Benne van a pakliban

Benne van a pakliban…

Pillanatok alatt zajlott le minden. A holttestet áttették egy másik kocsi­ba, amely újjászületve várt leendő gazdájára. Minden más volt benne, mint mielőtt ellopták. Jim indított. Tudta, hogy sietnie kell, mert ha kivi­lágosodik, veszélyesebbé válik a do­log. Mindene reszketett, ahogy húzta a csíkot kifelé a városból.

A Cob házban javában tartott a mulatság. A vendégek jól szórakoz­tak, csak Buddy Hall nem tudott fel­oldódni. Unta már a Jennára vonat­kozó kérdéseket, és a válaszait.

-    Fogalmam sincs, hol lehet. Azt hittem, ide jött. Későn értem haza, végigtelefonáltam néhány helyet, aztán ide jöttem, gondoltam, találko­zunk.

Aki hallgatta, gúnyosan mosoly­gott. Mindenki tudta, hogy Jenna csalja őt. Az is enyhe kifejezés, hogy fűvel-fával. Tudomása volt róla, hi­szen a felesége, hacsak tehette a szemébe vágta. Akárcsak előző es­te. Már megszokta, hogy az asszony kigúnyolja, gyötri, hiszen aki pénz nélkül megy egy házasságba, annak számolnia kell az üres kézzel való távozással is, de ő nem akarta leg-alulról kezdeni. Negyvenöt éves fej­jel nem. Amikor hajnali háromkor, hatodmagával kilépett a házból, a kocsiját nem látta sehol.

-   Ellopták! Ellopták az autómat!

-    Na bumm!- nevettek a kapatos barátok. Veszel újat, fizet a biztosí­tó. Jelentsd a rendőrségnek és annyi!

Jim Bottons gondolatai logikussá váltak, mire a szakadékhoz ért. Megállt egy kitérőben, közel a mély­séghez. Még éjszaka volt. Rágyúj­tott és figyelt. Egy kamion húzott el mellette, és mert újabb jármű lámpá­ját nem látta, kiugrott a kocsiból. Ki­nyitotta a csomagtartót, felemelte a holttestet, és behunyt szemmel le­gurította a hegyoldalról. Pillanatok alatt zajlott le minden. Amikor gon­dolta, hogy leért, utána nézett. Látta a kuszált végtagú test körvonalait. A rendszámtábla akkor jutott eszébe, amikor már újból a kormány mögött ült. A fiúk levették a lopott kocsiról. Ez az első dolguk, ha beérkezik egy jármű. A tábla a fal mellett állt és ő, az utolsó pillanatban, maga sem tudta miért, felkapta. – Itt a névje­gyed! – dobta a hulla után az ülés alól előhúzott táblát. Vigye el a bal­hét az, aki csinálta! – sóhajtotta megkönnyebbülten és indított. Nem hajtott vissza a városba. Úgy érezte legjobb, ha pár napig távol marad mindentől.

-    Ön Buddy Hall? – kérdezte Si­nus felügyelő, amikor Blood őrmes­ter kíséretében, az inas bevezette a ház urához.

-    Igen… mit akarnak?

-    A feleségét keressük!

-    Én is!

-    Mióta? – kérdezte Blood.

-    Tegnap este óta.

-    Tud titkot tartani! – vágta rá enyhe gúnnyal, az őrmester.

-    Miért nem jelentette az eltűné­sét? – kérdezte Sinus.

-    Mert nem tartottam fontosnak. Jenna sokszor napokra eltűnik.

-    Anélkül, hogy megmondaná, hova megy?

-    Nem tartozunk egymásnak számadással.

-    Vagyis a házasságuk tökéletes! – vetette közbe Blood.

-    Mi van a feleségemmel?

-    Mi van a kocsijával?-felelt kér­déssel, a felügyelő.

-    Ellopták!

-    A közlekedésiek nem tudnak róla! – tette hozzá Blood.

-    Mert nem jelentettem… gon­doltam …

-    Mit gondol?

-    Sok mindent! A feleségem is el-vihette. Előfordult már, hogy megtet­te. Egy estélyre mentünk volna együtt. Tudta, hogy nélküle is elme­gyek. Gondoltam, az övével történt valami, odajött a házhoz az enyé­mért és…

-    Szó nélkül elvitte? Üzenetet sem hagyott, ha megtette?

-    A feleségem kiszámíthatatlan.

-    És gazdag.

-    Mi köze a kettőnek egymás­hoz?.

-    Összefüggő dolgok. Csak az engedhet meg magának mindent, akinek módja van rá! – sorolta Blood.

-    Megtudhatnám végre, hogy mi­ért jöttek? – kérdezte Mr. Hall.

-    Ha Mohamed nem megy a hegyhez…

-    Bejelentettem volna az eltű­nést… csak aludtam rá egyet. Reg­gel értem haza, vasárnap van, gon­doltam alaposan kialszom magam.

-    Mint Mrs. Hall?

-    Ezt meg hogy érti? – döbbent meg a házigazda.

-    Ő már örök álmát alussza! -tette hozzá Blood. De lehet, hogy ez nem okoz Önnek meglepetést, vagy ha igen, akkor valaki nagyon rosszat akar magának. Nézze meg ezt a ké­pet. A felesége?

Buddy Hall ránézett a fotóra és ki­verte a víz.

-    Mi történt vele?

-    Ledobták egy szakadékba, de ne féljen, nem szenvedett… úgy ér­tem az ütésektől, mert akkor már legalább hat órája halott volt. Meg­fojtották!

-    Dehát kicsoda?

-    Ismeri ezt a rendszámtáblát? A holttesttől húsz néterre találtuk. El­lenőriztük. A magáé. Hova tette a kocsit, amely…

[rkey]

-    Mondtam, hogy ellopták!

-    Megmagyarázná a dolgok összefüggését?

-    Képtelen vagyok. Most még jobban összezavarodtam. Hogy Jenna nem jött haza, és még a ko­csim is eltűnt, az magyarázható volt számomra, bármilyen furcsán hang­zik a kívülállónak, de a rendszám­tábla.. . érthetetlen. A kocsit nem ta­lálták meg?

-    Még nem kerestük. Bejelentés, vagy gyanú nélkül nem kutatunk, de most már megtesszük. Van ellensé­ge, Mr. Hall?

-   Kinek nincs?

-    Olyan, aki megölné egy kanál vízben! – tette hozzá Blood.

-   Képtelen vagyok gondolkozni.

-    Akkor feleljen arra: maga ölte-e meg a feleségét? Igen vagy nem?

-    Nem! – jelentette ki határozot­tan a férfi.

-    Volt Mrs. Halinak… kapcsola­ta?

-   Több is.

-    Megnevezné a férfit, aki… szó­val…

-    Nem tudhatok valamennyiről. Azért nyomozók, hogy…

-    Maga pedig azért férj, hogy… -hallgatott el Blood.

-    Mr. Hall! Az alibije rendben van. A partyn végig szem előtt volt, csak az oda érkezés előtt fojthatta volna meg a feleségét…

-    Képtelen lettem volna ártani ne­ki!

-    Hallhatnánk akkor néhány ne­vet… esetleg olyan is eszébe juthat, aki nemcsak azért nem szimpatizált magával, mert a haragosa volt, ha­nem mert a feleségéhez is gyengéd szálak fűzték.

-    Mike… Mike Frey. A cégveze­tőm. Ott ártott, ahol tudott, de Jenna kedvelte. Persze a viszonyuk nem új. Még házasságkötésünk előtt kez­dődött, ha egyáltalán tart még. Neki pénteken ultimátumot adtam. Nagyon elszúrt valamit és azt mond­tam, ha nem korrigálja, kénytelenek leszünk megválni egymástól.

-   Hol találhatjuk meg őt?

Késő este volt, mire Mike Freyhez becsengettek. A férfi láthatóan meg­lepődött.

-    Joga van a hallgatáshoz, és a védőügyvédhez! – kezdte a felügye­lő. Alapos okunk van feltételezni, hogy megfojtotta Mrs. Jenna Hallt!

-   Maguknak elment az eszük!

-    Inkább azé, aki ilyesmire vete­medik. Maga szombaton éjfél körül betette a Cobb ház előtt, Mr. Hall csomagtartójába Mrs. Hall holttes­tét.

A férfi elsápadt.

-    A levegőbe beszélnek. Miért bántottam volna Jennát?

-   Talán mert tönkre akarta tenni a férjét, egy életre. Vannak tények… Arra a szombati partyra Ön is hivata­los volt. Oda is ment, de a kocsija csomagtartójában akkor már, ott fe­küdt Jenna Hall holtteste. Odaállt Mr. Hall kocsija mellé, és az asszony táskájában talált kulccsal kinyitotta a csomagtartót. Egy óvatlan pillanat­ban átemelte a hullát, aztán csinált egy kört és úgy tett, mintha akkor ér­kezett volna. Bement, de nem soká­ig maradt. Miért?

-    Fájt a fejem…

-    Ott volt még a kocsi, amikor ki­jött?

-    Hogy értik ezt? – képedt el Mike Frey.

-    Ahogy kérdezzük!

-    Miért ne lett volna ott? Azaz­hogy teljesen összezavarnak. Meg­érkeztem, bementem, nem figyeltem senkinek a kocsiját. Kifelé jövet sem.

-    Vagyis már nem volt ott! – mo­solyodott el Blood. Ellopták.

-    Buddy kocsiját… ellopták?

-    De a Mrs. Halié megvan. Itt áll, nem messze a lakásától.

-    Na és… annyi szeretője volt, mint…

-    Tudjuk, de akkor is gyanús, hogy éppen ezen a környéken hagy­ta, mielőtt utolsó szeretőjéhez, vagy­is a gyilkosához becsengetett.

-    Nálam nem járt!

-    Tudjuk, de maga ült a kocsijá­ban. Lehet, hogy éppen ott, ahol megtaláltuk. Akarja hallani a beszél­getésüket? Az a bizonyos hajszál… Van a nyomozóknak egy segítőtár­suk, a szerencse. Vitatkoztak, maga követelőzött, az állását féltette, a férje ellen akarta hangolni az asz-szonyt, miközben Mrs. Hall, kész-akarva-e, vagy véletlenül, vételre ál­lította a kocsi magnóját. Minden sza­vukat megörökítette a hangszalag. Lehet, hogy később letörölte volna, mert csak idegességében babrált a kapcsolóval, de az is lehet, hogy nem. Maga megfojtotta. Ne tiltakoz­zék… A hangfelvétel élethűen visz-szaadja a zörejeket, aztán elhúzta a kormány mögül, és idehajtott a saját garázsába. Átpakolta a holttestet a kocsijába… a nyomrögzítők nem egy bizonyítékot találtak rá a cso­magtartójában … aztán odahajtott a Cobb ház elé pofavizitre, és persze a holttest átpakolása miatt. Miután hazaért, Mrs. Hall kocsiját elvitte oda, ahol rátaláltunk. így volt?

-    A férfi hallgatott.

-    Tudjuk, az jár a fejében, mit számít egy magnószalag? Valami­revaló bíróság el sem fogadja döntő bizonyítékként. De van két tanú is… egy párocska. Kiszöktek az estélyről és egy kocsiban áldoztak a szere­lemnek. Az autó ablakain nem lehet belátni, de ők mindent végignéz­tek… Nem mertek jelentkezni, csak ma reggel, hiszen mindketten tilos­ban jártak, mert házasok… mással, de a lelkiismeretük nem engedte meg, hogy…

-    Semmit nem mondok, ügyvéd jelenléte nélkül.

-    Azt sem, hogy hol van Mrs. Hali kocsija?

-    Honnan tudjam? Amikor kijöt­tem, már nem volt ott! – kiáltotta Frey, az utolsó szót szinte lenyelve.

-    Velünk kell jönnie. A kocsitol­vajt bízza ránk. A rendszámtábla megvan, tele volt ujjnyomokkal. Már folyik az azonosításuk. Biztos lehet, ha csak egy is szerepel a nyilvántar­tásunkban a sok közül, biztosan fennakad a szitán. Az igazság me­chanikája nem sokkal különbözik a bűnétől. Ha egyszer akad egy apró­ság… egy homokszem… nincs megállás. Egyébként a terve, bármi­lyen aljas és kegyetlen is, nem volt rossz. Bosszút állni a gyanúba keve­réssel, és megfizetni a hűtlen asz-szonynak. Az autólopásra nem szá­míthatott, és arra sem, hogy Mr. Halinak a cselekményével nemhogy ártott, de ha jól meggondoljuk még… Szóval maga nem így akar­ta. Tudta, hogy ha a főnököt lecsuk­ják, maga veheti át a – nekem nem parancsol senki – helyet a cégnél. Indulhatunk? – kérdezte Sinus, és Blood már nyitotta is az ajtót.

[/rkey]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>