Körmönfont alibi

Irta: Linda Taylor

“Egyedül örökölte, a hatalmas Hines-vagyont, James Burns”- hozták rikító betűkkel, az újságok. “Miért mondott le a másik örökös?” -tették fel a szenzáció ízű kérdést alcímként.

Sinus felügyelő, Blood őrmesterrel, másnap, nem az újságcikk miatt jelentkezett be a Hines vagyon kezelőjéhez, dr Haywardhoz.

-Ismeri ezt a nőt? Tartott az ügyvéd elé egy fotót Blood, miután Sinus bemutatkozott.

-Nem. Azt hiszem, sosem láttam. – mondta nagyon lassan, láthatóan elgondolkozva, az ügyvéd.

-Elmondaná, miért mondott le, a Hines-vagyon örököse, ugy értem, Julie Cullen, a részéről?

-Csak annyit mondhatok, amennyit tőle tudok. Megfelelő anyagi körülménynek között él, és nem kívánja olyan ember pénzét átvenni, aki apjaként soha nem gondolt rá. Nemhogy anyagilag -ami számára elhanyagolható lett volna, de érzelmileg sem.

-Karakán természete lehet, ha kétmillió dollárról lemond, csak azért, mert…-kezdte volna Blood.

-Mikor járt itt? -vágott közbe Sinus. -Ugy értem a végrendelet felolvasásakor mondott le, a vagyon részéről?

-Nem, dehogy. Egy héttel előbb. Sokan nem hinnék, de mi jogászok tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek, ha értesítést, vagyis meghívót kapnak, örökösödési ügyben, sosem bírják ki a megadott időpontig. Igy volt a Hines-örökösök esetében is. Julie Cullen jelentkezett előbb. Telefonált, és megkérdezte, idejöhetne-e? Nagyon fontos. Tudtam, vagyis gondoltam, hiszen kinek ne volna fontos ennyi pénz? Természetesen fogadtam, de a legnagyobb meghökkenésemre, visszautasította a hagyatékot. A lemondást írásba foglaltam, és két tanú előtt, alá is írta. Tessék, itt van. Hiteles.

-Hogy írhatta alá, ha sohasem látta? – kérdezte az ügyvéd arcát figyelve, Sinus.

-De kérem,..mit jelentsen ez?

-Az imént Julie Cullen képét mutattuk önnek, és azt mondta sosem látta.

-Képtelenség! Azon a képen nem Julie Cullen volt. Az örökösnő egészen más. A fotón levővel szinte csak abban egyeznek, hogy mindketten nők.

-Gondolom, ellenőrizte az adatait, mielőtt…

-Természetesen, felügyelő úr. Egy ügyvéd nem engedheti meg magának a lezserséget. Néha még egy betü és egy rossz helyre rakott írásjel is döntően megváltoztathatja a lényeget. Mi odafigyeltünk mindenre, és a nyilatkozatot négyen láttuk. Kettő közülünk alá is írta, tanúként, mivel a parafálásnál jelen voltak.

-Nem látszott hamisnak az igazolvány?

-Ki gondol ilyesmire? A személyi adatait pontosan elsorolta, az igazolványában is az állt. Ha arra gondol, megnéztem-e, hogy a fényképet nem utólag eszkábáltak-e bele..,hát be kell vallanom, nem sokat értek az okirat hamisításhoz. Manapság már olyan tökélyre vitték azt is, hogy- törölte meg izzadó homlokát, dr. Hayward tehetetlenségében. – Botrányos helyzet. És egyszerűen képtelen vagyok elhinni

-Pedig igy van. Julie Cullen halott. Ma délelőtt találták meg a holttestét egy elhagyatott füves részen. Természetesen az iratai nem voltak mellette, de a nevelőszülei már egy hete bejelentették az eltűnését, és mivel ilyen esetekben fényképet is kérünk, a keresett személyről, csak rá kellett nézni a halottra és tudtuk, hogy Julie Cullen, előkerült.

[rkey]

-Ez képtelenség, Ugy értem, borzasztó dolog lenne, ha kitudódna._Cégem hírneve forog kockán.

-Márpedig kitudódik, hiszen Julie Cullen készült az örökség átvételére. Terveket szőtt és alig várta, hogy eljöjjön a kihirdetés napja. Az értesítést megkapta és ide telefonált. Ön elmondta neki, hogy ketten öröklik a vér szerinti apja vagyonát.

-Igen..telefonált, de..

-Tehát a fényképen lévő nőt sosem, látta? -kérdezte meg, újra Blood. Ezek szerint Julie Cullen helyett idejött valaki, hogy lemondjon az örökségről. De ki ? Leírná, hogy nézett ki az a nő?

-Talán behívnám a munkatársaimat is, akik az aláírásnál jelen voltak, mert engem teljesen összezavartak az események. Különben sem vagyok túl jó megfigyelő, csapnivaló az arcmemóriám. Arra emlékszem, hogy valószínűtlenül szőke haja volt olyan, amilyen az életben nincs is..vagyis festett.

-És még valami! – szólalt meg hosszú hallgatás után az ügyvéd. -Nekem nagyon hasonlít a másik örököshöz, James Burns-höz. Már amennyire egy férfi, és egy nő hasonlíthat egymáshoz.

-Miért ne hasonlíthatnának? Elvégre szegről- végre rokonok voltak. Unokatestvérek – jegyezte meg, Blood.

A mozaikkép elkészült, a körözést valamennyi államba eljuttatták, de az ügyvédi iroda dolgozói által leírt külsejű nő, nem került elő.

Két hét telt el. Egy reggel Blood titokzatos arccal fogadta a felügyelőt.

-Tegnap magánszorgalomból végeztem egy kis pótnyomozást. Valahogy gyanússá vált, James Burns tökéletes alibije. Az ember nem figyel oda annyira, a programjára, és ha naplót vagy órarendes naptárt vezet- mert olyan precíz- akkor a többi napot is hasonló pontossággal örökíti meg. Nem gondolja?

-Az orvos szakértő hat órai pontossággal adta meg a halál időpontját, és azt ellenőriztük. -vágott közbe a felügyelő.

Éppen abban a hat órában, van három, ami gyanús. James Burns lemegy – nem telefonon szól le- a gondnokhoz és kéri, hogy ha keresik, tagadja le.. Fáj a feje, ki kell aludnia magát. Aztán három óra múlva ugy megy el otthonról, hogy néhány szót báj cseverész is, a gondnokkal.

-Mi furcsát talál ebben?

-Ebben semmit, de tudja milyen betegesen kiváncsi vagyok, és érdekelt, miért nem állt szóba a milliomos nagybácsi, az édes húgával.

-A saját lányával sem állt szóba.

Az érthető..az ő társadalmi pozíciójában, de a testvér egészen más.

-Nyögje már ki, vagy élvezetét leli abban, ha a végletekig felcsigázza az érdeklődésemet?

-Ezt nézze meg! -tett le Blood egy újságkivágását a türelmetlenkedő felügyelő elé.

Sinus ránézett. Átfutotta a szöveget, és felugrott.

-Isten tartsa meg a kíváncsiságát. Indulás!

James Burns, kitüntető szívélyességgel fogadta őket, de kicsit csodálkozott, hogy az ügyvédje is velük van.

-Megtalálták végre, szegény unokahúgom gyilkosát? -kérdezte, miután hellyel kínálta őket.

-Nem, de megtudtunk valamit – mondta Sinus.

-Mi az?- váltott sápadtabbra, a házigazda arca.

-Nem értettük, amig utána nem néztünk, miért haragudott a nagybátyja az ön édesanyjára? Bár testvérek között is létezik harag, de ennek fura oka volt. Nem tudta megbocsátani neki, hogy feleségül ment egy nőimitátorhoz. Ugye az édesapja tiz éve halt meg? Minden újságban megjelent róla egy nekrológ. Olyasmi, mint ez! -tette le az asztalra, a Blood által előásott újságkivágást a felügyelő.

-Hogy jön ez, ide? -vibrált, James Burns hangja.

-Ugy, hogy a gyerek legtöbbször utánozza a szüleit, vagy legalábbis megpróbálja. Tegyük fel, hogy maga képes volt arra, amire az apja, ha nem, is olyan magas művészi fokon, de elhívatottságot nem érzett rá. Ezért lett mérnök. A katonaságnál egy műkedvelő előadáson ragyogóan domborított, egy dizőzt. A fiuk nem akarták elhinni, hogy akit látnak, nem igazi nő. Beszéltünk néhány katona társával.

_-Maguk megőrültek. Hova akarnak kilyukadni?

-Mi úgy képzeljük, hogy maga férfiruhában megkérte a gondnokot, ne engedjen fel magához senkit, aztán visszajött a hetedikre, átöltözött nőnek, és magabiztosan kitipegett a házból. Julie Cullent előzőleg felhívta telefonon, és titkot ígért neki, de titoktartást kért. A lány mégis elmondta a nevelőszüleinek, hogy egy lánnyal találkozik. A maga kocsijával hajtottak ki a városból, és sétálni indultak. Amikor megfelelő helyre kérte, maga a “gyenge nő” megfojtotta a semmit sem sejtő örökös társát. Visszaült a kocsijába, és hazatért. Az autót most vizsgálják a technikusok. Itthon átöltözött, és elindult arra  a bizonyos tárgyalásra, de kifelé menve megköszönte a gondnoknak, hogy volt módja pihenni. Remek alibi. Ön nem hagyta el a házat, mint férfi, és ki figyel oda egy nőre? A gondnok sajnos nem. Most se emlékezett rá, pedig megmutattuk neki az újságkivágást, és a fantomképet. Azt mondja olyan sokan, járnak ebbe az óriási házba, és nem mindenki érdeklődik nála. A lakó is beeresztheti a vendégét, sőt kulcsot is adhat neki. Visszatérve az eseményekre, megfojtotta a törvénytelen unokahúgát, és ez által, egyedüli örökössé vált. Vagy inkább vált volna, de túlkomplikálta. Még egyszer felöltözött nőnek és elment dr Haywardhoz hogy lemondjon, a Julia Cullenre eső örökrészről. Ezt nem kellett volna. Bár a lány igazolványát remekül átplasztikázta, és az aláírását is  betanulta, ha azt elhagyja talán sosem jövünk rá, hogy..

-Vagy legalábbis nehezebben- vágott közbe, Blood.

-Az ügyvéd úr is észrevette, a nála járt nő, és a maga közötti hasonlóságot, ami annál is inkább furcsa -most már – mert egy cseppet sem hasonlít, szegény Miss Cullenre. Gondolom hiába tartanánk házkutatást, a női holmit nem találnánk meg. Az ilyesmit egy férfinak nehezebb összeszedni, mint eltüntetni. Ön végig kesztyűben volt, mint általában a nőimitátorok, és nemcsak az ujjnyomat miatt. Félt, hogy árulója lehet a férfikéz. Valamiről azonban megfeledkezett. Szegény Katie Cullen harcolt az életéért, és a körmei alatt hámsejteket, meg egy szál -feltehetően férfi testszőrzetet találtak. Ami egy kicsit zavaró volt, hogy a hámsejtekkel arcfesték is került a körmök alá

-Sosem fognak rám, bizonyítani semmit!

-A DNS vizsgálat ma már legalább olyan biztos, mint az ujjlenyomat, vagyis nincs a világon két ember, akinek bármilyen bőrmaradványa, szőrzete, testnedve megegyezne. Kivéve az egypetéjű ikreket. Tehát? Feladja?

[/rkey]