Éljetek helyettem

Irta: Linda Taylor

Glória Stell, a kiváló tornásznő autóbalesete mindenkit megrázott, aki emberként vagy sportolóként ismerte. Glória mindig fair-play versenyző volt és rövid kis életében segített, ahol tudott. Anyagilag nem volt tehetős, de tudta, hogy néha egy jó szó, vagy együttérzés, bármilyen nagy összegnél többet ér. Megfontolt, mindennel számoló teremtés volt. Ezért látszott érthetetlennek, hogy fényes nappal, egy alig-forgalmú úton, nekihajtott egy villanyoszlopnak és súlyos koponyaalapi törést szenvedett. A kocsiban egyedül ült, és úgyszólván tanú sem akadt az esetre. A helyszínre érő, első autós nem nagyon figyelte, a vele szemben vezetőket, igy még a kocsik színéről sem tudott felvilágosítást adni. Majdnem kizárhatták annak lehetőségét, hogy Glória Stellt, valaki hírtelen fékezésre késztette és azért következett be a baleset. A lány sosem ivott, sportos életmódot folytatott, jól vezetett, a kocsiban semmi hibát nem találtak a szakértők, a vizsgálat tehát csak sötétben tapogatózás volt.

A rendőrség folytatta a nyomozást, a baleset ügyében, a kórházban pedig harcoltak a lány életben maradásáért. Ahogy teltek a napok, egyre kisebb lett a remény arra, hogy magyarázatot kapjanak a balesetre, és arra is, hogy Glória Steellből valaha ép ember legyen.

Három hét telt el, amikor a Stell házaspár ugy határozott, hogy beszél az intenzív osztály főorvosával.

-Őszintén mondja meg, professzor úr, van reménye a kislányunknak az életben maradáshoz? -kezdte, Sam Stell, miután leültek.

-Egy orvos életében sok nehéz pillanat adódik, de ez a legnehezebb- kezdte, dr Brendon.- Sajnos a lányuk koponyasérülése olyan súlyos, hogy fájó szívvel bár, de meg kell mondanom, semmi reményünk nincs. Hogy még él az is csak az kezelésnek köszönhető.

-Tessék- vette elő, a zsebéből, Mr Steel egy összehajtogatott lapot, és odatette a doktor elé. Olvassa el, kérem.

“-Én, Gloria Steeal, nagykorúságom első napján, úgy rendelkezem, hogy ha bármikor, és bármilyen okból vége szakad az életemnek, minden arra alkalmas szervemet bocsássák a szervátültetéssel megmenthető betegek rendelkezésére. Ezen nyilatkozatot szüleimmel egyetértésben teszem, tehát ők sem gördíthetnek akadályt kívánságom teljesítése elé. Akik valamely szervemmel tovább élhetnek, azoktól azt kérem, legyenek hasznára embertársaiknak, éljenek helyettem, boldogan! Gloria Steel.”

Dr Brendon hamar elolvasta a csodálatra méltó sorokat, de sokáig nem tudott megszólalni.

-Talán lehetetlen, amit kér? -nézett rá, az apa. -Úgy értem az agysérülése miatt, semmije nem használható fel?

-De, dehogynem. Csak nem mindennap olvas az ember ilyet és én, aki ismerem a szervátültetésre évek óta várók reménykedő türelmetlenségét, csodálattal adózom a leányuknak. Hogy jutott eszébe?

-Volt egy kis vesebeteg barátnője. Évekig élt művesén. Minden reggel azzal ébredt, hogy ma, ma biztosan megkapom a táviratot és mehetek, sikerült vesét találni nekem, megoperálnak. Glória együtt  izgult vele és bár kétszer is behívták mindig akadt, akinek a szervezetében még kevesebb másság volt, mint a vese és az ő leletei között, ezért türelemre kérték. Azokat a napokat Glória is átszenvedte. Amikor betöltötte a tizennyolcat, Liza a barátnője már nagyon rossz állapotban volt. Sajnos vagy nem is tudom, hogy mondjam, Glória a versenyző ideje csúcsán, felajánlotta egyik veséjét, de az nem felelt meg a lánynak, aki csakhamar örökre elaludt. Glória vigasztalhatatlan volt. Teljesítményében is visszaesett, és mániákusan vetette bele magát a szervátültetéssel kapcsolatos tudományos tudnivalókba. Különben is orvosnak készült, de akkor kötelezte el magát ehhez a területhez. Az foglalkoztatta, miért tagadják meg a hozzátartozók, halottuk szerveinek felhasználását. Egyik nap, temetésről jött haza.

[rkey]

Egy sportárasa autóbalesetben hunyt el. Két napig feküdt kómában. Idő tehát lett volna rá, de a család nem adott engedélyt a tökéletes szív és egyéb szervek átültetéséhez. Az anya hallani sem akart arról, hogy apollói termetű fia testét feltrancsírozzák. Ő mondta igy, és Gloria szinte beleborzongott, amikor ismételte, hiszen tudta, hogy minden halottat felboncolnak, akár beleegyezik a legközelebbi hozzátartozó, akár nem, és a boncolásra nemzetközi előírások vannak. Szabályozzák hogyan kell felnyitni a holttest. Először a mellkast vágják fel- magyarázta Glória – majd a szív, a tüdő a nyaki és hasi szervek következnek, végül a koponya kerül sorra. Ha mindezt a klinikai halál utáni percekben teszik meg, egyetlen egészséges emberrel akár- hat-nyolc beteg életét lehetne megmenteni. Csakhát a test vagdosása minden hozzátartozóban ellenérzést vált ki azokban a nehéz percekben. Pedig ha odafigyelnének a természet körforgására, ahol minden születésnek, célja van! A növények, az állatok, azért vannak, hogy a mások hasznára legyenek élelmezés, vagy egyéb szempontból, miközben a környezet tisztaságáról is gondoskodik az ösztön, vagy a tökéletes rendszer. Egyedül az ember az, aki – bár sok maradandó emléket hagyhat maga után, mégis haszontalanul megy el. Vagy elhamvasztják, és urnába kerül, esetleg szétszórják a porait, vagy földbe teszik, hogy a természet végezze el azt, ami elkerülhetetlen.  Enyésszen el mindent, ami másoknak esetleg segítségére lehetett volna. Amivel talán egy új Einsteint, Edisont adhatott volna a világnak. Glória egyre jobban belelovalta magát ezekbe a dolgokba, és tudatosan készült erre a pályára. De hát..most mindennek vége! -fejezte be az apa.

-Ha jól értelmezem a szavait professzor úr -szólalt meg az anya- akkor az, amit önök folytatnak a lányunk körül, már nem élethalálharc, hanem csak a vegetáció fenntartása. Egy anya sosem képes belenyugodni gyermeke elvesztésébe de igy látni az egyetlent, borzasztó. Biztos, hogy…

-Sajnos igen, asszonyom. Ha sikerülne működésbe tartani valameddig az életfunkcióit, akkor sem térne magához, sosem ismerne fel többé senkit, a körülötte lévő világot sem érzékelné.  Élő halottként létezne. De még az életben tartására is egyre kevesebb a reményünk. Véleményem szerint csupán órái lehetnek hátra.

-Akkor intézkedjék, kérem! Gondolom a szervátültetéshez előkészületek szükségesek, hogy minél több emberen segíthessenek Glória szerveivel. Csak egyet kérünk- hallgatott el az apa, kérdőn nézve, a feleségére.

-Igen, Glóriával megbeszéltük, hogy nem akarjuk tudni, ki kapja a szívét, a veséjét, a szemét. Egyszóval nem akarunk egész életünkben valakinek, vagy valakiknek a nyomába járni, azt remélve, hogy egyszer az ő szeretettől csillogó szeme tekint ránk. Ugye megérti?-kérdezte az anya.

-Hogyne, és köszönöm. Csodálatos gyermeket neveltek- jelentett ki, őszintén a professzor.

-Mindig segítőkész kislány volt, mi pedig a gondolatait is próbáltuk kitalálni. Miért ne teljesítenénk hát azt, amit ő maga kért, méghozzá írásban?

Glória Stellt eltemették. Megszámlálhatatlanul sokan vettek részt a végtisztességen. Mindenki fejet akart hajtani az előtt a lány előtt, akinek holttestéből több életképes szervet emeltek kis az orvosok, és segítségével nyolc, szervátültetésre váró beteg egészséget adták vissza.

..Három hónap telt el…

-Oliver Gill újra látott. A fiú nem tudott betelni a csodálatos élménnyel. Négyéves korában vesztette el a szeme világát, egy tűzeset alkalmával. Az őt körülvevő világról és a szülei arcáról csak homályos képe maradt. Oliver Gill intézetben élt, mert szülei jobbnak, látták, ha szakemberek készítik fel az életre, amelyben, világtalanul is el kell igazodnia, ha teljes embernek akarja érezni magát. Oliver egyetlen gyermek volt, érthető hát, hogy szülei minden szabad idejüket a kórházi szobában, vele töltötték.

-Apa, megtudtam kinek a szemét kaptam- újságolta boldogan, Oliver.

_Okos dolog volt ez? -kérdezte Mr Gill. Az ember ilyenkor nem lehet elég bölcs. Ha felkeresed a hozzátartozóit, és hálálkodni kezdesz nekik, sebeket téphetsz fel, ha elmulasztod a köszönetet, hálátlannak gondolhatnak.

-Én szeretném megköszönni nekik, hogy Glória Steelt felnevelték.

-Kit? -kérdezte nem kis meglepetéssel, az apa.

-Az ő szemeit kaptam. Autóbaleset érte. A kocsija nem volt műszaki hibás. Elaludhatott, vagy elgondolkozott, de nekihajtott egy villanyoszlopnak és..persze az is lehet, hogy más hibáját akarta korrigálni szegény. De abban a valakiben nem volt annyi emberség, hogy ott maradjon, vagy jelentkezzen a rendőrségen. A félelem érthető, de a gyávaság nem. Aki olyat tesz, épp úgy büntetést érdemel, mint ahogy dicséret, és hála illeti azt, aki így, vagy ugy, de segít…most például rajtam.

A kórházi látogatás végén Billy Gill beült a kocsijába és megkérte a feleségét, vigye a rendőrség elé. Ugy búcsúzott az asszonytól, hogy hamarosan otthon lesz. Ne várjon rá, majd hív egy taxit.

-Én okoztam Glória Steel balesetét- kezdte, a vizsgálótiszt előtt. Elvesztettem az uralmat a kocsit felett. Túl gyorsan hajtottam. Ő ki akarta kerülni az ütközést, félrekapta a kormányt. Tudom, hogy aljas féreg vagyok, mert nem maradtam ott a helyszínen, de erősen ittas voltam, és csak a menekülés járt a fejemben. Ha nem iszom, a baleset nem fordul elő. Azért jöttem, hogy feladjam magam és kérjem: büntessenek meg. Ítéljenek el. Nincs olyan kemény büntetés, amelyet ki ne állnék. De ne kérdezzék, hogy miért…

[/rkey]