-Ugye maga ismer egy történetet, a zsebben lévő üvegből kifolyt permetezőszerről? – kérdezte, Sinus felügyelő Mrs. Beryl Smithet, miután hellyel kínálta az íróasztala előtt.

-Igen..de ezért hoztak ide?

-Elmondaná a történetet?

-Hiszen tudják..én is a szomszédasszonyomtól hallottam. Egy férfi permetezni indult biciklivel, és a mérget egy lapos üvegben a nadrágja farzsebébe tette. A dugó nem jól zárt, a rázástól a folyadék szivárgott, és a bőrön át felszívódott..

-Vagyis meghalt?

-Honnan tudhatnám, hogy igaz-e az egész? Mindenesetre én..

-Kipróbálta! – vágott közbe, Sinus.

-Mit? – döbbent meg az asszony.

-Hogy lehetséges-e, amit hallott.

-Nem értem, amit mond!

-Ma reggel maga adta a férje kezébe, a nikotin oldatot tartalmazó üveget

-Igen…véletlenül..én

-Véletlenül?

-John kacifántos ember, és nemcsak a más, a saját mulasztása is bosszantja, márpedig az ő haragjától ments meg uram isten..vagyis csak akkor jutott eszébe, amikor már a motoron ült, hogy az üveget a kamrában felejtette.

-Maga persze indult, és kihozta.

-Ő kért meg rá..vagy is parancsolta. Nem igen szokott rám bízni ilyesmit. Neki csak az a jó, amit maga csinál. Bementem az üvegért, és miközben visszaértem, megnéztem jól zár-e a kupakja.

-Miért? Talán féltette az ura életét?

-Természetesen..amióta azt, a történetet hallottam, mindig figyelmeztettem valahányszor..dehát jobb lett volna, ha tartom a szám, mert folyton letorkolt: az aki nem tud magára vigyázni, megérdemli a sorsát. Ma nem szóltam, inkább magam győződtem meg arról, hogy jól zár-e, a kupak. Jól zárt..nyugodtan beletehette a zsebébe. Van egy darab föld, amit bérlünk, gyümölcsöt telepített bele, és mintaszerűen gondozza..bárcsak olyan lenne emberileg is, amilyen a munkája..

-Volt! – vágott közbe, Sinus.

-Ezt meg, hogy értsem?

-A férje meghalt..és ugyanúgy, mint az a férfi, abban a történetben. A farzsebében a nikotin kilögybölődött a rázós úton, felszívódott és.. Miért tette? – kérdezte hirtelen.

-Mit? – nézett rá, kimeredt szemmel, az asszony.

-Amit tett. Az ügyvéd úr kirendelt védő, azért ül itt, hogy az érdekeit védje. Válaszoljon a kérdéseinkre. A férje meghalt..és mivel az előbb elmondta, hogy az üveget ezúttal maga adta oda neki..okunk van feltételezni, hogy..

-Sosem, tudnék ártani senkinek..

-Pedig elmondták néhányan, hogy nem lenne csoda, ha megtette volna.

-Ezt meg hogy érti?

-Beszélgettünk a szomszédaikkal. Nem volt a legjobb véleményük a maguk házasságáról.

-Hát igen..Johnak nem volt valami rózsás természete.

-Azt mondják szinte rabszolgájának tekintette magát.

-Hát..kiszolgáltatta magát az igaz, nem is nagyon tehettem ki a lábam, a házból a megkérdezése nélkül..de harminckét év alatt mindenhez hozzászokik az ember.

-A szomszédok elmondták, hogy a férje mások jelenlétében is folyton pocskondiázta..szidta magát..

-Hát, minek is tagadnám a nyilvánvalót? Sokan megkérdezték, nem is egyszer, hogy tudom elviselni ezt az örökös szekatúrát? Mindig azt mondtam, ami igaz is: én már nem is hallom, nem figyelek rá, megszoktam! Igy is volt. Ha az ember valami iránt közömbössé válik, azt sorolhatják naphosszat. Nem volt más választásom, minthogy tűrjem. Eleinte gondoltam rá, hogy elhagyom, pedig akkor még nem volt ennyire kiállhatatlan, de akkoriban még más szemmel nézték az emberek a válást..és ketten teremtettük meg a farmot, a házat…hagytam volna ott? Ma már nevetségesen hangzik, de ő volt az első szerelmem..mégis kényszerből lettem a felesége.

-Ezt meg hogy érti?

-Ő volt az első férfi az életemben, és az egyetlen is! ütette hozzá, restelkedve az asszony. – Amikor engedtem neki..teherbe estem. Képzelhetik mit meg nem tettem volna, csak feleségül vegyen. De volt egy kikötése: neki borjas tehén nem kell, az ő feleségéről ne mondják, hogy.. A magzatot elvetettük. Azóta sem estem teherbe. Igaz, ő  nem is nagyon akart gyereket..csak én szerettem volna. Nem is tudom szeretett-e ő valakit is igazán? Talán az anyját, de azt is inkább az én bosszantásomra, hiszen amíg össze nem kerültünk felé sem nézett, aztán ő lett a szemefénye, én meg két ember szolgálója. Alig két éve halt meg. Kegyetlenül rossz természete volt, isten nyugosztalja.

üde most betelt a pohár, és úgy döntött, hogy jobb lesz egyedül. Ki tudja, mennyi van még hátra az életből. Ne tagadja, hogy nem hagyta nyugodni az a történet a kifolyt méregről..

a-miért tagadnám? Mindig figyelmeztettem is Johnt, amikor olyan kedve volt, dehát csak legyintett. Senkit nem tartott okosabbnak magánál. Tehát meghalt? – nézett a felügyelőre az asszony, és tekintetében egy szemernyi bánat sem látszott.

-Ahogy tervezte!

[rkey]

-Dehát mondom, hogy John is ellenőrizte a kupakot, amikor odaadtam neki..

a-látta valaki?

üki látta volna? Minket az emberek, ha csak tehették, kerültek. Kis szereti hallgatni a civódást, jobban mondva valakinek a folytonos, ok nélküli korholását.

-Mrs Smith, a bíróság a töredelmes, beismerő vallomást enyhítő körülményként értékeli. Könnyítsen a lelkén, ha van mivel – kérte Sinus.

-Az én lelkem nem nyomja semmi, és most, hogy John elment még könnyebbé vált. El tudják képzelni mit jelent egy olyan házastárs, akinek minden mozdulatára, minden szavára összerezzenünk, akitől tartanunk kell, akinek eljár a keze, akit ki kell szolgálnunk, és akinek jelenléte nemhogy örömet adna, de akárcsak egy nagy fekete madár, rátelepszik a lelkünkre? Aki régi dolgokat évekig az ember fejére olvas, megunhatatlanul, ezerszer újra és újra bűnössé kiáltva ki, érte? Ha elment fellélegeztem, de mielőtt érkezett újra beleállt a görcs a gyomromba: vajon mit talál ki, mivel kezdi, mibe köt bele? Csoda hogy ennyi éven át, kibírtam.

a-mi volt az utolsó csepp a pohárban?  Mi volt, ami rávitte, hogy kipróbálja, a hallott módszert?

-Nem tettem semmit. Amikor elment még meg is hatódtam. Azt mondta: moss kezet, de nem ahogy szoktál, hanem alaposan..a méreg nem gyerekjáték. Más asszony a legcsodálatosabb bóknak sem örül ugy, mint én ennek a néhány kioktató szónak. Mégiscsak tart valamire?

Ez járt a fejemben egész nap és már éppen hatodszor tettem oda melegedni az ételét, hogy mire megérkezik a kívánt hőfokon tálalhassam, amikor jöttek és behoztak ide.

-Nem is siratja?

-Minek alakoskodnék? Nem játszottam soha a boldog asszonyt, akkor most minek tépjem a hajam, hogy özveggyé lettem? – kérdezte tiszta tekintettel az asszony. -Vagy, gondolja, hogy ha megjátszanám a fájdalmat, jobban becsülnének az emberek?  Inkább megvetnének, hiszen az álszenteknek még az Úr előtt sem lehet megállásuk. Nehéz volt, kibírtam, jó hogy vége. Nem mondhatok mást.

a-mégis csak leéltek együtt…

a-harminckét évet. Ez több mint az életfogytiglan..és rosszabb volt, mint a börtön..

a-még megtudhatja, milyen a börtön..

-Lee akar csukatni? – nézett a felügyelőre, az asszony. Dehát miért?

a-mert miközben a kamrából előhozta a mérget, kivette az üveg kupakajából a műanyag alátétet, vagyis záró korongot.

-Ééééén:

-Ki más? Amikor a férjét megtalálták, az üveg szinte üres volt, és a kupakjából hiányzik a műanyag korong. Tudta, hogy ha a férje ellenőrzi is a dugót, nem fordítja fejjel lefelé az üveget. Mert arra nem gondol, hogy…

-Hallgasson – kiáltotta az asszony. – Nekem is van emberi becsületem, akármilyen sorban éltem is. Csak nem gondolják, hogy megölöm a..

-Rabtartóját! – vágott közbe, Sinus. De hát mégiscsak a férje volt..

-Férjem? A férj társa az asszonynak, jóban rosszban. John sosem tekintett magával egyenrangúnak, előtte nem számított az én akaratom, és lassan azt sem tudom már, mi az, akarni, kívánni, vágyni valamire. Kiölte belőlem a harminckét év..

-Ha nem hajlandó együttműködni velünk, itt tölti az éjszakát, előzetesbe.

-Olyan fekhellyel nem kínálhat, amelyen ne lehetne nyugodt az álmom. Ő nem bánthat többé..nem gyötörheti a lelkem..

Blood őrmester lépett be, egy férfival.

-Carter Sutton vagyok! – mondta, a nagy darab ember, és odaköszönt Berylnek is. -Azért jöttem, hogy elmondjam, ez az asszony ártatlan! – fordult a felügyelőhöz

-Honnan tudja?

-Onnan  hogy megdöglött a kutyám..

-Mi köze a kutyájának a..

-Sok. John a gyümölcsösbe menet, megállt a farmom előtt. Beszélgettünk és mondtam, hogy nekem is permetezni kéne, de csak pár nap múlva jutok a városba nikotinért. Felajánlotta, hogy kisegít, mert a kártevőknél egy-két nap is számit. A motort a ház előtt hagyta, és bejött az udvarba. Előhoztam, egy üveget, aztán kihúzta a farzsebéből az övét….még mondtam is neki? Te hát sosem jön meg az eszed? Miért nem teszed biztonságosabb helyre? Ennél?- kérdezte nevetve. Nem koccan neki semminek, egyenesen áll, nem folyhat ki – sorolta. Aztán ő az áttöltésre figyelt, én pedig szóval tartottam és megpróbáltam elzavarni a közelünkből a lelkendező kutyát. Olyan volt az szegény, hogy nem tudom mi történik, ha valaki gonosz szándékkal tér be a tanyára. Dehát szerettük. Kölyök kora óta nálunk volt. Átvettem az üveget és John vissza akarta csavarni a kupakot, de leejtette, és éppen a kutya lábasába esett. John hamar kikapta, és figyelmeztetett: vigyázz, három kutyát is megölne, ami ez alatt pár pillanat alatt a savómaradékba olvadt..azonnal boríts ki, nehogy inni adj a kutyának, mielőtt tízszer ki nem öblited. Azonnyomban felemeltem a lábast, és helyben leborítottam, nehogy belenyaljon az állat, amíg Johnt kikísérem. A motornál még váltottunk néhány szót, nem is vettem észre, hogy a kutya eltűnt mellőlünk. Amikor beértem, a ház elé, már az utolsókat rúgta. A lábas a talpán állt, és savó volt benne. Ordítottam a feleségemnek..de hát akkor már ordíthattam. Azt mondta kihozta a friss savót, azt hitte a kutya borította fel az edényt. Amig mentegetőzött szegény, észrevettem a lábastól nem messze..ezt..-vette elő, egy műanyag tasakot. A John kupakjából eshetett ki…amikor a lábasba pottyant és nem vettük észre a zavaros savóban. Megtettem minden óvintézkedést, a lábas helyére földet hordtam, a kupakot nem kézzel tettem a tasakba és tízszer is kezet mostam, mielőtt ide indultam..de persze Johnt már nem lehet feltámasztani.

-Köszönöm, Cartel – nézet rá hálásan, Beryil.

Kötelességem volt..hiszen te a légynek sem tudnál ártani. Ismerlek..mindenki tudja milyen galamblelkű vagy. Csodálnivaló volt, ahogy John rigolyáit tűrted..hogy hagyhatnám ját, hogy olyanért bűnhődj, ami a sors rendelése volt..vagyis inkább a véletlené.

-Sors? – ismételt meg a szót motyogva Beryil, aztán kezét imára kulcsolta:

-És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőnek..amen.

[/rkey]