Döglött ügyek

Blood őrmester azon nyomozókopók közé tartozott, akik nem akarták elfogadni a döglött, kinyomozhatatlan ügyek tényét. Bár megvolt a napi munkaözöne, de kikapcsolódásként, valamiről mindig eszébe jutott egyik — másik irattárba tett, pihentetett ügyük. Szerencsére az őrmester jól nősült, mert ritka az olyan rendőrházasság, amely nem esik szét, de az övé már hat éve tart, és ugy szeretik egymást, és a lányukat, mint az elején. A rendőrfeleségeknek sok türelemre, megértésre van szüksége, és Betti megértette, ha Blood ugy ébredt, hogy befészkelődött a gondolatai közé egy cseppnyi sejtés: nem szabad, de kár is lenne visszatartania.

Egy napon az őrmester összetalálkozott egy régi barátjával, aki elújságolta, hogy álma valóra vált, és beosztották a bűnügyi számító központba, vagyis ezen túl a nyomkövetők szinte fotelban ülve nyomozhatnak, csak támaszkodjanak rájuk. Nincs többé döglött ügy, feltéve persze, ha van, aki elővegye, és tovább lépjen benne.

-Remek. Nekem van egy ügyem, és ha megoldod, vagy legalábbis nyomra vezetsz a híres adatbázisoddal, ami persze, ha egész Amerika népessége szerepel a gépagyban, elképzelhető, akkor…

-Látatlanban ígérem, hogy megoldjuk.

-Nem tudod, mit ígérsz, de ha sikerül megeszem az összes kitüntetésem.

-Mert egy sincs- nevetett a barát.

-Tudod, hogy sose buktam a medálokra, papírokra, de a sikerélménytől szárnyaim nőnek. Én őrmesterként halok meg, hiába léptettek elő többször is, mert kell valaki, aki őrmesterként jobban megfeledkezhet magáról nyomozás közben, mint egy tiszt, aki azonnal fegyelmit kapna. A csoportban az én hátamon csattan az ostor, vállalok minden balhét, csak sikerüljön, persze a törvény betartásával.

-Ismerlek. Gyere, megiszunk egy kávét, és közben elmondhatod a te híres ügyedet, mert amit te megoldhatatlannak tartasz, az szinte az is.

-                          – Tíz éve, építkezés közben kiástak egy női holttestet. Kora 3o-35 év, semmi jellegzetesség, míg nincs összehasonlítási alapunk, és csak egy dolog volt, amin elindulhattunk. A nő senkinek nem hiányzott, az eltűntek között nem volt, legalábbis a mi államunkban, de a boncolás előtti átvilágításnál találtak egy jegygyűrűt a gyomrában, amibe egy férfi és egy női név volt vésve, valamint egy dátum, ahogy ez szokás.

[rkey]

-                          – Máris beszerezhetsz néhány plecsnit, hogy legyen mit megenned, mert a fejem teszem rá, hogy ha egész Amerikában megnézzük kik kötöttek azon a napon házasságot, akiknek megegyezik a keresztnevük, az aranykarikába vésettel, már ott is lehettek a megárvult otthonban.

-                          – Hiszem, ha hallom- nevetett Blood és abban maradtak, hogy a barátja email-ben közli az eredményt.

-                          Aki azt hiszi, hogy Amerikában egyazon napon csak két-három ugyanazon nevű emberpár köt házasságot, beleértve persze Las-Vegast is, az téved. Blood ugy gondolta, hogy mivel az ő államukból senki nem szerepel a házasságkötők között, előbb a közeli államokkal veszi fel a kapcsolatot, mert elképzelhető, hogy pár száz kilométerre elhozza valaki az áldozatát, és itt ássa el. Ha a közeliek között nem találja, elmegy akár a legtávolabb eső államig is.

-                          Napok teltek el, és a harmadik államból érdekes hírt kapott. Tizenöt éve házasságot kötött azon a napon Jean és Steve, de tíz éve az asszony elhagyta a férjét. A  férj sokáig nem jelentette eltűntként, mivel azt mondta: tudta, hogy elhagyja, mert időre van szüksége. A kollégák utána néztek a dolognak és jelentették, hogy a férfi, elköltözött kilenc éve egy másik államba, és magával vitte 17 éves nevelt lányát, akit az asszony hagyott nála. Ez volt az a pont, amikor Bloodban felébredt a forró nyom okozta kopó szimat, és jelentette Sinus felügyelőnek, hogy szabadságot kér. Végülis a felügyelőt nem sikerült leráznia, együtt mentek az egykori pár új lakóhelyére. Először azt hitték rossz helyen, járnak, mert a takaros ház, két gyerek az udvaron, és egy fiatalasszony a teraszon, nem vallott bűntanyára. Nemsokára a férfi is hazajött és kiderült, hogy házasok, de az is, hogy a feleség annak a nőnek a lánya, aki faképnél hagyta az urát. Ha faképnél hagyta? Steve hallani sem akart arról, hogy köze lenne a felesége halálához. Tőle elment, ő elfelejtette, és mert a törvények szerint a mostoha lányát nem veheti el az ember, beismeri, hogy abban vétkes, mert egy év után elhagyták régi lakhelyüket, és két állammal idébb, háromévi várakozás után feleségük vette a nevelt lányát, akivel boldogan élnek, és két gyermekük született. A lány és a halott hajszálát összehasonlítva megállapítható volt a rokonság, már csak a gyilkost kellett megkeresni, aki két késszúrással vetett véget az asszony életének.

-                          Az emberi gonoszságba a nyomozók is sokszor beleborzonganak, ha a felderítés végére érnek. Bloodnak is csapnivaló kedve volt, amikor végre a házaspár megtört és bevallották, hogy egymásba szerettek, és azért ölték meg az asszonyt, hogy együtt élhessenek.

-                          Tudták, hogy az áldozat nem vált volna, és azt is, hogy csak akkor nem buknak le, ha mindketten szúrnak egyet a semmi rosszra nem gondoló asszony mellkasába, hogy tényleges bűntársakká váljanak. Nem otthon, nem is a kocsiban csinálták, sokáig tervelték, mire sikerült a szomszéd államban egy olyan területen eltenni láb alól az anyát, illetve feleséget, amely akkor külterületnek látszott. Arra nem emlékeztek, hogy az asszony azonnal meghalt-e, mert a lány rosszul lett, elrohant hányni, a férfi pedig ugy gondolta, szerelmének nagyobb szüksége van rá, mint a halottnak, és addig pátyolgatta mostohalányát, amig meg nem nyugodott. A végső következtetést leszűrve: az asszony még élt, amikor utolsó erejével lehúzta a gyűrűjét, és lenyelte, mintegy jelet hagyva azoknak, akiknek az a dolguk, hogy a bűnöket megtorolják.

-                          Blood sokszor visszagondolt a megoldott esetre, és arra, hogy a halál előtti pillanatok milyen elkeseredett, de életösztön, vagy bosszúvágy keltette indulatot sugallhatnak, mert lehet ugyan, hogy ha a nő nem hagyja itt nyomként a gyűrűjét, pár évtized múlva a DNS, a nagyobb teljesítményű géppark, vagy isten tudja minek a segítségével, akkor is elkapják a tetteseket, ha az áldozat DNS paránya számit egyetlen nyomnak, de ebben az esetben a gyűrű is elég volt.

[/rkey]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>