Mondhatnám, hogy az értesítésre nem számítottam, de huszonöt éve tudom, hogy bármelyik napon megkaphatom. A nagybátyámat, akit 25 éve, utolsó kívánságaként befagyasztottak, holnap megpróbálják életre kelteni. Megpróbálják? Érdekes, amikor hirdették az eljárást, biztosra ígérték az újraélesztést, a továbbélést, miután megtalálták a halálos betegsége gyógymódját. A nagybátyám hitt nekik, és én örültem, hogy hitt nekik, mert – minő gyarló is az ember- akkor már halálosan szerelmes voltam Lindába, Michael bátyám fiatal feleségébe és ő is belém. Nem szép dolog valakinek a halálát várni, habár nem bántam volna, ha ugy megy el szegény Michael bácsi, hogy többé nem lesz gondunk rá. Ámde ő ragaszkodott a jegeléshez, a nagy port felvert befagyasztásoz, két okból: imádta ifjú feleségét, és rengeteg pénze volt, vagyis nem okozott neki gondot az eljárás, és tetemének, akár több évtizedig való tároltatása sem. A felesége örökölt mindent, s engem nevezett meg vagyongondnokának. Azzal nem is lenne semmi gond, mert ha akkor sok pénze volt, most rengeteg van, pedig 25 év telt el és három gyereket iskoláztattunk az elért haszonból, mivel természetesen feleségül vettem az özvegyet, akinek nem tiltotta meg ugyan a házasságot az elhunyt, de a végrendeletében kitért arra, hogy  életrekeltése után tovább akarja élni boldog házaséletét a nejével, ami azt is jelenthette volna, hogy az özvegy ne menjen férjhez, míg őt életre nem keltik.

Ki hitt akkor a befagyasztásban, vagyis inkább az újraélesztésben? Ugy gondoltuk belátható időn belül nem igen kerül rá sor, az élet pedig rohan, bűn lenne egymás nélkül tovább élnünk, hiszen az élet egyszeri és megismételhetetlen, lelket mindenki csak egyszer kaphat, mert szerintem nincs lélekvándorlás, csak élet van, amit a lélek testesít meg. A tojásból, a kotlós testmelegében, 21 nap alatt csibe lesz, feltéve persze, ha a körülmény odabent is adott, vagyis nem hiányzik a kakas nemzőanyaga, azaz a tarajos is beszemezte. Ki hiszi el, hogy tudósok, háziasszonyok, művészek páriák, vagy különféle állatok lelkei sorban állnak a fészek mellett, és egymásután pattannak bele a tojáshéjakba, hogy aztán a csibe apró kis csőrével körbetörje belülről a burkot és ázottan, fáradtan kibújjon a tojásból. Az ember gyermeke is akkor kel életre, amikor az anyaméhben, ahol minden követelmény adott a fejlődéséhez, eléri a 135. napot, és bátortalanul, majd egyre ritmusosabban verni kezd a parányi szíve. Önmaga indítja be magát, hogy világra jőve dobogjon addig, amig a sors, vagy a gazdája gondolja. A lélek nem elszáll, amikor meghalunk, hanem a motor leáll, és csak szerencsés esetben lehet újra indítani, de az is csak ideig, óráig tartó létet jelent.

A nagybátyám hivő ember volt és szerelmes, amin nem lehetett csodálkozni. A felesége, aki egy évre rá az én feleségem lett, nemcsak nekem gyönyörű, de ami még fontosabb, csodálatos lelkű asszony. Legalábbis jó ideig nem volt okom kételkedni  hótiszta lelkében. Három gyermeket szült nekem, és eleinte sokszor kellett nyugtatnom magam: megérte. Nem volt kár.

Egy percig sem hiszem, hogy a nagybátyám életre kel. Senkit nem tudtak még újraéleszteni, pedig vannak pár százan befagyasztva. Ha sikerülne is a betegségüket gyógyítani, új szerekkel az átjegelt években nem hiszek. Nem mondom, minden nap kitalálnak valamit, a gyógyítás, az élet meghosszabbítása érdekében, legújabban az őssejttől remélnek sikert néhány gyógyíthatatlan kórra, és az AIDS elleni oltóanyag tesztelése is megkezdődött. Forr a világ. A huszadik század a csodák sorát hozta, a spermiumot le lehet fagyasztani, akár évtizedekre is, és sok példa van rá, hogy mesterséges megtermékenyítéshez kitűnően használható, de a mi esetünkben, egy elhasználódott, 5o éves testről van szó, amely ráadásul nem is egészségesen került a jégkoporsóba.

Belegondolni is őrület, mi lenne, ha a nagybátyám életrekelne, 5o évesen, vagyis hozzám képest frissen, fiatalosan, hiszen én hatvan vagyok, a feleségem is ötvenöt.

Hogy érthetné meg az eseményeket, de ami a legbiztosabb, nem örülne a nála idősebb feleségnek, hiszen amikor elvette, a fiatalsága is fő szempont volt.  A nejem most is gyönyörű, de a tomboló szinkavalkádu tavaszból, a perzselő nyáron át, libbent bele az aranyló őszbe hogy korának legszebbike legyen. Fel kellene hivnom az ügyvédet, hogy mit tegyek? Nincs e mód a halasztásra, a biztosra menésre, hiszen ki garantálja, hogy a leukémia gyógyítható, az újonnan kikísérletezett gyógyszerekkel. Az orvosok biztosan utána néztek, amikor javasolták az eljárást, de hol van már az a team, aki a lefagyasztásnál segédkezett. Középkorú orvos koszorú döntött és bábáskodott a jegelésben.

[rkey]

Miért van, hogy amikor az ember a legboldogabb, akkor csap be a ménkű, és

ha tudja is mi vár rá, képtelen tenni ellene. Mert itt többről van szó, minthogy a nagybácsim feléled, és követeli, ami az övé volt. Testét nem boncolták fel, elmúlását a betegségének tudták be, de mi lesz, ha most alapos vizsgálatnak vetik alá, mielőtt megpróbálják életrekelteni? Ma már a DNS olyannyira segiti a felderítést, feltéve persze, ha a helyszínelők alapos munkát végeztek, hogy a nyomozás, akár karosszékből is folyhatna.  A nyomkövetők technikája elképesztő, és ha esze volna a bűnözőknek, egyik sem hivná ki maga ellen a sorsot. Ezért vagyok én is kétségbeesve, mivel a nagybátyám nem természetes halállal halt meg.

A feleségem 5 év múlva vallotta be nekem, hogy annyira szeretett, nem bírta volna ki tovább Michaellel, ezért szerzett egy mérget, ami színtelen szagtalan, és szívbénulást okoz, vagyis hozzásegítette szegény bácsikámat a jegeléshez. MI lesz, ha kiderül? Ha bíróság elé kerül? Hiába nyugtatom magam, hogy hülyeség, tanultam jogot, tudnom kell, hogy a gyilkosság is elévül húsz év után, vagyis őt nem fenyegeti veszély.

A feleségem nem tudja, de én is tettem azért, hogy mielőbb szabad legyen,és elvehessem. Mérget nem mertem volna keríteni, csak a gyógyszereiből adtam be dupla adagokat, márpedig a gyógyszer kis adagban gyógyít, nagy adagban ölhet. Biztos, hogy a feleségem mérge okozta a halált, de, hogy az én mesterkedésem  besegített, az sem vitatható. A büntethetőség nálam is lejárt, ki kellene találni valamit, amivel el lehetne kerülni az élesztési próbálkozást. Igen, de mit?

Eszembe jutott az egyetlen, amivel megúszhatjuk. Elég jól tudtam utánozni a nagybátyám írását, melyik gyerek nem próbálja meg a hamisítást, ha ráviszi a kényszer. Nekem is az intők aláírásához volt először szükségem a kézjegyre, mert két évig a nagybátyámtól jártam iskolába. Megvan! Elővettem egy papírlapot, és írni kezdtem:

„Melléklet a végrendeletemhez: Újraélesztésemhez csak akkor fogjanak hozzá, ha már volt precedens a tovább élésre. Nem számit, hány évet töltök jégkoporsóban, csak a kisélet sikerüljön, vagyis kezességet vállalhassanak érte a hozzáértők. Aláírás. „

Felhívtam az ügyvédet, hogy intézkedjen, mert csak most találtuk meg Michael naplójában a jegyzetet, de kötelezőnek kell elfogadnunk, mivel nincs olyan ember, aki biztosra menne az újraélesztés kimenetelének megítélésében.  Kifizetjük a további költségeket, akár húsz évre is előre, csak meg ne hiúsuljon, amibe a drága rokon reménykedett, az újra élés.

Ha csak húsz évet nyerünk, de lehet, hogy többet is, akkor már nem mi döntünk, nem is a gyerekeink, hanem a tudomány, amely vagy tovább folytatja a kísérletezést, vagy felszámolja a jegelésre alakult vállalkozásokat, és akkor szegény Michael oda kerül, ahova 25 éve kellett volna kerülnie, ha nem olyan álmodozó és gazdag, amilyen volt.

Fellélegeztem. Végre megszabadultam a nyomás alól, nem kerül bajba az én drága asszonykám, aki persze nem tudja, hogy bűnrészes, vagyis inkább bűntársa vagyok a nagybátyám halálában, Sose adja ki magát egészen az ember. Hü, a víz is kivert… micsoda jeges félelem, teremtőm segíts. segíts…

Rázásra ébredtem.

A feleségem ijedt képpel állt felettem.

Köszönöm, hogy felébresztettél drágám. Túl nehéz volt, amit ebédre kaptam-nyögtem ki megkönnyebbülten.

-Nehéz? A nagybátyád falta, mint kacsa a nokedlit, de ugy látszik az alma messze esett a fájától, mondta a nejem, a tőle egyre gyakoribbá váló, lekezelő, gunyoros hangon, és abban a pillanatban sajnáltam, hogy nem 5 éve értesítettek a felolvasztásról, amikor még nem járt le a feleségem büntethetősége. Aztán elgondolkoztam, és ha valami fél kábán vigasztalhatott, csak az, hogy a nejem nem tudott az én mesterkedésemről, azt hiszi, ő tette el láb alól a laktató ételeket büntetlenül faló, haspók nagybátyámat, s remélhetem, hogy a lelkifurdalás egy kicsit sakkban tartja. .

Egy dolog azonban ébren sem hagy nyugodni: uram isten miért van, hogy az ember nem tudja elviselni, ha elődjét emlegeti, vagy uram bocsá magasztalja az, akinek szemlátomást jólesik, hogy megteheti.

[/rkey]