Fred Godard elégedett embernek tartotta magát. Kedves, szép felesége van, szeretik egymást, anyagilag egyre jobb helyzetbe kerülnek,és ami a legfontosabb, van két gyerekük. Roland nyolc éves, Barbara most töltötte be az ötöt. Soha rosszabb ne legyen! – gondolta sokszor, ha számot vetett életével, vagy új célokat tűzött ki maga elé. Akinek két gyermek jövőjéről kell gondoskodnia, az törekszik az előbbre jutásra. Kis gyermek kis gond, nagy gyermek nagy gond! – mondogatta mindig az apja, és igaza volt. Fred Godard egyformán szerette mindkét gyermekét. A fiát azért mert olyan, amilyen ő volt valamikor, Barbara pedig szakasztott olyan, mint Wendy, a felesége lehetett kiskorában. Sosem értette azokat a szülőket, akik különbséget képesek tenni gyermekik között. Még az elején megállapodtak, hogy nem kényeztetik el őket, annyira sem, amennyire könnyűszerrel megtehették volna. A kicsik kaptak feladatokat, jutalmazták őket, nem alkalmaztak testi fenyítést, s a véleményüket nemcsak kikérték, de adtak is rá. A család kiegyensúlyozottnak, boldognak mondhatta magát.

A gyermeknevelés természetesen Wendy dolga, de a házimunkában, volt segítsége. Egy asszony, naponta -munkától függően- négy-hat órát töltött a házban. A kis Barbara, akárcsak annak idején a bátyja, már négy éves korában ismerte a betűket. Az anyanyelvével szinkronban beszélte anyja nyelvét, a németet. Wendy szülei bevándorlók voltak, és a mama nagyon helyesen, nem engedte elhalni a nyelvet, családon belül.

..Azon a napon Barbara egyedül maradt a házban. Anyja, és a bejárónő a kertben tevékenykedtek. Közeledett a tavasz, a természet ébredezett, és amit ilyenkor elémulaszt az ember, azt napok – hetek múlva már nem pótolhatja a kertben. A kislány szívesen maradt a házban, mert odakinn mindig tiltásokba ütközött. Elküldték a porhanyósra gereblyézett ágyasok mellől, mert akárhogy vigyázott, a keskeny tipegő útról, minduntalan belebillent a porhanyóssá tett virágföld kellős közepébe. Amig a mag nincs a földben, ez nem is lenne baj, de ha már elszórták, árthat a szeleburdiságával. A nappaliban a televíziót kapcsolgatta ide-oda. Jó műsort kertesett, de egyik unalmasabb volt, mint a másik. Jó Rolandnak, ő mindennap iskolába mehet, és nem kell unatkoznia! – gondolta. Végre talált egy cowboy filmet. A férfiak csípőből tüzeltek, és néha többször durrant a fegyver, mint ahány töltény elférhetett a tárban. Ezt a bátyjától hallotta minden lövöldözős film alatt. Csakhamar ráunt a tévézésre. Bement a szobájába, de mindent érdektelennek talált. Besettenkedett Roland kuckójába is, de ott meg semmihez nem volt szabad hozzányúlnia. Rolandnak olyan szeme van, akár a sasnak. Azonnal észrevette, ha nem oda tette vissza a lemezét, könyvét, ceruzáját, ahol volt. A játékaival nem játszhatott, pedig azok sokkal izgalmasabbak voltak, mint az övéi. Azóta nem játszhatott, mióta egy távirányítós vadász űrhajó az ő kezében romlott el. Sajnos letagadni nem tudta, mert Roland éppen akkor lépett a szobába, és egyenesen a hajába kapaszkodott. -Hányszor mondtam már, hogy semmi keresnivalód itt, csak a jelenlétemben- kiabálta. Mami hiába próbálta megmagyarázni Rolandnak, hogy ha valami elromolhat előbb-utóbb el is romlik, és a vadász űrhajónál éppen abban a pillanatban érkezett el az előbb-utóbb, amikor ő pechére kézbe vette. Roland ragaszkodott szobája sérthetetlenségéhez, de hát egy öt éves kislány még nem képes megérteni a tiltást, ami felnőtt fejjel sem mindig érthető. Ami tilos, az mindig izgalmasabb..

Mivel Fred Godard üzletember volt, évek óta tartott otthon fegyvert, önvédelmi célból. Bár ki nem állhatta az erőszakot, de tudta, hogy a gonosztevők gond nélkül tehetnek szert a legmodernebb, legrafináltabb gyilkoló szerszámokra, ezért helyesnek tartotta az óvintézkedést. Szüleitől azt tanulta, hogy a Biblia szerint, aki fegyvert fog, fegyver által vész el. A fegyvert az iróasztala felső fiókjában tartotta. A fiókot mindig kulcsra zárta és a kulcsot egy karikán, magánál hordta. Sokszor eszébe jutott, munka közben, hogy nem helyes, ha egy karikán több kulcs van, mert az ember kinyit az egyikkel valamit, aztán, anélkül hogy visszazárná, kiveszi a kulcsot, hogy egy másik fiókot nyisson fel. Aki gondatlanabb könnyen elfelejti, hogy az elsőt nem zárta rá, de nála ilyesmi nem fordulhat elő. Neki mindig ott van az esze, azon, amit csinál! – nyugtatta magát.

[rkey]

…Azon a reggelen, Fred Godard kinyitotta a felső fiókot, amelyben nemcsak a revolverét, de néhány fontos üzleti iratot is tartott. A fiókon wertheim zárt volt. Kiemelte a keresett köteget és az asztalra tette. A fiókot -megszokásból – visszatolta, de elfeledkezvén róla, belebotlott egy kihúzva felejtett amúgy kulcsra zárva tartott fiókba. Amikor elmélyedt az iratokba, rájött, hogy a másik oldalon lévő zárt fiókból is szüksége van egy mellékletre. Kihúzta a kulcsot a fegyveres fiókból, de nem zárta rá, csak kivette a kulcsot, aztán megkereste a karikán, a másik zárba illőt, és kinyitotta. Ellenőrizte az adatokat, az iratot belecsúsztatta a kötegbe, aztán visszazárta a fiókot, és a kulcsot, – mivel az esze már a lefolytatandó tárgyaláson járt – zsebre vágta. Arról, a melyben a fegyvert tartotta megfeledkezett, és bár mindennap ellenőrizte önmagát, ezúttal elmulasztotta..

A fegyver rejtekhelye – betolva bár – de nyitva maradt.

Barbara unatkozva kószált a házban, és eljutott apja szobájába is. Szerette a méltóságteljes méretű bőrbútorokat, amelyek kicsit hűvösek a bőrnek, amikor végigheveredik rajtuk, de pihe puhák, és jókat lehet bukfencezni bennük. Mamiék sosem haragudtak érte. Amikor ráunt a heverőn ugrálásra, elhatározta, hogy Aput játszik.

Odament az íróasztalhoz, felkapaszkodott a magasra állított forgószékre, és egy darabig oda-vissza pörgette magát. Amikor már az eleinte jóleső szédülés sem, okozott semmi örömet, újabb játékon törte a fejét.

-Jó lenne firkálni, de itt nem szabad. Papinak minden kis centi fontos lehet. Papi rendes ember. Mindent gondosan elrak, és be is zár, ezekbe a szép csillogó fogantyús fiókokba – gondolta, miközben apró ujjaival végigsímitott a sárgaréz díszeken. Szerette ezt a hatalmas, dúsan faragott asztalt, mert bármilyen jól megtermett volt is, az ő apja hatalmasabbnak tűnt, ha mögé ült. Erősnek látta és minden ellen oltalmat adónak, ha dolgozni látta. Próbálgatta a fogantyúkat, milyen fogás esik rajtuk..de egyszercsak, a jobb oldali, legfelső fiók engedett, apró marka erejének. Amikor jobban kihúzta előtünt a fekete revolver.

-Szakasztott olyan, amilyennel a filmben a gengszterek lövöldöznek. Vajon milyen lehet az érintése.

Az apró kéz elindult a félelmetes fegyver felé. A rózsás ujjacskák csakhamar rásimultak.

-Milyen hideg, és elég nehéz. Nem esik jó fogás rajta. Nem tudom megmarkolni úgy, ahogy a banditák, mert a mutató ujjam nem ér le, a ravaszig – gondolta, miközben próbálgatta. – Milyen izgalmas lenne elsütni..mekkorát pukkanna! Hogy megijedne anyu. Azt hinné banditák vannak a házban. Két marokra fogva, mutatóujjait rászorította a ravaszra. Nem volt könnyű meghúzni, de csak kattant egyet, pedig ő abban a pillanatban az asztalra dobta, és tenyereit a füleire szorította. Félt, hogy megsüketül a közeli durranástól.

-Nincs is megtöltve_- kacagott, amikor elszállt az ijedtsége. Akkor meg minek? Ha jön a betörő, Papi hiába kapja elő, akkor már késő golyókat sorakoztatni bele és célozni, meg elsütni. Nem is olyan félelmetes – vette újra kézbe a fegyvert. Egy cseppet sem különbözik valami játék pisztolytól. Csakhogy azok nagyobbat durrantanak. Nem lehet tudni mitől, de durrannak. Vajon ezt is el lehet zárni valahol? Roland is tesz bele valamit, amitől szól, csak sosem előtte csinálta, és nem figyelhette meg.

Forgatta a nehéz tárgyat és talált is rajta egy mozdítható valamit. Kipróbálta, meddig mozgatható. Látott egyszer egy történelmi filmet, Mamiék azt mondták, hogy az, mert kosztümös színészek játszottak benne – amiben az egyik szereplő a homloka közepére irányította a fegyver csövét, és úgy sütötte el. Persze a lövés pillanatát nem, mutatták, csak hallani lehetett a durranást és később látni, a földre zuhant színészt. Minden olyan volt, mintha igazi lenne, pedig anyuék már régen elmondták, hogy azokban a fegyverekben vaktöltény van. Vagy olyan durranós patron, mint a Ronaldéba. Különben valamennyi színész meghalna, mire elkészül egy lövöldözős film.

-Lehet, hogy én is színész leszek, de sosem vállalok olyan szerepet, amelyben lövöldözni kell. Még mit nem? De még nem vagyok az, és most eljátszhatom a nagy jelentet. Mintha én lennék a férfihős. Figyelem! A nagy színész..nagy produkciója következik – mondta fennhangon, némi pátosszal, miközben a fegyver csövét a homloka közepéhez nyomta.

Anyja akkor indult befele a házba. Hallotta a kislány hangját, ahogy a férje dolgozószobája felé haladt. Gondolta tréfából megijeszti a tilosban járó kislányt, lábujjhegyre fogta lépteit, de neki hűlt meg a vér az ereiben, amikor a nyitott ajtóhoz érve, meglátta Barbarát, a homlokához szegezett fegyverrel.

-Neeeee!!!! – ordította, ahogy csak a torkán kifért.

Sokan elmondták már, hogy ha valaki veszélyhelyzetben van, és menteni akarjuk, nem szabad rákiáltani, nem jó megijeszteni.

Barbara ijedtében meghúzta a ravaszt..

A dörrenésre befutott a bejárónő is. Amikor felfogta mi történt visitani kezdett, aztán futott..futott.,..de maga sem tudta hova…miért?!

[/rkey]