-Az üzleti életben elismernek, anyagilag jól állok, boldog házasember vagyok, és van egy remek fiam. Ezt mondhatná el magáról Henric Reid, ha felületes akarna válaszolni arra a kérdésre: hogy vagy? Ám, ha mélyebben magába néz, akkor be kell látnia, hogy vannak dolgok, amelyek más szemszögből nézve ugyan, de némi aggodalommal töltik el. Anyagi téren semmi probléma, hiszen a nap huszonnégy órájából, legalább tizennégyet munkával tölt, mindenen szereti rajta tartani a szemét, az ilyen odaadó munka nem lehet terméketlen. A házassága az, ami egy kicsit aggasztja. A gyors fellángolás, a nála harminc évvel fiatalabb, gyönyörű maneken iránt, természetesnek mondható, de az már csodaszámba menő, hogy érzelmei viszonzásra is találtak. Legalábbis ő csodának hitte. Tina, bő színészi vénával megáldott, remek teremtés, tud alkalmazkodni, és mindent megtesz, hogy felvidítsa, kellemes otthoni hátteret biztosítson számára, abban a néhány órában, amit otthon tölt. De amikor nincs otthon? Egy gyönyörű csinos asszony sok  veszélynek van kitéve, még baráti körben is. Vagy abban, még inkább?!

Megnyugtatja, hogy van a házban egy férfi – a fia – aki, az első házasságából származik ugyan, és alig idősebb a mostohájánál, de első perctől kezdve rokonszenveznek egymással. Thomas vigyáz Tinára, ebben biztos lehet. Igyekszik több szabad időt biztosítani számára a cégnél, csak legyen valaki, aki Tinát elkíséri, gardírozza..helyette. Az emberek persze kombinálnak. Képtelenek elhinni, hogy egy fiú, és egy mostoha nemcsak, utálhatja, kedvelheti is egymást, minden hátsó gondolat nélkül. Előtte ugyan, még senki nem mert célzást tenni, de tud olvasni az emberek arcáról, és a barátai elsütötték már, hogy te itt hajszolod a pénzt, miközben hagyod parlagon heverni, gyönyörű hitvesed. De vigyázz..a végén a fiad üt ki a nyeregből. Viccnek is rossz. Kiben bízzon meg az ember, ha nem az önnön vérében? Dehát meg lehet egy férfiban bízni, ha nőről van szó? A csábítás nagy, hiszen még őt, megfontolt, érett férfit is megszédítette Tina szépsége, közelsége. Miért ne történhetne meg, hogy Thomas belekábul, egy olyan asszonyba, akihez vér szerint semmi köze, és aki ráadásul ott él a közelében. A kutya sem figyel rájuk egész nap. Henric Reidet, – akár bevallotta magának, akár nem,- egyre inkább emésztette a féltékenység. Hiába próbálta megértetni magával, hogy Tina az övé, csak őt szereti, hiszen nap, mint nap a fülébe suttogja. Amikor elvette ugy gondolta: ha csupán két évet élhet egy olyan nővel, mint Tina akkor is, megéri. Az ember hatvan felé, kössön kompromisszumot, a sorssal. Korban magához valót – a felesége után, úgysem talált volna, hiszen, a megboldogult maga volt a tökéletes feleség, a legjobb anya, és csodálatos szerető, de Tina jelentette a minden józan észt elsöprő szédületet. Megesküdne rá, hogy esze ágában sem volt nősülni, hiszen Thomas harminc éves és, ha valakinek hamarosan asszonyt kell hoznia a házhoz, akkor az ő. Tinával egy üzleti tárgyaláson ismerkedtek ugy, hogy kávét kínált neki. A mosolya, mozdulatának lágy nőiessége, ahogy ellépett tőle, a másik vendéghez, a csípője ringása, a dereka hajlása, szinte azonnal megbabonázta. Attól kezdve, alig tudott a lényegre figyelni. Mikor először nősült nem volt szerelemes. A feleségét társaságban mutatták be, szimpatikusak voltak egymásnak, aztán az illem szigorú betartásával, egyszercsak ott álltak az oltár előtt. Pár éve még megmosolyogta egyik barátját, aki azt mondta: a járásába szerettem bele..mentem az utcán és egyszer csak felfigyeltem két lábra..nem a formásságuk ragadott meg, inkább a mozgásuk harmóniája, ugy éreztem oda kell mennem, mellé állnom, belekarolnom, mert szüksége van rám..az erőmre. Megejtően kedvesen lépdelt, és ha az arca ragyás lett volna, akkor sem tágítok mellőle. Ő Tinába azonnal beleszeretett, ahogy letette elé a kávét, és őszintének ható – nem gumimosollyal -_egészségére kívánta. Azóta is tart a kábulat, és nem tőle függ, hogy élete végéig szeretheti-e, a drága asszonyt…vagy,..de arra gondolni sem jó. Hitt abban, hogy ha egy férj szereti a feleségét, ha minden kívánságát teljesíti, sőt lesi, ha egy hangos szóval sem tudná megbántani és, még az ágyban is képes bizonyítani az érzelmeit, akkor nincs félni valója..vagy legalábbis nem sok.

Ezen az estén is melegen búcsúztak. Henric Reidnek egy üzleti vacsorán kellett részt vennie, ahova -talán mert egy munkaétkezés a nők részére nem valami szórakoztató – asszonyokat nem vittek magukkal.

-Vigyázz, Tinára! – kérte a fiát, aztán beült a kocsijába, és inditott.

Alig ért ki a sztrádára, amely a vacsora helyére vezetett, betett egy kazettát, mert álmosító volt az út szürkesége, és elég nehéz napot hagyott maga után. Letért a bekötő útra. A forgalom gyér volt. A kazetta Tina kedvenc számait játszotta, és bár elég ricsajos zene, de legalább amig szól, rá gondolhat. Kicsit elandalította az emlékezés. Olyan hirtelen lépett a gázra, hogy alig tudott uralkodni a kocsi felett. Későn vett észre egy emberi alakot. Az úton feküdt, keresztben. Csakis hóbortos, neonfényes öltözékének köszönhette, hogy nem hajtott rá. Ha szürke a ruhája, képtelen lett volna megállni, olyan későn észlelte. De hát, ki gondol ilyesmire, egy alig forgalmú úton? Elgázolták? Másodpercekig mozdulni sem tudott, aztán a telefon után nyúlt, hogy a mentőket, vagy a rendőrséget hívja, de nem maradt rá ideje..

Három fiatalember futott elő, az utat övező bokros részről és a földön fekvő alak is felugrott. Nő volt. A fiúk kirángatták a kocsiból, egyikük valami kemény tárggyal fejbe vágta, és bevonszolták a cserjék közé.

-Na, látjátok! Így kell stoppolni – nevetett, az egyik srác. Mire vártok? Vágódjatok be a bárkába..csapunk egy görbe estét. Remélem tele van a tank.

-És ha magához tér? – kérdezte a lány.

-Mikor lesz az? – nevetett a legizmosabb fiú, és indított. – Addig otthagyjuk valahol ezt a luxusbárkáét, de matassatok már! Az ilyen menő fejek mindig tartanak ezt-azt a kocsiban. Ha másra nem, birságra valót. Az elég lesz a diszkóba, beugróra, talán néhány italra is futja.

-Biztosan nem lesz komoly baja? – aggódott a lány, miközben a kesztyűtartóban matatott. – Ötszáz dollár! -mutatta fel boldogan, a bankjegyeket.

-Na látod! Ne félj a krapek fél óra múlva, újra fickós  lesz, az ötszáz dolcsi pedig egy egész vagyon, legalábbis nekünk. A kesztyűjét senki ne húzza le, amig ki nem szállunk, nehogy itt hagyjuk a mancsunk nyomát. Főleg te Jim, mert rád könnyen rád bukkannak.

Vad uramban futott a kocsi. Alig tettek meg húsz kilométert, amikor – a később kihallgatott szemtanuk szerint – egy óriási robbanás hallatszott, és a hatalmas autó, szinte szertefröccsent.

A helyszínelők lezárták az utat, és megkezdték a nagykiterjedésű területen lévő anyag rögzítését. Az utasok négyen voltak…legalább is a testmaradványok, amelyek a repülőgép katasztrófa helyszínére voltak jellemzőek, azt sejtették.

-Robbanás! – adta le, a telefonjelentést, a csoport vezetője. -Nézzétek meg kié a kocsi. A rendszámtáblát sikerült megtalálnunk.

Rex hadnagy, és társa a Reid ház felé tartott. Útközben a másik sávban néhány álló kocsira lettek figyelmesek. Fékeztek, hiszek ők, nem mehetnek el semmi mellett, ami közterületen történik, akár szolgálatban vannak, akár nem. Még a sürgős intézni valót is halasztaniuk kell néhány kérdés, vagy eligazodás erejéig. Rexnek sikerült magát keresztül vágnia az embergyűrűn. A kör közepén egy jólöltözött férfit látott, félig kábán, egy pléden ülve. Értetlenűl válaszolgatott a körülötte állók kérdéseire.

-Nem emlékszem semmire, csak azt tudom, hogy eljöttem otthonról..

-Hol lakik? – kérdezte Rex hadnagy, miután bemutatkozott, és szinte mozdulatlanná dermedt egy pillanatra, amikor meghallotta a cimet. Ugyanazt, ahova igyekeztek.

-Megmondaná a nevét, uram?

-Henric Reid..

-Önnek van egy kocsija..szóval emlékszik a  rendszámára?

-Hogyne, de rettenetesen fáj a fejem..

Rex hadnagy már nem, is csodálkozott, hogy a felrobbant Cadillac forgalmi rendszámát hallotta. Társaival felsegítették Mr Reidet, és beültették a kocsijukba.

-Tudjuk, hogy nem, könnyü, de megpróbálná elmondani, miért jött el otthonról és hova igyekezett?

-Egy üzleti vacsorám lett volna..

-Felesége?

-Otthon van a fiammal. Nehogy megijesszék őket. Kezdek emlékezni..rászedtek..megállásra kényszerítettek..

[rkey]

-Hány éves a fia, uram?

-Huszonhat!

-Akkor már elég nagy fiú ahhoz, hogy az édesanyjával együtt, mindent megtegyen az ön mielőbbi talpra állásáért..

-A feleségem nem az édesanyja, de kedvelik egymást.

Ez volt a nyul, amit sikerült kiugratni a bokorból, mert Rex tudta, hogy egy kocsi sok okból felrobbanhat, a nyílt országúton, és sosem szabad kifelejteni közülük a családot.

-Ön, gazdag ember?

-Nem panaszkodhatom..csak jaj, a fejem.,..tudom még valamikor használni az életben?

-Biztosan! – nyugtatta Rex, amikor a ház elé értek. -Maradjon kérem, a kocsiban. Megpróbáljuk előkészíteni a  családot. Ugye nem jön be, amíg a kollégám ki nem lép magáért? Még elesne, és ne tetézzük a bajt..

-Megígérem, de legyenek kíméletesek..

Rex hadnagy becsengetett, és csakhamar ott voltak a szalonban a láthatóan nem túl nyugodt Thomas és Mrs Tina Reid társaságában.

-Szomoru hírt kell közölnünk! – kezdte Rex, de egy pillanatra sem vette le a tekintetét a háziak arcáról. – Mr Reid kocsija felrobbant….

-Mit beszél? – sápadt el Tina Reid, és megingott. Thomas odaugrott, és leültette egy fotelba.

-Mi történt apámmal?

-Ha egy kocsi felrobban – fogalmazott óvatosan a hadnagy, aki benne ül, aligha maradhat életben.

-Drága Henric..mindenem, szerelmem! -sírt fele az asszony.

A szavak nem hangzottak falsul, még idegen fül számára sem.

_Nem tudnának valamiféle magyarázatot adni? Segítené a nyomozást. Egy robbanáshoz bomba, vagy valami egyéb is kell, márpedig…

-Egy pillanat! Most jut eszembe, hogy apám kapott egy levelet. Nevetett rajta, és a papírkosárba dobta. Hiába próbáltam rávenni, hogy szóljon maguknak, életveszélyesen megfenyegették..

_Ön természetesen kivette a levelet a papírkosárból! -kérdezte vagy inkább kijelentette, a hadnagy.

-Természetesen elvégre az apám életéről volt szó, és amint látja jobb lett volna, ha szegény hallgat rám..

-Láthatnánk a levelet?

-Hogyne – mondta az ifjú Ried, és Rex nem is csodálkozott, hogy a zsebéből húzta elő.

Újságból kivágott betűkből összeragasztott levél volt.

“Vigyázzon. A konkurencia az életére tör”

-Konkurencia? Mivel foglalkozik a cégük?

-A skála széles..

Mégis..kit tartott az édesapja a legveszélyesebb konkurensének? Ugy értem az üzlet melyik ágára volt versenytársa?

-Honnan tudhatnám? Apám nem avatott bele minden ügyébe. Még a legbizalmasabb emberei is sokszor csak utólag szereztek tudomást, egy egy döntéséről. Remek üzletember volt…istenáldotta tehetség – törölt keze fejével a bal szemére, amely ugyanolyan száraznak hatott, mint a másik.

Rex hadnagy a telefonhoz, a társa pedig, kifelé indult. Rex hadnagy tárcsázott, majd bele-beleszólt a kagylóba. A vonal végén nem volt senki.

-Ismeri ön ezt a levelet? – kérdezte Henric Reidtől a tizedes, a kocsiban.

-Nneem..mi eez? – nézett értelemül a furcsa papírra, a férfi.

-Talán kiesett az emlékezetéből? A napokban kapta. A  fia kérte, hogy vegye komolyan, de maga a szemétbe dobta.

-Sosem láttam ezt a vacakot, de hát mi köze ennek ahhoz, hogy egy csapat suhanc rászedett, és elkötötte a kocsimat?

-Csak annyi uram, hogy a kocsi nem sokkal azután felrobbant. A suhancok valamennyien életüket vesztették, vagyis meghaltak..maga helyett. Kinek volt érdekében, hogy..

-Maga megőrült! Képtelen vagyok értelmezni, amit mond.,

-Akkor segítek. – Szép lassan besétálunk, addig gondolkozzon. Nem könnyü, tudom, de segítené a munkánkat..

-Jön a társam! – jelentette ki – letéve a kagylót, Rex hadnagy, amikor meghallotta az ajtó előtti lépteket. -Talán megtudott valamit a kocsi telefonon.

A háziak tekintete a bejáratra szegeződött. Aztán, amikor kinyílt az ajtó, és belépett Henric Reid, az asszony felvisított, de úgy, ahogy csak rémületében képes sikítani az ember. Thomas Reid csak nézte az apját, és hátrálni kezdett előle, mert az lassú léptekkel elindult feléje.

-Te voltál? – állt meg, néhány lépésre tőle. Ne tagadd, hiszen már gyermekkorodban is folyton kísérleteztél. Mi az egy plasztikbombát összeállítani olyan képességgel, mint a tied, de az apád ellen? Miért, Tináért? Dehát miért nem szóltatok?- nézett értetlenül. Ha bele szakad a szívem is elengedtem volna. A fiamért bármit megtennék..de ez a mód? A levelet is te eszkábáltad össze, ugye?

-Bocsáss meg apám…nem én akartam. Tina teljesen elvette az eszem. Szerettem..azt mondta ő is szeret, és nincs türelme várni, amíg…

-Ha, azt mondta, még meg is értelek, hiszen én sem követtem el kisebb bűnt, amikor annakidején hittem neki, és feleségül vettem. Csakhogy én nem az apám, hanem önmagam ellen vétkeztem! – mondta Mr Reid, úgy ejtve a szavakat, mintha mázsás kövek lettek volna.

-Őrizetbe veszem mindkettőjüket..,négyszeres emberölés és egyszeri gyilkossági kísérlet, alapos gyanújával. – mondta Rex és, nem lepte meg, hogy a fiatalok értetlenül bámultak rá..

-Tudja főnök – mondta majdnem félrenyelve, a tizedes, amikor már átadták az őrizeteseket a központban – nem hiába csodálom a maga rátermettségét, ezzel az esettel, jelesen felvételizhetett volna a rendőr főiskolán…

-Ilyen remek munkatárssal gyerekjáték! – nevetett egy kicsit belepirulva, a dícséretbe, Rex hadnagy.

[/rkey]