhagyta a boltot. A lány úgy bámult utána, mintha álmot látna. Peter egy darabig fel alá sétált az üzlet előtt, aztán kivett a csomagból egy táblát, hogy megkóstolja. Amikor a másik kettőt a zsebébe tette, meghűlt benne a vér. Amit először vásárolt, nem volt ott. De hát mielőtt Ingridhez indult, bele tette. Csak nem? És ha ott esett ki? Szerencsére csak az ajtó előtt húzta le a kesztyűjét. Még jó, hogy amolyan kesztyű buzi. A barátai hívják így, mert ha csak tehette kesztyűt viselt. Nemcsak a vezetésnél. Valahogy undorodott mindentől, amit mások összetapperozhattak. Ingrid is vehette a csokit, tehát semmi vész. Már elég hosszú időt töltött a bolt előtt, amikor észrevette, hogy a lány cserét kér.

– Csak ki ne jöjjön- riadt meg, és az órájára nézve, gesztikulálni kezdett. –Elnézését, késő van, mennem kell. Amikor a kocsijához ért, megállapította, hogy pontosan negyven perce vette az első csokit és legalább harminc percig volt szem előtt. Az alibije tehát beton kemény.

Ingrid Casper holttestét még aznap este megtalálták. Robert Cross, a milliomos nagybácsi inasa nyittatta ki az ajtót. A lány nem vette fel a telefont, ezért odament, mert gondolta, hogy leitta magát és közölni akarta vele, hogy a nagybátyja meghalt. Hátha fejbe kólintja kicsit a hír, és abbahagyja azt az esztelen ivást. Az újságok gyorshírben közölték a milliomos halálát, de az orvos- ő tudja miért- értesítette a rendőrséget.

Három nap múlva, Peter Evans, már az elhunyt nagybácsi fényűző házában fogadta Sinus felügyelőt és Blood őrmestert, miután odaszóltak, és kérték, hogy a jogi képviselőjét is kerítse elő.

- Alapos okunk van feltételezni, hogy ön sietette jelenlegi jó anyagi helyzetét, vagyis azt, hogy a vagyon egyedüli örököse lehessen!- kezdte, Sinus.

- Hogy érti ezt? Porig sújtott a kettős tragédia, hiszen az unokahúgomat imádtam, és a bácsikámmal jól megvoltunk. Igaz, hogy anyagilag nem kényeztetett el, de kedveltük egymást. Sajnos két végén égette a gyertyát. Várható volt, hogy a szíve..

- A szíve olyan volt, mint egy harminc évesé. Jó pár évig élhetett volna még!- vágta rá Sinus.

- Ha meg nem fullad!- tette hozzá Blood.

- Tudtam, hogy vannak asztmatikus rohamai..

- Most nem volt rohama. Megfojtották!

- Mit beszél?-nézett a felügyelőre döbbenten, Peter.

- Párnát szorítottak a fejére..

- De hát ki tehetett ilyet?!

- Hogy őszinték legyünk, először magára gondoltunk, de most már tudjuk., hogy semmi köze hozzá. Pedig indítéka lett volna. .A fiatalok türelmetlenek..

- Tiltakozom, még a gondolata ellen is, hogy képes volnék..

- Várja meg, amíg befejezem!- kérte Sinus, szelíden. –Az őszinte beismerő vallomást a törvény..

- De hát mit akar?- sápadt el, Peter.

- Magának nem lenne furcsa, hogy Ingrid Casper, az örökös társa is meghalt?- tette fel kicsit kétkedve, a kérdést, Blood.

- Öngyilkos lett. Maguk állapították meg. Számomra nem volt meglepő, hiszen mértéktelenül ivott, és elhagyta az, akit szeretett. Eléggé benne járt a hajadonkorban és ki tudja hányadszor hagyták már faképnél. Ez volt az utolsó csepp a pohárban..

- Elfogadható magyarázat..lenne, ha az első kihallgatásnál nem tagadja, hogy azon az estén nála járt..

- Megijedtem. Az ember kerülje a gyanú árnyékát is, mert ha maguk egyszer nyaggatni kezdik. Igaz! Ott jártam. Nem nyitott ajtót. Elkéstem.

- Ön tévedésben van! John Margolin nem hagyta el a húgát..csak megjátszották a szakítást. Mindketten úgy gondolták, jó lenne mielőbb megkapni az örökséget. A nagybátyja nyitott ablaknál aludt és..

- Csak nem azt akarja mondani, hogy Ingrid..

- A világért sem.. Ő már akkor halott volt. A nagybátyját John Margolin ölte meg. Azért volt szükség a szakítás megjátszására, még maga előtt is, hogy, mint elkövető szóba se jöhessen. Világos, hogy a szakítással az indíték megszűnt volna..

- Átkozott!-sziszegte, Peter.

- De beismerő vallomást tett, és mi hiszünk neki. Magának viszont jól jött volna a dupla örökség!- jegyezte meg, Blood.

- Ez őrültség!- kiáltott, a férfi.

- A tiltakozásnak helyet adok, ha megmagyarázza, hogy került ez a tábla csokoládé, Ingrid Casper szobájába!-húzta elő a táskájából Blood, az édességet. – Ott volt egy puff mögött, a szőnyegen. Gondolom maga vesztette el, amikor nála járt..a szupermarketben vásárolta.

- Én nem..ő maga vehette!- támadott Peter. –Egyébként, a szupermarketben valóban jártam, és csokoládét is vettem.

- Tudjuk, a pénztáros lány igazolta, amikor felhívtuk telefonon. Azt hitte maga hívja. Nagyon várta már a jelentkezését. A férfiúi varázs ezúttal bajt hozott a fejére, mert a lány erre a csokoládéra írta fel a telefonszámát és azt: hívjon fel!

Maga, és John Margolin, majdnem ugyanabban az időben, és keresztben öltek, a nagy cél érdekében. A fiú padlón van. Nagyon szerette Miss. Carpert, legalábbis azt állítja, akárcsak maga!- jegyezte meg csendesen Sinus.

Peter Evans nem tudott mit mondani…