Az alibik ásza

„Egyedül örökölte a hatalmas Hines vagyont, James Burns”! – hozták, rikító betűkkel az újságok. „Miért mondott le a másik örökös?” – tették fel a szenzációgyanús kérdést, alcímként.

Sinus felügyelő, Blood őrmesterrel másnap, nem az újságcikk miatt jelentkezett be, a Hines vagyon kezelőjéhez, dr. Haywardhoz.

- Ismeri ezt a nőt? –tartott, az ügyvéd elé egy fotót Blood, miután Sinus bemutatkozott.

- Nem..azt hiszem sosem láttam, – mondta, nagyon lassan, – láthatóan elgondolkozva, az ügyvéd.

- Elmondaná miért mondott le a Hines vagyon örököse, – úgy értem Julia Cullen – a részéről?

a-csak annyit mondhatok, amennyit tőle tudok. Megfelelő anyagi körülmények között él, és nem kívánja olyan ember pénzét átvenni, aki apjaként sosem gondolt rá, nemhogy anyagilag – ami számára elhanyagolható lett volna – de érzelmileg sem.

- Karakán természete lehet, ha két millió dollárról lemond, csak azért mert.. – kezdte volna, Blood.

- Mikor járt itt? – vágott közbe, Sinus. Úgy értem a  végrendelet felolvasásakor mondott le a vagyonrészéről?

a-nem..dehogy. Egy héttel előbb. Sokan nem hinnék, de mi jogászok tapasztaltból tudjuk, hogy az emberek, ha értesítést vagyis meghívót kapnak örökösödési ügyben, sosem bírják ki a megadott időpontig. Így volt a Hine örökösök esetében is. Julie Cullen jelentkezett előbb. Telefonált és megkérdezte, idejöhetne- e? Nagyon fontos. Tudtam, vagyis gondoltam, hiszen kinek ne lenne fontos ennyi pénz? Természetesen fogadtam, de a legnagyobb meghökkenésemre, visszautasította a hagyatékot. A lemondást írásba foglaltam, és két tanú előtt, alá is írta. Tessék, itt van. Hiteles.

- Hogy írhatta alá, ha sosem látta? – kérdezte az ügyvéd arcát figyelve, Sinus.

- De kérem..mit jelentsen ez?

- Az imént Julie Cullen képét mutattuk önnek, és azt mondta, sosem látta.

- Képtelenség. Azon a képen, nem Julie Cullen volt. Az örökösnő egészen más. A fotón lévővel szinte csak abban egyeznek, hogy mindketten nők..

- Gondolom ellenőrizte az adatait, mielőtt…

- Természetesen, felügyelő úr. Egy ügyvéd nem engedheti meg magának a lezserséget.  Néha, még egy betű, vagy egy rossz helyre rakott írásjel is döntően megváltoztathatja a lényeget. Mi odafigyeltünk mindenre és a nyilatkozatot négyen láttuk. Kettő közülük, alá is írta, tanúként, mivel a parafálásnál jelen voltak.

- Nem látszott hamisnak az igazolvány?

- Ki gondol ilyesmire? A személyi adatait pontosan elsorolta, az igazolványában is az állt. Ha arra gondol, megnéztem-e hogy a fényképet nem utólag eszkábálták-e bele..hát be kell vallanom, nem sokat értek az okirat hamisításhoz. Manapság már olyan tökélyre vitték azt is, hogy – törölte meg, tehetetlenségében, izzadó homlokát dr. Hayward. – Botrányos helyzet..és egyszerűen képtelen vagyok elhinni…

-Pedig így van. Julie Cullon halott. Ma délelőtt találták meg a holttestét egy elhagyatott füves helyen. Természetesen az iratai nem voltak mellette, de a nevelőszülei már egy hete bejelentették az eltűnését, és mivel ilyen esetekben fényképet is kérünk a keresett személyről, csak rá kellett nézni a halottra, és tudtuk, hogy Julie Cullen előkerült.

- Ez képtelenség..ugy értem borzasztó dolog lenne, ha kitudódna. Cégem hírneve forog kockán.

- Márpedig kitudódik, hiszen Julie Cullen készült az örökség átvételére. Terveket szőtt, és alig várta, hogy eljöjjön a kihirdetés napja. Az értesítést megkapta, és idetelefonált. Ön elmondta neki, hogy ketten öröklik a vérszerinti apja vagyonát..

- Igen..valóban telefonált..de..

- Tehát a fényképen lévő nőt sosem látta? – kérdezte meg újra Blood.  - Ezek szerint Julie Cullen helyett idejött valaki, hogy lemondjon az örökségről, de hát ki? Leírná, hogy nézett ki az a nő?

- Talán behívnám a munkatársaimat is, akik az aláírásnál jelen voltak, mert engem teljesen összezavartak az események. Különben sem vagyok túl jó megfigyelő, csapnivaló az arcmemóriám. Arra emlékszem, hogy valószínűtlenül szőke haja volt, olyan, amilyen az életben nincs is..vagyis festett.

- Vékony, nem túl magas termetű, csinosnak mondható, a szeme színét nem láttuk, mert nagy foncsorozott szemüveget viselt, szolid öltözetű, inkább elegánsnak ható, adott magára – sorolták a tanúk.

- És még valami! – szólalt meg, hosszú hallgatás után az ügyvéd. – Nekem nagyon hasonlított a másik örököshöz. James Burnshöz..már amennyire egy férfi, és egy nő hasonlíthat egymáshoz.

A mozaik kép elkészült, a körözést valamennyi államba eljuttatták, de az ügyvédi iroda dolgozói által leirt külsejű, nem került elő. Kéthét telt el. Aznap reggel Blood titokzatos arccal fogadta, a felügyelőt.

- Tegnap magánszorgalomból, végeztem egy kis pótnyomozást. Valahogy gyanússá vált Jame Burne tökéletes alibije. Az ember nem figyel oda ennyire a programjára és ha naplót, vagy órarendes naptárt vezet, mert olyan precíz, akkor a többi napot is hasonló pontossággal örökíti meg. Nem gondolja?,

Az orvossszakértő napra – kb. hat órái – pontossággal adta meg, a halál időpontját, és azt leellenőriztük! – vágott közbe a felügyelő.

-Éppen abban a hat órában van három, ami stiches. James Burns lemegy – nem telefonon szól le  a gondnokhoz és kéri, hogy  ha keresik tagadja le. Fáj a feje, és mert fontos megbeszélése lesz, ki kell aludnia magát. Aztán három óra múlva, úgy megy el otthonról, hogy néhány szót bájcseverészik is a gondnokkal.

- Mi furcsát talál ebben?

- Ebben semmit, de tudja milyen betegesen kíváncsi vagyok, és érdekelt, miért nem állt szóba a milliomos nagybácsi az édes húgával..

-A saját lányával sem állt!

- Az érethető..az ő társadalmi pozicíójában..de a testvér egészen más.

- Nyögje már ki, vagy élvezetét leli abban, ha a végletekig felcsigázza az érdeklődésemet?

- Ezt nézze meg! – tett Blood egy újságkivágást a türelmetlenkedő felügyelő elé.

Sinus ránézett, elolvasta nagyjából a szöveget, és felugrott.

- Isten tartsa meg a kíváncsiságát. Indulás..

James Burn kitüntető szívélyességgel fogadta őket, de kicsit csodálkozott, hogy az ügyvédje is velük van.

- Megtalálták végre, szegény unokahúgom gyilkosát? -kérdezte, miután hellyel kínálta őket.

- Nem, de megtudtunk valamit..titokzatoskodott, Sinus.

- Mi az? – váltott sápadtabbra a házigazda arca.

- Nem értettük, amíg utána nem néztünk, miért haragudott az ön nagybátyja az édesanyjára. Bár testvérek között is létezik harag, de ennek fura oka volt. Nem tudta megbocsátani neki, hogy feleségül ment egy nőimitátorhoz. Ugye az édesapja tíz éve halt meg? Minden újságban megjelent róla egy nekrológ. Olyasmi, mint ez! -tette le, az asztalra a Blood által előásott újságkivágást a felügyelő.

- Hogy jön ez ide? – vibrált Burns hangja.

- Ugy, hogy a gyerek legtöbbször utánozza a szüleit, vagy legalábbis megpróbálja. Tegyük fel, hogy maga képes volt arra, amire az apja, ha nem is olyan magas művészi fokon, de elhivatottságot nem érzett rá. Ezért lett mérnök. A katonaságnál egy műkedvelő előadáson ragyogóan domborított egy dizőzt. A fiuk nem akarták elhinni, hogy akit látnak, nem igazi nő. Beszéltünk néhány katonatársával..

- Maguk megőrültek..hova karnak kilyukadni?

- Mi ugy képzeljük, hogy maga férfiruhában megkérte a gondnokot, ne engedjen fel magához senkit, aztán visszajött a hetedikre, átöltözött nőnek, és magabiztosan kitipegett a házból. Julie Cullent előzőleg felhívta telefonon és titkot ígért neki, de titoktartást kért. A lány  mégis elmondta nevelőszüleinek, hogy egy lánnyal találkozik. A maga kocsijával hajtottak ki a városból, és sétálni indultak. Amikor megfelelő helyre értek, maga a „gyenge nő” megfojtotta a semmitől nem tartó örököstársát. Visszaült a kocsijába és hazatért. Az autót most vizsgálják a technikusok, hátha ennyi idő után is hajlandó árulkodni. A tapasztalataink ezen a téren jók. Itthon átöltözött, és elindult arra a bizonyos tárgyalásra, de az alibi miatt megköszönte a gondnoknak, hogy volt módja pihenni. Remek alibi. Ön nem hagyta el a házat, mint férfi, és ki figyel oda egy nőre? A gondnok sajnos nem. Most sem emlékezett rá, pedig megmutattuk neki az újságkivágást, és a fantomképet. Azt mondja olyan sokan járnak ebben az óriási házba, és nem mindenki érdeklődik nála. A lakó is beeresztheti a vendégét, sőt kulcsot is adhat neki. Visszatérve az eseményekre: megfojtotta a törvénytelen unokahúgát, és – ezáltal – egyedüli örökössé vált. Vagy inkább vált volna..de túlkomplikálta. Még egyszer felöltözött nőnek és elment dr. Haywardhoz, hogy lemondjon a Julie Cullenre eső örökrészről. Ezt nem kellett volna. Bár a lány igazolványát remekül átplasztikázta, és az eláirását is betanulta, ha ezt elhagyja..sosem jövünk rá, hogy…

- Vagy legalábbis nehezebben! – vágott közbe, kissé sértett önérzettel, Blood.

- Tiltakozom. Amit elmondtak képtelenség..

- Az ügyvéd úr is észrevette a nála járó nő, és a maga közötti hasonlóságot, ami annál is inkább furcsa, – most már, – mert egy cseppet hasonlít szegény, igazi Miss. Cullenre. Gondolom hiába tartanánk házkutatást, a női holmit nem találnánk meg. Az ilyesmit egy férfinak könnyebb eltüntetni, mint összeszedni. Ön végig kesztyűben volt, mint általában a nőimitátorok, és nemcsak az újlenyomat miatt. Félt, hogy a férfikéz árulója lehet. Valamiről azonban megfeledkezett: szegény Julie Collen harcolt az életéért, és a körmei alatt hámsejteket –meg egy szál férfi testszőrzetet találtak. Ami egy kicsit zavaró volt, hogy a hámsejtekkel arcfesték is került a körmök alá.

- Sosem fognak rám bizonyítani semmit! – ordította Burns.

-A DNS vizsgálat ma már legalább olyan biztos, mint az ujjlenyomat, vagyis nincs a világon két ember, akinek bármilyen testnedve, bőrmaradványa, szőrzete, testnedve, megegyezne. Kivéve az egy petéjű ikreket…de hát ezt elvethetjük, ugye. Ne feledje: a hámsejtek az áldozat körmei alatt, és a férfi testszőrzet, megdönthetetlen bizonyíték.. Szóval? Feladja? – fejezte be, Sinus.