A díszes koporsót felrakták a gépre. A szép, természetes szőke hajú magas lány, nem messze a repülőtől, egy járőr kocsiból figyelte. Búcsúzott a kedves útitárstól, akiben élete nagy lehetőségét veszítette el. Micsoda férfi volt?! Éppen az ideálja! Barna hullámos hajú, udvarias, szép arcú, kék szemű és olyan elegáns, akár egy herceg. A vonaton ismerkedtek meg, és mire végigszáguldottak az országon, egymásba zúgtak. Azt mondta nincs senkije, és mivel neki sincs, természetes volt, hogy elfogadta a telefonszámát. Beszélgettek, vacsoráztak az étkezőkocsiban, és már elérkeztek volna a csókhoz, amikor beköszönt a határon a vámos. A fiatalember ismerősként üdvözölte a tisztet. Nem, nincs elvámolnivalóm – mondta. – Megnézhetném a kézipoggyászát? – kérte a vámos, udvariasan. Ne vegye zaklatásnak, de minket is kötnek a szabályok- mentegette magát. John Ablomon mosolyogva tartotta elé a diplomata táskáját, a tiszt belenézett, aztán intett, hogy bezárhatja, tisztelgett, és kiment. Amikor John fel akarta tenni a táskát a csomagtartóba, megingott. Ő odaugrott hozzá, hogy segítse leülni, de az ernyedő test lecsúszott az ülésről. Feltépte az ajtót, kifutott a folyósóra, és segítségért kiáltozott. Hamarosan előkerült egy orvos, aki injekciót adott, de a felét már biztos, hogy halottba nyomta. Megpróbálkozott szívmasszázzsal, mindennel, de hiába. Meghalt – jelentette ki agyonizzadva, tiz perc múlva. Őt ekkor kétszeresen átjárta az irtózat. A nagy lehetőséget, az igazit vélte elveszíteni, és rádöbbent, hogy csak ennyi az élet. Ilyen szépen indul valami, ilyen csodával határos módon találkozik két ember, és akkor egyszercsak vége..nincs tovább. A holttestet levitték a vonatról. Ő is vele ment. Többnek érezte magát, egyszerű úti társnál. Bizalmas barátokká, közeli ismerősökké, majdhogynem holtig tartó szerelmesekké váltak pár óra alatt, és ez csak két összeillő embernél elképzelhető. Ki kísérje ki, intézkedjék, ha nem ő? Azt hitte elkísérheti a kedves hallottat, de kérését megtagadták.

-Szálljon meg egy hotelban Miss..a halott itt marad a kórházban, amíg a hozzátartozói intézkednek.

Ő taxit hívott, és elvitette magát a legközelebbi szállodába. Kivett egy szobát és előkereste a telefonregiszterét. A fiú saját kezűleg írta bele a számot. Azt mondta, ha őt nem is leli ott, mert nagyon sokat van úton, hagyhat üzenetet. Tárcsázott.

-Halló..a nevem Rozemary Callan..Mr. John Ablemen miatt telefonálok..

-Mi van vele? – kérdezte hosszan elnyújtva egy csodálkozó férfihang.

-Meghalt..valószinüleg szivinfarktusban, a határnál, a  vonaton. Elvitték a kórház halottasházába..gondoltam értesítem önt..Önöket..

-Honnan tudja ezt a számot?

John..azhazhogy Mr Ablemen adta meg. A vonaton kerültünk barátságba, és azt mondta, ezen a számon mindig hagyhatok neki üzenetet.

-Mást nem mondott? – kérdezte furcsán, a férfi.

-Uram..én nem tudom kicsoda Ön – háborodott fel a lány, de ha most azt kívánja, hogy elsoroljam mi mindenről beszélgettünk az együtt töltött idő alatt akkor..

-Elnézést..kicsit mellbevágott a hír. A sógora vagyok. Azonnal odaküldöm a titkárnőmet. Repülővel megy. Órák alatt ott lehet. Remélem tudunk helyet keríteni neki. Szegény feleségem oda lesz, ha megtudja. Hol van most?

-A Touring hotelban..

- Maradjon ott. Peggy odamegy..és mihelyt lehet, jelentkezik magánál. Maga abban az országban lakik?

-Nem, csak keresztül akartam utazni rajta

-Sürgős az útja?

-Nem..nem mondhatnám

-Megtenné, hogy segít a hivatalos ügyintézésben? Peggy viszi a család felhatalmazását, addig is mondja,  hogy maga John menyasszonya, igen..az a legjobb. És tegyen meg mindent, ami szükséges. A titkárnőm ellátja majd pénzzel..azonnal haza kell szállítani..és lehetőleg repülővel. Nincs joguk a boncoláshoz. Ugye képviseli a család kívánságát?

-Természetesen, de

-Neféljen..nem leszünk hálátlanok..és nagyon sajnálom. Szegény John sosem volt még igazán szerelmes és most, amikor talán megtalálhatta volna az igazit, magában..ilyen az élet – sóhajtotta. -Hátborzongató! -jelentette ki, és elköszönt.

Rosemary későn feküdt le, és nem jött álom a szemére. Másnap délelőtt megpróbált intézkedni, de mindenütt a család meghatalmazását kérték. Fizetnie is kellett volna és nem volt nála annyi pénz. Végre, dél körül, felszólt a portás, hogy keresik. Nemsokára egy fekete hajú, harminc körüli nő nyitott be, a kopogás utáni szabadra.

-A nevem Peggy Gilles..hol tart az ügy? -kérdezte minden kertelés nélkül.

-Elvileg megpróbáltam mindent..azazhogy az iratokat elkészítették, a repülőjegyet, és az egyéb szolgáltatásokat csak megrendelni tudtam, nincs nálam annyi pénz, hogy..

-Azért vagyok itt – mosolygott a nő. Indulhatunk.

Egész délután járkáltak, de végül is, az esti gépre feltették John Ableman holttestét. Peggy Gilles az ügyintézéseknél háttérben maradt. Rosemary irt alá mindent, mert a meghatalmazás John Ableman édesanyjától, az ő nevére szólt, amit kicsit furcsállt. Miért nem a titkárnő, és miért egy idegen? De ugyanakkor hízelgett is a hiuságának, hogy a család ennyire bízik John ítélőképességében, és elfogadja őt jó barátnak, ilyen rövid ismeretség után is.

Könnybe lábadt szemmel nézett a hatalmas gépben eltűnő koporsó után, és arra gondolt, hogy ilyen az ő szerencséje. Győzött egy gyönyörű érzésen..a halál. A kocsi elindult vele, vissza a tranzithoz. Peggy Gilles a Drink-ben várta. Azt mondta, nem akarja zavarni a búcsúzásban, de ha eltűnik a szeme elől szegény John, menjen utána.

Amint belépett azonnal meglátta  a koromfekete hajú titkárnőt. Odaült az asztalához, és a pincér mindjárt megjelent. Üdítőt kért, és alighogy kihozták, az utolsó cseppig felhajtotta.

-Ideje, hogy felfrissítse magát. Kicsit nyúzottnak látszik. Vissza kell mennie a szállodába..nemsokára indulhat is tovább. Vagy marad még?

-Minek maradnék? Felszállok a legközelebbi vonatra és folytatom az utam..most már egyedül..s, talán örökre egyedül. – jelentette ki, elcsukló hangon.

[rkey]

A fekete nő felállt, és elindult a toalett felé. Rosemary követte. Amikor ő beért, Peggy Gilles már a tükör előtt állt. A haját és sminkjét igazította.

-Mossa meg az arcát. Agyonsírta magát – intette Rosemaryt, aki a vízcsaphoz lépett és csakhamar fáradt mozdulatokkal törölközött.

A toalettben rajtuk kívül nem volt senki. Mind a hat fülke igy, vagy ugy, de nyitva állt.

-Ezt fogadja el a családtól – mondta Peggy Gills, és elővett egy aprócska dobozt. Talán Mr Ableman – tól szebbet kapott volna, de emlékeztetőnek ez sem akármilyen. A megmaradt pénzt pedig tartsa meg..hiszen elraboltuk két teljes napját. Na, bontsa már ki. Próbálja fel. Remélem, a méret megfelel. A gyűrűs ujjamra választottam.

Rosemary szabadkozott, hálálkodott, majd bontogatni kezdte az apró csomagot. Amikor kinyitotta a dobozt, a gyűrűben csak úgy szikrázott, egy jókora gyémánt. Rosemary ámultan nézte, és szemét ujra elöntötte a könny.

-.De hiszen ez…ez egy vagyontérő..

-Maradandó emléket akart a család. Na próbálja meg – biztatta, Peggy Gilles. Kiváncsi vagyok, nem, lőttem-e bakot.

Rosemary kivette a gyűrűt, és felhúzta, a dobozt tartó keze gyűrűs ujjára. Peggy Gilles közben a kesztyűjét masszírozta rá az ujjaira, de tekintete a lányon volt.

-Mintha ráöntötték volna! – tartotta maga elé a kezét Rosemary. -Nem fogadhatok el ilyen nagy értéket..igazán nem- mondta, aztán hirtelen megingott vele a világ. Végigvágódott a földön. Peggy Gilles mozdulatai gyorsak, szinte begyakorlottak voltak. Lehúzta a gyűrűt a lány ujjáról, visszatette a dobozba, a dobozt egy műanyag tasakba, és az egészet a táskájába rakta. Éppen a kesztyűjét húzta le, hogy kifordítva, azt is tasakba tegye amikor egy idős hölgy lépett be a jókora helyiségbe.

-Segitség..jöjjön ide kérem – kiáltott neki Peggy Gilles. – Amikor kijöttem a fülkéből itt találtam..rosszul lett szegény..rohanok orvosért, azt hiszen nekem, gyorsabban megy, mint Önnek. Maradjon mellette kérem – mondta, és futva indult az ajtó felé. Mielőtt kinyitotta, lekapta a fejéről a fekete parókát, és már az ajtón kívül megrázta lobogó szőke sörényét..aztán futott a hatos,felszálló folyosó felé. A testes asszony közben a földön fekvőt figyelte, és minden tajgában reszketett.

Figyelem..figyelem..kérjük Carol Woods nevű kedves utasunkat, foglalja el helyét a New-Yorki járaton. A gép azonnal indul…figyelem..figyelem..

Peggy Gillen beszállókártyáját ellenőrizték..tehát semmi akadálya nem volt, hogy Carol Woods beszálljon a gépbe. Az ajtót azonnal bezárták, és a pilóta megkezdte a felszállást.

Aznap este két vámtiszt beszélgetett sörözés közben a törzshelyükön

-Képzeld, ma meghalt egy nő a reptér WC-jében. Valami idegméreg végzett vele..fantasztikus hogy mik vannak?

-Hát előfordul..egy és más. – Két napja én is elveszítettem egy régi utasomat. John Abloman volt a neve..sokszor találkoztunk az elmúlt évek során.

-Ableman? Őt elvámoltam én is egy párszor.. azazhogy csak szúrópróbaszerűen belenéztem a diplomata táskájába. Szinte hetente repült és majdnem mindig ugyanazzal a járattal.

-Nocsak? Nekem pedig azt mondta, utálja a repülést. Persze te sem találtál nála soha semmit.

Nem..de kicsit ütődöttnek, vagy nagyon smucignak tartottam, mert valahányszor kinyitottam a táskáját, mindig volt benne egy originál homokozó játék..tudod..

-Tudom, szita..formák..kis lapátka- szólt közbe a vonaton szolgálatot teljesítő barát. Ez nekem is feltűnt. Miért hozott mindig ugyanolyan játékot?

-Lehet, hogy szapora rokonai vannak, mindig kellett egy a cseperedő gyereknek – nevetett egy jóleső korty után  a másik.

-Na, de olyan snassz..primitív, gyári holmit hozni, olyan szerelésben?!

-Hogy én milyen barom vagyok! – kapott a fejéhez elsápadva a repülőtéri csomagvizsgáló.

-Nekem is annak kellene lennem?

-Tudtommal egy iskola padját koptattuk, és együtt hallgatunk egy meghökkentő előadást a gyémánt csempészés különböző módjairól..

-A csempész lenyeli a követ..vagy köveket..és amikor célhoz ér..

-Ezért kellet neki mindig a homokozó szita..

-Örület..hogy mik vannak? Ki tudja mióta csinálhatta már, azt a gyomorfelfordító síbolást, az ürge? Meg kellene vizsgáltatni a holttestét. Szerintem most is volt benne néhány millió dollárnyi érték..

- Késő- jelentette ki, a repülőtéri vámos. – Ha jól tudom..ő volt az, aki egy díszes koporsóban, a mai esti géppel New-Yorkba repült. A család kívánságára. Utánanyúlni pedig?! Egy másik államba? Találomra? Feltételezés alapján? Na nem! Felejtsük el. Inkább igyunk egy konyakot..felfordult a gyomrom..

-Nekem inkább izgalomba jött, és nem hagyom, hogy egy banda, mert nem hiszem, hogy egy szem magában űzhetett volna összekötő, futár, beszerző, leadó, és ki tudja még mi, mindenféle szerepet. Szerintem az ilyesmit csak egy jól kiépített bandában lehet véghezvinni, arra pedig meg vannak a nemzetközi szabályok, és futok is, hogy jelentsem az esetet..

-Te tudod…fogalmad sincs, mit veszel a nyakadba..

-A nyakam nem számit…az éjszakai álmom a fontos, komám! – mondta a vámos, és szaladni kezdett, a repülőtér parancsnoki szobája felé.

[/rkey]