Az alvajáró

Írta: Linda Taylor

Ken Scott fütyörészve, lefekvéshez készült. Végre összejött a dolog. Sikerült kierőszakolnia egy vitát az anyósával, ami azt eredményezte, hogy az öreg hölgy felállt, és vérig sértetten – desszert előtt – visszavonult. Sarah, a felesége kérte, hogy menjen utána, engesztelje ki, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Nem és nem. Azért, mert szinte minden az anyósáé, nem táncol ugy, ahogy ő fütyül. Most az egyszer nem!

-Legalább kívánj neki, jó éjszakát!

-Alszom rá egyet! – jelentette ki Ken, miután befejezte a fogmosást. Bement a hálószobába, bebujt az ágyba, és ahogy szokott -ha itt az ideje – átnyúlt a feleségéhez. Az ölelés talán egy kicsit örömtelenebbre sikeredett, mint általában, de Ken már azt is csodának tartotta, hogy egyáltalán képes volt rá.

-Nehogy bebújj az ágyamba! -intette a feleségét a fürdőszobából, mert tudta, hogy öt éve, úgy jelzi Sarah, ha ráadást szeretne. Amikor visszaért látta, hogy hiába beszélt. A Sarah ágya üres volt, az ő helyén egy test körvonalai domborultak. Jóleső elégedettséggel felsóhajtott.

Aznap holdtölte volt. Ken évek óta figyelte a holdhatásokat, mert anyósa holdkóros, ami a lexikon szerint: „ alvásból kiinduló, és ismét alvásba átmenő ködös állapot, amelyben az egyén a komplikált mozgásokat is képes biztosan elvégezni, de képtelen olyan teljesítményekre, amelyeket éber állapotban nem tudna megtenni. A tökéletes és valóságos ébredés utána  történtekre nem emlékszik”

Anyósa járkálását a házban, vagy a kertben, az öt év alatt megszokta. Előfordult, hogy majdnem nekiment, de az alvajáró zavartalanul folytatta útját. Erre építette tervét, amelynek egyetlen célja volt: Judy Osob elérése, aki tizenöt évvel fiatalabb, örökké vidám, csacsogó csoda, és úgy érzi, nem tudna élni nélküle. Éppúgy nem, mint pénz nélkül. Márpedig a pénz az anyósáé, és ha meghal, a felesége örökli. A tervnek tehát hibamentesnek kellene lennie, különben sosem éri el, a földi mennyországot.

Az órájára nézett, amikor hallotta, hogy nyílik anyósa szobájának ajtaja. Sarah, az ő helyén mélyen aludt. Nem  ment könnyen, hogy ott marasztalja, de végűlis rávette: hadd aludhasson egyszer ő, a jólesően kedves illatú párnán! Sarah majd elolvadt a boldogságtól, és bár idegen ágyban nehezebb elaludni, nemsokára felhangzott nyugodt szuszogása.

Hallotta a falépcsők nyikorgását, ahogy anyósa, jókora testével nyugodt ütemben lépdelt rajta. Óvatos mozdulatokkal felkelt, bement a fürdőszobába, és kesztyűt húzott. A szennyesláda aljáról elvett egy kést, aztán állt az ajtóban, mozdulatlanul. Kezeit hátratette, nehogy Sarah felriadva észrevegye a pengén megcsillanó holdfényt. Nemsokára újra meghallotta a lépcső nyikorgását. Az anyósa a szobája felé tartott. Az ajtó önműködően záródott be utána. Tisztán hallott mindent. Volt ideje megszokni a rendszeres zajokat. Csodálkozott, hogy annyira nyugodt. A felesége hason feküdt, elnyúlva, akár egy béka. A házasságuk elején sokszor becézte emiatt Békucinak. Régen volt, és akkor ugy érezte, mindig szeretni fogja. Persze ebben Sarah vagyoni helyzete is közre játszott, mert olyan lányt, mint ő minden ujjára kaphatott volna, de azokkal be kellett volna állnia a taposómalomba, így meg készen kapta a jólétet, és eleinte a boldogságot is. Mert mi a boldogság, ha nem a gondtalan élet? Beállt a céghez. Anyósa úgy kívánta, hogy járja végig a szamárlétra minden fokát, de ő gyorsabban haladt előre, mint a többiek és nem fenyegette az állásvesztés réme. Elégedettnek érezhette magát. Sarah kedves feleség, odaadó szerető, akit sikerült öleléséhez idomítani, vagyis szinte egyszerre lendítette őket a vágy. Az édeninek hitt állapot addig tartott, amig egy bisztróban meg nem ismerte Judy Osobát. Akkoriban már ritkán járt olyan helyen. Két tárgyalás között ugrott be egy pár falatra. A bisztró elfogadható tisztaságú volt, mégsem hagyhatta, hogy Judy, a sokadik találkozásuk után is ott maradjon, és pár centért, akárki ugráltathassa. Hogy egész nap tányérokkal megrakottan futkosson, és előbb-utóbb fáradt, púpos hátú, dagadt bokájú, vén asszony legyen belőle. Judy nem volt szebb Sarahnál, de a mozgása fogta meg. Volt valami báj a mozdulataiban, ami meghatotta, lázba hozta. Lépése a ragadozókéhoz hasonlóan, puha mozgása kígyószerűen lágy volt, és a mosolya – ezerszeresen megszépítette. Sarah keveset mosolygott. Talán, mert egykeként nőtt fel, és még a szomszédgyerekekkel sem hancúrozhatott. Mindig viselkednie kellett, és magába forduló felnőtté vált. Judy jókedve pillanatok alatt feldobta, feledtette vele a gondot, bajt, mindent. A lopott találkozások egyre kevésbé elégítették ki. Féléve, hogy bérelt egy lakást, amelyet földi mennyországnak érez. Jó kettesben lenni ott, azzal, akit szeret. Ez számára új, hiszen az anyósa, első perctől kezdve a nyakukon lógott.

Jó ideje állt már az ajtó mellet. Erőt gyűjtött. Vett egy jó mély lélegzetet, és odaóvatoskodott a saját ágyához. A kést két marokra fogva…teljes erejével beledöfte a felesége baloldalába. A test rángott egyet, aztán mozdulatlan maradt.

A kést a sebben hagyta, és miközben kesztyűit lehúzta, abban reménykedett, hogy anyósa ujjnyomait nem tüntette el a gyilkos szerszámról. Azt a vágóeszközt, szinte kizárólag a mama használta. Az volt a kedvenc kése, és almát is azzal hámozott.

-Magam szeretem elkélsziteni a húst..úgy legalább tudom mi kerül az asztalra- mondogatta folyton. Ken, a kést a vacsora után vette magához, mielőtt a szakácsnő mosogatni kezdett volna.

A kesztyűket fecnikkre vágta a bajusz igazító ollójával és lehúzta a WC-n. Többször, nehogy egy parányi darabja visszaszivárogjon. Lehajtotta az ülőke fedelét és minden izében reszketve, rogyott le rá.

-Reggel hatkor ő jelentette a rendőrségnek, a szörnyű hírt. Az ügyvédjüknek is ő szólt. Gondolta, jó ha kéznél van.

A gyilkossági csoporttól Sinus felügyelő, Blood őrmesterrel, csakhamar megérkezett. A nyomrögzítők munkához láttak.

Ken Scottot nem nagyon kellett kérdezniük. A tragédia utáni állapot izgalma általában megoldja az emberek nyelvét.

Az anyósom, hol kóros…gyakran indul sétára éjszaka. Egyszer – még a házasságunk elején- a kertben elébe akartam állni, hogy felébresszem, de Sarah megtiltotta. Azt mondta az alvajárókat nem éri baj, de sosem szabad rájuk szólni..

-Hallott, vagy látott valamit az éjjel? – kérdezte Sinus

-Nagyon mélyen aludtam, és szinte semmit. Az este, szóval kétszer is megkívántuk egymást szegény feleségemmel, és valahogy ugy esett, hogy az én ágyamban aludt el…megmentvén ezzel az életemet.

-Hogy érti ezt? – lepődött meg a felügyelő.

Gondolom..az anyósom engem akart leszúrni!

-Mire alapozza ezt?- döbbent meg, Blood.

-Az este magamra haragítottam..

-Annyira, hogy ébren is meg tudta volna ölni? – vágott közbe, Sinus

-Talán. Most vesztünk össze először..komolyan. Felállt az asztaltól, és úgy aludtunk el, hogy nem kértem bocsánatot. A holdkórosokat nem lehet kiszámítani, talán az irántam érzett harag indította útnak ma éjjel…

-De előbb lement a konyhába a késért! – jegyezte meg Blood, furcsa hangsúllyal.

-A kedvenc késéért – javította ki, Ken Scott. -Amivel a feleségemet, feltehetően helyettem, szíven szúrta, az ő kése volt. Kérdezzék meg a személyzetet, szinte csak ő használta.

-Hogy nem vette észre a helycserét? – nézett Blood kérdően, Sinusra

-A holdkóros alvó állatban járkál..cselekszik – vágott közbe, készségesen Scott. Ugy tudta, hogy az az én helyem, de ébren sem igen vette volna észre a cserét, mert szemüveg nélkül, alig látott tovább az orránál…szegény!

-Ki örökli a vagyont? – kérdezte a felügyelő.

-Ha hihetek az anyósom szavának, akkor Sarah, vagyis hogy most már, talán én. De mit számit most ez, amikor ilyen tragédia ért?

Az orvos szakértő félrehívta felügyelőt.

- A késszúrás azonnali halált okozott. Az áldozat valószínűleg nem ütött zajt, vagyis elképzelhető, hogy a másik ágyban mélyen alvó, nem vette észre, mi történik. Az idős hölgy halálát altató tuladagolás okozta, és jóval később következett be, mint a lányáé. Pontosítani csak a boncolás után tudok.

-Elképzelhető, hogy alvajárás után, újra végrehajtotta a szinte mozdulataiba vésődött csepegtetést és nem tudta számolni?

-Nem vagyok szomnambulizmus szakértő, de konzultálhatok valamelyikükkel.

-Köszönöm, mondta a felügyelő, amikor megcsörrent a telefon.

-Ebresztő Miriam! – mondta egy női hang.

[rkey]

-Elnézést, de kivel beszélek?

-Rossz számot hívtam volna?

-Ha Miriam Cliptonnal akart beszélni akkor nem, de

-De?

-Kérem menjenek át a másik szobába! – szólt Sinus az ügyvédre, és védencére.

-Mrs Clipton az éjjel meghalt! -mondta, miután ketten maradtak az őrmesterrel.

-Éjjel? Ne beszéljen örültségeket..

-Pedig igy történt asszonyom…én nyomozó vagyok és…

-Ha, amit mond, azt egy orvostól tudja, akkor mondja meg neki, hogy adja vissza a diplomáját, mert az éjjel -az értékelésem, szerint – legalább hajnali háromig tart, márpedig mi négy előtt fejeztük be a beszélgetést Miriammal.

-Egy pillanat! Tehát ön beszélt utóljára Mrs Cliptonnal?

-Maratoni beszélgetés volt. Olyasmi történt, ami még soha. Ken szemtelen volt Miriammal és ezt nehezen tudta megemészteni. Ezért hívott fel engem.

-Mikor?

-Pontosan kilenckor. Onnan tudom, hogy akkor kezdődött volna egy film a tévében, amit meg akartam  nézni, de egy kis pletyizés Miriammal ígéretesebbnek ígérkezett.

Szerette Mrs. Clipton, a vejét?

-Meglehetősen. Szinte fiaként. Dicsérte..és érzésem szerint a beszélgetésünk tizedik percében már nem is haragudott rá. Mentegette, hogy ideges szegény fiú, túl sokat dolgozik. Dehát mi történt tulajdonképpen?

-Altató túladagolás..

-Az lehetetlen! – vágta rá az asszony.

-Miért olyan biztos benne?

-Mert hallottam, amikor a pohárba számolta a  szokásos adagja felét. Négy óra előtt. Azt mondta leragad a szeme a fáradtságtól de nem akar a háziak ébredésére felriadni, ezért mégis bevesz tizenöt cseppet. Még kapcsolat volt köztünk, amikor lehajtott egy kortynyi vizet..amit mindig odakészítenek neki az éjjeliszekrényére. Aztán elköszönt. Rettenetes, hogy örökre- sírta az asszony. Megígértem neki, hogy nyolckor ébresztem. Egy árverésre készültünk, de ő szegénykém már nem fog licitálni.

-Szokott az anyósa altatót szedni? – kérdezte Sinus a házigazdától, az ügyvédje jelenlétében.

-Igen..pedig, aki álmában sétálni is képes, anélkül, hogy ráébredne, annak szerintem felesleges, de manapság már szinte divatból szedik az emberek.

-Mennyi volt a szokásos adagja?

-Annyiszor elmondta, hogy tudom: harminc csepp.

-Járt az este, az anyósa szobájában, Mr Scott?

-Én miért jártam volna? Az étkezéseknél, vagy a nappaliban, úgyis együtt volt a család.

-Mondja el kérem, hogy képzeli el a történteket. Mégis csak ön élt együtt az áldozatokkal.

-Már elmondtam. Az anyósom haragudott rám, és le akart szúrni..álmomban. Az altatóját, akár a többszörösen is bevehette..ha aludt, amikor..

-Eddig sosem esett baja! – szólt közbe, Blood.

-Talán a civódásunktól került feszült idegállapotba..

-Nem lehet, hogy maga fondorlatos módon saját ágyába fektette a felségét, és amikor meghallotta, hogy az anyósa visszatér a sétájáról, az előre odakészített késsel leszúrta? Az emberek többsége nem szívesen alszik idegen ágyban, ugy értem jobban szereti a megszokottat.

-Tiltakozom! – szólt közbe,az ügyvéd

-Este megvárta, amíg a szobalány felvitte a félpohárnyi vizet, aztán – mondjuk vacsora közben felugrott ide, és belecsepegette a halálos dózist, amelyhez Mrs Clipton hajnalban még tizenöt cseppet hozzászámolt.

-Tizenöt cseppet? Honnan veszi? -döbbent meg a férfi.

-A koronatanútól, aki este kilenctől hajnali négyig beszélgetett egyfolytában telefonon az anyósával, és aki állítja, hogy Mrs. Clipton négy után aludt el…örökre..

-Hazudik…bár nem, tudom miről beszél,..de az anyósom éjjel sétálni indult..hallottam! – sírta a férfi.

-Azt igen? Amikor a szobában állítólag bejött, azt nem? – kérdezte Blood. Az ajtónyitást azonban valóban hallhatta, ha ébren volt. Anyósa megszakítva a beszélgetést, lement egy banánért a tálalóba, mert éhes volt, mivel nem fejezhette be a vacsorát, maga miatt. Ezt is a barátnőjétől tudjuk, aki megvárta, amíg visszaér, és tovább beszélgettek. Vesztett, Mr. Scott..most még az indítékot kell kibogozzuk, de esküdni mernék rá, hogy nem csak a pénz adta a gonosz ötletet! – jelentette ki meggyőződéssel a felügyelő.

[/rkey]