-Hallgatom!- mondta, a Widner Lapkiadó cég tulajdonosa, az előtte ülő vézna emberkének.

-Amit hallani fog, nem mindennapi. A huszonegyedik  század találmánya, és nemcsak Amerikát hozza lázba, hanem az egész világot. Nagy üzlet!- jelentette ki, Jim Jones.

-S megtudhatom, miért engem tisztel meg azzal, hogy..

-Mert maga még nem mamutvállalat feje, de tisztában van a lapterjesztéssel és a költségeivel. Folytatom. Az általam kidolgozott program feleslegessé teszi a hírlapárusokat, megszűnik a nyomdai munka, nem kell kötegelni, szállítani a kiadványokat…

-De megírni csak meg kell?- vágott közbe érezhető hitetlenkedéssel, Phil Wilder.

-Szövegszerkesztővel és non-stop. Nincs lapzárta. Akár tízpercenként cserélhet a szerkesztőség, egy-egy cikket. Aki később vesz újságot, frissebb híreket kap. Ötletem segítségével adatbankba táplálható valamennyi újság, minden cikke. Én hírbanknak nevezem a tárolót. A lapárusító automatákat akár húsz méterre egymástól is fel lehet állítani, attól függően, hogy milyen forgalmas a terület. Az olvasni vágyó bedobja a pénzt, beüti a kívánt lap, vagy lapok nevét és vár..

-Mire?

-Az újságokra, és a visszajáró pénzre.

-Azt mondta, nem kell nyomni, szállítani, de akkor..

-Csak a papír szállítását nem tudtam kiküszöbölni. A lapkiadó automatákat ugyanúgy fel kell tölteni, különböző minőségű, és méretű, papírral, mint az édességet és egyebet, árusítókat. Egy 4o oldalas nagy alakú újság, vagy színes kiadvány nyomtatása, öt másodpercig tart.

-Meddig?- ugrott fel hitetlenül, Phil Widner.

-Jól hallotta. Természetesen akár ötezerféle újság minden anyaga betáplálható, az árusító-nyomtató komputerébe. A tördelés az Önök dolga, az automata kihagy, módosít. A hírek évtizedekig megőrizhetők, és alig foglalnak helyet. Az általam kidolgozott rendszer előnye még, hogy sosem fogy el a nyomdatermék, mert mindig annyi készül, amennyire igény van. Nincs remittenda, de kikérhető régebbi lapszám anyaga is.

-Ez nem lehet igaz!

-Mondtam, hogy amit kidolgoztam megrengeti a világot. Köztudott, milyen drága a terjesztés, a lapok mégis késnek, az olvasó morog. Ennek vége. Ha ön délben befejezi a tördelés, egy másodperc múlva az olvasója már az ország bármelyik nyomtatójából kikérheti a lapot. A házhoz szállítás sem gond, csak akkor a kihordó veszi meg az automatából a kívánt mennyiségű lapot, és dobálja be az előfizetőknek.

-Uram, ki most Amerika Elnöke?

-Bush. Miért? Ja, azt hiszi, nem vagyok normális. Kérdezhet nehezebbet is, csak egyet nem tehet: akkor sem adhatja tovább, amit hallott, ha valami miatt, nem jön létre a társulásunk. Eddig tartottam tőle, hogy a japánok megelőznek, de most hogy elkészültem vele, nem akarom, hogy…

-Az ipari kémektől sosem tartott?

-Nem, mert a kész program ellophatatlan, a téma pedig a fejemben van. Bármikor meg tudom ismételni, de csak én. Egyedül dolgoztam rajta, és nemcsak azért, hogy gazdag legyek, hanem hogy a világ megjegyezze a nevemet, mint Bell-ét, vagy Edisonét. -mosolyodott el, Jim Jones.

-Miért hozzám fordult, miért nem egy bankárhoz? Nincs olyan őrült, aki egy ilyen ötletet ne finanszírozna.

-A bankok nem egyszemélyben döntenek. Önt leinformáltam. Becsületes embernek tartják.

-Akinek a legjobbkor jönne egy ilyen találmány!- vágta rá, nagyon őszintén, Phil Widner.

-Rosszul áll a szénája?

-Ahogy vesszük. Valamihez mindenképpen kezdenem kellene.

-Kölcsönnel?

-Egyelőre hitelképes vagyok.

-Ellentétben velem. Azért vagyok itt. Tehát? Ért ön a komputer nyelvén?

-Ki nem ért manapság?

-Akkor, holnap ötkor várom a munkahelyemen. Ugy jöjjön, mint a rokonom. Sajnos otthon nem rendelkezem olyan teljesítményű géppel, amelyen a programot bemutathatnám. Négykor mindenki szétspriccel. Nem is tudom, hogy lehet annyira rühellni a munkát, mint a kollégáim?

[rkey]

Persze nekem jól jött a munkaundoruk, különben sosem készíthettem volna el, odabenn a programot. Még annyit elmondhatok, hogy befejezés előtt áll egy másik találmányom: a komputer gondolattal való irányíthatóságán dolgozom, vagyis a lehetetlenségig felgyorsítom a szövegszerkesztést, és internetezést. Ha sikerül az első együttműködésünk, arra is előjogot kaphat. Tehát a holnapi nap megfelel?

-Természetesen. A csodákkal sosem szabad várni!

-Tessék a cím.  A nevemet tudja. Ne feledje: rokonom. Be fogják engedni, majd szólok, hogy keres valaki.

Másnap Phil Widner nem jutott be az épületbe. Az ajtóban rendőr állt, az utcán tömeg verődött össze.

-Mi történt, kérdezte az egyik bámészkodót.

-Leszúrtak valakit a mosdóban. Valami piti kis programozó volt. Azt hiszem Jonesnek mondták..

-Jim Jones?- hebegte Widner.

-Mit kíváncsiskodik, ha ugyis tudja- vágta rá, a férfi.

Phil Widnernek pillanatok alatt kellett döntenie. Vagy jelentkezik, és elmondja, hogy találkozójuk lett volna, hiszen most ért ide – van alibije – vagy várja, hogy előbb utóbb eljussanak hozzá. Az első megoldást választotta.

-Tehát az indíték megvolna- jelentette ki Sinus felügyelő, miután Phil Widner beszámolóját végighallgatta. – Ez egyben azt is jelenti, hogy Ön nem juthat hozzá a találmányhoz, mert gondolom az illető nem hiába ölt.

-Érdekel is engem a találmány..azazhogy…érdekelne, de nem igy. Találják meg mielőbb azt az alávaló embert, aki ilyesmire vetemedett. Szegény Jim Jones.

-A maga helyében a programot sem hagynám, hiszen előjoga lenne rá, már amennyiben előkerül. Jim Jones önt kereste meg vele, önhöz volt bizalma.

A nyomozás egy hétig tartott. Kikérdeztek mindenkit a vállalatnál. Természetesen többször meghallgatták az özvegyet is. Ő azt mondta, nem tudott a találmányról, és a kollégák is meglehetősen elképedtek: a szolgatekintetű mindig pancser, örökké dolgozó, Jim Jonest képtelennek tartották bármire is, ami megérte volna, hogy öljenek érte. Aztán hirtelen felgyorsultak az események. Jelentkezett az irodaház portása, aki a helyszíneléskor szolgálaton kívül volt.

-Lee Linden, aznap nem abban a nadrágban ment haza, amelyikben bejött..most jutott eszembe. Együtt indultunk a parkoló felé. Egész világos nadrágot viselt, holott aznap rozsdabarnában érkezett. Borzalmas színe volt, azért tűnt fel.

Alig tette le Sinus a telefont újra csörögni kezdett.

-Uram, Robert Holmes a nevem. Tudom, hogy magam alatt vágom a fát, hiszen olyan üzletet szalasztok el a bejelentéssel, amelyet nyugodtan mondhatok világraszólónak, de a lelkiismeretem nem engedi, hogy hallgassak. Felajánlottak egy programot, vagy találmányt, szóval valami fantasztikust. Ma este kellene találkoznom a fiatalemberrel, de megtudtam, hogy ugyanannál a cégnél dolgozik, ahol azt a, Jim Jonest megölték..szóval..

-Ön találkozni fog vele -jelentette ki, kérve, vagy nagyon is határozottan, Sinus.

-És, ha nem ugyanarról a találmányról van szó? Egyelőre nem árulok el többet a dologról. Az irodámban találkozunk vele.

-Azt hiszem, okosabb volna, ha megengedné, hogy lehallgassuk azt a szobát. Tudom ellenőrizni, hogy ugyanarról a dologról van-e szó, mert odaviszem azt, akinek Jim Jones felajánlotta, amit kitalált.

-Rendben van. De ígérje meg, hogy ha nem ugyanaz, abbahagyják a lehallgatást, és főleg törlik a szalagot.

-Ez természetes, uram. Ön nem fog elesni egy jó üzlettől, ha nem azonos azzal, amelyik után nyomozunk.

Sionusék a technikusokkal, és Phil Widnerrel, már hat órakor elfoglalták, a Mr Holmes által felajánlott szobát. A technika készen várta a madárkát, aki elképesztően vigyázatlanul viselkedne, ha az lenne, akit keresnek. Egy héttel a gyilkosság után, áruba bocsátani azt, amiért embert ölt?

-Elindítom a programot, és látni fogja, hogy amit állítottam, igaz- kezdte Lee Linden, a gépteremben. Szavait hosszu csend követte. -Mi ez? Te jó ég. Vírus van a gépében?

-Tudtommal a gép tökéletes, és készen áll arra hogy..

-Látja, hogy nem. A program hozzáférhetetlenné vált. Elmondtam, miről van szó, és láthatja: a programnak vége. Vírus semmisítette meg, kártérítést követelek. A program tiszta volt.

Akkor nyitottak be Sinusék. Lee Lindent már ismerték. Látták a vállalatnál, de nem került gyanúba, hiszen egészen más helyen dolgozott, mint Jim Jones,

-Van ügyvédje? -kérdezte Sinus. -Ne mondjon semmit, mert bármit mond, felhasználható maga ellen a bíróságon. Hallgasson végig. Egy pletykás szomszédasszony elfecsegte, hogy látta magát Mrs Jonessal, s mivel az özvegyet soha más férfival nem látták, gyanúnk van rá, hogy gyengéd szálak fűzik hozzá. Ön, tőle tudta meg, hogy a férje feltalált valamit, ami rengeteget érhet. Azt is tudta, hogy Mr Jones, a vevőt öt órára várja. Négy és öt között kellett tehát cselekednie. Bent maradt és beszélgetni kezdett vele. Talán, hogy lerázhassa magát, kiment a mosdóba, maga pedig utána, és leszúrta. Az anyagot nem volt nehéz megszereznie, hiszen egyetlen fiók volt csak zárva. Abból vette ki. Aznap nem ugyanabban a nadrágban indult haza, mint amelyikben munkába ment. Tanunk van rá.  Nem lett volna szabad ennyire mohónak lennie. A profi bűnözők már tudják, hogy az árut egy darabig pihentetni kell. Jim Jones a halála előtti napig, a feleségének sem mondott semmit arról, amin dolgozott. De aznap este, eufóriás örömében, hogy Mr Widner hajlandó társulni vele, és végre lesz belőle valaki, mindent elmondott az asszonynak. Ő azonnal hívta a szeretőjét..vagyis magát.

-Nem igaz. Sosem volt a szeretőm. Próbált kikezdeni velem, de..

-Hihető, hiszen láttuk a hölgyet, maga pedig elég jóképü férfi. A nyereségvágy azonban az unszimpatián is győzedelmeskedett. Társultak. Mivel nem volt telefontéma, találkoztak. A szomszédasszony látta magukat. Lee Linden, azt hiszem hiába ölte meg Jim Jonest. Ő zseni volt. Nemcsak azért mert létrehozott valami csodálatosat, hanem mert ellophatatlanná tette. Az ötlet a fejében volt, bármikor újra írhatta, de ön elmulasztott valamit a komputer elindításakor, amiről csak ő tudott, és ezzel törölte az anyagot. Önvédelemre képes program volt. Avatatlan kezek esetén előbújt a vírus és jóvátehetetlenül tönkretette önmagát. Jim Jones újrakészíthetné -ha valóban létezett_- de sajnos már nem teheti meg. Pedig ha minden igaz, zseniális ötlet volt, a második ezred, első századának csodája is lehetett volna..

[/rkey]