Az emberek két-háromszoros sorban állva, vártak a metróra. Aztán, amikor még teljes tempóval járt be a szerelvény, egy nő a mozdony elé zuhant. Óriási riadalom, támadt. Mindenki visított, futott, amerre látott, csak rá ne kelljen tekintenie a síneken maradó borzalomra. A rendőrség hamar megérkezett. Egyetlen használható tanú jelentkezett.

-Mellette álltam, de hát az ijedtség meg, ahogy elkapta a mozdony orra. Egy férfi meg akarta akadályozni, próbálta elkapni, visszatartani…

-Visszatartani? -ismételte meg az őrmester.

-Igen. Utánanyúlt, még előre is dőlt, hogy elérhesse, de a nő visított, és szinte ellökte magát..

-Felismerné azt a férfit, Nem látja itt valahol?

-Nem. De megismerném, legalábbis remélem. – mondta tétován, a tanú. Öngyilkosság volt, egészen biztos, hogy az.

Ennél többet senkiből nem tudtak kihúzni. Nincs könnyű dolga, a közterületen helyszínelőknek. A metróállomást ugyan, perceken belül lezárták, de addig sokan elhagyhatták a tetthelyet. A maradók semmi érdemleges felvilágositást nem tudtak adni. De hát ez érthető. A sokk óriás, egy ember eltűnik a kerekek előtt, oda egy élet. A halál mindig fejbe kólintja az embereket.

A gyilkossági csoportnál megcsörrent a telefon. Az életvédelmiek vezetője szólt át, Sinus felügyelőnek.

-Tudod, mi újság?

-Ha elárulod..

-A metróáldozat egy milliomos nő!

-Milliomos nő..metróra várva?!

-A felszínen nem dobhatta magát a szerelvény alá. Mi másért ment volna oda? A garázsban három járgány áll. A legjobb márkák. Egy az övé, egy a személyzeté, és egy a férjéé.

-Beszéltetek a férjjel?

-Igen. Teljesen odavan. A helyedben beszélnék vele. Szegény fickó. Hamar vége szakadt a házasságának. Nem egészen két éve éltek együtt. Ja, és a felesége hat évvel idősebb volt nála.

-Na és? Attól még lehet jó egy házasság. Már három átvett ügyet őrizgetek, mert nem lehet egyiket sem öngyilkosságnak tekinteni.

-Sajnos a nyomozással nem mentünk semmire. Kettő közülük magányosan élt, az ismerősök semmit nem tudtak, érthetetlennek tartják az öngyilkosságot. A harmadiknak maradt egy mozgásképtelen gyermeke. A férje régen elhagyta. Ne borzasszon el, de ilyen esetben, sajnos az anyák, amikor elfogy az erejük vagy a hitük, a gyermeket is magukkal viszik a halálba. Te ne tudnád? Ez itt hagyta! És az ismerősök szerint imádta, mindent megtett volna érte. Aznap a gyermekéhez sietett volna haza, amikor..

-A szerelvény elé ugrott, esett, vagy lökték? Azt hiszed nekem nem fordult meg a fejemben mindez? Nem akadt, akinek indítéka lett volna?

-Tudod, hogy a feleségem orvos.  Dolgozott mellette egy fiatal nővér, aki egyszer kérte, hogy vizsgáltassa meg, Mert amikor egy fekélyes lábat kötözött leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy az ollóval belevágjon a püffedt húsba. Érted?- kérdezte Sinus.

-Pszichikai eset!

-Sokszor elintézik ennyivel, de a nővér évek óta dolgozott megbízhatóan. Akkor problémái voltak a szexuális életében. Senkije nem akadt napok óta, és ha csak egy hetet is kihagyott, a vérnyomása 8o-ra csökkent, a mellében duzzanat támadt. Egyszóval mi laikusok csak a szánkat tátjuk, hogy mik vannak. Miért ne érezhetne valaki a metróállomásban, szerelvényre várva, hasonló gyilkos vágyat.

-Na, szervusz. Majd egyszer, ha jobban ráérünk filozofálhatunk, mert amit elmondtál, valóban mellbevágó. Odaküldöm az aktát. A tanú neve és címe benne van. Mellette állt, és látta, hogy egy férfi utána kapott.

-Vagy lökött rajta egyet.

-Látom megindult az agyad. Sok sikert!

[rkey]

Három nap telt el lázas munkában, majd a felügyelő Blood őrmesterrel, becsengetett a Brayne házba, amely palotának is beillett volna. A belső berendezése sem okozott csalódást. Nemcsak pompás, de elegáns és jó ízlésre valló volt, minden bútor darab. Mike Brayne értetlenül üdvözölte őket.

-Fogadja együttérzésünket uram- kezdte Sinus.  Vannak elképzelései a felesége esetleges indokáról?

-Hányszor mondjam már el, hogy semmi. Boldogan éltünk, szerettük egymást. Pillanatnyi elmezavar lehetett  vagy, rosszullét, de előttem érthetetlen, hogy mit keresett a metróban.

Az egyik tanúlátott egy férfit – folytatta, Sinus. Meg akarta menteni a feleségét, utánakapott.

-Igen, tudok róla. A vizsgálótiszt elmondta. Szép volt tőle. Megköszönném neki, ha ismerném..

-Sajnos őt nem tudjuk bemutatni. Eltünt a forgatagban

-Az a baj, hogy az emberek a máson segítőkre nem figyelnek oda, annyira, mint a támadó szándékúakra -jegyezte meg, Bayne.

-Fapofa! – fordult feléjük hirtelen Blood. -Ezt mondta rá a tanú. Arca rezzenéstelen volt, és az esemény hatására sem ült ki rá, döbbenet. Ez azért egy kicsit furcsa, nem? Nincs ember, aki uralkodni tudna az érzelmeim, ilyen esetben, pedig köztudott, hogy az érzelmek azonnal kiülnek az arcra, még a nem beszédes ábrázatokra is. Kivéve persze, ha

-Ha?- nézett rá, várakozóan a házigazda.

-Ha tud uralkodni a vonásain!- fejezete be a mondatot az őrmester.

-Ki ne tudna? – jött lendületbe, Brayne. Egy orvos nem borzadhat el, nem undorodhat a betege előtt, az üzletember nem mutathatja ki az örömét, vagy bosszúságát, partnere jelenlétében. Az érzelmeken való uralkodni tudás nem olyan nagydolog.

-Mégis vannak kifejezéstelen fapofák- erősködött, Blood. A mímesek. Fehérre festik az arcukat, hogy még jobban érvényesüljön a holtpofa, de gondolom, idővel ugy beleszoknak arcizmaik rezzenéstelen használatába, hogy akár ölni is tudnának, semmitmondó képpel.

-De hát miért ölték volna meg a feleségemet? És ki?- halványult el, Mike Brayne arca.

-Van három esetünk amelyekben hasonlóképpen haltak meg az asszonyok. Indítékuk nem volt az öngyilkosságra, vagyis elképzelhető, hogy valaki a metró alá lökte őket. Talán az, aki az ön feleségét. Talán, velük  gyakorolta a mozdulatot.

-Maga megőrült- sápadt el még jobban a házigazda.

-Tudja, nyomozás közben sok őrültség eszébe jut az embernek, de hibát követnénk el, ha egyetlen szálat is ellenőrizetlenül hagynánk. Maga szerint a felesége öngyilkos lett?

-Már mondtam, hogy…- hallgatott el a férfi. Mit akarnak tőlem tulajdonképpen? Még el sem temettem szegényt!

-De három napja dúsgazdag ember! -jegyezte meg Blood.

-Sajnos Maggie-nek nem volt gyermeke. Senkije..

-Csak maga. Két éve, felhőtlen boldogságban…

-Ezt én nem mondtam!

-A barátaik szerint, gyakran civódtak- jegyezte meg Blood.

-Maggie féltékeny volt. Ok nélkül! Idősebb volt nálam, pár évvel, de én szerettem. Különben miért vettem volna el?

-Ez itt a kérdés és az, hogy miért kellett három nőnek hasonlóképpen meghalnia, továbbá, hogy mit kereshetett Mrs Brayne, a metróban, ha nem öngyilkossági szándék vitte oda -támadott, Blood.

-A kocsiját az állomás közelében találták meg. Biztosan célja volt azzal, hogy odament!- nyögte a férj.

-Talán randevúzni akart valakivel- vágott közbe Blood

-Ott? A mi köreinkben nem szokás..

-Az önök köreiben sok minden előfordult már, ami a mi köreinkben elképzelhetetlen lenne! -támadott Blood. -Hol is találkozott először a felségével? A metróban! Igy van? -állt Brayne, elé az őrmester. Divatba jött a nosztalgiázás,  ott akartak még egyszer találkozni, ahol először meglátták egymást. Hogy akkor mit keresett a felesége odalenn, azt tudjuk. Egy volt iskolatársával futott össze az utcán, és lekísérte az állomásra. Ott meglátta magát, és azt mondta a barátnőjének. -Nézd azt a klassz srácot. Ilyet rendelt nekem az orvos. Szálljunk ugyanabba a kocsiba, és leszólítom. Igy történt?

-Van ügyvédje Mr Brayne? -kérdezte Sinus, az egyre jobban kínlódó férfitől. Jól tenné, ha idehívná, vagy ne szóljon semmit, amig nem lehet jelen a védője.

-Szeretem a pantomimet- locsogott, Blood. Látom, maga is!- mutatott a könyvespolcra. Egész sor erről szóló könyve van. Fantasztikus, ahogy rezzenéstelen arccal, hang nélkül játszanak el szerelmet, rémületet, fájdalmat, boldogtalanságot, érzéketlenséget, mindent. De a csúcs a bezártságból való szabadulási kísérlet mímelése. Szinte feszülni látjuk a karját, a tenyere a semmihez tapad, érezzük, hogy ellöki magát a faltól, pedig az áthatolható levegőben játszik. A felesége nem szerette a pantomimot, ezért nem tudták a környezetükben, hogy maga mestere ennek a művészeti ágnak.  Mestere? Hát, ahogy vesszük. Első osztályú helyen sosem lépett fel, de holtbiztos, hogy képes rezzenéstelen arccal valakit látszólag visszarántani, miközben akkorát lök rajta, hogy semmi nem állíthatja meg.

-Beszéltünk a volt iskolatársaival, -vette át a szót Sinus- de van egy másik tanú is, akinek, Mrs Brayne,   boldogan újságolta, hogy hova megy, és miért. Maga vette rá, hogy kezdjenek elölről mindent, és ott, ahol meglátták egymást. A metróban történteket csak maga tudhatja pontosan, mi csupán elképzeljük, hogy a biztonsági sávnál álltak egymás közelében. A felesége nem gondolt semmi rosszra…talán még boldog is volt, aztán jött a vonat és maga meglökte..úgy mintha érte kapna. Mi ez egy gyakorlott pantomimosnak? Ne válaszoljon. Várjuk meg az ügyvédet A tanú egyéként, kinn ül a kocsiban, a ház előtt. Az, aki maguk mellett állt, a peronon. Fényképről már felismerte. Behívjam?

[/rkey]