Frederick Boyle vizsgálóbíró már megszokhatta, hogy mindig van új, a nap alatt. Az a kereset is, amit éppen sorra vett. Figyelmesen végigolvasta, a perré válásáig vastagra duzzadt iratanyagot. A bírósághoz fordulásig a felperes mindent megtett, amit egyezség útján tehetett, a döntés tehát az igazságszolgáltatás dolga lett.
-Még ilyet?! – kérdezte majdnem fennhangon Boyle biró, miután az orvosi szakértői véleményt is sorra vette.
“Egy felmérés szerint 116 impotens férfi közül 108 dohányzott. A magyarázat: a nikotin érszűkületet okoz, és az erek megbetegedése hatással van a legtöbb hajszáleret tartalmazó szervre, a hímvesszőre. Kanadai orvosok felmérése bizonyítja, hogy minden negyedik dohányos nemi szervében gyenge a vérkeringés, míg a nem dohányzó férfiaknál ez, l2-ből egynél fordul elő. A dohányzás ártó hatása nem az első tiz szál cigi után érzékelhető, de kétszeresen árt, ha az aktus után, a teremtés koronája azonnal rágyújt. Hosszabb távon a dohányzó urak, egyszercsak rádöbbennek, hogy az erekciójuk gyenge és rövidebb ideig tart. “
-Még ilyet? – nem elég a tüdőrákkal riogatni a sok dohányost, még ezt is kiderítették? Most aztán fel lesz adva a lecke, vagy szex, vagy nikotin? Csak egy baj van: bármit állapítanak is meg a kutatók, és a doktorok, minden eső után köpönyeg, mert nem akkor kellene riogatni az embereket, amikor már rabjaivá váltak a bajt okozó valaminek, hanem felvilágosítani, a rájuk leselkedő veszélyről addig, amig – koruknál fogva – ki sem próbálhatják azt.
Tovább lapozgatva az iratok között, elámult annak az összegnek a nagyságán, amire a felperes által szívott cigarettát gyártó cég, és a szenvedő alany eljutott, és amivel nincs a vágycsökkent férfi, nincs megelégedve, ezért, a per mellett döntött. Csakhogy a bírósághoz fordulás nem olyan egyszerű, főleg nem a jogalkotók, és az ítélethozók számára. Mindenkinek állampolgári joga, hogy bármiért, ami ránézve sérelmes bírói úton kérjen ellentételezést, de ha egy elkezdi…különösen a dohány, által a szex erőben okozott kár kompenzálási igényének érvényesítését, nemcsak a bíróság dolgozhat három műszakban, de a dohánygyárak is lehúzhatják a rolót. No, és persze a dohányipar legnagyobb haszonélvezője, az állam is megérzi az érvágást. A tárgyalás kiírása előtt tehát össze kell ülnie a főfejeknek, hogy miként vágják el a gordiuszi csomót.
[rkey]
Az ügyvéd, vagy ügyvédek olyan gondosan összeállították a peranyagot, hogy szinte az alapján is ítéletet lehetne hozni, hiszen az impotencia miatt elvált három feleség, a nyolc írásban nyilatkozó szerető, akik valamennyien vállalják az eskü alatt vallást is, egybehangzóan bizonyítja, hogy nem az évek múlása, a korosodás rontott, vagy tette teljesen tönkre James Sellers férfiasságát, hanem egyetlen szenvedélye, a dohányzás.
Az orvosi bizonyítvány igazolja, hogy a felperesnek szervi baja nincs, kivéve az érszürkületet, amely a nikotinnal magyarázható, és elsőszámú okozója lehet a csökkenő, majd elapadó férfi vágynak.
-Mennyit érhet a férfiasság? Kinek mennyit? A papoknak semmit, sőt. A szabad életet élők közül egyiknek, akár dohányzik akár nem, terhére van, míg a másik örökké azzal villogna, ha tehetné. Azt mindenki tudja, vagy érezte, hogy a szexuális kapcsolatban létrejövő orgazmus szinte mennybe repíti az embert, ahogy mondani szokták, de hogy a szervezet is profitál belőle, az orvosilag igazolt.
Boyle biró, végére ért a pulpitusra kész anyagnak, de úgy gondolta, 3o napja van az intézkedésre, hadd érlelődjön még az ügy, addig utánanéz, volt-e már hasonló, jogerősen elbírált peranyag, és az sem árt, ha szakorvosokkal konzultál, hiszen közöttük is akadhat ellenvélemény, habár egy megalapozott és hitelesnek elismert felméréssel nem igen lehet vitatkozni.
Amig az iratokat összerendezte arra gondolt: milyen jó, hogy nem dohányzik. Igaz, sosem volt Casanova, de amennyi kellett, annyi vágya mindig volt, húsz éve meg már, mióta házas, ki figyel oda, hogy hetente, vagy csak havonta gondolja ugy – át kellene nyúlni a másik ágyra, az asszonyért. Eszébe villant, hogy addig jó, amig a gondolatba látó gépet ki nem találják, mert a gondolattal irányított számítógép már állítólag látótávolságban van. Mert kinek mi köze hozzá, hogy kinek milyen a szexuális igénye, milyen kicsi, vagy kielégíthetetlen a libidója. Egyik férfi beéri heti egy-két menettel, míg vannak, akiknek a napi négy is kevés.
Amig az iratokat a trezorba zárta, majdnem elnevette magát azon, hogy a felperes becsatolt egy kereseti igazolást, amely szerint, l8 éves kora óta pornószinészkedik, amivel kétszer annyit keresett, mint a dohánygyár által felajánlott, és általa el nem fogadott összeg, vagyis tengernyi tanúja lehet, hogy a megélhetését is lenullázta a dohányzás. Ki tudja, mennyit kaphat egy pornószínész egy külön menetért, de ha azt is számbaveszi, nem csoda, hogy nem fogadta el, a dohánygyár végső, lélegzetelállító ajánlatát. Persze a potencia is elöregszik, lecsökken, de akkor is. Valami titka lehet, a géneken kívül, hogy miért képes ölelésre a 7o éves férfi is, és miért hagyja ki a legjobb csajt, a harminc körüli? Holtbiztos hogy nem lustaságból, hiszen amit ma a nők művelnek egy-egy trófeáért, ahhoz elég, ha az ember hanyatt fekszik és hagyja magát.
James Sellers biró úr, aznap meglepte a feleségét. Az észbekapás, a kíváncsiság, vagy a próba minősítése késztette-e rá, de az ölelés után, nem nyúlt a cigaretta után, az a feleségét is meglepte. Oldalra fordult és elaludt. Utolsó gondolata az volt: addig kell becsülni a lehetőséget, amig van, és bolond az, aki nem él vele. De aki már valamiért, vagy valakinek a hibájából nem élhet vele, annak mennyit érhet, a férfiasság?
[/rkey]

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
