Utolsó éjszakám töltöm a halálsor egyik zárkájában, ahova három éve, négy hónapja, és 6 napja zártak. Holnap kivégeznek. Méreginjekcióval. Kivégeznek..ugyanazok a betűk, és mégis milyen döbbenetes szó rakható ki belőle. Halálra ítéltek, pedig ártatlan vagyok. Tudom, ez szinte már közhely, de én végig tagadtam, és ha isten színe elé kerülök, ott sem mondhatok mást: ártatlan vagyok. De ott már felesleges minden szó, hiszen a teremtő mindent tud rólunk.

A halálsorra kevesen jutnak be, filmből azonban sokan ismerhetik. Elől nyitott zárkák, egyedül vagyunk benne, de minden mozdulatunkra figyelnek. Engem holnap átvisznek a siralomházba, ahol nem leszek egyedül. Az utolsó éjszakát egy őr, és a pap társaságában töltöm, de bejöhetnek hozzám a szeretteim is. Szegény anyám, és a húgom. Más rokonom nincs. Gondolataim össze vissza száguldoznak. Nemrég közölték, hogy utolsó kívánságom, vagyishogy a korona tanút, azt aki felismert a gyilkosság helyén, hívják meg a szertartásra, nem teljesülhet, mert az asszony visszautasította a megjelenést. Szertartás?! Minek nevezhetném, másnak? Pihent agyú műszakiak megszerkesztették a masinát, amelybe bele kell szíjazni a halálra itéltet, és gombnyomásra indul a kegyes, vagy kegyetlen halál. Az akasztásnál kegyesebb, talán a villamosszéknél is, de aki odakerül, annak ugyanolyan kegyetlen, ahogy ő végzett áldozatával. Ha végzett?! De én ártatlan vagyok.

Hogy kerülhetném el a megalázó, szertartásos, vágóhídhoz hasonlítható halálbainjekciózást? Mit tehetnék most, amikor már semmi reményem nem lehet, hogy az a hamis tanú nem bírja tovább a lelkiismeretével vívott harcot, és jelentkezik. Kár, hogy ilyesmi csak a filmekben fordul elő. Nem érhetek olyan csúf véget, amilyet kegyetlen sorsom nekem szánt. Anyám, és húgom érzéseiért is tennem kell valamit. De mit? Innen megszökni nem lehet, csak a halál menekíthetne ki porig alázó sorsomból, de magamon érzem az örök tekintetét, és különben sincs semmim, amivel kárt tehetnék magamban. Hallottam, hogy volt rab, aki próbálta elrágni az ütőerét, egyik kezén sikerrel is járt, de úgy megijedt a vértől, hogy segítségért kiáltott. Valami mást kellene kieszelni, ami csendes, észrevétlen, és biztos halál. Anyáméknak is könnyebb lenne, ha azt mondhatnák rólam: öngyilkos lett. Mennyivel szelídebb jelző az öngyilok, mint a kivégzés. Milyen porig alázó lehet egy édesanyának, vagy testvérnek, ha azt kell mondania, kivégezték, mert azonnal jön kérdés: miért?

[rkey]

Semmim sincs amit magam ellene fordíthatnék, különben is naponta átkutatják a cellát, el sem lehetne rejteni, ha valami csoda folytán bejuttathatnának a halálsorra éles szúró, vagy vágó tárgyat. Nadrágszíj, cipőfűző, semmi amivel önfojtást követhetnék el, csak a két markom, de ahhoz nem lennék elég erős. Egyetlen dolog van, ami akaratomtól függő, amivel véthetnék magam ellen, de sosem hallottam még, hogy valaki ezt a módot választotta volna. Talán ha lemennék alfába, ha önhipnózist idéznék elő, ha legyengíteném az akaratom, hogy képes legyek végsőkig kitartani elhatározásom mellett. Talán?! Ma még bármit megpróbálhatok, mert egyedül leszek, de holnap már csak a haláltól való rettegés marad, amíg a méreg injekció el nem kezd csepegni, s utána is ki tudja meddig még. Hát nem röhej, hogy az orvos az injekciós tűt fertőtleníti, pedig a hétköznapi életben már régen eldobható tűket használnak, de itt ez a rend. Vajon miután megállapítja a halál beálltát, bíró elé áll-e, hogy felmentést kapjon az emberölés terhe alól? Mert miért más ez az emberölés, a végeredmény szemszögéből nézve, mint amit odakinn véletlenül, vagy bosszúból, netán nyereségvágyból elkövetnek?! Úgy hallottam a hóhérokat minden akasztás után felmentették, de hány hónér élte meg az aggkort, gazdagságban, nyugalomban, mert olyankor ölt, amikor ölni érdem. Háborúban, felkelésben. Mikor lesz már este? Addig erőt gyűjtök, szép emlékeket keresek rövid életemből, olyanokat, amelyek elandalítanak, mert képes kell legyek legyőzni önmagam…

….Reggel a soron következő halálraítélt nem mozdult. Az őrök riadtan tették a dolgukat, tudták, hogy a felelősségre vonás mindenre kiterjedő, és nagyon szigorú lesz, de úgy érezték: nem vétettek. A szemük mindig ott volt a 27 éves fiatalemberen is, mint a többieken. Kétszer kutatták át a celláját, semmi nem kerülhette el a figyelmüket, amivel árthatott volna magának.

Az orvos megvizsgálta a lemeztelenitett izmos, egészséges férti testet. Még egy rovarcsípést sem talált rajta.  Kicsit tétovázott, amikor kijelentette: a halál oka fulladás, de pontosabbat a boncolás után.

A boncolási jegyzőkönyv elkészült. A halál okaként a doktor a fulladást jelölte meg, és mert semmi más nem volt feltételezhető, a fulladás után még oda irta: lélegzetének visszatartásával.

Akik értették miről van szó, megdöbbentek, de nem akadt, aki vitába szállt volna a doktorral. A sokat megélt doki egyre többet gondolt az esetre, mert azt tanulta: ha az ember elveszíti is az eszméletét, a légzése nem áll meg, amig a szíve dobog. Az a fickó, vagy elszánt gazember, vagy ártatlan kellett legyen, ha olyan gyáva, vagy bátor volt, hogy segédeszköz nélkül legyőzte önön életösztönét.

A hírt az anya, és a húg megkönnyebbülten fogadta. Talán ők ketten hitték csak, hogy a legmegalázóbb helyzetet elkerülni akaró szerettük, valóban ártatlan volt.

[/rkey]