Légből kapott halál

Alighogy John Jacobi, kocsijával megállt, a háztól elég távol eső úton, Edward Stout kikiáltott neki:

-Hahó öreg! Mindjárt jövök, csak megcsókolom Lucyt!

-Helló Lucy! – kiáltott be, ki sem szállva a kocsiból, John.

-Szervusz! Jó pecázást!- jött a válasz, majd a házigazda csakhamar megállt az autó mellett, vállán a teljes felszereléssel.

-Indulhatunk! Lucy éppen tusolni ment, napozni készül..imád kifeküdni a kertbe, és olyankor nem szereti ha szólok hozzá. Hogy ezek a nők mit ki nem találnak? –mondta, nevetve, miközben bedobta pakkját a kocsi hátsó ülésére, majd beült előre. Ő napozik, én pecázom, mindketten azt tesszük, amihez kedvünk van..hát nem jobb a békesség?

-Szoktatás dolga az égész! – mosolygott öntelten John. Miért ne lehetne egy férfi a házasságban is szabad? Legalábbis ami a pecázást illeti – mondta nevetve, és indított.

Két éve jártak együtt horgászni. Márt ismerték a másik szokásait, mozdulatait. Nagyokat hallgattak, vagy beszélgettek, mikor hogy hozta a sor, vagy a kapás.

Este, a ház elé érve, Edward nem engedte el Johnt.

-Gyere be..ha csak pár percre is, hogy Lucy ne legyen pipa. Kicsit eltotojáztuk az időt, és azt hiszem valami partyra készültünk..volna. Remélem még nincs veszve minden. Tudod a nők, mások jelenlétében uralkodnak az érzéseiken, vagyis mérséklik a dühkitörésüket. Na, gyere már, hátha a jelenléteddel megúszom..

John Jacobi, bement a kapun, és pár perc múlva tudta, hogy Lucy Stout soha többé nem tesz szemrehányást Edwardnak, az elmaradásért. Lucy Stout halott volt.. Hátborzongatóan nézett ki, ahogy ott feküdt a napozó ágyon, teste bíborpirosra égve..óriási fekete legyek döngték körül..és az arca? Amikor ránéztek, szinte elhűlt bennük a vér.

-Hivd a mentőket! – kiáltotta Edward, és a ház felé mutatott.

-Mentőket?- De hiszen…

-Hivj akit akarsz -..Lucy..szegény kis Lucy.. nyöszörgött, kezét tördelve tehetetlenségében, az újdonsült özvegy.

Lucy Stout valóban megérdemelte a sajnálatot, még a halálában is. A kapu felől nem látható halántékán, csúnya sebre szárította rá a nap, a barna vért, és a napozó melletti – a sebbel ellenkező – oldalon egy jókora kődarab feküdt a földön. A vak is láthatta, hogy Lucyt megölték.

Mire John Jacobi beért a telefonig, úgy-ahogy összeszedte magát és a rendőrséget tárcsázta.

Sinus felügyelő és Blood őrmester, alig tíz perc múlva a helyszínen voltak. Rápillantottak a halottra, aztán átadták a terepet a nyomrögzítőknek.

-Hol beszélhetnénk? – kérdezte a felügyelő, a szemlátomást összetört férjet.

-A..a házban – mutatta az utat, Stout.

John Jacobi önkéntelenül követte őket.

-Maga kicsoda? – kérdezte, Blood.

-Edward barátja vagyok..horgászni voltunk..reggel mentünk, és mi fedeztük fel, hogy Lucy..izé..

-Akkor maradjon itt, kérem! – szólt hátra Sinus. Önnek is fel kell tennünk néhány kérdést.

A kérdéseikre csakhamar választ kaptak, de szinte semmivel nem jutottak előbbre. Megtudták ugyan, hogy Lucy Stout nagyon gazdag volt, és öt évvel idősebb a férjénél, akihez hét éve ment hozzá, és aki akkor vagyontalannak számított. Jól megvoltak. Lucynak nem volt ellensége, és amikor reggel elindultak még élt. Kiköszönt John Jacobinak. Ezt akár eskü alatt is, hajlandó elismételni.

A technikusok vezetője szólt be Sinusért.

-Tudod mi okozta a halált? Meteorit!

-Micsoda?

-A meteorok földre hullott töredéke. Évente 2-6ooo tonna hull a földere. Úgy nézem ez a gyakoribb fajtából való, vagyis főleg vas és nikkelből áll. Felületén savval maratva, jellegzetes ábrák jelennek meg, ezek a  Widmanstötten féle rajzok.

-Nem is tudtam, hogy ennyire otthon vagy a meteoritok világában! –jelentette ki elismeréssel, Sinus.

-Népi szinten. Ki ne hallott volna már csillaghúllásról..igy nevezi a népnyelv. Ez akkor van, amikor a nagyobb meteorok, az alsó légrétegig hatolva, mennydörgésszerű hang kiséretében szétrobbannak. Nyáron több az ilyen hulló csillag, vagyis felvillanás.

-Hogy került ide, egy meteorit?

-Hát, ami azt illeti, az már a szakember területe. Ő Tudná megmondani, hogy a meteorit tüzes-e, amikor földet ér, létezik-e ilyen –aránylag – kis darabja, mert ha nem..

-Akkor? – kapott a szón, Sinus.

-Kár, hogy nem találtak rá a holttestre előbb. De persze, akkor is szakember kellene hozzá, hogy megállapíthassa: a meteorit az égből hullott-e..vagy..

-Vagy? Sokat összegyűjtenek az évek során. Olyan is akad, akinek ez a hobbyja..

-Kösz! Bele tetted a fülembe a bogarat! – köszönt el Sinus, miközben a zipzáras, műanyag zsákba rakott Mrs. Stout, a hullaszállítók elvitték.

Két nap múlva, Edward Stout, ott ült a felügyelő íróasztala előtt. Azt hitte, csak jegyzőkönyvet kell aláírnia és igencsak meglepődött, amikor az ügyvédjét is, ott látta, a számára felkínált szék mellett ülve.

-Foglalkozott valaha földtannal, meteorológiával, vagy valami hasonló tudománnyal? – kérdezte Sinus.

-Soha! – vágta rá, szemrebbenés nélkül, Stout.

-Hobbyból sem?

-Nem! De hova akar kilyukadni?

-A feleségét egy meteorit darab ölte meg..

-Mit beszél?!

-Elvileg bele kellene nyugodnunk abba, hogy nincs tettes. Mondjuk, a halál az égből pottyant, és a zuhanás, meg a kő súlya vitte le a felesége fél arcát..de, mi nem vagyunk könnyen belenyugvó emberek, és nyomozni kezdtünk. Tudomásunkra jutott, hogy Stout végrendeletet készített és mindenét magára hagyta. Erről ön is tudott. Megtudtuk továbbá, hogy Önnek van valakije, és a felesége féltékeny természetű asszony volt. Az indok tehát megvolna..

-Mit beszél? – hűlt el, Stout. És maga, ezt türi? – fordult az ügyvédjéhez.

-Még nem fejeztem be. Önnek remek alibije van..a barátja, aki eskü alatt is vallja, hogy a felesége kiköszönt neki a házból, és Önök a hazaérkezésig együtt voltak. Igaz, hogy látni nem látta az áldozatot,, mert a kertet sövény  határolja, és az út messze esik az épülettől. Mrs. Stout, Ön szerint tusolni ment. A baj, – vagy úgyis mondhatnám -Önnek szerencse, hogy egy tíz órán át tűző napon fekvő holttest pontos elhalálozási idejét nehéz megállapítani, vagyis egy óra eltérés szinte természetes, és önnek szüksége volt erre az egy órára.

-Nekem? Mihez?

-Hogy a napágyon fekvő feleségét, a meteorit.. borzalmas erejű oldalcsapásával…megölje..

-Tiltakozom. Sosem volt a kezemben meteorit. A puszta kezében lehet hogy nem, hiszen az ujjnyomát nem találták meg rajta: kesztyűben dolgozott, ha szabad ezt az alvilági kifejezést használnom. Ön megszerezte a meteorit darabot..majd elmondja honnan, aztán megbeszélte a barátjával, hogy magáért megy. De nem engedte be a házba, mint addig majdnem mindig, hanem szinte kiviharzott hozzá..

-A feleségem akkor még élt! Maga félrebeszél!

-Azt gondolja? Én meg azt mondom, hogy a felesége akkor már, nem tudott beszélni…

-Szóval kétségbe vonja, John állítását?

-Dehogy…inkább megmagyarázom! Mrs. Stout elbúcsúzott magától, mielőtt kifeküdt napozni, és maga a búcsú szavait magnóra vette. Aztán, amikor John Jacobi beköszönt, jól felhangosítva a készüléket, lejátszotta. Így hallhatta a barátja, a felesége hangját, aki akkor már, – ki tudja mióta – nem élt.

-Nem gondolja, hogy mindezt bizonyítania is kellene?

-Tudom, hogy igen. A magnón sajnos találtuk meg az elköszönést, mert mielőtt kifutott a kocsihoz, letörölte..de a meteorit szerzési helye, nem titok többé.

-Mit beszél?

-A lány, akivel szoros szerelmi kapcsolatba keveredett, és aki miatt – gondolom- a súlyos lépésre elszánta magát, a Földtani Múzeumban dolgozik. Tele van a raktár meteoritokkal. Ön azt mondta neki, ki akarja próbálni, hogy savval maratva valóban megjelennek- e rajta a Widmantötten féle rajzok. A lány engedett magágnak, hiszen szerette. Kilopott, vagy mondjuk úgy, kikölcsönzött, a sok közül, egy nem túl nagy darabot, és a kocsiban adta át magának, vagyis ön kesztyűben fogta meg Gondolom később is ezt tette. Nincs értelme a tagadásnak Mr. Stout. Tökéletes gyilkosságot akart. Nem mindennapi eszközzel, csak túl keveset olvasott hozzá. Kérdezősködni nem akart, így fogalma sincs, hogy milyen hőfokú, és milyen súlyú egy meteorit, amikor becsapódik a földbe. A szándékos emberölés gyanúját megerősítette, hogy nem, az úgynevezett kőmeteoritot használta, amely nehezen felismerhető, hanem a gyakoribb fajtát. Azt akarta, hogy a gyanú árnyéka se essen magára. Alibije volt. Tökéletes. Bizonyíték is, hogy mikor elment otthonról, a felesége még élt..csak, egy hajszálon múlt a dolog. Annyit kérdeztünk csupán a szívének oly kedves lánytól, hogy hol dolgozik adminisztrátorként..és hihetetlennek tűnő feltételezésünk..bejött. Persze a hölgy ujjnyomát a meteoriton megtaláltuk, mert ő csupasz kézzel szerezte, és adta át a követ. Nem tudom, maga megpróbálta- e eltüntetni róla, de az ujjnyom, még az emberi bőrön is tisztán megmarad. Azt már nem is említem, hogy hiába írta a felesége, a végrendeletet, a gyilkos nem örökölhet az áldozata után..