Barbara Wilkins, ki nem állhatta az akváriumokat. Már az egész ház tele volt velük. Amikor a férjét megismerte, jópofáénak tartotta a hobbyját. Sosem felejti el, az első látogatását, ebben a házban. Húsz éve történt. Ő tizennyolc éves volt, a férje harmincöt. Jim a szüleinek hozta el, bemutatni. Akkor – akár egy önfeledt gyermek- rácsodálkozott a térelválasztó akváriumra. Sokféle tarka -barka hal úszkált a homokba ágyazott növények között. Jim sokszor elmondta azóta, hogy órákig is el tudná nézni a méltóságteljesen, vagy cikázva úszó, esetleg éppen mozdulatlan halakat. Külön örömet jelentett a szaporodásuk. Az apró halacskák megóvása. A vízcsere, az etetés, a levegőztetés, vízmelegítés, mind-mind munka, de megéri, mert egy nehéz nap után az akvárium elé ülv4e, a zöldesen csillogó víz látványa percek alatt megnyugtatja, pihenteti. A látvány tüneményessége utánozhatatlan. Akkor gyermeki ártatlansággal csodálta,a szobába csempészett tenger világát,és az első években nem is zavarta, hogy a férje senki másra nem bízza a halakat, csakis ő pepecsel velük. Később duzzogott, mert ugy érezte, többet törődik azokkal a mozgó csecse-becsékkel, mint vele. Fiatal volt. Szórakozni táncolni akart, becézésre, gyengédségre vágyott, de egyre inkább hitte, hogy a férje kényelmességből nem nősült harmincöt éves koráig, nehogy mást is kelljen részesíteni a szeretetében, a halain kívül. Talán a tiz éves házassági évfordulójukon érezte először, hogy utálja az apró állatokat. Féltékeny rájuk, és legszívesebben elpusztítatná valamennyit, csakhogy a férje figyelméből neki is jusson. Gyermekük nem volt, és neki – akkor még – eszébe sem jutott, hogy félrelépjen, hiszen szerelemből ment férjhez, és Jim az első férfi volt az életében.  Szófogadó kislányként elhitte, hogy a férfiakkal, és a testi szerelemmel kapcsolatban a szüleinek van igazuk, és nem a barátnőinek. Talán ő volt az egyetlen, aki szűzen fejezte be az iskolát, de inkább letagadta, mintsem gúny tárgya legyen. Aztán megismerkedett Jimmel, és kék lett az ég, rózsaszín az egész világ. Máig boldognak mondhatná magát..ha nincsenek a halak. Jim eleinte elhalmozta mindennel, csakhogy egyre kevesebb ideje volt, és egyre gyakrabban ért haza holtfáradtan, s akkor – meg kellett értenie – hogy kénytelen – kikapcsolódásként, egy bizonyos időt eltölteni a halaival.

-A halak olyanok, akár a feleség! – mondta Jim, ha látta, hogy türelmetlen vele szemben. -Okos ember nem bízza másra, maga akarja élvezni, az általa nyújtott örömöket.

-Inkább csalna meg, akkor legalább tudnám, hogy kivel vegyem fel a harcot, érte! – panaszkodott barátnőinek. De a halakkal nem tudok versenyezni, és nemcsak azért, mert nem tanultam meg úszni.

Nem sokkal később jobb megoldást talált. Hallgatott a körülötte zsongó, ráérő férfiakra, de csak az első félrelépése emléke maradt meg benne. Fantasztikus volt rájönni, hogy a szerelem más is lehet, mint amit tíz éven át Jimtől kapott. Aztán már a kíváncsiság hajtotta, nemcsak az unalom, és elhanyagoltság érzete. Egyre több izgalmas kalandja akadt. Nem is nagyon kellett óvatoskodnia, hiszen a férje megbízott benne, a feje búbjáig ért a munka és szabadidejében a halait pátyolgatta., Még örült is, hogy a felesége bekerült a társaságba, barátnői vannak és kellemesen tölti a napokat, estéket. Élték saját életüket, az otthon töltött időt pedig megosztották egymás, na, és a halak között.

Barbara harmincnyolc éves lett, és szerelmes. Az érzés hirtelen jött és feltartóztathatatlanul. Jim húga, Priscilla harmadszor ment férjhez, a nála tíz évvel fiatalabb, vagyontalan Robert Lomezhez, aki egyszer csak ott volt a családban, jóképűen, ellenállhatatlanul. Eleinte könnyen ment a találkozás, hiszen Priscilla  gyakran vonult be egy különleges intézetbe,  hogy megszabaduljon felesleges kilóitól, megpróbáljon leszokni az alkoholról, vagy éppen az arcát varrassa fel, tiz évvel fiatalabbra.

Félév múlva került szóba közöttük először, a pénz. Robertnek nem volt, azért vette el a dúsgazdag Priscillát, aki elég szűkmarkúan adagolta számára a földi javakat. Barbara hozomány nélkül ment hozzá Jimhez, aki, azóta, többszörös milliomos lett. A boldogító ölelések után egyre gyakrabban jutott eszükbe: hiszen ha pénzünk lenne?! Egyszer aztán valamelyikük ki is mondta.

Nem sokkal ezután Robert előállt egy tervvel, ami nem is hangzott rosszul.

-A férjed imádja a halakat. Van egy ismerősöm, halbiológus. Megérdeklődtem tőle…vannak mérgező, és kevéssé ismert halfajok. Arra gondoltam, mi lenne ha vennél neki egyet és…

-Öljem meg?! – kérdezte döbbenten, az asszony.

-Nem te..a hal..majd ugy intézed, hogy tegye a tenyerére..nem pikkelyes, olyan a teste, akár a bíbor..

-Már ezt is tudod? – lepődött meg Barbara, de ellenállása egyre inkább gyengült, a szörnyű tervvel kapcsolatban.

-Itt egy megrendelőlap..akvarellistáknak nemcsak olcsóbb, de könnyebben szerezhető engedély különleges példányok vásárlására. Vele kellene aláíratnod..

-Csapjam be?

-Csak mondd, hogy meglepetés..azt kapja, aminek legjobban örülne..de egyedi példány, a rendelkezéseket is érti, így biztosan látatlanban aláírná, különösen, ha látja, hogy kedved telik az ajándékozásban. Aztán a születésnapi ünnepségen a tenyerére teszi, és pár pillanat múlva vége..fájdalom nélkül..senki nem fog bennünket gyanúsítani. A terv hibamentes.

-Eddig értem..én özvegy leszek, de te Priscilla férje maradsz

[rkey]

-Mire a gyászév letelik, elválok tőle..és feleségül veszlek, drágám – nyugtatta Robert, miközben szenvedélyes csókokkal igyekezett eloszlatni a kételyeit. Jim ötvenötödik születésnapjára sok vendéget hívtak. Akik ott voltak, nem is sejtették, milyen hátborzongató élményben lesz részük.

Az inas, egy zsúrkocsin betolt egy akváriumot, amelyben egy csodálatos, bíborszínű hal úszkált. Jim meghatódott.  Húsz év alatt nem kapott a feleségétől ilyen kedves ajándékot, sőt mintha az utóbbi időben már szóra sem érdemesítette, vagy legalábbis könnyebben eltűrte,   volna a halpátyolgatását. Sosem látott még ilyen halat! Nem lehetett könnyű beszerezni. A hal nem volt túl nagy, de valahogy nem illett akváriumba..,tengeri halnak hatott. A rázás, és a fény okozta félelem miatt, szinte félőrülten cikázott, a nem túl nagy élettérben. Nem lehetett csodálat nélkül rátekinteni.

-Jim drágám, nevezd őt Biborkának..olyan a teste, mint a bársony..igazi ritkaság – mondta Barbara, miközben az akvárium felett áthajolva, megcsókolta férjét. A vendégek tapsoltak, éljeneztek.

Jim elragadtatással nézte a halat.

-Valóban olyan, mintha bársony lenne.

-Az érintése is..vedd a tenyeredre! bíztatta Barbara, és mosolyogni is tudott közben.

-A halakat nem nagyon szabad fogdosni, drágám..de azért..- mondta Jim, és elővett egy merítőhálócskát. Az akváriumból kiemelte a gyönyörűséget, és a víz fölé tartott tenyerébe borította. A hal mozdulatlanná vált ijedtében. Jim óvatlanul, félig leemelte róla a merítő hálócskát, mire a hal életösztöne késztetésére, feldobta magát, magasra ugrott….és Barbara ruhájának dekoltázsában kötött ki.

A vendégek nevettek, de torkukon fagyott a kacagás, mert Barbara, szinte vérfagyasztó sikoltozásba kezdett, mintha legalábbis egy undok varangy ugrott volna a keblei közé.

-Vegyék ki..vegyék ki..segítség! – visította, karjaival hadonászva, és mélyen előrehajolva igyekezett kirázni ruhájából a halat, miközben Jim elfehéredve vágódott végig a földön, magára rántva az akváriumot. A vendégek döbbenten nézték az eseményeket, mert Barbara tekintetében is egyre több lett a halálfélelem, a borzadály, aztán megingott, és még egy utolsót hördülve, odaesett az üvegcserepek közé, a férje mellé.

-Ez a csodálatos hal elpusztulhat, a földre esve – súgta Robert feleségének, a mellette álló Priscillának, aki akkor már elég sokat ivott ahhoz, hogy ne legyen veszélyérzete. Lehajolt, és felemelte a halat, hogy beletegye valamelyik éppen maradt akváriumba, de nem ért el a legközelebbihez. Pár lépés után megingott, hátratántorodott, és összeesett. A hal földre esett, és pár pillanat múlva, egy- két rángás után, mozdulatlanná vált.

Az vendégek között lévő orvosok, mindhárom embernél, csak a halál beálltát tudták megállapítani. Mivel segíteni nem tudtak, hívták a rendőrséget.

Az ügyet Sinus felügyelő kapta. Nem volt könnyü dolga a vendégek vallomásának egyeztetésével, de amikor megkapták a laboreredményt, vagyishogy, a hal veszélyhelyzetben, egy gyorsan ölő méreg kibocsátásával védekezik, csakhamar kiderítették, hogy mivel Priscilla, és Jim testvérek, vagyonukat, ami nem semmi – a házastársak örökölték volna. Csakhogy azok egyike is meghalt, s igy az egyetlen örökös Robert Lomez, s mint ilyen a leggyanúsabb is, Sinusék szemében.

A hal messze földről érkezett, és Jim Wilkins aláirása szerepelt a megrendelőlapon. Robert Lomez elismerte, hogy összefutottak ugyan Barbarával néhányszor, de hát az inkább rokoni kíváncsiság volt. Sosem esett szó köztük semmi komolyról. Elfogadott ugyan kisebb nagyobb összegeket a sógornőjétől, de azok családi kölcsönök voltak. Úgy nézett ki, hogy a három halálesetet lezárhatják véletlen balesetként, de két hónap múlva, névtelen bejelentést kaptak.

“Nézzék meg as 28.-i Riói járat utas listáját. Robert Lomezt ott találják, és még valakit”

Figyelni kezdték a férfit, de az nem árulta el magát. Nem lehetett nőt felfedezni a közelében. Még a gépen sem, ahol, Blood őrmester is, utasként ült. Aztán amikor a gép földet ért, Robert Lomez, együtt ült taxiba egy feltűnően csinos ifjú hölggyel, és Blood őrmester elérkezettnek látta az időt, hogy igazolja magát.

Az ifju hölgy halbiológus volt, és akkor ismerkedtek meg, amikor Robert Lomez, a tökéletes tervet szőtte, hogy Barbarát megszerezze. Attól kezdve három asszony között osztotta meg a szívét a férfi…és amikor a hal -szerencsétlen véletlen folytán- Barbara nyakába ugrott, gondolta megszabadul a feleségétől is, hogy új életet kezdhessen a tanácsadónőjével, aki a rendőrségen tudta meg, mihez adta szakértelmét, az érdeklődőnek.

-Meg kell hagyni jó színész volt! – jelentette ki Blood, a jegyzőkönyv lezárása után. Egyszerre három nővel is képes volt elhitetni, hogy velük akar élni, de a sors ugy hozta, hogy haláláig azonos neműekkel lesz kénytelen egy fedél alatt lakni, s nem is teheti azt, amire kedve szottyan..pedig…a terv nem volt rossz…és minden mozzanata bejött..azaz ahogy több is..a véletlen kétszer is besegített neki. Hiába a véletlen forgandó..egyszer jó, hogy segít, egyszer nagy hiba.

-Nekünk is akadt segítőtársunk. -tette hozzá, az igazság kedvéért a felügyelő. Jim Wilkins inasa, aki hallotta, mit súgott Robert Lomez, a feleségének, és furcsállta, miért nem hajol le ő, a halért,… de mielőtt megírta a névtelen levelet…tartott egy kis magánnyomozást. Jól tette!

[/rkey]