Boldog lesz, a börtönben

Irta: Linda Taylor

A bank, déltől fél óra ebédszünetet tartott. Az egyik várakozó ügyfél, tizenkettő, negyvenkor -a közeli nyilvános fülkéből -felhívta őket, de nem vették fel a kagylót. A gondnok sem volt a helyén, a ház kapubejáratában lévő fülékében. Értesítették a rendőrséget. A riasztásra perceken belül megjelentek, és kinyitották a bankot. Elsőnek egy őrmester indult befelé, de a harmadik lépés után megingott, majd lágyan elfeküdt. A többiek megtorpantak és visszahúzódtak. Nem láttak, és nem éreztek semmit. Újabb szakemberek érkeztek, és gázálarcban indultak befelé.

A pult mögött meghökkentő látvány fogadta őket. Valamennyi dolgozó a helyén volt, vagyis, a helye mellett a földön. Külsérelmi nyomok nélkül, ájultan feküdtek. Az igazgatót is eszméletlenül találták, az irodájában, asztalára borulva. A gondnok az oldalkijárattól pár lépésre hevert. A szakemberek gázra gyanakodtak. Az ájultakat elszállították, hogy mielőbb megállapíthassák, milyen mérgezés érte őket. Amikor a helyszínelők alaposabban körülnéztek, nem hittek a szemüknek. Az apró fémpénzeken kívül, egyetlen cent sem maradt a bankban. A munkapultok rekesze, a pénztárak, de még a cégvezető, és igazgató kulcsával, egyszerre nyitható, trezor is üresen ásítozott. Bankrablás, így?! Furcsának tűnt, hogy a gondnok, szintén a teremben tartózkodott, bár a déli zárás biztosan az ő dolga volt. Éppen befejezte, amikor – az oldalkijárat előtt- összeesett. De mitől?!

A trezoron két ujjnyomot rögzítettek, azokét, akiké teljes joggal került oda. A rabló, vagy rablók tehát kesztyűben dolgoztak. A rendezett helyszín, és az, hogy senki nem próbált riasztani, arra engedett következtetni, hogy a tisztviselőket nem érte támadás. Az első ájultat, két óra múlva sikerült kihallgatható állapotba hozni.

-Ebédelni készültünk, a gondnok kiakasztotta a “zárva” táblát és az utolsó ügyfél után bezárta az ajtót. Mi a helyünkön voltunk, mert a termet -már aki kijár ebédelni, – csak a gondnok távozása után hagyhattuk el. A gondnok már az ajtónál volt, amikor a táskám után nyúltam és… Másra nem emlékszem. Mi történt?

Körülbelül ugyanezt mondták el, valamennyien és a gondnok sem tudott új információval szolgálni. Valamennyiüket megdöbbentette, hogy kirabolták a bankot. De hát ki?!

Kora este jelentkezett egy tanú, aki látta a gondnokot tizenkét óra előtt néhány perccel. Egy felvilágosítás után elnézést kért, és -kezében kulcscsomóval -a fülkével szembeni ajtón, bement a bankba. Ugyanez a tanú újra jelentkezett, mert eszébe jutott, hogy az oldalbejárat mellett két szemétgyűjtőt látott, és arra gondolt, milyen trehány lehet a gondnok, ha még délben is eltűri szem előtt, a tárolókat.

A két üres szeméttároló valóban ott állt az oldalbejárat mellett, a kapubejáróban. A kórházban figyelték a látogatókat. Mindenki után érdeklődött valaki, csak a gondnok nem érdekelte a kutyát sem.

-Van családja?- kérdezte tőle Rex hadnagy.

-Nincs elváltam. Ott élek a portásfülke mögötti szolgálati lakásban

-Barátai?

-A válás után a közös barátokból ellenség, vagy közömbös szemlélő lett, igy hát reggeltől, estig szolgálok. Ez az életem. Reggel kirakom, a szemetet az utcára -sajnos aznap a kukák is ottmaradtak, mert éppen tettem volna helyre őket, amikor csengett a telefonom. A délelőtt nagyon elszaladt és csak akkor kaptam észbe, amikor bementem a bankba, déli zárásra. Visszafelé elraktam volna, de bent elszédültem, és másra már nem emlékszem.

Rex hadnagy asztalán ott feküdt mind a tizenegy ájult ember dossziéja, de hiába nézte át többször is valamennyit, nem talált semmi gyanúsat. Olyan is alig akadt, aki közlekedési kihágás miatt került kapcsolatba a hatóságokkal.

Két nap telt el, mire valamennyiük, családi hátterét feltérképezték. Ekkor kerültek számítógépbe az adatok, hogy több szempont szerint próbálják kiszűrni azt a valakit, aki segédkezet nyújthatott a rabláshoz, ha mással nem, helyismerettel. Ketten akadtak fenn a rostán. Az igazgató, és a gondnok. Az igazgatónak volt egy büntetett előéletű unokaöccse, akivel ugyan az ítélet óta nem tartotta a kapcsolatot. A gondnok öccse éppen kétéves büntetését töltötte, tehát mint elkövető, eleve kiesett. Maradt tehát David Hughes, az igazgató pettyes erkölcsű unokaöccse. A csoport szétszéledt és most már határozott nyomot próbáltak követni.

Másnap este, Rex hadnagy lépett be a gondnok betegszobájába, kollégája és David Hughes kíséretében.

-Vendéget is hoztunk. Ismeri?- kérdezte a hadnagy.

A gondnok elsápadt.

-Ő..ő ismer engem? -kérdezte nagy sokára, tétován.

-Nos, David Hughes, ismerik egymást? -kédezte a hadnagy.

-Remélem tudja, hogy figyelmeztetnie kellene: ügyvéd jelenléte nélkül nem vagyok köteles válaszolni!- jelentette ki David Hughes.

-Erre azt hiszem, védő nélkül is válaszolhat, de természetesen figyelmeztettem volna, mihelyt elérkezettnek látom az idejét. Jó lesz ugyanaz, aki egyszer már védte?

-Az csak ugatja a védelmet! Nem kell. Rendeljenek ki valaki mást. Addig csak annyit mondok, amennyit ugyis tudnak. Másfél évet ültem, ártatlanul.

-Csalásért..

-Látja, ez az! Akik csalók voltak, megúszták, mert jó ügyvédjük volt. Ellopták a találmányom, és mivel ők hárman voltak, nem nekem, hittek. Belőlem lett csaló, aki idegen szellemi terméket publikáltam.

[rkey]

-A kémia melyik ágában?- kérdezte, a hadnagy.

-Semmi köze nem volt a kémiához. Autóvillamossági téma.

-De otthonosan mozog a kémia területén is, ugye?

-Ki ne konyítana valamelyest többféle dologhoz is?

-Egy vegyi gyárban dolgozik, ugye?

-Igen. És feltaláltam a spanyolviaszt- gúnyolódott, David Hughes. Vagy nem oda akar kilyukadni?

-Nem! De van egy elgondolásom. Feltalálta a pár órás ájulást, vagy alvást okozó altatógázt, de nem akart félmunkát végezni. Mióta világ a világ, mindig kitalálnak valamit, ami fantasztikus, amig valaki ki nem találja az ellenszerét. Magának sikerült a pro, és kontra. Kitalált valamit az altatógáz ellen.

-Nagy érdeklődéssel hallgatom!- mosolygott, titokzatosan, Hughes.

-Akkor folytatom. Egyszer már becsapták, ezért most nem bízta a véletlenre.

–Én voltam a hibás. Be akartam venni őket, az üzletbe, mert kutató vagyok, és nem menedzser. Elég az hozzá, hogy ártatlanul ültem.

-Maga azért rabolt bankot, mert ki akarta próbálni, a  gáz ellenszerét. Gondolom a gázt előzőleg, alaposan ellenőrizte.

-Természetesen. Nemcsak patkányokon, emberen is kipróbáltam. Abszolút veszélytelen. Hosszabb- rövidebb pihentető álmot, biztosit.

-Valószínűleg saját maga volt a kísérleti nyúl, ha kockáztatni merte tizenegy ember életét, azazhogy tizét, mert a portás nem aludt, csak megjátszotta.

-Semmi bajuk nem eshetett, a földre kerülés során esetleg szerzett horzsolásokon kívül. – jelentette ki, Hughes.

-Edward Sawtell annak a banknak a gondnoka, ahol a nagybácsija igazgató. Mindketten remek helyismerettel rendelkeznek.

-Nem jártam aznap a bankban, ha erre gondol! -szólt közbe Hughes.

-Tudom, a börtön miatt megszakadt a kapcsolata a nagybátyjával, de hát ez érthető, hiszen neki három gyermeke, és bizalmi állása van. A gondnokkal szövetkezet. Aznap nem tette helyére, a szeméttárolókat. Maga már háromnegyed tizenkettő után leparkolt a legközelebbi mellékutcában egy furgonnal, és köztisztasági overállban, elindult a bank fel.  Edward Sawtell, mielőtt bement zárni, lenyelt egy tablettát a gázközömbösítőből, aztán mindent úgy tett, ahogy szokott, csak, amikor a táblát felakasztotta, és kifelé tartott, elcsepegtette egy lereszelt fejű ampulla tartalmát. Az ampullát maga adta neki.

-Azt hiszem, feleslegesen fárad, hadnagy ur!- vetette közbe nyugodtan, Hughes. -Gondolom, van itt a körletben egy esti lap. A maga helyében megnézném a címoldalát.

Csakhamar kerítettek egy újságot, és amikor a hadnagy, az első oldalon meglátta David Hughes, és Edward Sawtell fényképét, furcsa érzése támadt. A cikkben csaknem szóról szóra az állott, amit ő felvetésként elsorolt. Hughes megvárta, míg befejezi az olvasást, aztán beszélni kezdett.

-A zsákmány a szerkesztőség széfjében van. Olyan kísérletre volt szükség, amelyben nem beavatott, egészségileg kivizsgált emberek vettek részt. Az altatógáz veszélytelen az ájulás olyan lassú, hogy a földre csúszás még húzódást se nagyon okozhat. A tíz embernek hála istennek, a haja szála sem görbült, de természetesen kárpótlást kaphatnak, ha igényt tartanak rá. Én a helyükben, büszke lennék, hogy észese voltam egy olyan kísérletnek, amely lehetővé teszi a géprablások, eltérítések, túszszedés, és más veszélyes terrorakciók kivédését. A legnagyobb kockázat Edward Sawtellé volt, mert eddig csak magamon próbáltam ki, az ellenszert, de biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi baj, és képes  precízen végrehajtani a, kamu bankrablást. Az altatógáz a veszélybe került gépekben, pillanatok alatt szétárasztható, miután a személyzet bevette az ellentablettát, amely biztosítja normális cselekvőképességüket. Így biztonságos a leszállás, az ajtó szabaddá tétele, és a különlegesen kiképzett elhárítók, közbelépése, vagyis a támadás elhárítása. Ugyanez érvényes sok más területre is. Tessék uram. -nyújtotta mosolyogva, Rex felé a csuklóit. Tartóztassanak le. Amit akartam, elértem. A találmány az enyém és a sikert annak is el kell ismernie, aki különben sosem hitt volna benne. Nem kevés kockázattal bár, de sikerült. Természetesen vállalom a büntetést, ami megillet de annyit előre megmondhatok: én leszek a legelégedettebb, és legboldogabb rab, a börtönben. Elhiszi?

[/rkey]