Árulás

Írta: Linda Taylor

Oliver Hutton kocsija egyenletes tempóban haladt. Mindjárt a határhoz ér, ahol ki tudja hányadszor teszik fel neki a kérdést: van elvámolnivalója? Nincs. Neki sosincs, s ha gyanút ébresztene is egy túlbuzgó vámosban, és szétszednék a kocsit, testi motozást alkalmaznának, sem találnának semmit. Soha, semmit. Pedig néha vagyont érő az, amit átjuttat egyik államból a másikba. Ahova megy, már várják, az átutalást a szeme láttára végzik el, és indulhat vissza. Nyugodtan, poggyász, és mindenféle tilos holmi nélkül. Elvből sosem vett fel stopposokat, de egyszer kivételt tett: Claudiával, aki egymagában állt a városból kivezető úton. Látta milyen szemrevaló teremtés, és valami kellemes bizsergés támadt benne. Mindig hallgatott a megérzéseire, és ritkán lett volna oka panaszra. Claudiával jól járt. Ahogy beült mellé, elcsacsogta: hogy összeveszett az őseivel, és egy szál ruhában hagyta ott őket. Fiatal volt, és világnak feszülésében is szívet melengetően szép. Szó – szót követett, tett tetteket, és fél éve tart a szerelem. Úgy lubickol a boldogságban, mint a helyében bármely ötven felé járó férfi tenné, ha a sors olyan kegyes hozzá, hogy utjába vezérel egy húsz éves lányt, aki megédesítheti, – idősödő felesége mellett – az életét. Azóta mindig tőle indul útnak. Otthonról előbb eljön, és ad maguknak egy gyönyörű éjszakát. Most is Claudia csókjától szép a világ. Mit meg nem tenne érte, azon kívül, hogy lakást bérel neki, és gondoskodik róla: mindig legyen pénz a számláján. Mellékutca, amelyben csak színpompás, kábító illatú virágok nyílnak. A férfiélet napfényes, érett gyümölcsök mézédes nektártól bódító nyárutóját kapta meg a stoppos lánnyal, miért ne tenné meg, hogy meglátogatja egy barátnőjét, aki a szüleinél hagyott holmiját adja át neki. Nem kell kerülnie, és mivel Claudia azt mondta: a barátnője másnap elutazik: odafele menjen be a holmiért, hamarosan megállt a ház előtt. A csengetésre csakhamar kinyillt az ajtó, egy nő mosolygott rá, és mire elmondhatta volna: örül, hogy megismerte Claudia barátnőjét… összeesett. Valaki az ajtó mögül, leütötte.

Amikor magához tért anyaszült meztelen volt, egy ágyon feküdt, oldalt, amelyet gumilepedő borított. Éppen beöntést adott neki a nő, aki ajtót nyitott neki. A levegő bűzös volt. Úgy döntött: egy ideig kábultnak tetteti magát. A folyadék feszítette a beleit, de kacaghatnékja volt, amíg bele nem hasított a felismerés: Claudia elárulta! Férfihangot hallott. – Adj neki még egy adagot. Ha így haladunk sosem látjuk meg a köveket! – Jobb lenne magához téríteni, úgy gyorsabban kiszedhetnénk amit a bendője rejteget. A pofozásra felnyitotta a szemét. – Hol vagyok? Mi történik velem? – kérdezte. – Ha kinyomod ami benned van, semmi, de igyekezz, mert elhányom magam ebben a bűzben. – Mit akarnak? – A gyémántokat! Tudjuk hogyan csempészel: otthon lenyeled, és a célban, szép sorban kipottyantod. Undorító lehet, ahogy turkálsz a trutymóban, de kifizetődő, és elég biztonságos pénzszerzési mód. Na, mire vársz? – Semmire, de azt hiszem maguk is! – Csak nem akarod tagadni, hogy miben utazol? – Ha tíz vödör vizet öntenek belém sem látnak egy fia gyémántot! – Ne etess! A csajod elárulta a titkot, amit csak neki mondtál el. – Vagy, úgy?! Hazudtam neki. Valóban azért járom a világot, hogy itt – ott átadjak valamit, de nem a beleimben viszem, hanem a fejemben! A szürkeállományom kamatoztatom, és amíg nem írok le valamit, addig nem lophatják el. Ezért választottam ezt a módot. A témát megadom, de a megoldást, csak a helyszínen közlöm, ha értelmét látom. Elmondom, eladom és elfelejtem, hogy valami újon törjem a fejem. Az ötlet mindig az enyém. Nem vagyok ipari kém, bár ma már abból is szépen lehet élni, mert egy – valahol kitalált ötlet, – - máshol levédetve – már joggal azé, aki ott felfigyelt rá.

[rkey]

A nő újabb adag beöntéssel tért vissza, és ő hátrakötözött kézzel, zsinegelt bokákkal tűrte, hogy beleöntsenek másfél liter vizet. Azt hitte szétpattannak a belei, de nem hitték el, hogy hiába kínozzák. Amikor már tiszta víz spriccelt vissza belőle – feladták. Elszedték az óráját, hitelkártyáit, némi készpénzt, és a kocsikulcsát, aztán otthagyták: összekötözve, meztelenül. Claudia árulása járt a fejében. Mert olyan balga volt, hogy bízott benne, és neki elmondta: hogy csempészi a gyémántokat, és milyen módszerrel látja viszont őket. A felesége nem tudta miből élnek. De ha a lány elárulta, el is hagyja. Elveszíti azt, akiért – jó ideje már, érdemes volt élnie. Persze biztonságban érezheti magát, tudja hogy nem jelentené fel. Hogy is mehetne a rendőrségre? Bárcsak sose vett volna fel stoppost. Eszébe jutottak a felesége szavai, mielőtt eljött otthonról: rosszat álmodtam, vezess óvatosan. Talán azért támadt nyugtalanság benne, és azért nem nyelte le a köveket, – pedig oda – vissza fuvaros utat tervezett. Legalább ennyi szerencse van a szerencsétlenségben: a kövek megmaradtak.

Nyílt az ajtó, és Claudia lépett a szobába. Az ágyhoz érve, undorral mérte végig. – Elmegyek. Öreg vagy és undoritó. Mindig az volt a szemem előtt, amikor a kedvedben jártam, ahogy matatsz a mocskodban, csakhogy előguberáld a lenyelt gyémántokat. Kár volt megbíznod bennem. Nem voltam őszinte. A szüleimet azért hagytam ott, mert tiltottak a fiútól, akit már ismersz. Vele megyek. Kivettem a számlámról minden centet, és elhoztam az ékszereket, amit tőled kaptam. A barátnőm az ő barátnője is. Apám ezért rágott be rá. Képtelen egy növel élni. Dehát érthető! Olyan mint egy félisten! De van egy kis bibi. Sok pénzt akar. A titkos svájci bankkártyád már nálam van, de áruld el a kódját. Na, mire vársz? Vagy meg akarsz halni?

Nem akart, és mert érezte fenyegetettségét, elmondta a kódszámát, miközben majdnem elnevette magát: hülye banda, azt hiszitek, az igazit mondtam?!

-Ne haragudj! -szólalt meg a lány, és lehajolt, hogy megcsókolja. Ö el akarta húzni az arcát, nem figyelt a kezeire, amelyeket végig maga mögött tartott. Két marokra fogva – döfte szívébe, a hosszú pengéjű kést, úgy, hogy a hegye a gumilepedőt is átszúrta. Még látta, hogy a lány, – mint a társai is – gumikesztyűt visel… aztán elsötétült előtte minden…

Holttestét napok múlva  találták meg. A fiatal pár egy hónapra vette ki a lakást, – mint kiderült – hamis néven. Olivér Hutton felesége egyre azt hajtogatta: rossz előérzetem volt, rosszat álmodtam, kértem, hogy legyen óvatos… fogalmam sincs mi történhetett… hogy kerülhetett olyan szánalmas helyzetbe, és főleg, miért?!

[/rkey]