Egy különös eset

Irta: Linda Taylor

Mike Steel, lassú mozdulattal engedte ölébe a magazint, amelyben Charles Bronsonról olvasott. Valahányszor erőtlennek, kishitűek érezte magát, elővette a lapot, hogy erőt merítsen egy olyan ember kiállásából, aki beteg társa mellett a legkényelmetlenebb feladatokat is vállalva, hű maradt házassági esküjéhez. Ő is szeretett volna kitartani. De hát képes lesz-e rá?

Jesse betegsége alig egy hónapja derült ki, de állapota sokkal gyorsabban romlik, mint ahogy az orvosok gondolták. Harminc éve élnek együtt, és sem testben, sem lélekben, sosem volt hűtlen a társához. Miért is lett volna, Jesse remekül értett hozzá, hogy felébressze minden porcikáját, és egyaránt örömet leljenek az ölelésben. Neki már volt némi gyakorlata a testi szerelemben, amikor házasságot kötöttek, mégis az ártatlan Jesse égigérő szerelme hozott ki belőle mindent, hogy egymásra nézve, ugyanazt gondolták, és napszaktól függetlenül, elmerültek az örömben. Tehették, hiszen házasságukat nem áldotta meg gyerekkel az ég.

- Olvasol? – lépett a szubába Jesse.

- Nem..már befejeztem..csak elgondolkoztam..

- Bronsonon? Csodálatos férfi..akárcsak a filmjeiben..

- Aki szeret, mindenre képes!

- Akinek szeretet él a szívében az képes kimosni embertársát a piszokból, képes olyasmire, amit sokunk nem vállalna, de hogy őszinte legyek, én éppen azért csodálom a senkitől, és semmitől nem irtózó, irgalmas samaritánusokat, mert magam képtelen volnék az emberi gyengeség nyomainak eltakarítására. Talán az Úr tudja ezt. Ezért mérte rám a betegséget, és nem rád. Sajnállak, szegény Mike..és csodállak!

- Butaságokat beszélsz, ha fordítva történt volna, te is vállalnál mindent, hiszen gyönyörű harminc évet éltünk le együtt. Szülei, testvérei, barátai szeretői voltunk egymásnak. Sosem hazudtunk a másiknak.

- Ezentúl fogsz! – Képtelen leszel eltitkolni a sajnálatot, ha meglátod a kisebesedett számat, a kínlódó nyelést.

- Ne gyötörd magad, drágám! – állt fel a férfi, és gyengéden átölelte asszonyáét.

- Na, csak nem fogunk elszontyolodni? – nevetett fel, furcsa csuklással, Jesse. Egyelőre még élek, és nyoma sincs a betegségnek. Sokszor olyan érzésem van, hogy tévedés. Összekeverték a leletemet.

[rkey]

- Bárcsak úgy lenne kedves, de én tudom, hogy vannak fájdalmaid, a nyelés máris nehézséget okoz, csak titkolod..nem akarod, hogy nekem is fájjon.

- Amig bírja az ember egyedül, minek terhelje vele a másikat? Tudod, hogy ünnepeljük meg a a harmincadik házassági évfordulónkat? – nézett férjére, mosolyogva az asszony.

- Ha elmondod..de ülj le, kedvesem.

- Ne hidd, hogy annyira gyenge vagyok. Ha velem vagy pokolian erősnek érzem, magam, és ez a baj!

- Miért?

- Mert összeroppannék, ha nem lennél velem, ha észrevenném, hogy a terhedre vagyok.

- Ha nem akarod, hogy elfenekeljelek, akkor beszélj inkább a holnapi évfordulóról. Mit fundálták ki?

- Akkor is ketten voltunk, mint most. A tanukat úgy fogadtuk a parkban, és a szertartás után beültünk egy cukiba..

- Sherryt ittunk..mert az a kedvenc italod..

- És pudingot ettünk, mert az a kedvenc édességed! Két kis nassoló. De hát a pénztárcánkhoz is jobban illett, mint egy komoly esküvői menü. Úgy gondoltam, holnap ismételjük meg azt a napot..

- Remek! Veszek egy üveget a legfinomabb Sherryből,

- Én pedig elkészítem a kedvenc pudingodat. Még arra is emlékszem, ami rádióból, vagy lemezjátszóról szólt, ott.

- Az hiszed, én nem? Megvettem a lemezt, de így már nem lesz meglepetés. – mosolygott, a férfi.

- Vagyis te is nosztalgiázásra gondoltál? Simogatta meg párja arcát, az asszony.

- Az lett volna a csoda, ha nem ugyanmarra gondolunk! – csókolta meg a simogató kezet, Mike…

Másnap gyönyörűen megterítették az asztalt. A cukrászdában nem volt az asztalon terítő, de ők a legszebbet tették fel. Gyertyát gyújtottak, és szólt a kellemes, felejthetetlen zene. Mike még táncolt is egy kicsit a párjával.

- Emlékszel mit mondtál akkor? – nézett a feleségére. -Kár, hogy nem lehet táncolni ebben a cukiban..hát most pótoljuk.

- Ideje! – sóhajtotta az asszony, és lehunyta a szemét. Drága egyetlenem – gondolta a férj, az andalító, lépések  alatt. Milyen erősnek akarod mutatni magad, és milyen rettenet él benned. Pedig még el sem tudod képzelni, mire képes a kór, ha roncsolni kezd. A kínok kínjával gyilkolja az embert. Leeszi róla a húst..nem akarom, hogy olyannak láss. Nem akarok csalódni benned, meglátni az arcodon az undort, vagy a szánalmat. Mindig olyan erősnek, bátornak, oltalmat adónak alkarlak tudni, amilyen voltál. Szép halálunk lesz. Méltósággal megyünk el. Egyikünknek sem kell szégyellnie a gyengeségét. Nem lehet mindenki Charles Bronson, és  hol vagyok én olyan szép, mint az ő felesége? Ma utoljára eszünk pudingot, Mike. Istenem, csak ki ne olovasd a gondolataimból, hogy meg akarom ölni magunkat? Szeretném, ha együtt mennénk el, hiszen ha igaz, hogy nélkülem nem lenne értelme az életednek, nekem pedig nincs más választásom, mint kivárni a végét, vagy gyáván megfutamodni, akkor megérthetsz. Magammal csalogatlak a halálba, egy boldognak ható mosollyal..nem fogok sírni, amíg esszük a pudingot..drágám!

- Nem vagy fáradt? -állt meg, Mike. – Ne vigyük túlzásba. Ülj le kedves! – mondta, és az asztalhoz vezette asszonyát.

- Most megkinállak sherryvel, – gondolta, miközben töltött a két pohárba, és együtt hajtjuk fel. Nem tudom végigcsinálni. Érzem hogy képtelen vagyok rá. Ezerszer inkább átvállalnám a szenvedésed, mintsem végignézzem. A síró férfi, nem betegnek való látvány. Koccintsunk a sherryvel, ás utána minden olyan szép lesz, mint harminc éve. Örökre együtt maradunk..de.. odaát.

Mindketten kezükbe vették a poharukat.

- Ez a halál! – gondolta a férfi. Megiszom és vége! Pedig az élet az élőké. Jesse szép csendesen. Szenvedés nélkül elmegy, de nekem annyi minden lenne még, amit meg kellett volna tennem. A munkám sincs befejezve. Egy életmű sosem lehet teljes, de akinek olyan tennivalója van még, amitől az emberek sorsa válik jobbá, annak nem, szabad eldobnia az életet. Drágám, ha tudnád, hogy mérget tettem az italodba, biztosan küldenél felém egy hálás mosolyt, hiszen te képtelen lennél az öngyilkosságra. Nem először gondoltam rá, hogy nem csinálom végig. Visszakozt fújok, pedig csak egy kortynyi italt kellene lehajtanom, a legdrágább ember mosolyának kíséretében. Amit teszek árulás. Több annál. Aljasság!

- Sok a dolgotok? -állított be, három nap múlva a gyilkossági csoportba, Sinus felügyelőhöz a törvényszéki orvosszakértő, egy dossziéval.

-Rengeteg..ki sem látszunk a felderitésre váró esetekből.

- Akkor ezzel szerencsétek volt! – emelte fel a dossziét. – Kettős gyilkosság..felderitve!

- Ezt meg hogy érted? Foglalj helyet..

- Az életvédelmiek ügye. Egy házaspár véget vetett az életének. A feleség rákos volt. Csak pár hete lehetett hátra. Intenziv szóródás..áttétek. Joggal gondolhatná az ember, hogy nem akartak egymás nélkül élni, vagy nem merték vállalni a fájdalmakat, a legvégsőkig. Csakhát nekünk mindenkit fel kell boncolnunk, aki otthon hal meg, és gyaníthatóan, nem természetes halállal. Szerinted mivel magyarázható, hogy az asszonynak csak sherry volt a gyomrában tallium cloriddal mérgezve, a férfinak pedig pár kanálnyi puding..három ember életének kioltásához is elegendő sztirchinnel?!

- És a helyszínelés?

- A jegyzőkönyv szerint az asztalon két pohár mérgezett ital állt. Az egyikből ivott az asszony, a másik érintetlen maradt. A pudingból is két adag volt, de csak a  férj fogyasztott belőle. Az asszony hozzá sem nyúlt. Szerinted miért?

- Hát többféleképpen lehetett.. Keresztbe gyilkosság, ami öngyilkosságnak indulhatott, vagy ki tudja..

- Senkijük nem volt és az öngyilkosság is bűn, Isten előtt. Bármit akartak is együtt, vagy egymás ellen, a vétkükért csak az Úr színe előtt kell felelniük, ha véteknek számit, amit egymás ellen elkövettek..

[/rkey]