Ahogy az orvos rendeli

Irta: Linda Taylor

-Egy lány van itt! – lépett be, Sinus felügyelő szobájába, Blood őrmester. – Olyan koravén gyereknek nézem..magát keresi

-Küldje be.

A lány belépett, tizenöt évesnek nézett ki. Vézna silányan öltözött, sápadt teremtés volt. Hosszú karjaival nem tudta, mit kezdjen, zavarában hol maga elé kapta, hol a háta mögé dugta. A kínálásra leült, de olyan ügyetlenül, hogy csak a szék sarkára sikeredett.

-Mit kíván tőlem? -kérdezte kedvesen, a felügyelő.

-Egy asszony meg akarja ölni az urát – nyögte, a lány.

-Honnan veszi ezt? Talán mondta magának?

-Nem. Látom!

-Mit lát?

-Ahogy mérgezi!

­-Kislány! -mosolyodott el. Sinus. A méreg fura dolog..azt az emberek általában egyszer adják be valakinek és..

-Ez akkor is mérgezi! – jelentette ki, konokul a  lány.

-Mivel? – nézett az elszánt kislányra, Sinus.

-Nem tudom, egy üvegből ad neki cseppeket

-Biztosan beteg.

-Igen..napról napra betegebb lesz, de az elején olyan egészséges volt, mint a makk.

-Hohóó kislány. Általában így szokott lenni..az elején az ember egészséges, aztán egyre gyengűl..ha olyan baja van. Vannak gyógyíthatatlan betegségek, és aki abban szenved, mindig rosszabbul lesz..

Ez nem olyan! – jelentett ki, határozottan a lány.

-Kiről van szó?

-A nevüket nem tudom..szemben laknak velünk..apámtól maradt egy távcsövem..az a  szórakozásom, hogy azzal nézegetek

-Nem a legilledelmesebb szórakozás, kislány. Tudja, hogy ezzel szabálysértést követ el? Nem szabad belebámészkodni mások életébe. A szülei nem szólnak érte?

-Csak anyám van..apám meghalt. Megmérgezték.

-Kicsoda? – lepődött meg Sinus.

-Anyám!

-És most börtönben ül?

-Nem! Éli világát. A férfiak egymásnak adják a kilincset nálunk, és ilyenkor nekem nem szabad kimennem a belső szobából. Azért kukkerozok..

-Kislány, maga nem tudja mit beszél, ha az anyja olyat tett volna..

-Ügyesen csinálta..mint az az asszony odaát. Annak is van szeretője. Látom, odajár. A férj az egyik szobában fekszik, míg ők a másikban…

-Hány éves maga kislány? -állt fel, tehetetlenségében Sinus.

-Tizennyolc múltam..

-Nem nézném annyinak. De ha már ilyen okos, nagylány, többet kellene szórakoznia, emberek közé járnia. Csúnya gondolatok foglalkoztatják.

-Amikor apám meghalt, tizenhat voltam. Akkor is eljtöttem magához, de nem engedek be..meg akartam mondani, hogy az anyám..

-Beteg volt az édesapja?

-Félévig feküdt..de.

-Na látja, gyógyíthatatlan betegsége lehetett. Az édesanyja ápolta?

-Nagyonis. Nem győzte neki az orvosságot adni.

-Az orvosságokat orvos írta fel, nem?

-Igen, de az orvosság is lehet méreg, ha nem megfelelő dózisokban kapja a beteg, nem?

-De..igen..csak nem tart félévig, és a mérgezés kimutatható. Miért nem szereti az anyját?

-Hozzám sosem volt jó. Mindig a szórakozás és a férfiak érdekelték. Ha apám átölelte, kibujt az ölelésből, velem mindig morcos, mérges, türelmetlen volt, másokkal meg örökké vigyorog, kacarászik, mintha egyéb gondja sem volna. Én csak apámtól kaptam gyengédséget, törődést.

-Az élet nagyon bonyolult. Mi baja volt az apjának?

-Azt mondták, a szíve.

-A szí könnyen megölheti az embert. Nagyon  szerette az édesapját, és a halála komoly megrázkódtatást okozott….van ilyen, de az élet az élőké…el kellene mennie egy orvoshoz.

-Minek? Egészséges vagyok..és az az asszony akkor is meg fogja ölni az urát..naponta négyszer ad neki a cseppekből

-Volt már rá példa, hogy igy rendelték az orvosok!

-De nincs olyan csepp, amelyből egyszerre, hatvanat kellene adni a betegnek! – jelentette ki, a lány.

-Hatvan?! Honann veszi ezt? – lepődött meg Sinus

-Megszámoltam!

-A messzelátóján keresztül?

-Egészen másként..hosszunak találtam a csepegtetést. Az asszony, amikor a gyógyszert adja, mindig az ablakhoz áll, – talán hogy az ura ne figyelhessen rá – a világosság felé tartja az üveget meg a poharat, és úgy csepegtet. Én is szedtem már cseppeket, amikor köhögtem. Tudom, hogy az övegek csepegtetője egyforma, vagyis egyforma tempóban hullanak ki belőle a cseppek. A kezembe vettem egy csepegtetős üveget, és amikor odaát az asszony nekilátott, én is csepegtetni kezdtem. Számoltam..hatvan cseppet adott a férjének.

-Az ilyesmit nem lehet pontosan..

[rkey]

-Egyszer talán nem, de én két napja csinálom, és naponta négyszer, felügyelő úr. Mindig hatvan csepp körül jön ki a számolás. Fél szemmel az asszonyt nézem, tehát nem hagyhatja abba előbb, mint én. Legfeljebb egy-két csepp eltérés lehet, de mi az, hatvan cseppnél?

-Még ma kimegyünk, ha ez megnyugtatja-

-Hát nem nagyszerű dolog, amire rájöttem? Felügyelő úr? Hatvan csepp az több, mint egy kávéskanálnyi. Márpedig ha annyit kellene szednie egyszerre a betegnek, akkor úgy rendelnék: naponta négyszer egy kávéskanállal. Az az asszony gyilkos..olyan elvetemült..körmönfont, mint..

-Odamegyünk! – vágott közbe Sinus.

–Nyolc körül jöjjenek..és köszönöm – búcsúzott a lány.

Fél nyolckor csengettek a vézna kislány otthonában.

-Jöjjenek a szobámba. Anya nincs itthon, ő meg mindjárt csepegtetni fog. Minden elő van készítve a méréshez..maguk is láthajták. Villanyt nem gyújtok, igy jobban odalátunk. Náluk világos van. Akarják a távcsövet?

-Nem..köszönjük! – hárította el, Blood őrmester. – Elég közel van a ház, szabad szemmel is nyomon követhetjük a csepegtetést…

-Nézze a beteget ott a sarokban. Olyan fehér, mint a  párnája. Hamarosan megérkezik a férfi is, mondta a lány és a kezébe vette a poharat, meg egy csepegtetős, gyógyszeres üveget.

Nem sokáig kellett várniuk. Odaát benyitott a szobába egy asszony, felvette az éjjeliszekrényről az üveget, s a pohárral az ablak felé fordulva, háttal az ágynak, csepegtetni kezdett. A kislány is. Sinus az óráját figyelte.

-Hatvankettő! – Kiáltott a kislány, amikor az asszony befejezte.

-Köszönjük! -mondta Sinus, és indultak kifelé.

-Várjanak egy kicsit..csak pár percet..nézzék..

Odaát az asszony elhagyta a beteg szobáját, majd a másik szoba ablakaiban gyulladt ki a fény, és kisvártatva belépett oda egy férfival. Átölelték egymást, és csókolóztak. Aztán az asszony az ablakhoz lépett és elhúzta a sötétítő függönyt.

Sinusék pár perc múlva csengettek a szemben lévő ház, lakásának ajtaján.

Nagysokára nyitott ajtót az asszony. Arca ijedt, és magas vérnyomásos volt. Ennek a szónak, Sinus szótárában külön jelentése van. Egy barátja mesélte, hogy kezdő orvos korában egy nagyon szép asszony jelentkezett vakbélbántalmakkal a sebészeten, ahol éppen ő volt a betegfelvevő. Megvizsgálta, megmérte a vérnyomását és közben egy pillanatra sem vette le a szemét a bájos asszonykáról. A vérnyomásmérő l2o/6o-at mutatott. Aztán benyitott a főorvos, majd egy mondvacsinált feladattal kiküldte a szobából a kezdő dokit. Félóra múlva, tért vissza és mert ő sem a falvédőről lépett le, újra megmérte az asszony vérnyomását l8o/lop volt. Az aktus bizonyított! -nevetett magában, valahányszor hasonló esettel találkozott.

-A rendőrségől jöttünk..a férjét keressük! – közölte Sinus.

-A férjem beteg! – sápadt el az asszony.

-Akkor is beszélnünk kell vele!

-Nem lehet..az orvosok megtiltották..

-Orvosok? – kapott a szón, Blood, mire az asszony arca megint pirosba váltott.

-Igen. Nem tudja elképzelni, hogy valaki szeretheti úgy a férjét, hogy nem bízza az életét egyelten sarlatánra?

-Dehogynem. De az nem fogadja a másik szobában a szeretőjét!

Az asszony szinte mozdúlatlanná dermedt. Sinusék benyitottak a betegszobába. Egy csontsovány ember feküdt az ágyban. Csak a szemei csillantak fel bizakodóan. Beszélni már nem volt képes. Mintha öröm villant volna a tekintetében. Próbálta felemelni a kezét, de a vállalkozás felülmúlta az erejét.

-Sinus zsebre vágta az éjjeli szekrényen lévő orvosságos üveget.

Amikor kimentek már a septében öltözködő férfit is ott találták.

-Igazolja magát! – szólt rá, Blood.

-Mit képzelnek? – harciaskodott a férfi. Betörnek ide és..

Tessék! Mutatta igazolványát Sinus. És most lássam, kivel állok szemben. De ha gondolja bemehetünk a rendőrségre, és elintézhetjük ott is. Nyugodtan levetheti a kabátját, mert lesz néhány kérdésünk magához. Mióta tudja, hogy a szeretője el akarja tenni láb alól a férjét?

-Képtelenségeket beszél..honnan tudnám..azazhogy miért tenné? – hebegett a férfi.

-Még maga kérdi?! Kár a színjátékért. Milyen gyógyszert szed a férje, asszonyom – fordult a nőhöz a, felügyelő.

-Nem én írtam fel neki – harciaskodott az asszony.

-Hány cseppet ad neki naponta?

-Négyszer hu..husz cseppet – nyögte az asszony.

-Komolyan? Ma este hatvanra sikeredett. Úy látszik figyelmetlen volt. Honnan szedte a gyógyszert..ebből nem ínak fel egyszerre, nagy mennyiséget

-Én csak annyit adta be neki, amennyit mondtak..

-Mondtak?! Tehát többen írták és mondták? – csapott le újra, Blood.

-Nem..dehogy..miket beszél? – sírta el magát az asszony.

-Tegyük fel, hogy három orvos irt fel rendszeresen gyógyszert, igy aztán egyik sem gondolta, hogy az általa javallt húsz cseppes dózis hozzájárul ahhoz, hogy a beteg mérgezéssel hagyja itt az árnyékvilágot. Háromszor husz..hatvan..és ami kis dózisban orvosság, nagy adagban méreg! Ugye, asszonyom?

-Nem mondok semmit. Maga..maga sátán..ki küldte ide?

-Az őrangyalka. Van ilyen asszonyom.

-Be kell mennem a beteghez – hátrált volna a betegszoba felé, a nő.

-Felesleges. A gyógyszer már itt van a zsebemben. Nem tudja elrejteni. Hamarosan itt lesz az orvos, ezúttal a rendőrségi, és azt hiszem konzíliumra hívja össze azt a hármat, akivel a férjét kezeltette.

Jó két óra múlva csengtettek újra a kislánynál.

-Köszönjük, hogy szólt kis..kisasszony. Igaza volt, az az asszony csúnyán akart elbánni a férjével.

-Megmenthetik?

-Bizzunk az  orvosokban. Elég hosszú ideje tartott a gyógyszerelés

–Bárcsak előbb eszembe jutott volna a csepegtető. Anyám is csepegtetett. Nem lehetne apámat exhumálni?-kérdezte, hirtelen

-Felesleges volna megbolygatni a nyugalmát, miután elment, utána néztem a betegségének. Nemcsak a szíve..rákja is volt. Felboncolták..

-Sosem panaszkodott fájdalomról – suttogta dermedten a lány.

-Talán mert szerette magát..és néha többet kapott a morfiumból, mint amennyit előírtak. Talán nem is gonoszságból……csak hogy ne szenvedjen. A rák a végén már szinte kibírhatatlan, és olyankor lehetetlen betartani az időrendi orvosi utasítást.

-Akkor is megölte! A teste lehetett rákos, de a lelkét az anyám ölte meg. Sosem szerette…csalta..

-Az élet bonyolult..és a szépről gyakran kiderül, hogy nem is olyan szép, a könnyűről pedig, hogy elviselhetetlenül nehéz.

-Akkor minek kellettem nekik én? – sírta a lány.

-Kár lett volna, ha nem jön világra! – próbálta oldani a helyzetet Blood. Akkor ki mentette volna meg ennek a szegény embernek az életét? De tudja mit? Ha egyszer komolyabbra fordul a nyomozás iránt érzett vonzalma..forduljon hozzánk, bizalommal. Csak tanulnia kell néhány évet, és beállhat közénk, hiszen van hozzá tehetsége, logikája, fantáziája…

[/rkey]