Nincs irgalom

Irta: Linda Taylor

A lány egy fotelban ült, félrebillent fejjel. A lövés, ülő helyzetben érte, hiszen a test nem vérzett ki. A gyilkos, vagyis aki feltehetően végzett vele, nem messze tőle, a földön feküdt, jókora vértócsában. Szíven lőtte magát. A mellette heverő fegyverből két golyó hiányzott.

-Ha ez lenne az első ilyen eset, azt mondanám: szerelemféltés! – jegyezte meg, Blood őrmester.

-De a harmadik! – vágta rá, némi indulattal, Sinus felügyelő.

-Az ilyen egyforma esetek, előbb vagy utóbb gellert kapnak. Mert miért is öl valaki, sorozatban?

-Valaki? Ha elfelejtette volna, a gyilkos mindig ott maradt a helyszínen…holtan.

-Akkor mit jelent, ez a sok, azonos motívum? Látták filmen, olvasták, vagy hallották az ötletet?!

-Mi haszna belőle az elkövetőnek? Bosszút áll élete megrontóján, vagy haragosán, és öngyilkos lesz? Nem..

-Talán van valaki, aki..

-Ki? A világon semmi más nem köti össze ezeket az eseteket, csakis az, hogy hajszálra ugyanolyanok, vagyis az áldozat, és a gyilkos holtan marad a helyszínen. Az első két esetben a gyilkosok, és az áldozatok nem ismerték egymást..senki nem látta őket együtt…semmi nem fűzte össze őket. Nincs a „miért”-re válasz. Sem pénz, sem érdek, sem gyűlölet, akkor?

-Kizártnak tartom, hogy nem ismerték egymást! – hitetlenkedett Blood. Gondolja, hogy manapság csak úgy beenged akárki, egy vadidegen embert a lakásába? Két férfi és ez a lány..

_Talán van a háttérben valaki, aki így, vagy úgy, de összeköti az eseteket. Őt kellene előkerítenünk

-Nekem is eszembe jutott már ilyesmi. Még arra is gondoltam, hogy valamilyen szekta, vagy sötét vállalkozás, szóval megáll az ember esze! – méltatlankodott Blood.

Aznap délután Sinus elővette a két előző eset aktáját.

-Tessék..lapozzuk át még egyszer, hátha valami elkerülte a figyelmünket. Kell lennie valaminek, ami…

-Munkára fel! – vette át, az egyik dossziét Blood, és jó darabig elmerülten lapozgattak.

-Van itt valami…amit..amit, eddig nem vettem észre. Elkerülte a figyelmem, mivel nem egészen a mi asztalunk és..

-Az AIDS?- nézett fel, Blood.

-Honnan veszi? – lepődött meg, Sinus. A nálam lévő, első esetnél az öngyilkos, vagyis aki előzőleg lelőtte az áldozatot…AIDS-es volt…

-A másodiknál is. Nem akartam zavarni, csak feljegyeztem, gondoltam, ha befejezi, szólok. Elliot Goull beteg volt.

-Ezek az átkozott laborjelentések. Annyi bennük a  rövidítés, hogy elkerülheti az ember figyelmét egy ilyen fontos dolog..

-Ami összeköti az első két esetet..

-És ami egyre több esetet összeköthet igy, vagy ugy, hiszen csak az isten a megmondhatója, hányan élnek közöttünk HIV vírussal fertőzötten ugy, hogy nem is tudnak róla.

-De mi erről a kettőről tudjuk, és a harmadik eset is..

-Ne álmodozzon! De azért kérje meg a labort, hogy amilyen gyorsan csak lehet, adják meg David Hahn leletét.

-Mi oka lehet egy halálos betegnek, hogy öljön?

-Talán annak, akit megölt, köze volt a fertőzéséhez, vagy haragosa, és mielőtt elmegy, le akart számolni vele..soroljam?

-Esetleg, valaki felhasználta ezeket a szerencsétleneket, hogy…hallgatott el, tétován, Blood.

-Azt hiszi ez nekem, még nem jutott eszembe, dehát létezhet ennyire irgalmatlan ember?

Astor tizedes lépett be.

-Felügyelő úr, találtam valamit. Pamella Walken, ugy értem a délelőtti áldozat, beszélni akart magával.

-Velem?- ugrott fel Sinus. – Mikor, és miért?

-Hogy miért azt nem tudom, de megígértem, hogy visszahívom, mihelyt beérnek. Tudtam, hogy nem itt kezdenek, s már tárcsáztam is a számát, amikor jött a bejelentés és elrohantak. Egyébként akkor már hiába is hívtam volna, hiszen hozzá mentek.

-Mikor telefonált az a lány?

-Úgy három órával a halála előtt..

-Hajmeresztő. A gyilkos gyorsabb volt. Végre sejtelmünk lehetett volna az indítékról és akkor..

Blood hirtelen, szó nélkül, kisietett.

-Köszönöm Astor, de máskor, ha nem vagyok itt, próbálja meg szóra bírni azt., aki keres.

-Próbáltam, de ő hajthatatlan maradt. Azt mondta fél, és csak olyan embernek hajlandő beszélni, aki megvédheti.

-Sajnálom! – sóhajtotta Sinus, és a tizedes kiment.

Blood jó tiz perc múlva került elő.

-Megvan a lelet, főnök! David Hahn AIDS-es beteg volt. A lány egészséges..már ami az AIDS-ot illeti. Most aztán nem panaszkodhatunk, hogy nincs merre indulnunk..

-Kimegyünk, Jennifer Fanning munkahelyére… Tulajdonképpen mi az, a lelki segélyszolgálat?

-Segítségnyújtás, olyanok számára, akik nem látnak kiutat, vagy egyszerűen csak nincs kivel beszélgetniük. Telefonon vagy személyesen tanácsot kérhetnek, vigasztalást kaphatnak.

-Lelkisegély? – gondolkozott el a  felügyelő. Olyan hely ahova – utolsó szalmaszálként – egy öngyilkosssággal foglalkozó ember fordulhat…ha szeretné, hogy lebeszéljék, visszatartsák.

-Vagy az AIDS-es, ha úgy érzi, nem bírja tovább hogy az emberek kerülik. Fogadok, hogy a három elkövetőt ismerik a segélyszolgálatnál.

-Akkor vágja zsebre a fényképeiket is. Nem biztos, hogy a nevüket felírják a személyiség védelme miatt, de ha ott jártak, emlékeznek rájuk.

-Indulhatunk! – jelentette, két perc múlva Blood. – Már a helyszínelés után odamehettünk volna…délelőtt..

-Milyen alapon? Tudtuk ugyan, hogy Jennifer Fanning hol dolgozik, de akkor még nem sejtettük, hogy egy ügyfele is megölhette, s főleg azt nem, hogy ezzel egyértelműen kapcsolódik az első két esethez.

-Mindenem bizsereg, főnök..érzem, hogy közel vagyunk a megoldáshoz!

-Egy hölgy van itt! – lépett be Astor.

[rkey]

-Foglalkozzon vele..vagy..küldje el. Sietünk! – mondta a felügyelő.

-Nekem nem akarja elárulni miért jött. Idősebb hölgy.

-Oké, engedje be, de öt perc múlva szóljon be, hogy várnak, sürgős dolgunk van..

-Dorothy Hahn vagyok – kezdte az idős asszony, miután leült.

-Milyen nevet mondott? – kapta fel a fejét Blood.

-Dorothy Hahn – ismételte meg, a láthatóan nyugtalan hölgy.

-Hallgatjuk! – jelentette ki, Sinus.

-A fiam küldött egy csekket.

-David?- kotyogott közbe, Blood.

-Honnan tudja a nevét? – lepődött meg, az asszony.

-Nem fontos..elnézést!

-A csekk igen nagy összegről szól. Nem az ő neve állt rajta feladóként, hanem John Smith, egy átlagos amerikaié. David sosem csinált ilyet..valami titka lehet, és ami a legszörnyűbb, nem, tudom elérni telefonon. Eltünt. Félek…

-Asszonyom, a munkatársam, az imént nem véletlenül kérdezett rá a fia keresztnevére. Sajnos nagyon szomorú hírt kell közölnöm Önnel. A fia meghalt..

-Máris?! – sirta szája elé kapott kézzel, az asszony. Azért küldte hát az irdatlan összeget. Dehát honnan? Miből? Sosem volt ennyi pénze.. és éppen most, a halála előtt tett volna szert ekkora összegre?

-Tudta hogy beteg?

-Egy éve tudom. Megpróbáltam tartani benne a lelket, miközben a szívem majd beleszakadt. Bárcsak átvállalhattam volna, amit az isten rá mért. Bárcsak én halhattam volna meg helyette. Csupán vigasztalni tudtam. Kértem, hogy ne bujkáljon az emberek elől, ne húzódjon vissza, inkább keresse a sorstársak barátságát…hátha együtt könnyebb. Amit tudtam, megtettem érte. Könyörögtem, hogy ne veszítse el istenben vetett hitét. A utóbbi időben már az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott.  Kértem, hogy ne tegyen őrültséget, hiszen a betegség ellenszerét, bármelyik napon felfedezhetik…de ő egyre sűrűbben hajtogatta, hogy nem csinálja végig. Nincs ereje hozzá. Kértem, hogy forduljon a lelkisegély szolgálathoz, és mostanában mintha nyugodtabb lett volna. Tervezgetett, jókedvű lett, láttam, hogy reménykedik. Ki hitte volna, hogy ennyire alattomos ez a betegség? Éppen a halál előtt, ad az elmenőnek egy kis reménysugarat, és ilyen hirtelen csap le rá? Tegnapelőtt még nálam volt.

-A fiát nem az AIDS vitte el, asszonyom…öngyilkos lett!

-Öngyilkos?- sirta az asszony, és előkapta a zsebkendőjét. A táskájából egy gyűrött papírdarab esett ki. Sinus felemelte. A csekk volt. A felügyelőt is meglepte az összeg nagysága, aztán az, amit a feladó a csekk hátoldalára irt? “Érted tettem. Levélben megmagyarázom. Post restante irtam. Ha akarsz menj el érte, ha nem maradjon örök titok. Másként sosem lettem volna képes megszerezni”

-Olvasta a csekken lévő üzenetet, asszonyom?

-Igen, de a levélért nem mentem el. Ide jöttem. Féltem, hogy valaki rossz útra akarja téríteni az én halálraítélt kisfiamat, máskülönben miért adna neki ekkora összeget, és miért nem szóban mondta el, amit leirt?

-Elég erősnek érzi magát, hogy azonosítsa fiát. Sajnos, a szomszédai nem tudták, hogy vannak-e rokonai.

-Ő akarta így. Akkor költözött oda, amikor már a környezete bélpoklosként kerülte. Új helyen akart élni, ismeretlenül. Hol van?- állt fel, nagyon fáradt mozdulattal az asszony.

A tizedes odakíséri, és köszönjük, hogy eljött. Nem is tudja milyen nagy segítséget jelent nekünk ez a kis szelvény. Ugye itt tudja hagyni?

-Nemcsak azt, a pénzt is! Ha nem tisztességes úton jutott hozzá a fiam. Nekem ő kellett volna. Egészségesen..mit kezdenék én, a pénzzel?

Sinusék a parkolóban már majdnem futottak. Akkor még nem gondolták, milyen kemény két nap áll előttük. A harmadik nap reggelén – négy órai alvás után, új erőre kapva- becsengettek Gregory Morse- hoz.

-Mit akarnak? – kérdezte a házigazda, miután Sinus bemutatkozott.

-Megengedi, hogy bemenjünk?

-Hogyne, de nem értem..

-Meg fogja érteni – jelentette ki meggyőződéssel, Blood.

-Van ügyvédje, Mr Morse?- kérdezte odabenn, Sinus.

-Kinek nincs?

-Például nekem – szólt közbe Blood. Ha kell, kerít a magamfajta, de gondolom az ön társadalmi helyzetében kijár egy jogi képviselő. Felhívja?

-Minek?

-Szüksége lesz rá! Hívja ide kérem – mondta, a felügyelő.

-Maguk tudják! -sápadt el, Mr Morse, és a telefonhoz lépett. Húsz perc múlva itt lesz – jelentette ki, miután letette a kagylót. Még mindig nem értem…

-Ha gondolja, az ügyvéd úr megérkezése előtt is elkezdhetjük, de saját érdekében jobb, ha lesz itt valaki, aki figyelmezteti, ha olyasmire akar válaszolni, amire nem köteles. Hogy van a nagybátyja? – váltott témát, hirtelen,  Sinus.

-Melyik..na..nagybátyám?

-Don Penton..az iparmágnás..

-Sajnos ő…ő meghalt, de különben sem tartottuk a kapcsolatot. Húsz éve összeveszett anyámmal és rajtam csattant az ostor. Anyám öt éve halt meg, de Don bácsi a temetésén sem volt jelen, pedig testvérek voltak.

-Betegség vitte el? – kérdezte kicsit sunyin, Blood.

-Nem. De ha valóban onnan jöttek, ahonnan mondták, akkor ismerniük kell az esetet. Lelőtte valaki..

-És utána végzet önmagával! – tette hozzá, Blood.

-Na, ugye hogy tudják?- nyögte, Morse.

-És Stuart Willson? Ő az unokatestvére, ugye? -kérdezte tovább, az egyre sápadtabbá váló házigazdát Sinus. Vele sem tartotta a kapcsolatot?

-Nem, és kikérem magamnak, hogy a családi ügyeimben turkáljanak.

-Miért? Cserébe Ön is megkérdezheti, hogy vannak a mi rokonaink. Szívesen válaszolok, köszönjük jól. Vagy legalábbis egyikük sem távozott el az utóbbi hónapokban az élők sorából, erőszakos cselekmény következtében.

-Nem tartaná furcsának – vette át a szót, Sinus – úgy értem, a mi helyünkben, hogy a nagybátyja, és az unokaöccse szakasztott egyformán végezték?

-Pechük volt!

-Magának meg szerencséje..lett volna, ha nem jövünk rá a trükkre. Úgy tudom a nagybácsi végrendeletét holnap nyitják fel. Tudja mi áll benne?

-Honnan tudnám?

-De sejteni csak sejti? – gúnyoroskodott, Sinus. – A jókora vagyont az unokaöccse örökölte volna, de annak halála esetén, maga lép a helyébe. Nem is jönne rosszul, hiszen úgyszólván a csőd szélén áll, tehát az indíték meg lenne!

-Mit akarnak tőlem? – ült le, erőtlenül Morse.

-Megkérdezni, hogy miért lövette le, Jennifer Fanningot?

- Maguk megőrültek. Nem elég, hogy nagyonis félreérthető célzásokat tesznek, haragban lévő rokonaimmal kapcsolatban, még egy idegen ember halálát is a nyakamba akarják varrni?

-Idegen?! Én nem nevezném annak. Az ő kedvéért vállalt időnként néhány órai szamaritánusi elfoglaltságot az AIDS betegek lelkisegélyszolgálatánál, csakhogy együtt lehessenek. Persze…akkor még szerette, de magának támadt egy ötlete, amit meg is valósított, és Jennifer rájött. Három órával azelőtt jelentkezett be nálam, hogy odaküldte hozzá David Hahnt, és elhallgattatta. Félhetett,   Jennifer magától?

-Ha igy lenne, maguk honnan hordhatnának össze ennyi zagyvaságot? – kiáltott Gregori Morse.

_Tökéletes bűntény nincs, csak impotens nyomozó -szólalt meg, enyhe iróniával, Blood. Sose felejtse el, amiről csak egy ember tud, az titok, de amiről kettő?!

Csengettek. Az ügyvéd érkezett.

-Háromszoros, gyilkosságra való felbujtással, és háromszoros segitségnyujtás elmulasztásával vádolom Gregory Morse! – kezdte Sinus, miután az ügyvéd helyet foglalt. – Hajlandó elmondani, hogyan?

-Mit mondjak el..nem csináltam semmit!

-Gyakorlatban, de elméletben bonyolított. A kecske is jóllakott, a káposzta is megmaradt…volna, ha sikerül. A lelkisegélyt kérők közül kiválasztotta azokat, akik elhatározták, hogy nem csinálják végig, inkább öngyilkosok lesznek. Ketten a demagóg szólamaitól fellelkesülve ölték meg azt, akit – maga szerint meg kellett ölniük, hogy jót cselekedve mehessenek az Úr ítélőszéke elé. Azt mondta, az a két ember a boldogsága útjában áll. Ők hittek magának, és mert úgyis meg akartak halni, még segítséget is láttak a kérésében. Kijavíthat, ha nem igy volt. Gondolom, azt mondta nekik: Az ember gyarló…az utolsó percben visszariad attól, hogy kezet emeljen önmagára, de a félelem legyőzi a gyávaságot. Ha lelövik azt, aki a maga boldogsága útjában áll, már meg  k e l l   tenniük, hiszen gyilkosként nem élhetnek tovább. Hogy tudta ennyire hatalmába keríteni őket? Persze a gyógyszerek, az alattomos kór valószínűleg befolyásolták a gondolkodásukat, különben képtelen lett volna rávenni a szerencsétleneket, olyasmire, amire maga sosem lett volna képes, de amit elengedhetetlenül fontosnak tartott.

-Nem vettem, rá őket semmire…

-David Hahn bizonyult a legnehezebb esetnek. Foglakozott ugyan az öngyilkosság gondolatával, de odavolt az anyjáért. Tudta, hogy amíg ő él, addig a jövedelméből támogathatja Mrs Hahnt, de ha nem lesz már, esetleg nélkülöznie kell. Tetemes összeget adott neki, de gondolom kérte a titoktartását. David Hahn elküldte a pénzt az anyjának, aztán végzett Jennifer Fanning-gal. A lány beengedte, hiszen a Lelkisegélyből ismerte. Egyelőre nem értjük, hogy jutottak be a nagybátyjához és az unokaöccséhez az elkövetők, de gondolom, talán azzal állítottak be, hogy magáról akarnak beszélni, vagy magától vittek üzenetet. Majd elmondja.

-Maga megőrült..semmi közöm, mindahhoz, amit elsorolt.

-David Hahn-nak nem volt szerencséje. A nagy összeg dacára sem tudott elmenni gyónás nélkül. Megírta bűnét annak, akiért elkövette. Post restante küldte a levelet. Mrs Hahn hozzánk fordult, amikor megkapta a pénzt, de akkor már elkésett. Ön ismerte mindhárom gyilkossá lett öngyilkost, és nemcsak a szolgálatnál találkoztak. Egy sor tanunk van, akik látták velük..nyilvános helyen..egyebütt. Hátborzongató az ötlete. Szívességet kérni attól, aki úgyis meg akar halni…vagyis sírba viszi a titkot. Felkérni a halál jegyesét, a halál angyalának szerepére?!

-Együttlátás alapján akarja felépíteni a vádat? Gondolja, hogy akad biró, aki…

fakad – vágta rá, Blood. Van még egy tanunk. Zugfegyverkereskedő, aki már vallomást tett. Ő szerezte be magának, a három gyilkos szerszámot, hiszen a fegyvernek mindig a helyszínen kellet maradnia. De…ha ennyi sem elég…

-Hagyja abba! – ordította Gregory Morse, majd eszelős tekintettel maga elé meredve zokogta: Jennifer..drága Jennifer..miért akartál elárulni? Miért nem lehettünk boldogok? Miért?

[/rkey]