Az áldozat kézjegye

Írta: Linda Taylor

Laura Hawkins holttestére a hazatérő házvezetőnő talált rá. Olyan visítást csapott, hogy összeszaladt az utca. Nem is csoda, hiszen egy átvágott torkú halott még a legkeményebb férfit is próbára teszi. A rendőrséget a szomszéd értesítette, és még arra is volt gondja, hogy – miután ő belesett a látványra, vigyázva, hogy a nyomokat ne tüntesse el, – odaállt a kapu elé, és nem engedett be senkit a helyszínelők megérkeztéig. Ha mást nem is, de ennyit megtanulhatott abból a rengeteg krimiből, amit olvasott, vagy a tévében látott.

A bűnüldözéssel foglalkozó emberek mindig azt hiszik, hogy annál rosszabb, amit éppen látnak, már nem jöhet. Most is így voltak. Sinus felügyelő vetett egy pillantást, a csontig átmetszett torokra, a megmerevedett véres kézre, aztán minden figyelmét a holttest melletti fal kötötte le.

- Mielőtt meghalt, felirt valamit a falra. A saját vérével Készítsenek róla fotókat. Nagyítsák ki, de így is jól kivehető: “Donald”.

- Csak meg kell keresnünk egy Donaldot és minden világossá válik! – jelentette ki Blood őrmester, de nem olyan hangsúllyal, mint aki hisz is abban, amit mond.

- Miért ne lehetne ez a gyilkosa neve? Talán volt még ereje hogy…

- Egy ilyen vágás után, főnök?! Maga sem gondolhatja komolyan…

- Ha nem tudná életösztön is van a világon… jegyezte meg a felügyelő, de inkább csak provokálni akarta munkatársát hogy vitára kelhessenek. Kipróbált módszerük volt kihozni valamit a másikból, az egyet nem értéssel.

- Amellyel megpróbált volna kirohanni, mint az anyám kakasa gyermekkoromban. Szegénykémnek kiugrott a kezéből a levágásra ítélt kappan, pedig teljesen levágta a fejét. Nem úgy szokta, de nagyon éles volt a kés, és erős, nagy testű a kukori. Én csak arra emlékszem, hogy sokáig felsírtam éjszakánként, mert láttam a tarajost, ahogy fej nélkül, vért spriccelve futkározik körbe – körbe, amíg el nem hagyta minden ereje, de még fektében is többször feldobta magát, mígnem lassan elcsendesedett.

- Ahhoz képest, hogy torok átmetszés történt, nem találja kevésnek a vért? – kérdezte elgondolkozva Sinus. Úgy értem a fröcskölés valahogy nem az igazi…

- Ami azt is bizonyítja, hogy nem vergődött, vagyis azonnal meghalt tehát nem volt ereje betűket rajzolni a falra, ráadásul a saját vérével. – bizonykodott az őrmester.

- Az örök kétkedés, munkahelyi ártalom. Lassan már én sem hiszek még a szememnek sem, de természetesen nem ő lenne az első áldozat az eddigi munkánk során, akinek volt ereje felírni valamire a gyilkosa nevét.

- Csakhogy azoknak nem a torkukat metszették át, hanem leszúrták őket. A kettő nem ugyanaz.

- Vagyis ne vegyük szentírásnak azt a nevet? – kérdezte Sinus, mert tudta, hogy hányféleképpen fejeződhet be egy ilyen nyomozás. Akik ilyesmire vetemednek azoktól minden kitelik, még az is, hogy mást akarjanak bemártani maguk helyett… szépen… előre gondosan kitervelve.

- A házvezetőnő tegnap délután ment el, és most mindjárt este lesz. Huszonnégy órán belül bármikor elkövethették a gyilkosságot. Várjuk meg mit mond a doktor, aztán felkutatunk minden Donaldot, aki kapcsolatba kerülhetett vele. Nem szívesen lennék a fickó helyében. – jegyezte meg Blood.

- Tudja mit? Én a saját bőrömben sem vagyok szívesen, amikor ilyen ügyek adódnak. Micsoda ádáz harag kell ahhoz, hogy valakinek szinte egyetlen vágással átmetsszék a torkát? És mivel? Remélem a fiuk megtalálják a szerszámot és kimutatják rajta az ujjlenyomatot… ami…

- Megegyezik egy Donald nevű férfi ismerősével és már le is zárhatjuk az ügyet! – vágta rá Blood, a tőle megszokott iróniával.

- Hiszen ha ilyen egyszerű lenne a munkánk?!

- Van, amikor a gyilkos magától jelentkezik.

- Néha több is… de ott jön a doktor.

- A halál azonnal beállt, az áldozat nem védekezett, ami azt jelenti, hogy álmában, vagy kábán érte a gyilok. Bővebbet a boncolás után mondhatok. Meg is mérgezhették előtte. Úgy éjfél után egy és két óra közöttre teszem a halál időpontját. Boncolás után pontosítok. Jó munkát fiuk! – mondta a doktor és elköszönt.

Alig egy óra múlva, Sinusék számára, majdnem nyitott könyvvé vált a negyven körüli Mrs. Hawkins élete. Férjezett. A férfi tizenöt évvel idősebb, de az ebben a korban már nem olyan feltűnő, mintha a nő huszonöt, a férfi negyven. Tíz éves házasok. A férj gazdag volt, amikor megnősült, és ma többszöröse van az akkorinak vagyonának. Az első akit azonnal kipipálhattak a gyanúsítottak köréből, ő volt. Kórházban fekszik és tegnap esett át egy vesekő műtéten. A házvezetőnő szerint a házból csak egy éles kés hiányzott. A helyszínelők sem akadtak rá a gyilkos szerszámra. Elmondta, hogy asszonya szabadságolta, mert egymagára nem érdemes főzni, majd eszik, ahol megéhezik, és tele a frigó is. Valószínűleg el akarta távolítani a házból, hiszen ő volt az egyetlen bentlakó alkalmazott, a többiek bizonyos időközönként bejártak. Alighanem a gyilkosával akart találkozni az üres fészekben. Donalddal. De ki az a Donald? A házvezetőnő szerint a sok vendég között akadt néhány Donald, de kérte, hogy inkább Mr Hawkinsal mondassák el a nevüket. Ö jobban ismeri a ház vendégeit. A házaspár – szerinte – jól élt, Mr Hawkins szerette a feleségét, és az asszony is boldognak, kiegyensúlyozottnak látszott.

A nyereségvágyból elkövetett gyilkosságot tehát kizárhatták. A betörésből adódó esetet is, hiszen minden zár, üveg, ajtó sértetlen. Az áldozat maga engedte be a gyilkosát, vagy kulcsa volt a házhoz. De ha maga engedte be, hogy aludhatott a vágáskor?! Miért ne? Az etye – petye kifárasztja az embert. Talán addig csak titokban, futólag találkoztak és most, a férj biztos távolléte miatt, nyugodtan élvezhették egymást. A gyilkos tehát csakis elmebeteg lehet… pszichopata… különben mi vitte volna rá, hogy…

Ralph Hawkins magán kívül volt, amikor megmondták neki, mi történt a feleségével. Minden izében reszketve, zokogva felelt néhány kérdésükre. Elsorolta minden Donald nevű ismerősüket, de kizártnak tartotta, hogy a felesége férfit fogadott volna az ő távollétében, méghozzá olyan öltözékben…

- Mihelyben? – kotyogott közbe Blood, de mindjárt meg is bánta, ahogy a főnökére, és a halottsápadt betegre nézett.

- Gondolom hálóingben volt, ha álmában érte a halál… – magyarázkodott Mr Hawkins.

- Azt még nem tudjuk biztosan! – ütötte a vasat Blood. – A boncolás után többet mondhatunk. Azonosítania kell a feleségét…

- Nem hiszem, hogy bírom erővel! – sóhajtotta szemét lehunyva a férj.

- Tudom, hogy magának még a halott is gyanús, de ezúttal nem vitte egy kicsit túlzásba? – kérdezte Sinus az őrmestert, de már az irodájában.

- Anyám szerint olyan locsi – fecsi vagyok, akárcsak egy nő. Talán azért, mert amikor születtem kislányt vártak – nevetett az őrmester.  Két Donaldot kerítettek elő a fiuk, a felsoroltak közül. Odakinn várnak. A többiek hetek, vagy napok óta távol vannak a várostól. Gondolom vegyük sorra előbb azokat, akik kéznél vannak. Hátha?!

Donald Bates, az első kihallgatott hatvanhat éves volt és csak a férjjel állt üzleti kapcsolatban. A Hawkins házban sosem járt. Az elkövetés éjszakájára a felesége, és egész háznépe alibit igazolhatott neki. Az ágyában töltötte az éjszakát.

A második Donald, Mr Fenton, nem látszott túl nyugodtnak, amikor hellyel kínálták.

- Tudom mit akarnak tudni. Tegnap éjjel jártam abban a házban, de esküszöm az élő istenre, hogy amikor eljöttem Teresa még élt. Olyan ártatlanul aludt, hogy meg sem csókoltam, nehogy felébresszem. – mondta őszintének ható fájdalommal.

- Vagyis a szeretője volt? – kérdezte durr – bele módszerével az őrmester.

- Miért tagadnám? Maguk előbb utóbb úgyis mindent kiderítenek. Nem tudom számíthatok-e a titoktartásukra?

- Nem verjük nagydobra a dolgot, feltéve ha sikerül bebizonyítania, hogy élve hagyta ott Mrs. Hawkinsot.

- Hogyan bizonyíthatnám be?! – temette arcát a tenyerébe Donald Fenton.

- Maga Mr Hawkins barátja?

- Hogy tarthatnám, barátomnak azt, akit ilyen galádul becsaptam. Ö a főnököm, de megbízik bennem. Becsüli a munkámat és…

- Maga nős?

- Nem…

- Mióta tart ez a szerelmi kapcsolat?

- Egy éve. Mindig titokban találkoztunk. Helén bérel egy lakást, kulcsom van hozzá.

- Mint ahogy a házához is volt. vágott közbe Blood.

- Igen… azt is tőle kaptam. Egy hete, amikor már tudta, hogy Ralph, azazhogy Mr Hawkins befekszik a kórházba.

- Miért nem volt jó most is az a bérelt lakás? – kérdezte Sinus.

- Helén nem szerette azt a környéket. Attól félt meglátják. A házukba bejáratos voltam, tehát ha véletlenül meg is tudta volna Mr Hawkins, hogy ott jártam, kimagyarázhattam volna, mi volt az ami odavitt. Hitt nekem. Vagy legalábbis remélem, hogy nem gyanított semmit. Szegény Helén… ha tudtam volna mi vár rá, nem hagyom ott a világért sem. Az ő kérése volt, hogy még világosodás előtt menjek el, vagy maradjak délelőttig. Kora reggel kimenni egy házból, a hülyének is megindítja az agyát. Ö mondta így. Sok elintéznivalóm volt, a főnök távollétében, ezért délelőttig nem maradhattam. Úgysem tudtam volna aludni, így egy órakor eljöttem.

- Ö aludt? – kérdezte a felügyelő.

- Igen. Fél kettőre értem haza és ha hozzáveszem, hogy a kocsim két utcával arrébb állt… holtbiztos, hogy egykor jöhettem ki a házból.

- Nem látott senkit? – kérdezte a felügyelő.

- Nem. Pedig körülnéztem… üres volt az utca. A szemembe húztam a kalapom, felhajtottam a gallérom, és elindultam a kocsim felé.

- A házat bezárta?

- Igen… Helén kért rá. Félt a betörőktől.

- Volt a házban riasztó?

- Igen… de ha kulccsal nyitotta az ajtót az ember, nem szólalt meg.

- Vagyis aki maga után ment be, ha hinni lehet abban, hogy élve hagyta ott az asszonyt, szintén kulccsal nyitotta ki az ajtót? – morfondírozott Blood.

- Fogalmam sincs. Kérem, tegyenek meg mindent, hogy előkerüljön az a galád állat… mert nem ember az, aki ilyesmire vetemedik.

- Mit gondol miért írta az áldozat, vagy a gyilkos a maga nevét a falra?

- Az enyémet? – fehéredett el a férfi. – Azt hogy Fenton?

- Nem… azt hogy Donald, de nincs értelme, hogy másik Donaldot keressünk, hiszen maga bevallotta, hogy járt a házban, vagyis Helén Hawkins utolsó gondolata maga volt. Önön vérével írta a falra: Donald.

- Ha egyáltalán tudott még írni?! – dünnyögte Blood majd kiment a szobából.

- Mi lesz most velem? Ha Mr Hawkins megtudja, hogy ott jártam… kidob…

- Ez legyen most a legnagyobb baja, de azt hiszem megérti, hogy nyakig van a slamasztikában. – mondta Sinus. – Milyen volt a házasságuk, azonkívül, hogy maga…

- Jó. Helén szerint is jó. Aztán felfigyelt rám. Tíz év után a házasságokban egy kicsit leülnek az érzések. Mr Hawkinsnak sok dolga van. Nem figyelt eléggé a feleségére. Helén szemet vetett rám. Egy darabig ellenálltam a csábításnak, már elnézést, hogy ilyet mondok egy halottról, de aztán beláttam, ha nem is túl fiatal, de nagyon szép asszony, és hízelgő volt a rajongása. Ajándékokkal halmozott el, nem is tudom mivé lett volna a kapcsolatunk, ha… sosem mertem józan ésszel végiggondolni. Sodortattam magam az árral. Biztos partner volt, elképesztően jó az ágyban, mindent elkövetett, hogy a mennyekbe rántson. Régóta vagyok agglegény ahhoz, hogy azt mondjam: a férjek érthetetlenek. A legjobb nőket hanyagolják el… vagy csak az új kapcsolat hozza ki belőlük azt az extázist, amire képesek?! Ki tudja?! Kerestem a kedvét, tetszett az is, hogy a függetlenségem nem volt veszélyben. Az előző kapcsolataim főleg azért futottak zátonyra, mert egy idő után a nők úgy gondolják, hogy egy szerelemnek, vagy a szexuális kapcsolatnak, házasságban kell ki, vagy beteljesednie. Pedig?! Ha én mindenkit elvettem volna, akit eddig… viszont olyan is akad köztük, akit utólag bánom, hogy nem vettem el. Az embernek meg kell állapodnia egyszer. Család, ház, nyugalom, békesség. De még nem tartottam elérkezettnek az időt.

- Öt sem vette volna el?

- Öt?! De hiszen asszony…

- Ne mondja hogy sosem jutott eszébe a lehetőség! A férj tizenöt évvel idősebb, túlhajszolja magát, az élet kiszámíthatatlan.

- Tudom. Ez mindenkire vonatkozik. Éppen azért nem tervezgettem. Sosem fordult meg a fejemben, hogy… inkább Helén hozta szóba néha: milyen kár, hogy nem lehet a feleségem…

[rkey]

- Itt a házkutatási parancs főnök! – érkezett vissza Blood.

- Mr Fenton hozzá kell járulnia, hogy…

- Mindenhez hozzájárulok… csak mossanak tisztára ebből a szörnyűségből. Ártatlan vagyok. Higgyenek nekem – esengett a férfi és riadalma őszintének hatott.

- Akkor kezdjük a labornál. Mintát vesznek a körme alól, megvizsgálják a bőrét. A vért nem egy könnyen lehet lemosni. Hetek múlva is kimutatható, akár a márványpadlón is.

- Természetesen állok rendelkezésükre. Gondolom a lakásomon a vérrel szennyezett ruhát keresik?

- Igen, habár azóta attól megszabadulhatott. De semmi nem vész el, legfeljebb átalakul. Majdcsak akad valaki, aki jelentkezik vele, akárhova dobta is. Maga az első számú gyanúsítottunk, hiszen nemcsak az ujjnyomai lelhetők fel a tetthelyen, de be is ismerte hogy járt a házban, és éjjel hagyta ott Mrs. Hawkinsot. A kérdés csak az, hogy hogyan?! – emelte fel a hangját Blood.

Délre már tudták, hogy Donald Fenton lakása tiszta. A laborvizsgálat sem járt eredménnyel. Persze csinálhatta gumi kesztyűben is.

- Őrizetbe vesszük? – kérdezte kicsit csüggedten az őrmester.

- Nem érzem bűnösnek. Nem szerette annyira az asszonyt, mint a férje. Legalábbis a kettőjük hírfogadtatása nem volt egyforma. Mr Hawkins majdnem elájult a döbbenettől… ő meg…

- Ne felejtse el, hogy két napja műtötték… – szólt fel sem nézve az iratokból a felügyelő. Csak akkor kapta fel egy pillanatra a fejét, amikor az őrmester szó nélkül kiviharzott a szobából. Mi juthatott eszébe ilyen hirtelen? – nézett utána, majd folytatta a nemszeretem papírmunkát.

A boncolási jegyzőkönyvben az állt, amit nagyjából már úgyis tudtak. Némi alkohol volt ugyan az asszony szervezetében, de még altató sem, nemhogy méreg. A halál valószínűleg álmában érte, mert nem küzdött az életéért. Óriási erővel metszették át a torkát és feltehetően ráborítottak a sebre egy párnát, amely a holttest mellett, alvadt vérrel telítve fellelhető volt. Az akadályozta a vér spriccelését. A falra irt betűk az áldozat vérével íródtak, a bal mutatóujja erősen vérrel szennyezett.

Idáig ért Sinus a boncorvos jelentésben, amikor némi tűnődés után, felemelte a telefont és a Hawkins házat hívta.

Mire befejezte a beszélgetést, Blood is visszatért.

- Hol járt? – nézett rá a felügyelő.

- Nem fogja elhinni főnök. Azt hiszem tudom ki a gyilkos.

- Jó magának. Nekem azóta csak annyit sikerült kiderítenem, hogy az áldozat balkezes volt. A bal mutatóujja volt véres, vagyis azzal irt, ha irt.

- Szeretem, hogy már kételkedik benne.

- Mit gondol eddig esküdni mertem volna rá?! Az ember ne ítéljen elhamarkodottan. Mi lenne ha mind a ketten olyan forró fejűek lennénk, mint…

- A magáé is felforrósodik, mihelyt elmondom ha elmondom amire gondolok. De a balkezesség kiderítése nagy lépés előre. Fura dolog a kézhasználat és állítólag nem is rossz szokás. Ha gyerekkorában a szépkezére akarják szoktatni a banyakokat, látszólag belemennek, de egész életükben mégis azt használják, ha nagyon szépen akarnak írni. Én egy számot is képtelen lennék ballal leírni. Nagyon ügyetlen vagyok ezen a téren… de a gyilkos tudta, hogy áldozata balkezes. Vajon Donald Fenton tudja? – nézett főnökére várakozóan Blood.

- Megtudhatja ha megkérdezi tőle, de feltételezem, hogy igen. Egy éve tart a viszonyuk és olyan hosszú idő alatt kibújik a szög a zsákból, még ha titkolta volna is a banyakságát szegény asszony. Annyi mindent tett – vett a férfi társaságában, hogy még, ha sosem mondta is ki, elárulhatta magát. Nem is kell hozzá túl jó megfigyelőkészség. – sorolta a felügyelő.

- De… van valaki, aki holtbiztosan tudja…

- Az anyja, vagy az apja. De ők már nem élnek. A házvezetőnő, vagy a személyzet tagjai… – sorolta a felügyelő.

- Meg a férje! – bökte ki az őrmester, és várt.

- Hawkinsnak olyan alibije van, aminél a beton sem lehet keményebb. Műtét után feküdt egy kórházban…

- Különszobában… nem túl messze a házától – ütötte a vasat, – Blood.

- Na és? Gondolja, hogy az egy napos műtöttek gyalogtúrákra vállalkozhatnak?!

- Én sem hittem volna eddig, de figyeljen csak főnök…

Mr Hawkins állapota aggasztóan rosszabbodott. Belázasodott és az orvosok tüdőgyulladástól tartottak. Amikor Sinusék engedélyt kértek, hogy beszélhessenek vele, nem igen akarták megadni és ők nem is nagyon erőltették. Leültek a folyosóra, mint akik ráérnek, és vártak. Ők tudták mire.

A nővérszobából nem sokkal később egy fiatal ápolónő lépett ki. Sinusék – mintha csak eszükbe jutott volna valami, szapora léptekkel elhagyták az épületet. A műszer kocsihoz igyekeztek, amely a kórház udvarán állt. Alighogy beléptek a kihangositón megszólalt egy női hang:

- Hogy van Mr Hawkins? Választ nem kapott, ezért rövid szünet után folytatta. – Kár volt az éjjel felkelnie. A frissen műtöttek könnyebben szednek össze bármit… az immun rendszer…

- Mit beszél!? – hallatszott nagy sokára a szinte didergetően rémült férfi suttogás.

- Itt jártam éjfél után. Nem volt az ágyában.

- Megörült?!

- Éjszakás voltam, és bár az ön állapota nem adott aggodalomra okot, gondoltam benézek, hátha van valami kívánsága. Sorra jártam a szobákat. Csendesen jöttem be… de az ágya üres volt. Azt hittem toalettre ment, a férfiak szemérmesek kacsa ügyben, inkább összeszedik minden erejüket, mintsemhogy ránk szoruljanak. Nem találtam ott, gondoltam vizsgálatra vitték, de arról tudnom kellett volna…

- Mit akar?! – kiáltotta minden erejét össze szedve a férfihang.

- Ötvenezer dollárt.

- Zsarol?!

- Maga nem tenné, az én helyemben? Jól kieszelte a gyilkosságot. Ki gondolná, hogy egy frissen műtött nem tartja be az orvosok utasítását, és hazamegy. Igaz, hogy három saroknyira lakik, de tudom, hogy hiányzik egy fekete malaclopó… az orvosok használják, ha valamiért kiszaladnak. A háza kulcsa magánál van. Odament és átvágta a felesége torkát… – sorolta a női hang, egyre határozottabban.

- Hallgasson! Megkapja a pénzt, de esküdjön meg, hogy senkinek nem mondja el. Nem tehettem mást. Tudtam, hogy megcsal, azt is gondoltam, hogy kivel. Én intéztem úgy, hogy küldje el a házvezetőnőt, amíg benn leszek. Ismerem Helent… vagyishogy ismertem. Hittem neki, bíztam benne… és elárult, pedig az életemet is odaadtam volna érte. Alapjában nyílt természetű volt, nem szerette a titkolózást, tudtam, hogy képtelen lesz kihagyni a lehetőséget, és otthon fogadja a szeretőjét. Mielőtt elindultam, felhívtam Donald Fenton lakását. Ö a jobb kezem. Nem volt otthon. Aztán a házamat is hívtam. A feleségem vette fel a kagylót. Nem szóltam bele. Tartottam a vonalat és egyszercsak odaszólt valakinek. Téves kapcsolás… nem szól bele senki. Akkor már tudtam, hogy meg kell büntetnem őket. Nem volt nehéz felkelnem, A földszinti ablakon könnyen kiléphettem. A kapuban semmi problémám nem volt, a portás azt hitte orvos vagyok. Mindezt azért mondom el magának, hogy megnyugtassam. Nem derülhet ki, amit tettem. Nyugodtan hallgathat. Nem számit bűnpártolásnak, mert nem kaphatnak el. Ha maga hallgat, akkor megúszom… ők pedig megérdemelték a sorsukat. Helén az életével fizetett azért, mert megcsalt, a szeretőjét pedig életfogytiglanra ítélik. Mindent elkövetek, hogy ne legyen többé egyetlen boldog napja sem. Akárcsak nekem… – mondta egyre fáradtabban a férfi.

- Csodálkoztam, hogy földszinti szobát választott. Elég zajos hely…

- Egy műtét előtt és olyan lelkiállapotban, mint én voltam, mit számit a zaj. Egyébként valóban én kértem a földszinti szobát. Gondoltam… váratlanul hazamegyek… holtbiztosra… Helén tudta, hogy ha úton vagyok is, bármikor betoppanhatok váratlanul, de most nem számíthatott rám. Biztonságban érezhették magukat. Egy frissen műtöttől nem kell tartani. Amikor elindultam eszem ágában sem volt… hogy ilyet tegyek. Csak bizonyosságot akartam, és kivágni a cégtől azt az alávalót. Titokban abban reménykedtem, hogy alaptalanul mardos a féltékenység. Az ember, amíg él, remél. Képtelen elhinni a rosszat arról, akit szeret…

- És bavallotta a hűtlenséget a felesége, mielőtt megölte?

- Aludt… szegény drágám. Semmit sem érzett.

- Akkor, hogy volt szíve megölni?! Gyanakvásból!

- Láttam Donald Fenton a házból kilépni. Settenkedett. Méregbe gurultam. Nem is a hálószobába mentem hanem a konyhába. A legélesebb késért… a kalapos polcról levettem egy kesztyűt… akkor már csak azt tartottam fontosnak, hogy mindketten lakoljanak.

- És… felébredt a felesége, amikor…

- Nem… azonnal vége lett. Rászorítottam a sebre egy kispárnát. Nem hagytam hogy összespricceljen a vér… mégis véres lett a malaclopó. Bedobtam az égető melletti szeméttárolóba. Aznap hajnalban megsemmisítették. A kesztyűt is beletekertem. Csupa vér volt. Amikor már nem bugyogott a nyakából a vér, az ujját a sebébe mártogatva, felírtam a falra a szeretője nevét. Útmutatóként. Az áldozat megnevezi a gyilkosát… Vigyáztam, hogy hasonítsanak a betűk, az övéire…

- És a bal kezével irt! – tette hozzá a női hang.

- Az ember nagyon hidegen tud gondolkozni, ha veszélyben van… nem hibázhattam… de honnan tudja?!

- A firkászok mindent kiszaglásznak. Hozták a lapok.

- Felírtam a falra, annak az átkozott csábítónak a nevét… ítéljék halálra, ha már tőlem elvette azt, akiért éltem.

- Miért a bal kezével irt? Nem gondolja, hogy hibát követett el vele? A nyomozók mindenre gondolnak?!

- De, hiszen balkezes volt… és erről a szeretőjének is tudnia kellett.

- Mikor kapom a pénzt?

- Mihelyt kiengednek innen. Gondolom csekket nem fogad el. Szem előtt leszek, ne féljen nem csapom be. Cudarul érzem magam. A testem úgy ég, akár a tűz. Félek, hogy megfáztam… vagy a sebem… Fulladok… ráz a hideg… légszomjam van…

-                               Szólok a doktornak, uram. Legyen türelmes és miattam ne izgassa magát. – mondta a nő.

-                                Sinusék nem sokkal később elindultak a bejárat felé. Mire Mr Hawkins szobájához értek az ágy üres volt.

- Embólia! – jelentette a nővérnek öltözött örmesternö.  Újraélesztéssel próbálkoznak. Már a műtőben van… Sikerült felvenni?

- Igen. Remekül csinálta. Köszönjük Sally. Minden szavuk szalagon van, persze azt maga is tudja, hogy a csalárd módon szerzett vallomást a bíróság nem fogadja el. De arra jó lesz a felvétel, hogy biztos állásból támadhassunk. Meglátja sarokba szorítjuk. Nem bírja sokáig a tagadást.

- Ha életben marad… – jegyezte meg a lány, és elindult a nővér szoba felé.

Sinus nem állta meg szó nélkül.

- A feleségem orvos, és magának kellett rájönnie, hogy ma már egy vesekő műtét nem olyan hátközéptől hasközépig húzódó vágás, mint évekkel ezelőtt, hanem csak egy parányi lyuk, és akár ambuláns is elvégezhető.

- Azt hiszi én azonnal kapcsoltam? Piszkálta a csőröm, hogy képes-e írni az, akinek átmetszik a torkát… és felhívtam egy barátomat. Orvos. Szó, szót követett és rákérdeztem a vesekő eltávolításra. Majdnem plafonig ugrottam amikor meghallottam a válaszát. Semmi kis beavatkozás, egy – két napos ágy nyugalmat rendelnek a komplikációk elkerülése érdekében…

- Meghalt! – állt meg mellettük egy orvos. Tüdőembólia. Már nem lehetett segíteni rajta. Alighanem tüdőgyulladás lépett fel nála, vagy egy vérrög. Sajnos a legkisebb vérzéssel járó beavatkozás is okozhat tragédiát. Nem egy ember belehalt már a foghúzásba is.

Sinusék nem szóltak. Mindketten arra gondoltak: ki tudja ez-e az igazi tragédia, vagy az lett volna, ahova – a Golgotát megjáratva -  Mr Hawkins az ő közreműködésükkel juthatott volna…azért, amit szerelemféltésből elkövetett…

[/rkey]