-Tessék, amiben megegyeztünk -mondta Norma Flinn, s egy csekket helyezett, Molly Haris asztalára. A fél év megfelel?
-Általában ennyi időre vállaljuk. Mindig ilyen állapotban érzi magát legjobban, a húga?
-Igen..háromszor volt már elvonókúrán. Majd megszakad szívem érte, ha látom. Előfordult, hogy a híd alól szedték fel, és ki tudja hányan mentek rajta keresztül. Amig csak ivott, hagyján, de mióta rászoktatták a kábítószerre is, elviselhetetlenné vált vele, az egy fedél alatt élés. Nehezen döntött igy a család, de…
-Ebből az állapotból úgy sincs visszatérés. Önök a legjobb megoldást választották, és jó ajánlójuk volt. Hozzánk csakis jó ajánlólevéllel lehet bekerülni. Mától kezdve, az ön neve is annak számit. A húga felől nyugodt lehet. Hat hónap múlva szép, megható temetést rendeznek, elsiratják, és megszabadul a család egy fekete báránykától.
-De ugye számíthatok a titoktartásra, ugy értem nem vezetnek névszerinti nyilvántartást.
-Nálunk, amig él, minden gondozottnak száma van, és biztosíthatom, innen még élve nem került ki senki. Két orvosunk van. Mindketten jó nevűek voltak, amig inni nem kezdtek. Itt jól érzik magukat hiszen gyógykezelésről szó sincs, nem követhetnek el műhibát, illuminált állapotban. A húga annyit ihat, amennyit akar, persze ha kábítószert is adnunk kell..megoldható. Az összegben benne van.
-Ugye nem fog szenvedni?
-Ápolónö vagyok, értek a fájdalmak enyhítéséhez, de ebben az állapotban már nincs fájdalomérzet, csak mámor, amely minden mást feledtet. Ilyenkor csakis az utánpótlás jár a fejükben.
-A szive gyenge. Gyerekkorában tornából is felmentették.
-Ez nagy segitség. Mindig gond, hogy mit írjunk be a halál okaként- mosolygott Molly Harris.
-Akkor köszönöm, és hetenként meglátogatom. Anyám akarja..
-Semmi akadálya. Mindig ilyen kellemes, delíriumos állapotban leli, amilyenben most van.
-Jaj majdnem elfelejtettem, a húgomat egy valami érdekli, ha éppen félig tiszta a feje..a világ..
-Ezt, meg hogy érti?
-A második elvonója után kapott egy videofelvevöt. Azóta azzal, hogy is mondjam csak, játszik, akár a gyerek. Sokszor csak ül, és forog meg gagyog a kamerába. Ez megnyugtatja. Ha lehet, hagyják meg neki ezt az élvezetet.
-A kezelés elöbb utóbb elveszi töle a kedvét a nélkül, hogy fájna utána a szíve. Itt mindig van előtte ital, és aki ilyen csontkemény szenvedélybeteg azt egy idő után semmi nem érdekli.
Norma Flinn, nehéz szívvel hagyta ott Rosalind-ot, de tudta hogy nincs más megoldás. Amikor az elsö héten meglátogatta, alig töltött nála húsz percet.
-Már megy is?- állította meg, Mrs Harris
-Úgysem vesz tudomást a jelenlétemről. Amit hoztam annak sem örült. Szegénykém már régen elitta a személyiségét. Csak vegetál..pedig milyen aranyos teremtés volt.
-Akár csak a többiek!
-Mit gondol, minek örülne? Mit hozzak neki?
-Semmit. Amire szüksége van, megkapja.
-Ha ennyit ihat, nem fordulhat elö, hogy hat hónap előtt?
Ugyan, ettől ne tartson. Csak az elején vagyunk ilyen bőkezűek, hogy kezessé váljék. Bízzék bennünk. Később feladathoz kötjük az adagokat.
-Feladathoz?
-Igen. Aki jó erőben van még, annak részt kell vennie társai lemosásában. Ki győzné őket személyzettel?! Csak brancsbeli képes kipucolni sorstársát a…
-Rosalinnak, gyenge a gyomra. Nem bírja a vért, undorodik mindentől, ami..
-Majd megszokja. Vagy nem kap inni
-De hiszen ez..
-Nehogy azt mondja, hogy embertelen. Öt is lemossa más, ha összeranditja magát. Elöbb-utóbb mindegyik megérti, hogy érdemesebb azt tenni, amit elvártunk töle. Csak nincs lelkiismeret furdalása? Maga eljönne ide ápolónönek?
-Nincs annyi pénz a világon! Vágta rá Norma Flinn
-Na látja! Apácákat pedig, az érthető okok miatt, nem alkalmazhatok. Vagy megfizetem, vagy egymással ápoltatom, öket. Csak igy tudom fenntartani az intézetet. Egyébként a húga már teljesen leépült. A doki azt mondja, önmagát fényképezi, és összehord hetet havat. A Kamerát önmaga felé fordítva..játszadozik. Legalábbis, így találták már néhányszor. Gombot sem vált csak forgat!- nevetett, Mrs Harris.
[rkey]
-Nincs jerlentösége- mondta hirtelen Norma Flinn és elköszönt. Másnap bejelentkezett a gyilkossági csoport vezetőjéhez.
-Egy tömeggyilkost akarok feljelenteni -mondta, mihelyt Sinus felügyelö hellyel kínálta.
-Nyugodjon meg Miss Flinn. Kér egy pohár vizet? Mindjárt behívom Blood őrmestert, ha ennyire komoly a dolog.
-Maga nem hisz nekem? Örültnek tart? -nézett rá, a lány.
-Hát, ami azt illeti, sok furcsa dolog elhangzott már ezen a széken- felelte Sinus, és behívta Blood őrmestert. Hallgatjuk.
-Van videó lejátszójuk?
-Hogyne..de mintha másért jött volna ide..
-Csakhogy egy kis videózás is szükséges hozzá, különben nem értenék meg, amit elmondok, vagy örültnek tartanának, joggal.
Hol értetlenül, hol döbbenten nézték végig a kazettán rögzítetteket. Legtöbbször premier palnban egy nő arca látszott. Pontosan fogalmazva, de nem túl nyugodtan mondott el olyan dolgokat amelyektől Sinuséknak is borsódzott a háta. Neveket sorolt fel, halálozási dátumokat.
-Azt hiszem most már beszélhetek-kezdte Norma Flinn, miután visszamentek a felügyelö irodájába. A barátnőm, aki a felvételéket készítette Rozalinda Harvay újságíró. Valahonnan kapott egy fülest, hogy tehetős családok, pár hónap alatt likvidáltathatják fekete báránykáikat, humánusan, majdhogynem jóságos módon. Baráti körüket ugy tájékoztatják, hogy a szenvedélybeteg végre egy jó intézetbe került. Hónapok óta gyűjti az adatokat. Megtudott egy nevet. Annak a húga árulta el, akit eltetettek láb alól, de a szülök csak a temetés után szólták el magukat, hogy a lányuk nem természetes halállal, vagyis a szenvedélybetegsége miatt halt meg. Megeskették, hogy nem megy a rendőrségre, a lány azonban nem tudott együtt élni a gondolattal, és felkereste a szerkesztőségben Rosalindot. Amikor meg volt az intézet címe is, én le akartam beszélni és kértem, hogy jöjjön ide magukhoz, de azt mondta: ez élete nagy riport lehetősége. Ha igaz, akkor karriert csinálhat vele, ha csak részben az, akkor is megéri a kockázatot. Rosalinda először színésznőnek készült, de mert nem kapott szerződést, és mindig is volt íráskészsége, beírta magát egy kis laphoz, aztán egy nagyobbhoz. Most ott van az intézetben. Én vittem oda, mintha a húgom lenne. Ötvenezer dollárról szóló csekket adtam annak, akié az intézet. A neve Molly Harris. Ennyi a szokásos összeg. A pénzt a szerkesztőség bocsátotta Rosalinda rendelékezésére, de az én nevemre nyitottak számlát. Nem akartam vállalni, féltettem, és most is féltem Rosalindot. Mi lesz., ha nem, jól játssza a szerepét, ha nem tudja a vízcsapba öntögetni az italt, amivel traktálják vagy olyan gyógyszert kap, amely leépíti, elkábítja? Tegnap voltam nála először. A klinika tulajdonosnője úgy tudja, hogy a kamera az egyetlen játékszere. Rosalinda megjátssza a részeget, de közben nyomoz, mindent szalagra mond. Hallhatták? Halottszállitást, a betegekkel való bánásmódot, az orvosok hozzáállását. Didergek a félelemtöl, ha arra gondolok, hogy lebukhat, hogy rájöhetnek. Abban állapodtunk meg, hogy még egy hetet adok neki. Már nem nagyon figyelnek rá. Szabadon kóvályoghat a házban, hátha talál valamit, ami bombaként robbanhat..de mióta láttam ezt a tegnap kilopott filmet, egyfolytában ráz a hideg.
-Nem csodálom Miss Flinn- -jegyezte meg Sinus. Hajlandó odajönni velünk?
-Természetesen, de legjobb lesz, ha bejelentkezem. Nem engednek be akárkit, vagyis..odaszólok, annak a halál angyalának..
-Halló Mrs Harris? Norma Flinn vagyok. Most tudtam meg, hogy két hétre el kell utaznom, senki más nem tudja hol van Rosalinda. Azt mondta hiányzik neki a kedvenc illata, megígértem, hogy viszek neki egy üveg parfümöt. Az mindig megnyugtatja, jó hatással van rá.
-Megvehetem én, ha gondolja..
-Már megvettem, és köszönöm. Akkor indulok is. Lehet hogy be sem megyek hozzá. Önt kérem meg, hogy adja oda neki, csak szeretem megtartani, amit ígérek. Hátha emlékszik rá és várja?
Norma kocsijával mentek Sinusék hátul ültek. Két rendőrségi kocsi, tisztes távolból követte öket.
-Bujjanak le!- kérte Norma, mielőtt a bejárat elé ért. Csengetett, a kapu azonnal kinyílt. Norma ledobta az összecsavart újságot, hogy az ajtó ne záródhasson be utána.
Sinusék pár perc múlva, a folyosón jártak, és meghallották Norma ordítását.
-Neeee! Nem igaz! Hazudik!
Hatalmas ugrásokkal, másodpercek alatt a szobában voltak.
-Kicsodák maguk, és mit keresnek itt?- lépett elébük harciasan, Mrs Harris.
-Bünügyi rendőrség, gyilkossági csoport, Sinus felügyelő vagyok, Blood örmester a munkatársam. Mi történt?- nézett Normára.
-Megölték- zokogta a lány.
-Félrebeszél, Miss Flinn. Mondtam, hogy megfulladt. A hányadéka okozta..előfordul, hogy eszméletlenségig leisszák magukat..
-Egy pillanat Mrs Harris. Rosalinda Harvay nem volt szenvedélybeteg tehát az italtól nem lehetett eszméletlen, ö újságíró és -sorolta a felügyelö.
-Önöket félretájékoztatták. Az én intézetemben csak beteg emberek élnek- jelentette ki nyugodtan az asszony. -Miss Harvay hányt, és nem állhat minden beteg mellett egy gondozó.
-Velünk kell jönnie asszonyom. Az intézetet rendőri őrizet alá veszem. A betegeket igazi orvosok vizsgálják meg.
-Az ügyvédem, nélkül sehova nem megyek- jelentett ki az asszony, miközben Norma egyre azt hajtogatta: Megölték..megölték.
A holttestet, és a holmiját elszállítjuk- jelentette ki Sinus. -Blood hozza ide a videó kamerát, magunkkal visszük.
-Micsodát?- kérdezte hihető elképedéssel, az asszony.
-Miss Harvay kameráját! -emelte fel a hangját Sinus
-Amiatt kellett meghalnia,- zokogta Norma Flinn. Rajtakapták, emnémitották, kamerát megsemmisitették.
-Sajnos nagy valószinüséggel ez történt, jegyezte meg elgondolkozva a felügyelö. Miss Harvay okosabban tette volna, ha minket is beavat az akciójába. Tul veszélyes feladatra vállalkozott, felkészületlenül. Könnyen elbántak vele, hiszen testi fölényben voltak, és – ha igaz- a gonoszság az erőt is megsokszorozza….
[/rkey]

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
