Add meg a végtisztességet

Írta: Linda Taylor

Harry Fleming halál hírét, és temetésének időpontját több újságban lehozták. Tévedés lenne azt hinni, hogy az ilyesmi csak a rokonságot, a baráti kört, és az ismerősöket érdekli. Nichols Oldman tapasztalatból tudta, hogy az emberek elkísérik szeretteiket utolsó utjukra és a lehetőségekhez képest ki is használta ezt. Most is ott ült társával a Fleming háztól egy saroknyira álló furgonban, várva hogy az utolsó ember is elhagyja az épületet. A személyzet távozása után nem sokkal, odahajtottak a hátsó bejárathoz. Nichols kiszállt, és mivel mestere volt a záraknak, hamarosan feltárult az ajtó. Szerencsére a megboldogult úgy gondolkozott, hogy elég a várat elölről védeni, hátul úgyis mindig ott a személyzet valamely tagja, hiszen sosem lehetnek egyszerre kimenősök. Nichols besurrant, és nem sokkal később a kormánynál ülő Anthony Holm is követte. A környék kihalt volt, sehol nem látott senkit. Mihelyt beért a hallba, csuklani kezdett, ami nála az erős felindulást jelentette. Az egyszerű betörést, lakáskirámolást, rendelésre rablást, már régen nem tekintette felindulást előidéző oknak, de Nichols éppen akkor egyenesedett fel egy – földön fekvő – női test mellöl.

- Megörültél? Csak nem vágtad haza? – vacogta rémülten, és tekintetét képtelen volt levenni a – láthatóan halott – asszonyról.

- Én akartam? A telefonhoz ugrott, sipákolni kezdett! Különben is, mi a francot keresett itthon? Féltem, hogy felveri a környéket. Na, ne gyulladj be, kesztyű volt rajtam. Egy kicsit tovább szorítottam a nyakát, de ütöttem volna le? Akkor is bekrepálhat. Ez mindig benne van a pakliban. Mire vársz? Kapkodd össze a nagyobb értékeket, én pedig nekilátok a képek kivágásához.

[rkey]

Anthony szinte dideregve járta végig a házat, s rakta az ezüst, és régi tárgyakat a jókora sporttáskába. Mire végzett, Nichols is elkészült, s az összetekert – vagyont érő – vásznakat odahelyezte a szatyor tetejére.

- Vidd ki a kocsiba. Várj, előbb körülnézek – mondta, és kilesett az ajtón. – Indulhatsz!

- És te? Egyedül cipeljek mindent?

- Az én terhem sem lesz könnyebb! – dünnyögte Nichols, és visszasietett. Amikor újra megjelent, Anthony megint csuklani kezdett. Vállán – szönyegbe csavarva – ott feküdt a női holttest, és mindketten megkönnyebbülten sóhajtottak fel, amikor a veszélyes szállítmányra rácsapódott a furgon ajtaja.

- Megörültél, mihez kezdünk vele? – reszketett Anthony.

- Ha ennyire beijedtél átveszem a kormányt. Még a végén felmászol egy fára. Hagytam volna ott? Ezzel rengeteg időt nyerünk. A gyászolók, mihelyt hazaérnek felverik a rendőrséget, de öt nem fogják keresni. Azt hiszik ráunt a halottas házra, és elment járni egyet. Remélem, nem akarod kétségbe vonni, hogy a zsaruk másként kezdenek hozzá egy betörés, mint egy gyilkosság felderítéséhez. A holttest nem maradhatott ott. Leadjuk a szajrét, felmarkoljuk a dohányt, aztán eldöntjük, mi legyen vele.

Nem Anthony Holm volt a hibás. A szembejövő kamion vezetője bóbiskolhatott el, különben elkerülhető lett volna a frontális ütközés. A furgon eleje harmonikaszerűen összelapult. Mindketten azonnal meghaltak…

A temetésről hazatérőket – az eléjük táruló látvány – alaposan kihozta a sodrából. Ki így, ki úgy reagált a betörésre, a barbár kép kivagdalásra.

- Szerintem Kate fújta meg az egészet! – jelentette ki az egyik unokahúg. – Tőle kitelik. Meg mondanátok hol van most?! Azzal a kifogással maradt itthon, hogy fáradt, és különben sem kedvelte szegény Harry bácsit annyira, hogy képmutatóskodjon a temetésén…

[/rkey]