Elisabeth Craston kisegítőként vett részt, a Bazic házban rendezett partin. A házigazda hetvenedik születésnapját ünnepelték. A vendégek, ahogy érkeztek, ugy széledtek szét az óriási birtokon. A ház melletti úszómedence vize tengerkék, és kellemesen hűs volt. A parton asztalok, székek, nyugágyak álltak.

A házigazda hason fekve élvezte a nap sugarait. Elizabeth nesztelen léptekkel járta a partot, és kínálta az italokat. Rendelést vett fel, tüzet adott, kinek mire volt szüksége. Mr Bazic nyugágya mellett megtorpant. Az anya jegye… szakasztott olyan, mint..

-Parancsol valamit, uram?- kérdezte.

-Whiskyt. Hideg legyen!

-Azonnal uram! -mondta a lány, és amig a mixer az italt készítette egyre az anyajegy járt a fejében.

-Hülyeség! Mit keresne az én apám itt..és főleg házigazdaként? De ahogy eltünt az máig érthetetlen. Anyától azzal búcsúzott, hogy pár napra el kell utaznia, hivatalos ügyben. Azóta nem látták. Se telefon, se levél. Sosem adott életjelet magáról. Anya  egy hét múlva a rendőrséghez fordult, és -bár ő még nyolcéves volt akkor, -ma is előtte van, milyen elkínzottan jött haza, néha egy-egy ismeretlen holttest azonosításáról. Sosem adta fel. Minden névtelen halottat látni akart, aki korban nagyjából megegyezett az apjáéval. Nagyon szerették egymást. Sosem hallotta veszekedni őket, pedig nem dúskáltak a földi javakban. A derű és a szeretet összetartotta mindhármukat. Addig a napig..anya nem kérte még a holttá nyilvánítást. És most ez a Bazic..meg az anyajegy?

-Parancsoljon uram. -tette le, az italt.

-Elég hideg?

-Igen, uram- mondta, miközben tekintetét képtelen volt levenni az anyajegyről. Szakasztott olyan, mint a Papáé. Mégis más! Az ő anyajegye alá oda volt tetoválva: “Ez Suzanne” Még fiatal házas korában csináltatta, mert anya nagyon odavolt a valódi szívet formázó anyajegyért. A tetoválást a szerelmes asszony, azóta is a világ legkedvesebb vallomásaként emlegeti. De hova lett az a néhány betű? Nem mert nagyon közel hajolni a fekvő férfihoz. Különben is, képtelenség.  Val Bazic nem lehet az apja. Papi tizenegy éve felszívódott, csak az isten tudná megmondani hova lett.

A házigazda kinyújtotta a kezét, a pohárért. Elisabeth azt hitte, összeesik! A két mutatóujja szakasztott olyan -mókásan a másik felé görbülő volt, mint az apjáé. Attól kezdve kereste az alkalmat, hogy a házigazdát szemügyre vehesse. Alig tudott uralkodni magán, amikor a lábujjait meglátta. Papi második lábujja szakasztott ilyen volt. Majdnem hosszabb a hüvelykujjánál. Sokat viccelődött: akinek ilyen az ujja, az megözvegyül! Persze, akkor nevettek rajta – anyja kicsit kényszeredetten- de hát a néphit ezt tartja. Végül is ő özvegyült meg, szegény, ha hinni lehet abban, hogy aki eltünt, az igazság szerint halott.

-Hülyeség! Nemcsak egy tarka tehén van a világon. Különbenis az arca egyáltalán nem hasonlít a Papiéra. ..vagy legalábbis nagyon kicsit. De hát ő már mindenkiben az apját látja, akárcsak szegény anyja?! Mr Bazic egész este nem vette le foncsorozott szemüvegét, pedig az segítene.  Az apja szeme kék volt, és azt nem lehet megváltoztatni, még ha…Őrültség! Azért mégis szeretett volna a szemébe nézni.

Mosogatás közben az állandó alkalmazottaktól próbált kérdezősködni. Megtudta, hogy Bazic jó tiz éve nősült be a házba. Feleségének, első házasságából két fia van. Bazic ugy szereti őket, mintha a sajátjai lennének, a srácok is rajonganak érte.

-Tiz éve, Miért nem tizenkettő, vagy tizennégy! -járt Elisabeth fejében hajnal felé, amikor a kapu felé lépdelt. Fáradt volt és éhes, mert az izgalomtól enni is elfelejtett. Hitte is, meg nem is, ami a fejében járt, de nem hagyta nyugodni. Bizonyosságot akart. Semmi mást. Ennyi év után mit is kezdenének egymással. Val Bazic éppen visszafelé tartott az úton. Egy vendégét kísérhette ki. Egyedül voltak. Körülöttük senki nem járt. Elisabeth maga sem értette, hogyan merészelte, de mikor elhaladtak egymás mellett, -ahelyett, hogy köszönt volna azt mondta:

-Rob Craston!

A férfi megtorpant és ránézett, de aztán összeszedte magát és látszólag érdektelenül indult tovább.

-Tudom, hogy te vagy az, Papa. Felismertelek -szólt utána a lány. Akkor már mindent mindegynek érzett. Ki nem rúghatják, hiszen a bére a zsebében van.

A férfi léptei lelassultak, majd teljesen megállt.

[rkey]

-Gyere utánam!- suttogta vissza, és elindult.

Elisabeth szinte eufórikus állapotban követte. Legszívesebben tánclépésre váltott volna. A férfi lefordult az úszómedence felé. Ott már nem égtek a lámpák. Sötét volt, még nem hajnalodott.

-Hogy fog örülni a mama! Istenem, csak valami olyat találjon ki mentségére, amit meg lehet bocsátani neki..és újra kaphassanak a szeretetéből, ha titokban is, de szerethessék.

-Kislányom! -fordult vissza a férfi, karjait kitárva.

-Papa! Ez nem lehet igaz- bújt meg a lány az ölelésében. Miért?- sírta, kacagta egyszerre. A mama annyit járt a rendőrségre..

-Hogy van?

-Visszavár. Megöregedett..nem olyan szép, mint a feleséged. A feleséged?

-Igen. Nagylány vagy már, meg kell értened. Belém szeretett. Egyszerűen képtelen voltam kihagyni a lehetőséget. Ő gazdag volt, nekem szabaddá kellett tennem magam. Mindent ő rendezett. Új arcom lett. Új nevem..gondoltam, majd küldök nektek pénzt, de nem lett belőle semmi. Szerinte hiábavaló lett volna az új személyiség, ha titeket nem hagylak meg abban a tudatban, hogy meghaltam. Nagyon nehéz volt az élet?

-Sosem ijedtünk meg a munkától..csak hiányoztál. Gondolod, hogy anya nem enged el, ha megmondod neki, hogy..

-Mit? Hogy még most is őt szeretem? Szebb volt vele az élet szegényen is, mint.. Megbocsátasz nekem kislányom? -kérdezte lágyan a férfi, miközben a haját simogatta, homlokát csókolgatta. Aztán hirtelen..pokoli erővel szorítani kezdte a nyakát. Szorította..szorította, majd amikor a test elnehezült, felemelte, és odavitte a medencéhez. Lassan engedte bele a vízbe, hogy ne csobbanjon. A szeme száraz maradt.

A holttestet csak reggel fedezték fel. A boncolás megállapította, hogy a halál oka nem vízbe fulladás, hanem fojtogatás. A tüdejében nem volt víz. Vére, mint általában a fulladásos holtaké, sokáig folyékony maradt.

Az ügyet Sinus felügyelő csoportja kapta, és három nap múlva jelentkeztek be a Bazic házba, kérve, hogy hívják oda az ügyvédet is.

-Elisabeth Craston ügyében jöttünk!- kezdte, miután bemutatkoztak. Nem rosszulléttől, vagy fáradtságtól esett vízbe, ahogy önök gondolták. Valaki megfojtotta. Mit szól mindehhez Rob Craston?- lépett a házigazda elé.

-Honnan veszi ezt a nevet?- kérdezte elképedve Mrs Bazic.

-A férje előző nevét mondtam, asszonyom. Nem tudom van- e tudomása róla, de ön, nem házasságban, hanem csak együtt él egy bigámistával, akit egy másik asszonyhoz köt az esküje. Igaz, hogy senki nem ismerne rá, a régi Rob Crastonra, de vannak dolgok, amelyeket nem, lehet plasztikai műéttel megváltoztatni. A festékes anyajegyet nem szívesen bolygatják az orvosok, igy csak a tetoválást tudták eltüntetni mellőle. Ön hozzáment egy emberhez, aki..

-Akit szerettem! -emelte fel a hangját, az asszony. Tudtam, hogy családja van és azt is, hogy sosem eresztenék el. Én készítettem elő a műtétet, de a nevet amit mondott, nem értem. A férjemet – mióta csak ismerem.- mindig Val Bazicnak hívták.

-Rob Craston beismeri, hogy megfojtotta Elisabeth Crastont, aki vér szerinti lánya volt?- kérdezte Sinus.

-Neeem…-orditotta a férfi.

- Igy is jó. Gondolom tudja, hogy az őszinte beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékeli, dehát ha nem, nem. A lánya felismerte. A törvényes felesége a kocsiban vár. Tőle tudjuk. Telefonon beszélt a lányával az  ismertetőjeleiről, alig várta, hogy Elisabeth hazaérjen. Nem tudott aludni..

A férfi hallgatott.

-Van itt még valami! Az estélyt követő reggelen bejelentést kapott a betörési csoport. Egy vendége hívta fel a figyelmünket, hogy a felesége nyakán lévő, nagy értékű ékszer egy tizenegy éve elkövetett rablásból származik. A bejelentő akkor, abban az üzletben dolgozott, ahova betörtek.

-Képtelenség! A nyakéket Val, most vette nekem, az ő hatvanadik születésnapjára, és mindig megbízható helyen vásárolt- jelentette ki Mrs Bazic, halottsápadtam.

-Csakhogy az a rablás, tizenegy éve, éppen ezen az éjszakán történt, amelynek reggelén Mr Bazic befeküdt a plasztikai klinikára. Összejátszottak? -kérdezte hirtelen.

-Tiltakozom!- kiáltott az asszony. A műtétre szükség volt hogy a családjától végleg elszakadjon. A könnyzacskóit tüntették el..

-Meg a jellegzetes sasorrát! -vágott köbe Blood, miközben egy képet tartott az asszony elé. -Felismeri? Ugye ilyen volt, amikor megismerkedtek?

-Kétségtelen, hogy..hasonlít- nyöszörögte az asszony. De csak nem képzelik, hogy..

-Tudjuk asszonyom. A férje nemcsak dobbantott azon a napon, hanem előzőleg rabolt is, és kell-e jobb egérút, mint egy új arc, új név. A névcserére már akkor felkészült, amikor elhatározta, hogy ostrom alá veszi magát. Mi vitte rá, a szerelem vagy a vagyon, ki tudja? Az ékszereket köröztettük.

Eddig egyetlen darabja sem került elő. Kár volt elővennie azt a nyakéket Mr Craston, vagy ha ugy jobban tetszik Mr Bazic- sorolta kicsit gúnyosan a felügyelő.

-Mondd, hogy nem igaz!- nézett férjére az asszony. Mondd, hogy hazudnak..hiszen minden olyan szép volt, olyan nagyon szép…

[/rkey]