Érzések viharában

Az öngyilkosság, pillanatnyi elmezavar, mondják az orvosok, és lehet benne valami, különben hogy juthatna eszébe valakinek, hogy kivesse magát a harmadik emeletről, az utca frontra. Carol Hill ezt tette. A járókelők szerencséjére csak a test zuhanásának svungja csapott egy-két embert a földhöz., vagy a falhoz, de komolyabb baja senkinek nem esett. Annál nagyobb lett a szemtanuk rémülete. A test óriási puffanással zuhant eléjük. Az autók lefékeztek, a gyengébb idegzetűek sikoltozni kezdtek, és csakhamar embergyűrű vette körül a helyszint. A járókelők között akadt egy orvos, aki odasietett, hogy megállapítsa:-él- e még, a szerencsétlen. Nagyon lassan állt fel a test mellől, mindenki láthatta, hogy nincs segítség. Az embergyűrű negyedik sorában, éppen akkor állt meg egy magas fiatalember.

- Szerencsétlen! Hogy tehetett ilyet? Milyen fiatal volt! – hallotta a megjegyzéseket, és próbált benézni a kör közepébe. Rá kellett támaszkodnia a mellette állókra, mert a látványtól, mint akit fejbe vertek, megszédült. A járdán Carol feküdt. A lány akivel mielőbb házasságot akart kötni, akit szívének minden melegével szeretett és aki –legalábbis úgy hitte- viszontszerette. De akkor mi történt? Baleset?

Átvergődött a tömegen, és lehajolt, hogy magához ölelje, a drága hallottat.

- Ne nyúljon hozzá- szólt rá, az orvos. – Látja, hogy halott.

- Az én halottam – nézett fel, elhomályosuló tekintettel, George, miközben erősödő sziréna hallatszott. Őt felsegítették Carol mellől, és elkezdődött a helyszínelés. George, amikor nagy nehezen magához tért, beszédelgett a szállóba, amelynek ablakából, Carol kivetette magát. Féléve már hogy itt találkoztak, mert Carol nővére, Dorothy mindent elkövetett, hogy elmarja őket egymástól. Talán azért mert neki nem akadt senkije. Vagy ki tudja?

- Ez a szülői ház, nem kupleráj! Ha férfival akarod múlatni az időt, menj fel hozzá, és csináljatok, amit akartok! – mondta kíméletlenül, amikor Carol össze akarta ismertetni őket egymással.

Georg Jackson katonatiszt volt, és szolgálati lakása nem a legideálisabb találkozóhely. Carol feszélyezve érezte volna magát ott. Maradt tehát a szálloda. Találkozásaikról a személyzet azt gondolhatta, hogy titkos útjaik vannak, mert valamelyikük, vagy esetleg mindketten házasságban élnek, pedig hát szabadok voltak, akár a madár. Mindig Carol vette ki a szobát, George később érkezett.

- Mi történt? – kérdezte a portástól a pultra támaszkodva.

- Érthetetlen uram….Semmi nem látszott rajta, amikor körülbelül egy órája megérkezett. Kedves, mosolygós volt, mint mindig..felfoghatatlan..

- Bárcsak ideérhettem volna időben! – sóhajtotta George.

- A levele ideért, uram. Ne nyugtalankodjék. Ha baleset, vagy bármi más történt is, nem tehet magának szemrehányást, nem az ön késése okozta.

- Levelem? – jutott el, nagy nehezen a szó, George tudatásig. Én nem küldtem semmiféle levelet.

- Dehogynem, uram. Magam vettem át a küldöncről, és egy boy vitte fel. Félórája sincs..úgy értem az esemény előtt fél órával kaphatta meg szegény, Miss. Hill.

- Megnézhetném a szobát? – lépett egy nyomozó a portás elé.

- Hogyne..máris viszem a kulcsot.

Az ajtó könnyen kinyílt, nem volt benne belülről kulcs.  Georgenak a folyosón kellett várnia, amíg a helyszint biztosították. Semmi különös. Carol apró nesze szerrel érkezett és pongyolában vetette ki magát az ablakon. De miért?

- Ezt találtuk a pongyolája zsebében – jött fel, a helyszínről, egy technikus. A nyomozó átvette az összehajtogatott levelet, és a nyomozó végigfutott a gépelt sorokon..

”Drága Carol” Tudom, hogy meglep majd, amit írok, de ne várj többé rám. El kell felejtenünk egymást. Nagyon szerettelek, de másképpen kell rendeznem a jövőmet. Kilépek a seregből és elvállalom egy cég vezetését. Olyan munka amilyenre mindig is vágytam csak apám szeretet kényszere csinált belőlem katonát. Le kell mondanom a boldogságról, a jövőm érdekében. Feleségül veszem a cégtulajdonos lányát, akit nem szeretek ugyan, de ő rajong értem, és majdcsak megszokom én is. Két nincstelen ne kösse össze a sorsát. Még otthonunk sincs, mihez kezdenénk együtt? Hogy könnyebb legyen a szakítás, és nehogy meginogjak, ma már nem megyek el a találkozóra. Próbálj gyűlölni, vess meg, de keresd a boldogságod mással. Biztosan eljön az igazi. Tudom, hogy gyenge leszek, megpróbállak kibékíteni, vissza akarok térni hozzád, szeretőként, de te légy erős és főleg büszke, sosem érdemelnélek meg. Ne keress, és ne alázd meg magad. Nem lenne méltó hozzád”  Aláírás: kézzel: George.”

A nyomozó kezében a levéllel behívta Georget.

- Ön írta ezt? – kérdezte, elébe tartva a szakító levelet.

A férfi azt hitte, káprázik a szeme. Az ő aláírása, esküdni merne rá, hogy nem írhatta más, de ő nem küldött semmiféle levelet.

- Nem..most látom először ezt a levélpapírt

- Tehát nem a maga aláírása?

- De, azazhogy olyan..elolvashatnám? – nyúlt utána tétován.

- Tessék, de ezzel már nem tesz jóvá semmit. Úgy értem a tagadással. Ha ön írta alá, más nem gépelhette, és ha ez a levél az ön műve, akkor erősen hozzájárult vele az öngyilkossághoz. Nem csoda, ha egy szerelmes nő, ilyen minősíthetetlen lépés után, kiveti magát az ablakon.

George elolvasta a levelet, és egyre elesettebbé vált. Mire befejezte, le kellett ülnie. Úgy érezte minden elveszett.

- Dorothy..Dorothy – suttogta hideglelősen.

- Annak a lánynak a neve, aki miatt szakított Miss. Hillel?

- Nem..nincs „aki” senkim nincs, csak Carol volt. Szerettem és koldusszegényen, vízen és kenyéren is ezerszer inkább vállaltam volna, mint egy világszép milliomos lányt. A levelet Dorothy írta..esküdni mernék rá..

- Ki az a Dorothy?

- Karol nővére..

- És azt mondja, hogy az aláírást elvállalná? –hitetlenkedett, a nyomozó

- Nem értem..semmit nem értek. Carol szerette, vagy inkább félte a nővérét. Hányszor kértem, hogy hagyja ott és vegyen ki egy  lakást, akármilyen kicsit is, de ne tűrje, hogy Dorothy uralkodjék rajta, és gyötörje.

- Miért gyűlölködne két testvér, ráadásul egy fedél alatt?

- A szüleik mindkettőjük részére külön számlán takarékoskodtak. Egyforma összeget hagytak rájuk, de végrendeletileg kikötötték, hogy csak akkor vehetik át, ha házasságot kötnek. Talán Dorothy nem akarta, hogy Carol hozzájuthasson a részéhez, és csökkenjen a tőke hozama, amit a háztartás vitelére fordíthattak. Eddig mindenkit elmart Carol mellől, neki pedig nem akadt senkije. Kiállhatatlan természete lehet..

- Lehet? Nem is ismeri?

- Sosem volt kíváncsi rám, és én sem akartam a terhére lenni. Megölte..megölte..

- Carol Hill öngyilkos lett!

- Közvetve bár, de Dorothy ölte meg. Ezzel a levéllel!

- Amit maga irt!

- Nem én írtam! – kiáltott, félig sírva George Jackson.

- Tudom, hogy most reszket a keze, de nincs magánál valamilyen írás, amellyel összevethetné a szakértőnk

- De igen..édesanyámnak írtam az este egy levelet. Carolról is szó van benne. Tessék…alá is írtam. Elfelejtettem bedobni..annyira siettem ide..

- Sietett? Mégis elkésett? Miért?

- Kaptam egy telefont..a parancsnokom utasított, hogy ötig maradjak a laktanyában. Ha ötkor eltávozást kapok, ideérhettem volna, azért nem telefonáltam a portásnak..de hatig vártam, és csak akkor kérdeztem rá, miért nem jön a váltás. A kolléganő semmit nem tudott a parancsról. Összekaptam a holmim, és rohantam, de akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy..hogy a telefonáló, Dorothy lehetett. Azt hittem a fiúk hülyéskedtek. Így akarta teljes mértékben kétségbe ejteni a húgát..így akart szétmarni bennünket.

- Miért?

- Tőlem kérdezi? Erre csakis ő tudna válaszolni. Talán a kettőnk közötti bizalmat akarta megingatni. Egy ilyen levél után, különösen, ha én írom alá, hogy hihetett volna nekem Carol? Vagy legalábbis sok erőfeszítésembe került volna, hogy ne hagyjon el és, újra bízni tudjon bennem.

- Azt mondta: írták!  Ki írta? Az aláírása betűi elég különlegesek, nem túl könnyen utánozhatók, de ami igaz, igaz..hajszálra olyan, mint amit az édesanyja levele alá irt! – nézett a nyomozó a két egymás mellé tartott levélre.

- Laikus szemmel nézve, de kell lennie benne valaminek, ami nem azonos. Senki nem képes, lendülettel tökéletesen hamisítani. Követelem, hogy vizsgáltassák meg írásszakértővel, és vonják felelősségre, Dorothy Hillt, emberölésért..

- Még öngyilkosságra való rábírásért sem tudnánk, vagy legalábbis egy jó ügyvéd kihúzhatná a slamasztikából. De a hamisítás bűncselekmény, és ha egy száz dolláros csekk hamisításáért egy év is kiszabható, mennyit ér a bíró uraknak egy emberélet?

- Megvizsgáltatjuk a levelet, és kikérdezzük Dorothy Hillt. Nem hívná fel? – mutatott a telefonra, a nyomozó.

- Ééééén? Sosem beszéltem vele, és én mondjam meg neki, hogy Carol nincs többé?

-Igen..magának kell megtennie. A póthallgatót felerősítjük. Hallani akarjuk, hogyan fogadja a hírt.

Pár perc múlva élt a vonal.

- Halló, Dorothy Hill? George Jackson vagyok.

- Hogy merészel idetelefonálni?

- A halál kényszerített rá! – mondta a nyomozóval megbeszélt szöveget, George.

- A..a halál? Mit akar ezzel mondani?

- Carol öngyilkos lett..nem volt képes túltenni magát a levélen, amit a nevemben hamisított..

- Neeem… nem ezt akartam. Igazán nem – visította, a lány. Hogy tehettél ilyet Carol? Drága Carol.. -zokogta.

- És maga, hogy vetemedhetett ilyen aljasságra. Miért gyűlölt ennyire, miért?

- Maga miért szerette Carolt? Miért? Az érzelmek maguktól fakadnak. Ki tudná megmagyarázni őket. Ki lenne képes rá? – sírta a lány, és kétségbeesett zokogása olyan őszintének hatott, hogy a jelenlévők jó darabig képtelenek voltak megszólalni..