Duplacsavar

Írta: Linda Taylor

A boncmester leemelte a halottról a takarót.

- Felismeri? – kérdezte Sinus felügyelő, Mrs Jennifer Lindont.

- Iszonyatos – suttogta sápadtan, az asszony, és belekapaszkodott, a mellette álló, Blood őrmesterbe.

- Valóban az. Kíméletlenül szétroncsolták az arcát, de nézze a kezeit..az alakját.. Önök öt éve éltek együtt.

- Képtelen vagyok így szemügyre venni. Értsék meg..a férjem volt..szerettem.

- Tehát nem azonos a halott a férjével?

- Nem tudom..azt mondják a holmija..a ruhája..szóval azt hiszem..ő az, de most jut eszembe. Van egy ismertető jele. A bal vese tájon egy jókora anyajegy.

A boncmester megemelt a testet? Az anyajegy jól láthatóvá vált.

- Tehát, azonosítja? – tette fel a kérdést újra, Sinus.

- Ez Richard, a férjem- nyögte az asszony és láthatóan alig várta már, hogy kiléphessen a szörnyű helyiségből.

- Az értéktárgyait átveheti asszonyom! A ruháit egyelőre itt tartjuk, de az órája lánca  hitelkártyája, és egyéb apróság rendelkezésére áll.

- Köszönöm..és keressék…keressék meg a gyilkosát. Az nem is ember, ember nem tehet ilyet.

Blood felkísérte Mrs Lindent a leletesekhez és csakhamar túl estek a formaságokon. Visszafelé benézett a feleségéhez, aki az eltűntek osztályán dolgozott. Betsy éppen egy asszonnyal bajlódott.

- Értse meg..a férjem eltűnt..az a nő csalta csapdába. Keressék meg!

- Milyen nő? – kérdezte szelíden, Betsy. A nők állította csapdák különben sem bizonyulnak tartósnak, meglátja a férje visszatér magához.

- Sosem tér vissza. Érzem..hogy örökre elveszítettem.

- Az adatait felírtam? Peter Mille, 46 éves, magassága l76..

- Erről jut eszembe, ezt az újságdarabot találtam a holmija között. Egy hirdetést bekarikázott rajta. „45 év körüli l75 körüli testmagasságú, barna hajú, vékony testalkatú férfit keresek. Legalább huszonhat saját fog jeligére!”

- Mit jelent ez? – nézett az asszonyra Betsy, miután elolvasta a furcsa hirdetést.

- A férjem valószínűleg válaszolt a hirdetésre. Az utóbbi időben zavarba jött, ha kértem, hogy számoljon el az idejével.

- Válófélben voltak?

- Dehogy, csak Peter mindig is kalandvágyó volt..

- Vagyis jelentkezhetett, a hirdetésre? Gondolja?

- Különben miért kezdett volna kimaradozni? – Nem tudom, hogy a hirdetésnek van-e köze, a kimaradásaihoz, de láttam egy nőt..együtt voltak…

- Együtt?

- Igen az eltűnése előtt egy héttel, Peter után mentem. A külsőmet elváltoztattam, akkor sem ismert volna fel, ha meglát. Nézze milyen szelíd asszony vagyok és platina szőke parókát raktam fel, kisminkeltem magam, a cuccot is kölcsönzőből szereztem, de még mindig olcsóbb, mint a magánnyomozó. Azt a nőt ezer közül is felismerem. Csak tudnám mit evett rajta? Szakasztott olyan szelíd kinézésű volt, mint én a hétköznapi életben.

- Vagy ő meg annak maszkírozta magát!

- De hát miért?

- Hiszen ha az ember biztos lehetne valamiben is asszonyom. Egyelőre csak azt tudjuk, hogy a férje nem ment haza, vagyis elhagyta, és ezt ön eddig nem tartotta volna lehetségesnek..

- Most sem hagyott el – sírta az asszony.

- De hát bejelentette..nem először van itt..

- Tudom, de néha olyan érzésem támad, hogy nem ide kellett volna jönnöm..

- Hanem?

- A gyilkosságiakhoz!

- Parancsoljon! – lépett mellé, Blood, aki alig várta már, hogy visszaindulhasson a helyére. – Én ott dolgozom.

- És ha Peter mégis él? – bizonytalanodott el az asszony. – Ha téves a megérzésem?

- Akkor sincs semmi baj. Ha tudná mennyi felesleges munkát végzünk mi nyomozók, mire igazi nyomra akadunk. Eggyel több, vagy kevesebb már nem számít..és legalább megnyugszik.

- Különösen, ha mire hazaérek otthon lesz a férje – szólt közbe, Betsy.

- Asszonyom, várjon az ajtó előtt, egy perc múlva elkísérem a gyilkossági csoporthoz! – tárta ki az ajtót Bood.

Valóban nem volt benn tovább két percnél, és miközben beszállt az asszonnyal a liftbe, az járt a fejében: Hogy magyarázza meg ezt a könnyelmű ígéretet a felügyelőnek? Azt sem tudják hova kapjanak, és akkor még odavisz egy tétova nőt, igazából csak azért, mert így megszabadíthatta tőle Betsyt, és szót válthatott vele.

- Azt mondta megismerné azt a nőt? – jutott eszébe hirtelen. a mentőötlet.

_- Behunyt szemmel is magam előtt látom!

- Segítene a grafikusunknak? Készítenek róla egy fantomképet, és megpróbáljuk előkeríteni. Ő lesz a csali..vagyis elvezeti a férjéhez és megbeszélik, hogy visszatér-e magához, vagy sem.

- Feltéve, ha nála van! – sóhajtotta az asszony.

- Miért? Olyan sok nővel látta az elmúlt húsz év alatt?

- Nem, vagyis kifejezetten mellékúton most járt először. Észreveszi azt egy feleség, ha nem stimmel valami.

- Akkor parancsoljon. A kollégám segítségére lesz!  - nyitott be a grafikusokhoz az őrmester, majd sietve elbúcsúzott. Akkorát sóhajtott, mihelyt újra a folyosón volt, hogy egy nyitott ajtót is befujt volna.

-Csakhogy leráztam. A főnök úgyis morog, majd az elmaradásomért. Nem kellett volna várnom..dehát olyan sokáig feltartotta Betsyt, és az ajtó előtt ültek vagy tízen. Örök visszatérők. A tényeknek nem hivő, csodát váró, csalódott nők és férfiak. Ki tudná elhinni arról, akit szeret, hogy egyszer csak otthagy csapot-papot?

- Hol járt ennyi ideig? – fogadta, Sinus. – Megkaptuk a  boncorvosi jelentést.

- Vagyis Richard Linden eltemethető?

- Nem..azazhogy..magának nem tünt fel semmi az azonosításnál?

- Nem! Még jó, hogy nem ájult el az a nő..

-Mégsem vágta rá azonnal, hogy igen..ez ő! Jó, tudom, hogy az arca borzalom, de mondhatta volna, hogy éppen ilyen szőrtelen a mellkasa, ilyen rövidek az ujjai, vagy mit tudom én?

- Főnök, ha valaki ilyen állapotban látja viszont azt, akit szeret.

- És akit az együtt töltött öt év vége felé már inkább csak nézett, mintsem látott. Az ember egy idő után úgy megszokja a másikat hogy nem látja a fától az erdőt.

[rkey]

- Valami igaza lehet, főnök. Mi is voltunk egy baráti társaságban, és felismerősdit játszottunk. Az asszonyok egy paraván mögé álltak, csak a kezüket nyújtották ki, és nekünk férjeknek ki kellett választanunk, melyik a házastársunké, vagyis az igazi. Persze a gyűrűket levették róluk.,és nevetni fog: amikor előjött az akit kiválasztottam, azt hittem elsüllyedek Betsy előtt. Persze mindenki nevetésre foga a dolgot, mert szinte senki nem talált. Hát ennyit a házastársak egymás iránti megfigyelőképességéről. Az arcából pedig, szinte a füle sem maradt felismerhető állapotban. Az anyajegyre azonban emlékezett..pedig..- maga örök gyanakvó – azt nem láthatta,  arról tudnia kellett!

- Tudott is, de valahogy, valami azt súgja, hogy azt a férfit ne engedjük még eltemetni. A boncorvos a laborjelentésben szereplő adatokat egyeztesse Richard Linden DNS-ével. A kezelőorvosánál biztosan fellelhető..

-Egyetértek főnök..csak egy kicsit nehezen kapcsoltam..az éjjel nem voltam otthon és tegnap reggel lázas volt a lányom. A nagyanyja van vele, de látnom kellett Betsy arcát, miközben m,gnyugtat, hogy már rendben van.

- És jobban van?

- Hálistennek!

- Remek, akkor mire várunk?

Tíz nap telt el és Richard Linden holttest még mindig a hullaházban feküdt. A feleség szinte naponta sürgette a temetési engedély kiadását, de Sinusék türelmet kértek.

- Főnök! – ugrott fel a tizedik napon Blood, miközben a boncorvosi jelentés böngészte, kik tudja hányadszor.  Ezt hallgassa: 45-46 év körüli férfihulla, testmagassága l75 centiméter, haja barna, testalkata vékony, huszonhat saját foga van.

- Kinek -nézet rá, értetlenül, Sinus.

- Hát a szétvert arcú halottunknak.

- És?

- És ugyanilyen feltételek szerepelnek abban a hirdetésben, amelyre egy eltűnt férfi feltehetően válaszolt. Az illető máig sem került elő. Véletlenül tanúja voltam az esetfelvételnek..és volna egy ötletem – állt fel az őrmester. – Azonosíttassuk Richard Linden vélt holtestét, a férjét kereső asszonnyal?

- Maga megőrült! Tudja hány asszony keresi az eltűnt férjét? Miért éppen..bizonytalanodott el a felügyelő hangja. Ez az az eset, amit említett? Akkor meg mire várunk? Hol lakik az az asszony., Hozassa be..nem léphetünk tovább, amíg…

Blood nem várta meg a mondat végét. Kiviharzott a szobából.

- Teremtő isten! – kapta szája elé a kezét, Esther Mmiller, mihelyt a fellebbentett lepel alá nézett. Ki tette ezt vele?

- Vele? – képedt el, Blood. Felismeri a férjét..Peter Millert?

- Természetsen! A haja..nem voltak ősz hajszálai..a kissé kopaszodó homlok..a mellkasán alig van szőrzet, és egy anyajegyet visel, hátul a vese táján. Van egy műtéti hegg is a hasa alján..régi..szinte alig látszik, de a görbe mutatóújak a  kezén, a hüvejkujjaknál hosszabb második újak a lábain..semmi kétség..ez ő! Drága Peter, hát igy kellett viszontlátnom téged? – sírta ereje végén az asszony és mire Blood odakapott volna, a földre rogyott.

Sinusék arcán a meglepetést felváltotta valami reményderű féle. Vége az egyhelyben toporgásnak. Valami beindúlt. és ha egyszer valami beindul?!

„Mrs Jennifer Linden a bestiális módon meggyilkolt üzletember özvegye felvette a két millió dolláros életbiztosítási díjat. A biztosítást alig egy éve kötötték, viszonossági alapon, vagyis mindkét házastárs egyforma összegre tarthatott igényt, a másik halála esetén. Kivéve az öngyilkosságot” – olvasta fennhangon, Blood.

-Csoda, hogy az este kaptam egy telefont? – kérdezte, Sinus.

Astor tizedes lépett be, és letett néhány jelentést.

- Nekivághatunk! Megkaptuk az engedélyeket! – állt fel, Sinus. Átrándulunk a harmadik államba. Ne kérdezze, hogy kihez, majd az úton elmagyarázom. Lesz rá néhány óránk..

Este volt mire becsengettek egy házba. A kapun ez állt: VILMOT

-Helyben vagyunk..pedig eleinte nem is hittem az egészben. Tudja a biztosító társaságok nyomozóinak nincs megkötve a keze. De azért nem gondoltam volna, hogy ilyen bravúrra képesek.

- Gondolja, hogy a szolgálati út megkerülésével nekünk nem sikerült volna? – dünnyögte, Blood. Csakhát..

- Mire vár? Csengessen már._- kérte a felügyelő.

Egy harminc év körüli jóképű férfi nyitott ajtót.

- Ön Tony Vilmot? – kérdezte a felügyelő.

- Igen!

- Bemehetünk?

- Azt hiszem minden hivatalos ügyet lerendeztünk. Vagy nem az ingatlanközvetítőtől jöttek?

- Nem egészen! – sumákolt, Blood, majd amikor beértek, Sinus vette át a szót.

- Mióta lakik itt?

- Megtudhatnám, hogy kik maguk, és milyen jogon..

- Bünügyi rendőrség, és alapos okunk van…

A férfi láthatóan elsápadt.

- Egyetlen kérdésükre sem válaszolok!

- Nem is köteles, ügyvéd jelenléte nélkül. Van ügyvédje, vagy kérjünk egyet a helyi rendőrségtől?

- Semmi szükség rá..nincs mire válaszolnom.

- A házat vette? Miből?

- Azt mondták a rendőrségtől jöttek..a kérdés pedig adószagú. Ők feltehetnék, de maguk? – próbált felülkerekedni a férfi.

- Mi még inkább! Hol van Richard Linden?

- Kicsoda? Most hallom először ezt a nevet..

- Kétlem! Még mindig nem akarja, hogy ügyvédet hívjunk?

- Semmi értelme. Nem ismerem, akit keresenek, és azt hiszem ezzel végeztünk is.

- De Jennifer Lindent csak ismeri? -_kérdezte elébe állva, Blood.

A férfi, ha lehet, még fehérebb lett.

- Gondolom, az előbb említett úrnak a valakije..

- A felesége..

- Miért kellene ismernem?

- Mert ők vették ezt a házat. Ők fizették ki a vételárat. Miért került mégis, a maga nevére?

- Talán volt egy kis elszámolnivalónk..

- Ismeretlen emberekkel, elszámolnivaló? Nem akar mégis ügyvédet? – kérdezte, Blood, kicsit gunyorosan.

- Nem! – ordította a férfi.

- Akkor ne szóljon semmit, ami felhassnálható Ön ellen, vagy működjön közre, és enyhítő körülményként értékeljük a segíteni akarását. De talán elmondjuk, mire jöttünk rá. Maga megismerkedett Mrs Lindennel, és magába szédítette. Azért használom ezt a kifejezést, mert ő, majd tíz évvel idősebb magánál, és józan ésszel egy nő, sosem mehet bele olyasmibe, amire maga rávette. Főleg nem abba, hogy bűntársául a férjét is felhasználja -tudván-tudva, hogy ezzel annak a sorsa megpecsételődött.

- Miről beszél? – suttogta hideglelősen, a férfi.

- Rávette az asszonyt, hogy szabaduljon meg a férjétől mindörökre, és éljenek együtt. Mrs Lindennek nem volt nehéz a döntés, hiszen férje cége a csőd szélén állott, vagyis kézenfekvőnek látszott, hogy pénzt kell szerezniük a fennmaradáshoz. Mr Linden bankkölcsönben nem reménykedhetett, ezért belement a hátborzongtató megoldásba, vagyis hogy megpróbálnak hozzájutni az életbiztosítási összeghez. A házaspár feladott egy hirdetést. Gondolom a szövegét maga diktálta  az asszonynak, és kiválasztottak egy alkatilag hasonló embert. Mrs LiInden találkozott vele néhányszor hogy alaposna szemügyre vehesse? Megfelel-e arra, amire szánták. Aztán az egyik..vagyis az utolsó randevujukon maga is színre lépett. A kihalt, bokros részen, ahol Mr Miller, valami egész másban reménykedve sétálgatott Jenniferrel, előlépett, és megfojtotta a férfit.

- Maga megőrült! – ordította, Vilmot.

- Hátulról elkapni egy fellegekben járó embert, nem túl nehéz. Maga jóval izmosabb, de nem is hiszem, hogy egyedül csinálta. Ugye Richard Linden segített? Jól gondoljuk? Mihelyt Peter Mill meghalt, levetkőztették -lehet hogy az asszony is segített, vagy csak figyelt, és felöltöztették a halottat Richard Linden ruháiba. Azt, hogy az arcát, mivel verték szét, majd maga elmondja, és biztos vagyok benne, hogy a tégla is előkerül. Rablógyilkosságról nem lehetett szó, hiszen az értéktárgyak a helyszínen maradtak. A maga biztosítási díjáról is tudomást szereztünk, és kaptunk egy névtelen telefont. Bizonyítani tudjuk, hogy ez a házat a Linden házaspár vásárolta, a maga nevére. Az igazságot bevallva, azt hittük, hogy Richard Lindent találjuk itt, az új névvel, új életre vásárolt házban. Ezért jöttünk. Hol van Richard Linden? Gondolom ugyan arra a sorsra jutott, mint akinek a gyilkosságában részt vett. Hova rejtette a holttestet?

- Ügyvédet akarok- reszketett minden izében, Vilmot.

- Mi  már tudjuk. Őt is megfojtotta..ebben a házban. A szörnyű randevú után, maguk idejöttek Mrs Linden pedig haza. Gondolom Mr Linden azt hitte, maga egy bérgyilkos aki százezer dollárért segít nekik a kétmillióból új életet kezdeni a nejével. Dehát az asszony ingatag..és ő másként határozott. Együtt tették el Richard Lindent láb alól, vagy elég volt hozzá maga is?

Blood vizet töltött egy pohárba és odanyújtotta.

- Már megtaláltuk! -folytatta, a felügyelő. – Elég nagy követ erősített szegényre, és a tó mély. Nem volt könnyű dolguk a búvároknak, de végül is előkerült Richard Linden is, sajnos csak holtan. Jennifer Linden elég határozatlan volt az azonositásnál, gyanus lett. Az anyajegy persze nem volt rossz húzás, gondolom az átöltöztetésnél fedezték fel,  de az áldozaton lévő vakbélműtétről nem tudott. Persze a sebhelyek idővel teljesen eltűnnek. Elég gyatra kezű sebész az, akinek a munkája nyoma, még tíz év múlva is kiszúrja az ember szemét. Ezért nem vették észre a műtét helyét. Sok mindent nem kalkulált be az iszonyatos tervbe, Vilmot. Ma már élünk a DNS vizsgálat lehetőségével és nincs két ember, akinél egyezne, akárcsak az ujjlenyomat. Egy sor véletlen is a kezünkre játszott, egyszóval szeretném figyelmeztetni, hogy még tehet őszinte beismerő vallomást, mert ezt a törvény enyhitő körülményként értékeli.

- Nem vallok be semmit..

- Akkor sem, ha Esther Miller, vagyis a megölt férfi felesége a szemébe mondja, hogy látta az urát Jennifer Lindennel? Egyéként ő már mindent beismert, amit az imént elsoroltam.

- Nem igaz! – merevedett mozdulatlanná, a férfi. -Nem lehetett olyan tyúkeszű, hogy bevegye a maguk süket dumáját.

Sinusék nem néztek egymásra. Jennifer Linden még tagadásban volt. Elég jól bírta a kérdezősködésünket..de talán az újabb azonosítási eljárás majd megtöri és jöhet a helyszín, az egymásra vallás….ahogy rendje és módja szerint lennie kell.

[/rkey]