Atyák vétkét a fiakban…

Irta: Linda Taylor

Judy Flynn, huszonnyolc éves volt, és eddigi élete során nem kényeztette el a sors. Szülei korán meghaltak, intézetben és nevelőszülőknél nőtt fel, s ha a tükörbe nézett, sosem egy szép kislány tekintett vissza rá. Eleinte ez bántott, de később mellékessé vált számára a külsőség. Hetek teltek el, míg egyszer úgy fésülködött, hogy ne csak a kócos haját, hanem önmagát is lássa.

Huszonegy éves korában azt hitte, megcsinálta élete nagy szerencséjét. Egy kórházban dolgozott ápolónőként, ahol nem pomádés betegeket, hanem sokszor a hidak alól felszedett, elhanyagolt embereket látott el. Magában kicsit büszke volt rá, hogy egyetlen fintor nélkül. Erős természetet örökölt, alig ismert őseitől. Talán éppen ennek köszönhette, hogy a kórház főorvosa beajánlotta Samuel Cook-hoz. Ami azt illeti sokszor gondolta azóta, hogy a főorvos ugyan jót akart, de bárcsak ne tette volna. Gondozottja, a kis John idiótának született, azt is lehetett volna mondani, hogy százszázalékos fogyatékosként. Végtagjait nem tudta mozgatni, még megtámasztva sem maradt ülőhelyzetben, és az értelem legparányibb szikrája sem volt ott a tekintetében. Soha nem lesz belőle önálló, érző ember.

-                  Tudom, hogy magának nem sok jó jutott eddig az életben. De ott háromszor annyik fizetést kap, és egyelten lényt, Saml Cook fiát kell ellátnia. Külön szobája lesz. Igaz, hogy gyakorlatilag a nap minden órájában szolgálatot lát el, de valamit, valamiért. Ne kérdezze, hogy meddig élhet az a szerencsétlen – gondolom sejti, hogy erre senkitől nem kaphatna pontos választ. Minden a szívétől függ, és az erős. Samuel Cook, az apa makkegészséges ember. A felesége ideggyenge volt, és a családjában előfordultak rendellenességek, egyszóval nem szabad lett volna gyermekszülésre vállalkoznia. Amikor megmutatták neki a kicsit, vigasztalhatatlanná vált, amin nem is lehet csodálkozni. A kórház múlasztása, hogy az asszony hozzájuthatott a halálos adag gyógyszerhez, és egy este bevette. Reggelre halott volt. Az okot nem kellett keresni.

Samuek Cook nehezen viselte az eseményeket és szinte tehetetlenül állt, a reá szakadó teherrel. Ajánlották, hogy helyezze el a gyermeket intézetben, ahol gondozzák, amíg csak él, de azt mondta: akkor minek a húsz szobás házam? Átalakíttatott egy részt a gyerek számára. Ennek hat éve. Nem tagadom, hogy maga lesz a tizedik, aki helyt akar állni mellette. Embert próbáló feladat. De én bízom magában. Mr Cook nem lesz hálátlan, ha…

- Ha meghal a gyerek, vagy ha minél tovább életbenmarad?

- A kérdés jogos, de csak annyit tudok, hogy mióta odavitték a fiút a házba, sosem ment be hozzá. Képtelen rá. És ki értse meg az emberi gyengeséget, ha nem egy orvos? A kis torz szülött a Notre-Dam-i toronyőrhoz sem hasonlítható, hiszen az mozgott, beszélt, értett, dolgozott, szeretett. Nem csodálkozom, hogy Samuel Cook képtelen szembesülni a – magunk között szólva is – mellbevágó látvánnyal, különösen úgy, hogy a saját fiát lássa benne.

Judy ráállt az ápolásra. Nem volt senki, aki miatt ne tehette volna. A nővérszállón ketten laktak egy szobában. A társnője életvidám, kikapós lányként, elég sokat zavarta, kevéske pihenőidejében is. Ott legalább nyugalma lesz, és félretesz valamit, aztán majd meglátja! – gondolta.

Hét éve állta a sarat. Mindent meg lehet szokni. Már nem furcsa számára, ha nyüszítés jelzi, hogy ápoltja nem jól érzi magát. Néha elég hátborzongató volt a jeladás, különösen, ha éjszaka hangzott fel és álmából riadt rá, de sokszor nem is értette. Minden rendben lévőnek látszott, tisztába sem kellett tenni, éhes, vagy szomjas sem lehetett, csak éppen nem fogta fel, mikor van nappal, vagy éjszaka. Judyt legjobban az elzártság zavarta. Samuel Cook mindenre gondolva alakítatta ki, háza egyrészét a gyerek számára. Judy igazán jó körülmények között dolgozhatott, hiszen eldobható pelenka, és ágynemű állt rendelkezésére, csak a testet kellett letisztogatnia, amely egyre nőtt, súlyosodott. A betegek – ha nem eszméletlenül feküdtek,  igy, vagy úgy, de segítettek neki az emelésüknél, de John, csak egy hatvan kilós hústömeg volt, Judy egyre nehezebben bírta el. Lelkileg hozzászokott a szívszorító látványhoz, csak a testi erejét érezte, egyre kevesebbnek.

- Ő jól van! – jelentette, mint minden hétfő reggel, Samuel Cooknak.

- Az orvos dicséri magát. Köszönöm. Van valami kérése, vagy kívánsága?

- Nincs uram! – mondta Judy, és indult volna kifelé.

- Várjon egy pillanatra, kérem

- Tessék! – fordult meg a lány.

- Nem szülne nekem egy gyermeket?–kérdezte a férfi és a lány döbbenetét látva hozzátette. -Nem bennem volt a hiba. A génjeim egészségesek. Azóta átestem minden vizsgálaton, és nem akarok utódok nélkül meghalni. Egészséges gyermeket szeretnék..

- És honnan tudja, hogy én alkalmas lennék..

- Ismerem az egészségügyi kartonját, kikértem néhány jónevű genetológus véleményét. Maga jó alany és anyaszívű nő. Aki képes egy olya lény gondozására..az..

- Hogy érti ezt? – kapta fel a fejét, Judy.

- Még Johnnal is beszélget. Úgy gügyög hozzá, mintha az anyja lenne, mintha az a szerencsétlen értené. A személyzettől tudom. Csodálják magát. Kevés embernek adatik ilyen erős természet..

[rkey]

- Minden kislány anyai ösztönnel születik. Különben miért becézné a játék babáját, a maciját, miért beszélgetne hozzájuk? Én is azt teszem..

- Sose szerénykedjék. Gondolkozzon azon, amit kértem..

- Hova gondol uram? Ön szimpatikus ember…de..

- Mesterséges úton is megoldható a dolog. Én már mindennek utánanéztem. Amit ajánlok, vagy inkább esdve kérek, üzlet. Százezer dollárt kap, ha vállalja, és újabb ötszázezret, ha a gyermek egészségesen megszületik. Ha kevesli mondja meg, de abból már kezdhet valamit..

-A gyerek nélkül? Soha! – kiáltott felháborodva Judy. Olyan szemét embernek gondol uram, hogy megszülöm a gyermeket, és itt tudom hagyni. Ráadásul pénzért? Erre én nem vagyok alkalmas. Nézzen valaki más után-

- Bocsásson meg. Nem akartam megbántani. Természetesen, ha úgy gondolja itt maradhat a gyermeke mellett.

- Mellett? Nem uram. Én, ha egyszer az isten gyermekkel áld meg, anyja akarok lenni, nemcsak mellette tüsténtkedő asszony.

- Aludjunk rá egyet, mind a ketten. Hátha eszünkbe jut valami értelmes dolog.

Az egy éjszakából három lett, sok érv és ellenérv ütközött, míg végül is íjudy vállalta az anyaságot. Mi jobbat várhat még az élettől? A mesterséges megtermékenyítéssel azonban nem tudott megbarátkozni.

Attól kezdve Samuel Cookkal töltötte az éjszakákat, és csakhamar teherbe esett.

Mr Cook ragaszkodott hozzá, hogy John mellé új ápolónő kerüljön és Judy kímélje magát. Azt azonban nem tudta elérni, hogy a lány ne járjon fel ápoltjához, és ne ellenőrizze, tanítsa utódját. Judy minden gond nélkül viselte a terhességet. Amikot eljött az ideje -nem túl nagy kínlódással – négy kiló tiz dekás fiút szült, akit az orvosok, alapos vizsgálat után, makkegészségesnek találtak.

Samuel Cook ragyogott a boldogságtól. Nemcsak azért mert megszületett a hőn áhított utódja, egy jólelkű nőtől, de mert bizonyíthatta -főleg önmaga előtt- hogy John nem az ő hibájából lett olyanná, amilyen. Ha be lehet az ilyesmit egyáltalán bizonyítani?! A kis trónörököst külön lakosztály várta, amelyben az anya kényelme is, biztosítva volt.

- Átutaltattam a pénzt a folyószámlájára. A gyermek apasági elismerését folyamatba tetem. Boldog vagyok, és ezentúl, azt tesz, amit akar. Vagyis szeretném, ha a gyermek mellett maradna. Hozzám jön feleségül?

- Mellbevágóan tudja feltenni a kérdéseit, Mr Cook! -állapította meg, az anyaságtól szinte kivirult, Judy. Gondolkoznom kell a dolgon. Maga nem szeret engem..

-Becsülöm magát. Az öregek szerint a jó házassághoz elég az, a szerelem megjön magától. Bennünket összeköt a fiunk.

- Nem lehetek a felesége. Én becsaptam magát. Féltem – amiért senki nem ítélhet el, és mielőtt Önnek igent mondtam, két éjszakát a sofőrrel töltöttem. Én kezdeményeztem. Attól féltem, magában van a hiba és..

-A gyerek az enyém! – képedt el, Samuel Cook. -Vannak bizonyos vizsgálatok, amelyek eldönthetik és ezen már túl vagyunk. A bizalmatlanság különben is kölcsönös volt. Én is véleményeztettem a maga szervezetét, orvos biológiailag..

- Nem akartam becsapni! Úgy gondotlam, mindenképpen elmegyek innen, a gyermekkel. Egy anya mindig fel tudja nevelni a kicsinyét, ha akarja. Tudja nekem eddig sosem mondta senki, hogy gyereket szeretne tőlem. Maga meghatott, boldoggá tett. De én is esendő ember vagyok, és a nap minden percében ott volt előttem a fia, John! Féltem! Egészséges gyermeket akartam, mint minden nő..

- Köszönöm, hogy vállalkozott rá, és megszabadított egy embert nyomorító érzéstől. Amikor a kicsi vizsgálatát végeztettem megkértem hogy csinálják meg ugyanazt a DNS tesztet Johnnál is. Kiderült, hogy ő… nem az én fiam. Tudtam, hogy a feleségem felelőtlen, meggondolatlan kapcsolatokat teremtett. Nem volt hű hozzám, alkoholizált is, de sosem a hűtlenségre gondoltam, Johnal kapcsolatban. Az ember mindig önmagában keresi a hibát. Tizenhárom évig élt, a házamban a saját fiamként az a lény, akit én – eléggé el nem ítélhető módon -csak elláttattam, de nem törődtem vele. Gyenge a természetem

- El akarja küldeni innen? -riadt meg, Judy.

- Mi megyünk el ebből a házból. John itt marad, és sok hasonló sorsú gyermek kerül ez alá a tető alá. Alapítványt tettem egy olyan intézetre, amelyben a hozzá hasonló, isten teremtményeit, szeretettel gondozzák.

- Maga csodálatos ember! – tört ki, az öröm, Judyból.

- Vagyis igent mond? – derült fel a férfi arca.

- Várjunk. Van időnk, és most már gyermekünk is. Majdcsak letisztázódnak bennünk az összekuszált érzések,  – mondta Judy, és boldog mosollyal hajolt, alvó fia fölé.

Samuel Cook, életében nem érezte magát olyan boldognak, mint abban a gyönyörűséges pillanatban…

[/rkey]