Három perc, a halál után

Frank Hopkins a műtőasztalon feküdt. Szúrt sebét látták el. Fájdalmat nem érzett, inkább valami kellemes megnyugvás járta át. Tudta, hogy jó kezekben van, és minden simán megy majd. Aztán, egyszerre, éles nyilallást érzett a szíve táján, és mintha hirtelen pihe könnyűvé vált volna. Mozdulatlannak látszó testére, csakhamar felülről tekintett le…

-Ne! Itt akarok maradni! – kiáltotta, de nem hallotta saját hangját. Érzékelte, hogy az utcán suhan, testetlenül, olyan irtózatos sebességgel, hogy a házak egybefolynak a mélyben. Mintha alagútba került volna, amelynek a végén óriási erejű szívórendszer van, amely – akár akarja, akár nem- beszippantja- Valahol mélyen tudta, hogy nem érdemes aggódnia, hiszen amit átél csak álom. Hamarosan felébred, és minden a régi lesz. Egy ismerős épület villant elé, aztán felfelé suhant, miközben jól olvashatóan látott egy feliratot, majd valami sötét, nedves helyen találta magát. Érezte hogy nincs egyedül. Körülötte van VALAMI. Akkor volt ilyen érzése, amikor réges-régen testvéreivel együtt fürödtek a kádban és, mert nem akartak kimászni, anyjuk rájuk oltotta a villanyt. De az mégis más volt. Akkor érezte a körülötte lévő karokban…lábakban az erőt, de ez a VALAMI, amivel együtt van, erőtlen uszadék csupán, és magatehetetlenül lebeg valami gusztustalan folyadékban. Nem fejt ki ellenállást, nincs benne tartás. Élettelen. Alig arasznyi, barna test, végtagokkal, ellenállásra képtelenül, mégis ő a TEHETETLEN, vele szemben. Az apró testben –általa – hírtelen tartás költözött, és az ember formájú VALAMI, megrándult. – A testet már nemcsak a folyadék áramlata, hanem ERŐ mozdította. Erőre kapott az apró test azzal, hogy őt magába szippantotta, fogva tartja.

De hát mit keres ő egy ilyen helyen? Ő Frank Hopkins, ötvenöt éves, jó anyagiak között élő férfi, és esze ágában sincs megváltoztatni porhüvelyét. Neki nagyon is megfelelt a test, amelyet a műtőasztalon hagyott. De hát miért nem jönnek már érte? Miért nem segítenek rajta? Mi tarthatja vissza, ha szabadulni akar? Mit keres ő, testetlenül, egy tizennyolc centiméternyi, ember formájú, mozdulni csakis általa, képes – lényben? Mi dolga neki egy embrióval, amely, vagy aki, az ő segítségével akar magzattá válni?! Biztosan álmodja az egészet. Szerencsére tudja az utat visszafelé. Csak kiszabaduljon ebből a szorult helyzetből. Tisztán látta a kórház homlokzatán a feliratot. Itt végezték a felesége első emlő plasztikáját. Mindennap bejárt hozzá. De mit keres éppen a szülészeten? Sosem járt itt azelőtt. Maggie nem akart gyereket. Látta a ágyban fekvő nőt, mielőtt testetlen lényét magába szippantotta. De hát milyen jogon? Mi köze neki ehhez a kis barna embrióhoz? Mit keres, egy sötét bőrű asszony legbelsejében? Érezte, hogy az embrió megmozdul, majd ficánkolni kezd, és ő kitérni akarásával, akaratlanul is hozzásegíti, a mozduláshoz. Teremtő ég: ők ketten, egy és ugyanazon személy lettek, vagyis soha többé nem térhet vissza régi testébe. Pedig vissza kell mennie..muszáj! Minden, értelmetlenné válna, ha vége szakadna a régi életének. Minden, amiért annyit kockáztatott. Érezte, hogy az asszony mozog, dobálja magát, miközben ő viaskodik a parányi testtel, amelyből szabadulni szeretne, de amely nem ereszti. El innen..el innen! Minden erejét összeszedve küzdött és már- már úgy érezte minden elveszett, amikor –egyre erősödő hangot hallott.

-Lélegzik. A szívműködése erősödik..

-Mennyi volt a kimaradás?

-Közel három perc!

-Ilyenkor nem tudok maradéktalanul örülni. Arra gondolok, hogy a klinikai halál állapota károsodást okozhat az agyban.

-Reméljük, nem lesz semmi baj..még nincs teljesen eszméleténél, de a pulzusa normalizálódik..

-Még ilyet?! Infarktust kapni egy kis sebvarrás közben! – dünnyögte, a sebész. -Ennyire félt?

-Meghalt a felesége, uram!

-No, lássuk el a sebet, aztán vigyék az intenzív osztályra. Egy percre se hagyják egyedűl..a roham megismétlődhet..

Frank Hopkins négy óra múlva tudott normálisan gondolkozni.

-Mi történt velem? – kérdezte, a fölé hajoló orvostól.

-Rendetlenkedett a szíve..ne mozogjon kérem.

-De hát mi volt velem? Azt mondták a sebem nem vészes, mit akarnak mégis ezekkel a csövekkel az oromban. A karomban..

-Rosszul lett, miközben a sebét láttuk el. A klinikai halál állapotába került, de túl van rajta, pihenjen.

Frank Hopkinst édes nyugalom öntötte el. Tehát megszabadult ONNAN? Hála istennek!

-Furcsa álmom volt..tisztán emlékszem mindenre. Azt is tudom hol jártam..itt van előttem most is. Olyan, mintha éltem volna, holott tudtam, hogy álmodom. – gondolta.

Amikor másnap, Sinus felügyelő – Blood őrmesterrel -felkereste, már sokat javult az állapota. Éppen egy láthatóan elégedett fiatalember hagyta el, Mr Hopkins szobáját.

-Nos? Sikerült? – kérdezte, enyhe gunyorossággal a professzor.

-Igen mindenre emlékszik..mindenre, amit, a három perc alatt átélt..magnóra vettem!

-Ennyire hisz ebben az egészben?

–Különben nem csinálnám! – mondta a fiatalember, és elköszönt.

-A lélekvándorlás megszállottja! – súgta a főorvos, mielőtt beléptek volna a szobába.

-Ne merítsék ki túlságosan, kérte a vizsgálat után. Bár, ha képes volt elmesélni, merre járt a klinikai halál állapotában, akkor néhány értelmes kérdésre is biztosan válaszolni tud. Tíz percet kapnak.

-Mit akarnak? -nézett rájuk Hopkins. – Mindent elmondtam a helyszínen. Nem szeretek emlékezni rá..Maggienek elvette az eszét a féltékenység. Sosem hittem volna, hogy ölni is képes..

-Tehát maga háttal állt neki, amikor szúrt? – kérdezte a felügyelő.

-Igen. Vagyis éppen fordultam volna vissza, kezemben a pohár itallal. Előtte vitatkoztunk, de rábeszéltem egy konyakra. Miközben töltöttem, nem tudom  honnan, marokra kapta azt a kést.

-A konyhából való! – szólt közbe, Blood.

-El akartam kapni a levegőbe emelt kezét, amelyben a  kést tartotta, de mintha ezer ördög ereje költözött volna belé. Próbáltam elhajolni, de gyorsabb volt nálam és az oldalamat érte a szúrás..

-Szerencsére nem okozott komoly sérülést – jegyezte meg, Blood. Aztán?

-Le akartam fogni, próbáltam elvenni tőle, azt az átkozott szerszámot és, ahogy dulakodtunk hanyatt estem. Ő rám zuhant, és egyszer csak éreztem, hogy megrándul, hogy már nemcsak az én vérem folyik. Aztán amikor lefordult rólam, láttam, hogy ott van a kés a mellkasában, markolatig. Borzasztó volt – hallgatott el, fáradtan, a férfi.

-A tudomány ma már sok mindenre képes Mr. Hopkins. Éppen azért érthetetlen, miért nem találták meg az ön vérét a felesége testében lévő késen. De hát a technikusok dolga, hogy kiderítsék. Szerintünk a maga sebét nem ugyanaz a szúrószerszám okozta. Sokkal vékonyabb pengéjű volt annál. Persze ilyenkor mindenre gondolni kell, és találtunk is, egy kést..a szemétben –sorolta,  a felügyelő.

-Hova akar kilyukadni? Vagy még mindig nem vagyok teljesen magamnál?

-Csak feltünt néhány furcsaság. Önök valószínűleg vitatkoztak. De nem, Mrs. Hopkins féltékenysége miatt, hanem éppen fordítva. Önt csalta a felsége, aki jóval fiatalabb volt, és aznap akarta rajtakapni. Nem sikerült. Amikor váratlanul haza érkezett, egyedül találta őt. Csak megjegyzem, hogy a történtekkel ön egyszerre lett özvegy, milliomos és szabad, némi karcolás árán. Ez még egy kezdő nyomozónak is szöget ütött volna a fejében..

-Rosszul vagyok..hívjanak orvost. Nincs joguk hozzá, hogy…

-Valóban nincs. Ügyvéd jelenléte nélkül nem köteles válaszolni egyetlen kérdésünkre sem. Holnap visszajövünk! – jelentette ki, Sinus, és elhagyták a szobát.

-Főnök, beteg a nagynéném! – állt meg hirtelen a kocsi mellett Blood.

-Miben sántikál már megint?

-Tudja, milyen undorítóan kíváncsi természetem van. Megkeresem azt a fickót, aki magnóra vette Hopkins lélekvándorlási kalandját. Sosem hallottam még olyasmit. Furdalja az oldalam, mire képes a lélek, a klinikai halál utáni percekben?

-Maga mindig kitalál valamit! – sóhajtotta a felügyelő. De, nehogy azt higgye, elengedem egyedül. Engem sem a tunya érdektelenség hozott a nyomozói pályára. Azt az élménybeszámolót szívesen meghallgatnám, hátha kiderül belőle valami, amit…

-Ejnye-bejnye! – mosolygott Blood. – Maga még egy bolygó lélek élménybeszámolóját is zsaru füllel akarja végighallgatni?

Visszasiettek az épületbe.

Másnap délután, Hopkins, ügyvédje is jelen volt, amikor beléptek a kórterembe.

-Ön megölte a feleségét Mr Hopkins! – kezdte Sinus, olyan halkan, mintha a beteg közérzete felől érdeklődne.

-Tiltakozom! – suttogta fogvacogva, Hopkins.

-Elvette az eszét a féltékenység. Leszúrta a feleségét, aztán ráigazította a halott ujjait a kés nyelére. A saját ujjnyomát vagy gondosan letörölte róla, vagy nem csupasz kézzel fogta meg. Ezt kiderítjük.

-Félrebeszél! Elfelejti, hogy Maggie engem is…

-A sebére gondol? – mosolygott, Sinus. – Hát, ami azt illeti, kellett hozzá némi kurázsi, hogy keresztülszúrja a saját bőrét. De maga mindent feltett egyetlen lóra. Összefogta az oldalán a bőrt és, átszúrta. Ennyi! Azt hitte akad olyan kezdő orvos szakértő, aki nem tudja megállapítani, hogy, más a ki, és bemenetele a szúrásnak, ha a bőr a levegőben van. Vagy ha a bordájára simul? Gondolkozzék?! Ha a bőr a szúráskor a bordáján lett volna, a tüdeje is megsérül. Tisztázódott az is, hogy a felesége halálát, és a maga bőrsérülését nem ugyanaz a kés okozta. Óvatoskodott, uram..

-Tiltakozom! Ugy beszél, mintha ott lett volna!

-Én nem, de van valaki, ott volt. A koronatanú!

-Blöfföl! – motyogta halott fehéren, Hopkins.

-A gyanúja nem volt alaptalan. A felesége a barátjával mulatta az időt a házban, amikor maga hazaért. Rendbeszedték az öltözéküket, és mivel egyéb választás nem volt, az illető úr, belépett a sötétítő függöny mögé. Gondolta, majd egy alkalmas pillanatban előjön, és kimászik a magasföldszinti ablakon. Eszébe sem jutott, hogy átkutassa a szobát. Azonnal vitát provokált, hogy szúrhasson. Talán a veszekedésből akart erőt meríteni a borzalmas tetthez. Faggatta a feleségét hol járt, hova képszült, gyanúsította, majd előhúzta a kést, és szúrt. Végignézte az asszony haldoklását, aztán a másik késsel megsebezte önmagát. Nem sokkal később csengetett a inasnak. Így történt? A koronatanú odakinn vár. Akarja látni?

-Felbéreltek valakit. Miért nem őt gyanúsítják? Ha valóban ott volt a házamban, miért rólam feltételeznek ilyen szörnyűséget, miért nem egy hívatlan vendégről, aki belopakodott egy tisztességes házba..

-Mert neki nincs indítéka. Házas ember. Sikerült a nagy kavarodásban kilépnie az ablakon és csak ma reggel jelentkezett. Nem hagyta nyugodni a lelkiismerete, nem akarta, hogy maga megússza. Egyébként jól megvoltak a feleségével, eltarthatott volna egy ideig a viszonyuk.

-Hallgasson! – nyöszörögte, Hopkins.

-Mihelyt jobban lesz, elszállítjuk innen. Addig őr áll az ajtaja előtt. A letartóztatási parancs az ügyvéd úrnál van.

…Két héttel az eset után, egy éjszakába nyúló estén, amikor már a parkolóban lévő kocsik felé tartva, Sinusék hazaindultak..Blood megszólalt.

-Főnök, hisz maga a lélekvándorlásban?

-Éjfélkor? Holtfáradtan?

-A hideg is kiráz tőle, de én kezdek hinni benne!

-Hinni? Maga? Mióta?

-Tegnap elmentem a kórházba. Tudja, ahol a Hopkins lelke állítólag járt, az alatt a három perc alatt. Nem fogja elhinni: valóban feküdt a szülészeten akkor, egy színes bőrű asszony. A magzatja félidős volt, de nem adott életjelet. Az anyának, aki  - minden áron – akarta a gyermeket, ágynyugalmat rendeltek. Egyszer csak –és ami a  leghátborzongatóbb az egészben – körülbelül azokban a percekben, amelyekről Hopkins, utólag, olyan élethűen beszámolt, érezte, hogy megmozdul a kicsije. Azonnal csengetett a nővérnek, sírt, kacagott egyszerre, hiszen a kis emberke ficánkolt. Mire a nővér odaért, az embrió elcsendesedett. Pár napig még reménykedtek, majd az asszony elvetélt. Nem nagyon hittek neki, pedig határozottan állította, hogy a gyermek percekig mozgott….élt! Azt az érzést nem téveszthette össze semmi mással. Elképzelhető, hogy éppen annak a jómadárnak a lelke költözött volna abba a csöppségbe..ha..

-Az orvosok vissza nem kényszerítik eredeti porhüvelyébe! – szólt közbe, kétkedő gunyorossággal, Sinus.

-Ki tudja nem lett volna-e helyesebb, ha.. – mélázott az őrmester. – Egyben azonban a mai naptól kezdve kőkeményen hiszek.

-Mi az?

-Hogy az emberek lehetnek különböző színüek, de a lélek, amely életre kelti őket, színtelen, vagyis hófehér.. Akkor még!!!