Oliver Marley, gyógyszerész egy kisvárosban, amelyben ketten űzték ezt a mesterséget, és szépen megéltek belőle. Az ügyeletet felosztották egymás között, igy a betegek, gyakorlatilag éjjel- nappal hozzájuthattak a kívánt medicinákhoz. Oliver Marley boldog ember volt, amíg rá nem jött, hogy a felesége a kisváros cédája. Az ő esetében is az történt, hogy már mindenki tudta, összenevettek a háta mögött amikor végre akadt egy jóakaró, aki névtelenül bár, de egy levélben felnyitotta a szemét. Irtózatos harag támadt benne. Egész belseje lázadt a megaláztatás, az árulás ellen, de hallgatott. Sosem tett semmit elhamarkodottan.  Mindennek eljön az ideje..a termés úgy ízletes, ha beérik. Ezt tartotta, és Julie-hoz ugyanolyan kedves volt, mint addig, csak figyelt. Lassan összeállt azok névsora, akiknek az évek során, vagy folyamatosan közük volt a feleségéhez. Julie szemrevaló teremtés és nem városbeli. Ezerszerte fájt hát az árulása, hiszen az emberek káröröme sokszoros ilyenkor. “Igy jár az, aki idegenből hoz asszonyt, ahelyett hogy a városban nézne szét. Kit tudja, mi lakik egy messzirőljöttbe?! Azt kapta, amit megérdemelt. Feladta, a jó nevű családok körét, egy ki tudja milyen brancsbeliért, aki rászedte”. Fokozta a bosszúvágyát,  hogy akik felkerültek az általa készített csábítók listájára, kivétel nélkül a legjobb barátai, gyermekkori cimborái voltak. Persze igy könnyebb volt a dolguk. Jó baráthoz nappal is mehet egy férfi, és a lakás az emeleten van, ahova Oliver gyakorta maga küldte fel a cimboráit, hogy amíg elcsendesedik, egy kicsit a folytonos csengettyűzés, vagyis a gyógyszerért jövök ostroma, beszélgessenek Julie- vele, úgy sincs sok szórakozása mellette. Oliver Marley egyedül dolgozott, nem azért mintha nem bírt volna el egy alkalmazottat, – legalább gyakornokot a rezsi, de szereti vállalni a felelősséget, ám csakis azért amit, maga csinált.

-Menj fel..kérj egy italt..beszélgessetek! Majd felszólok!

A felszarvazók listáját nemcsak Oliver tartotta számon, hanem a kisváros valamennyi pletykára éhes polgára. Az ilyesmit nem sokáig lehet titokban tartani, és talán a feleségek is sejtették, vagy tudták, már aki nős volt a csábítók közül.

Don Salinger nős volt..

Azon a napon, alig hogy hazaért, leült az ebédhez, de alig merítette ki az első kanál levest, még mielőtt a szájához vihette volna, lefordult a székről, és meghalt. A felesége döbbenten állt, és egy pillanatig nem tudta mit tegyen. A gyerekek futottak orvosért, aki megállapította, hogy szívbénulás. Don Sálingernek sosem volt panasza a szívére, ha csak azt nem lehetett kóros elváltozásnak tekinteni, hogy egy szemernyi álhatatosság sem volt benne. Sosem hagyott ki egyetlen nőt sem, akit megszerezhetett. Természetesen Julie Marley sem volt kivétel. Ezt a közvetlenül érdekelteken kívül az egész kisváros tudta.

Amikor Mrs Salinger megjelent a gyilkossági csoportnál, a férje még a boncasztalon feküdt.

-Engem valószínűleg megcsalt a férjem – mondta Sinus felügyelőnek, miután leült.

-Előfordul asszonyom, de az ilyesmit…különösen ha  az elkövető, már nincs is az élők sorában, az asszonyoknak meg kell bocsátaniuk.

-Csakhogy Don..az életével fizetett egyik csalásáért.

-Ezt meg hogy értsem? – lepődött meg, a felügyelő.

-Donnak semmi baja nem volt, a szívével.

Vannak esetek, amikor teljesen egészséges emberek kapnak hírtelen rohamot és..

-Vannak gyógyszerek, amelyek előidézhetik a rohamot..

-Hogy érti ezt? Szedett talán a férje valamilyen gyógyszert, ami..

-Soha..ki nem állhatta a medicinákat. Mindig azt mondta, akinek gyógyszerész a volt iskolatársa az be van oltva minden kémia kotyvalék ellen. A legtöbb, amit bele lehetett diktálni, az aszpirin volt, de azt is csak olyankor, ha más, már régen antibiotikumot szedett volna.

-Nem értem akkor, hogy…

-Olvastam egy krimit, amelyben valaki olyan méreggel ölte meg az ellenségét, amely szívhalált okoz, és a szervezetben nem volt kimutatható. Létezik ilyesmi?

_-Sajnos igen…de volt a férjének ellensége?

-Nem igen..de ki tudja mi lakozik egy jó barátban, ha..összeszürik a levet a feleségével.

-Kire gondol?

-Oliver Marleyre..rendes fiú, csak egy baja van. A felesége szép, és cédatermészetű. Úgy hallottam mindenkivel összeszűri a levet, aki képes a közelébe férkőzni.

-Csak nem gondolja, hogy a férje..

-A férjéről hiszi el legnehezebben az ember, de én is tudom, amit mások, vagyishogy kikkel hozták kapcsolatba azt az asszonyt.

-És van ennek valami jelentősége?

Az éjjel rádöbbentem, hogy lehet! A csábítók közül hárman…fél év leforgása alatt haltak meg….és a férjeméhez kísértetiesen hasonló módon! – jelentette ki, hideglelősen, az asszony.

-Ezt meg hogy érti? – vált izgatottá, Sinus hangja.

-Brian Tanner, Mac Rank, és John Milland, félév alatt mentek el. Egyik sem volt koros. Ha jól tudom Mac volt a korelnök, de ő sem töltötte be az ötvenet…és főleg egyik sem volt szívbajos, sajnos a nők meghódítása terén sem.

-Asszonyom, amit mond..komoly dolog és természetesen kötelességünk, hogy eloszlassuk a gyanúját..

-Vagy megerősítsék!

-Az illetők, akiket felsorolt üzletemberek, és mint olyanok, a veszélyeztetettebbek csoportjához tartoztak. Két végén égették a gyertyát..

-És bejáratosak voltak Oliver Marley patikájába! Már olyasmiket is lehetett hallani, hogy szegény Oliver impotens, és hogy az asszonyt megtarthassa, maga hajtja fel neki a férfiakat, a baráti köréből. Ez persze szóbeszéd, de Marley mindig is féltékeny természetű volt.

-Ezt honnan veszi?

-Jártam vele néhány hétiig..lánykoromban. Kibírhatatlanul egoista, és ha feldühödik mindenre képes. Szerencsére idejében kapcsoltam, de persze csöbörből, vödörbe estem. Ő engem féltett, nekem egész életemen át Dan -ért kellett enni -rágni magam. Kellemetlen érzés,ha összenevetnek az ember háta mögött. A férfiak szerint egy tökéletes feleséget nem szokás megcsalni, vagyis az ember leértékelődve érezheti magát ország, világ előtt, ha az uruk félrelép..

-Köszönjük a bejelentést Mrs. Salinger. Egyelőre ne szóljon senkinek. Jegyzőkönyvet sem készítek..az ön érdekében. A vád, ha megalapozatlan, könnyen bíróság elé viheti az embert. Mihelyt tudunk valamit, azonnal szólunk és természetesen számítunk a  tanúvallomására. Vagyishogy elmondja mindazt, amit az imént.

[rkey]

Sinus felügyelő, alig hogy egyedül maradt, a telefon után nyúlt. A rendőr akadémiát hívta, ahol jobb keze, Blood őrmester állta ki, a kínok kínját, hiszen mindene volt a szolgálat, és a szabályzat egy időre iskolapadba kényszerítette.  Sinus, ha csak tehette, ki-kilopta pár napra, természetesen hivatalosan. Most is ez történt.

Don Salingert három nap múlva temették. Blood őrmester is ott volt a temetésen. Elképzelhetetlen mi mindent tudhat meg az ember az elhunytról, és a hozzátartozóiról, meg sok minden egyébről egy temetésen. Blood, Oliver Marleyre, és a feleségére figyelt, a szertartás alatt. Mindketten nyugodtnak látszottak.

Aznap este Oliver Marley patikája volt ügyeletes. Blood becsengetett, és fájdalomcsillapítót kért, mert – mint mondta – kínzó fogfájás gyötörte, és a doktor elutazott. Ki kel bírnia valahogy, reggelig.

-Jöjjön be – mondta Marley, és Blood hamarosan lenyelt egy tablettát, amit a patikus előzékenyen egy pohár víz kíséretében nyújtott át neki.

-Mivel tartozom?

-Attól függ, hányat kér belőle!

- Gondolom reggelig szükségem lesz még néhányra. Éppen most állt bele ebbe az átkozott rágómba, amikor pedig nagyon oda kellene figyelnem egy ügyre.

-Üzletember?

-Ahogy vesszük. Tudok pénzt kovácsolni hírekből, amelyekhez a munkám során hozzájutok. Nyomozó vagyok.

-Ezt meg hogy értsem?

-Érkezett egy bejelentés, hogy a féltékeny férj sorra kinyírja a felesége szeretőit.

-Itt a városban? – kérdezte alig rezzenő arccal a gyógyszerész.

-Igen! Persze az ilyen bejelentéseket papírkosárba lehetne dobni, ha..

-Ha? – állt meg Oliver Marley mozdulata.

-Ha az embernek nem jó az üzleti érzéke, de nekem elég jó, és legtöbbször be is jön, amire gondolok.

-Mire gondol?- sápadt el Oliver.

-Azt hittem nem kell célozgatnom ahhoz, hogy találva érezze magát, Mr Marley. Elsiette! Félév alatt négy?! Hányan vannak még? -kérdezte pimasz képpel. és anélkül, hogy kínálták volna, leült. A méreg egyébként zseniális, dehát ki értene hozzá, ha nem egy gyógyszerész?!

-Fogalmam sincs, miről beszél.

-Gondolkozzon. Van valaki a házban? – adta az óvatost, Blood. Nem akarom, hogy tanúja legyen a beszélgetésünknek..

-A feleségem..de ő odafenn van…és változatlanul nem értem, amit mond – próbált nyugalmat színlelni, a patikus.

-Akkor megismétlem. Van nálam egy levél..itt a zsebemben. Nincs aláírva az igaz, de nagyon pontosan elsorolja, ki mikor hat meg, és mielőtt meghalt itt járt önnél. A levélben az is szerepel, hogy kinek mikortól volt köze az ön feleségéhez..persze maga vagy tudott a dologról vagy nem, de tartotta a barátság látszatát..talán éppen azért hogy minden gyanút eloszlasson, mielőtt..bosszút áll.

-Adja ide azt a levelet. Látni akarom..

-Most jön az üzlet! – mosolygott, pimasz képpel, Blood. -A levélnek ára van.

-Gondoltam. Mennyit kér?

-Mennyit érne meg magának, ha nem tudódna ki, hogy megmérgezett négy embert? Persze csakis akkor vagyok hajlandó alkuba bocsátkozni, ha megígéri, hogy letesz a további halál angyala szerepkörről. Az embert, ha megcsalják, vagy vessen véget a kapcsolatnak, vagy bocsásson meg! Maga is jobban teszi, ha elválik.

-Szerelemből nősültem..most is szeretem. Őket is szerettem. A barátaim voltak! – hadarta a férfi reszkető szájjal.

-Akiket megölt?

-Akikkel megcsalt, akik rászedtek..a legálnokabb módon, a barátság leple mögé bújva..

-Amiért megkapták méltó büntetésüket.

-Sosem tud semmit bebizonyítani. Vannak mérgek, amelyek még a legjobb törvényszéki boncorvost is megtévesztik. Csak akkor derülhet fény az emberölésre, ha, – aki elkövette – bevallja tettét. A szív sok mindentől megállhat, és a szervezet nem mindig adja ki magát! -nevetett idegesen, Marley.

-De azért gondolom, nem használna a karrierjének..az üzletmenetének, ha megkezdenék a vizsgálatot, még ha a bíróság felmentené is..

-Ami holtbiztos! – vágta rá, Marley.

-Régen végezte az egyetemet, s úgy látszik nem kíséri figyelemmel a technika fejlődését. Ezek a komputerek?! A jó pap holtig tanul. Régi mondás, de ma százsorosan igaz. Tehát? Mennyit hajlandó áldozni?

-És ha feljelenteném? -próbálkozott, Marley

-Tegye azt!

-Zsarolásért..

-Nem íjedek meg. Letagadom, és én vagyok a szavahihetőbb, különösen, ha maga körül nincs minden rendben. – mosolygott gúnyosan Blood. – Azt hiszi a rendőrök ártatlan báránykák. Mi is a piacról élünk, és emberből vagyunk, vagyis amit fizetésnek hívnak attól felkopna az állunk. Néha belecsöppenünk egy-egy olyan helyzetbe, amit bűn lenne nem kihasználni. Persze csak ezerszeres biztosítással. Tudom, hogy maga nem jelentene fel. A tét sokkal nagyobb…halál!

-Gondolkoznom kell..nem vagyok gazdag ember.

-Sápadt..üljön le, még a végén összeesik – jegyezte meg Blood.

-Ne játssza meg a jótét lelket. Kíváncsi vagyok, maga milyen fehér lenne a helyemben! Inkább iszom egyet. Maga is kér? – kérdezte, a labor fele indulva.

-Sosem voltam semmi jónak elrontója – szólt utána Blood, és szinte elterpeszkedett a kényelmes fotelben.

Oliver Marley nemsokára két pohárral tért vissza.

-Elöblítettem őket, mondta mielőtt letette, a vizes poharakat az asztalra. Az egyiket közvetlenül Blood elé, a másikat jó messze tőle, -vele szemben. – Mit kér..vodkát?

-Az is van? Persze, ahol tiszta alkohol akad, és egy kis pancsolásra sem rest az ember, ott van választék nevetett Blood.

Oliver Marley odalépett a pulthoz, és az alsó polcról kivett egy üveget. Visszament az asztalhoz, először Blood poharába töltött. Nem túl sokat, aztán a magáéba, ugyanannyit.

-Egészségünkre! – mondta, miközben letette az üveget az asztal közepére.

-Addig egy kortyot sem, amíg nem hallom a z ajánlatát.

-Azt akarja hogy egyedül igyak? – nyúlt a pohara után Marley.

-Megsértene vele! – mosolyogott Blood, és hirtelen átnyúlt Marley poharához. Két ujjával odaszorította a talpát az asztalhoz.

-Ital nélkül nem tudok gondolkozni. Amit mondott képtelenség, de meg kell akadályoznom, hogy..-hebegte Marley.

-Azt csak tudja, mennyi pénze van a bankban?

-Mindet akarja?

-Nem érné meg?

-Aljas zsaroló! -sziszegte Marley, belepirulva. Rendben van..legyen a magáé.

Ebben a pillanatban a lakáshoz vezető ajtóban megjelent Sinus felügyelő, és két társa

-Örizetbe veszem..Oliver Marley, négy emberen elkövetett gyilkosság alapos gyanújával – mondta Sinus.  A kollégánál magnó volt, minden szavát megörökítettük.

-Csak szeretné! -kiáltotta  a férfi és felkapta Blood elől a poharat, majd szinte pillanatok alatt fenékig ürítette. Méreg volt benne! – kacagott kísértetiesen. -Engem nem fognak meghurcolni. Megérdemelték a halált..aljas árulók voltak..mindenki hasonlót érdemel, aki elárulja a barátságot..mindenki. – suttogta hideglelősen.

-Ezt kellett volna meginnia – emelte fel, Blood a poharat, amelyet Manley magának szánt, és amelyet mindaddig az asztalra szorított. A méreg ebben van. Tudtam hogy el akar némítani, és amíg maga az italért mert..kicseréltem a poharakat. A méreg ebben van, itt előttem…

-A vád tehát módosul vagyis hozzájön egy rendbeli emberölési kísérlet – tette hozzá Sinus, és olyan elismerő pillantást vetett a nem mindig kockázatmentes, és nem kifejezetten törvényes úton járó, – de szinte mindig sikeresen nyomozó – őrmester felé, hogy az szinte belepirult.

[/rkey]