Robert Lyns találékonysága, mondhatni gonoszkodási hajlama száz embernek is sok lett volna, ami azt jelenti, hogy teljes életnagyságban, ötvenhat kiló elvetemültségnek számított. Mióta eszét tudta, sosem keresett előre megfontolt szándékkal, egyetlen centet sem – munkával. Hamar rájött, hogy a találékonysága, aranybánya. Magánzónak mondta magát, és negyvenéves koráig könnyű pénzszerzési lehetőségek teremtették elő a mindennapiját. Akkor találta meg az igazán nagy ötletet. Ráunt a csipp-csupp ügyekre, amelyek hoztak ugyan a konyhára, de megunta, hogy egyik napról a másikra éljen. Arra nem gondolt, hogy munkát vállaljon, és beálljon a taposómalomba valamelyik vállalatnál, de úgy érezte, megfogta az isten lábát. Elég gyakran nézett tükörbe, s igy tudta, hogy mint férfi, nem alapozhatja meg a jövőjét, vagyis nincs az a dúsgazdag, de világrút nő, aki éppen egy nyápic, alig l5o centi magas, elfuserált arcú férfit választana, hogy megossza vele vagyonát. Egy hetet szánt az előkészítésre. Ha negyven éves koráig sikerült a törvénycikkelyek között szlalomoznia, akkor vénségére se legyen belőle börtöntöltelék. Vett egy jó öltönyt, kicsipte magát és korán reggel, néhány friss lappal, beült, hogy megigyon egy kávét. A kávé után reggelit is kért, és mire az utolsó falatot lenyelte – lelki szemei előtt ott állt az új Robert Lyns, a jövendőbeli milliomos. Mit, milliomos, milliárdos?!

Dél körül elővette az újságból kiirt címet, és becsengetett a Lesser házba, vagyis inkább palotába.

Kaputelefonon kérdezték meg: ki ő, és mit akar?

-Mrs Lesserrel szeretnék beszélni..saját érdekében! -mondta határozottan.

A kapu nemsokára kinyílt, és ő besétált, hogy megtegye első szárnypróbálgatását, új életútján.

-A nevem nem fontos- mondta, bemutatkozás helyett, amikor a láthatóan megviselt özvegy elé vezették. Az elhunyt emléke miatt vagyok itt.

_Nem értem, a férjemet még fel sem ravatalozták..mit akar tulajdonképpen?

-Megvédeni a jó hírét!

-Kinek?

-Az elhunytnak!

-Tudtommal az uram igencsak jó hírnek örvendett..

-Ez az a tipikus helyzet, amikor az asszonyoknak fogalmuk sincs a férjük üzletéről! – jegyezte meg, enyhe gúnnyal Robert Lyns.

-Mire céloz?

-A férje kábítószerügyleteire, asszonyom. Én voltam az összekötője.

-Maga?!

-Tudna jobbat nálam? Jelentéktelen figura vagyok, a kutya sem figyel rám. Legfeljebb egy cipőhúzó ügynöknek néznének, az emberek. A vagyon, amelyet ön hamarosan örökölni fog, jelentős részen kétes tevékenységből származik.

-Magának elment az esze..a férjem maga volt a törvénytisztelet mintaképe

-Látszólag..de birtokomban vannak, bizonyos adatok, amelyek bankátutalásokkal bizonyitóak és..

-Hallgasson..megőrült? A személyzet meghallhatja és…

-Hát éppen ezért az és-ért vagyok itt. Azt hiszem, sem önnek sem a családnak nem érdeke, hogy felére csökkenjen az örökség, vagy semmi ne maradjon belőle, s ráadásul olyan procedurának tegyék ki magukat, amely..

-Mennyit akar? – kérdezte, döbbenten, az asszony.

-Félmilliót. Azt hiszem, nem mondtam sokat..bár fogalmam sincs, mennyi lehet Mr Lesser összes vagyona. Talán a tíz százalékával jobban járnék…

-Remélem nem képzelte, hogy azonnal előveszek a trezorból ilyen tengernyi pénzt..

-Dehogyis asszonyom. Arra gondoltam, hogy átutalja Svájcba egy számlaszámra. Tessék! – nyújtott egy apró kártyát kesztyűs kezével, az özvegy felé. – Egy hetet várok és..

-Csak nem akar a rendőrséghez fordulni?

-Őrültnek néz? Van annyi eszem, hogy ne magam alatt vágjam a fát. Én is sáros vagyok, és nekem a lényeg a pénz. Ha nem érkezik meg az átutalás, eladom a sztorit egy lapnak. Lehet, hogy nem kapok érte ennyit, de névtelen maradok, és ahol piszok van, ott elég ha csak a  felületet megkaparják, a többi már a hatóságok dolga, és az eredmény ugyanaz..mármint az Önök szempontjából.

-Ez zsarolás!

-Én nem mondanám annak. Vegyük úgy, hogy a férje éppen ennyivel tartozott nekem, a legutolsó tranzakció ellentételezése miatt.

-Megkapja a pénzét, maga..maga szörnyeteg. -nyöszöröge, az özvegy.

-A férje okos asszonynak tartotta magát, én a zseni jelzőt sem tartom túlzónak – mondta mosolyogva a kis emberke, és miután Mrs. Lessertől elköszönt, elhagyta a házat.

-Ha tudott volna táncolni, vagy zenei hallással áldja meg az ég, biztosan tánclépésben, vagy dalolva megy ki a kapun, de így azzal a boldog tudattal intette nyugalomra magát, hogy az ötlet bevált, lesz mit a tejbe aprítania.

[rkey]

Azóta öt év telt el. Pontosan tudta mennyi van a svájci számláján, de képtelen lett volna abbahagyni a szórakozást is jelentő, ténykedést. Az eddigi siker 765 %-os. Száz család közül 67 fizetett, vagyis ennyinek volt vaj a fején. Persze nem mindenütt kábítószerrel kezdte. Egyik ötlet hozta a másikat. Reggelente átnézte a lapokat, és ha talált az elhalálozási rovatban olyan nevet, amely mögött vagyon sejlett, becsöngetett a házba. Az emberek lelkiismeretére jellemző, hogy senki nem merte kidobni, legfeljebb alkudott. Aki nem fizetett, ahhoz pedig ő nem mert volna mégegyszer beállítani, mert tudta, hogy rendben van az elhunyt szénája. Hol adócsalással, hol kétes nőügyletekkel, a felcsinált unokahúg meséjével, a birtokában lévő pornófilmek felemlegetésével sejtette a bekövetkezhető szégyent. Amit a család, a gyász feletti bánat, vagy megkönnyebbülés állapotában, első reflexként igyekezet háritani..a legtöbb esetben.

Robert Lyns ugyanolyan puritán módon élt, mint addig, csak most könyvelt is. Apró noteszába feljegyezte a tételeket, és rendszeresen ellenőrizte a beérkezésüket. Az összegek végéről a három nullát mindig elhagyta, nehogy avatatlan kezekbe kerülvén a füzet, feltűnjenek a százezres nagyságrendű bejegyzések.

Egy napon a multimilliomos hírében álló Ronald Lewis halálhírét pillantotta meg a lapokban. Elhatározta, hogy ez lesz az első milliós nagyságrendű összeg, amit kér, és mire odaért a házhoz, azt is kigondolta, mivel ejti pánikba a szomorú özvegyet.

Az asszony fogadta, és Robert Lyns meglepetésére inkább bosszúsnak hatott, mint bánatosnak. Hamarosan megtudta, az okot is, mert mihelyt előadta a jól felépített mesét, a bizonyítható adócsalásról, az asszony enyhén gúnyos mosollyal, megállította.

-Rossz lóra tett, pici emberke! – mondta a dámának nem nevezhető, de az elhunytnál, harminc évvel fiatalabb, volt táncosnő. -Engem akar átrázni? Méghogy Ronald úgy csalt volna adót, hogy éppen ilyen kis mitugrálsznak szúrjon szemet? Mondd hanyadik vagyok  a sorban? -kérdezte, alpári hangsúllyal.

-De aszonyom – adta az ártatlant, az elképedt Lyns.

-Ne feledd, hogy táncosnő voltam, mielőtt két éve hozzámentem, ehhez a pénzeszsákhoz, és az átkozott..el akart válni tőlem.

-De nem vált el! – vetette közbe Robert Lyns, csakhogy egy kis gondolkodási időhöz jusson.

-Elég annyi, hogy megindította az eljárást, és a végrendeletében kitagadott. Hiába is perelnék, a válóperi kereset végakaratnak számítana, végakart hiányában is. Sajnos a bűnösségem bizonyított, megcsaltam. Mit meg? Futószalagon feküdtem le, a hapsikkal. De hát kivel feküdjön le egy asszony, ha a férje csak aludni képes az ágyban?

-Sajnálom asszonyom..bocsásson meg a zavarásért -fújt volna visszakozt, Lyns, és hátrálni kezdett.

-Hohó! Itt maradsz..és beveszel a buliba. Velem ne akard elhitetni, hogy amit elsoroltál igaz. Hanyadik helyre csengetsz be, ilyen, vagy hasonló mesével, mi? Mennyit hozott eddig a konyhádra az ötlet? Az adóhíivatal tudomása nélkül! Az ötlet nem rossz az igaz, de akkor is, nem vétek magára hagyni egy ilyen drága kis emberkét a pénzköltésben? Segíthetek neked. Az utóbbi két évben szereztem némi tapasztalatot felsőbb körökben, és az ember megszokja, hogy mindent szabad. Egyébként segíthetek is neked. Indulhatunk?

-Hova?

-Hozzád!

-Dehát..

-Ezentul együtt dolgozunk..vagy hívjam a rendőrséget? Egyelőre még nyert helyzetből telefonálok nekik, hogy füleljenek le, egy piti kis zsarolót. Választhatsz, vagy én, vagy a tömlöc.

Robert Lyns nem volt könnyen döntő ember, de ilyen nehezen még sosem határozta el magát a kettő közül a kisebb rosszra. Ki nem állhatta a nőket. Persze, férfi barátai sem voltak. Vagy alkatának, vagy születési rendellenességének köszönhetően, sosem voltak szexuális vágyai, a lányokat mindig rövid eszűeknek tartotta, és most vénségére szövetkezzen, ha csak üzlettársi viszonyra is, egy ilyen..feltünő, és dörzsölt nőszeméllyel?

Összeálltak. Két nap múlva elhagyták az államot, és a tizenötödikben landoltak. Azt választották új vadászterületüknek. Nem együtt vettek ki lakást, de Robert Lyns az első sikeres üzlet után – amelyet tulajdonképpen Wendy talált ki – kerek százezret zsebelt be, ezért kezdett meg barátkozni, a társas viszonnyal. Tudat alatt azonban félt a nőtől, tartott tőle, legszívesebben állandóan vicsorított volna, akár a koncát féltő eb, ha Wendy közelében volt. Mintha csak érezte  volna, hogy veszélyben van, a nő rászedi, kezébe kerül a notesza, felfedezi a bankszámlát, vagy valami más.

Más történt. Wendy nemcsak táncosnő, de szex professzor is volt, s egy mindentmegpróbáló vidám este után, Róbert az ágyban, a nem túl sikeres,de azért cseppet sem kellemetlen próbálkozások, rafinériák során, elkottyantotta a bankja nevét. Attól kezdve Wendy céltudatosan tört előre, és csakhamar egy véd, és dacszövetségi iratot készítettek. Robert meghatalmazást adott a banknak, hogy számlájáról, a jövőben Wendy Silver – ez volt az asszony lányneve – is felvehet bármilyen összeget. Robert Lyns maga is csodálkozott magán, hogy ráállt a dologra, de akár akarta, akár nem, Wendy megbabonázta, hatalmába tartotta, mert mindent kipróbált, hogy őt, szexuális örömhöz juttassa. Azon kapta magát, hogy szinte reszket az asszony simogatásáért, pedig a helyzet lényegében nem változott. Ő továbbra is csak a szívével volt képes szeretni, de az érzés elvette minden józan eszét. Egy idő után azon csodálkozott, milyen őrült volt Ronald Lewis, hogy egy kis félrelépésért kiadta az utját egy ilyen professzionális kurvának, aki a  hegyből is képes vizet fakasztani, vagyis mindent elkövet, hogy a partnerét, mennybe repítse. De hát ki érti a milliomosok lelkivilágát?

Aznap egy óriási üzletet bonyolítottak le. Együtt mentek be a házba, természetesen Wendy mindig elváltoztatott külsővel vett részt a vérre menő játékban. Szeretett szerepelni, és most kiélhette magát. Amikor beléptek Wendy lakásába, az szinte kacarászva ment a fürdőszoba felé.

-Remek volt..fantasztikusan jól voltunk. Az átutalás biztos..és azt hiszem hamarosan abba is hagyhatjuk. Ha a pénzt tisztára mossuk, kedvünk szerint kezdhetünk új életet.

-Külön, külön? – kérdezte, Robert.

-Neked kell döntened. Önts egy jó adag piát, egészen kivette az erőmet a szinészkedés..de remek voltam, mi? Én a gyermeket váró szerető. Akinek az elhunyt teljes kárpótlást, és a gyereknek letéti vagyont ígért a titoktartásért…hogy mekkora barmok az emberek..különösen a nők.. Szinte mindent elhisznek…

Robert Liynsnek már jó ideje, mióta a nőtől való függősége zavarni kezdte – mert önmagát vetette meg az érzelmi kiszolgáltatottságáért – ott lapult a zsebében egy apró kristály: amin. Színtelen, szagtalan, halálos méreg. Szívhalált okoz, és a boncolás során sem mutatható ki. Most itt az alkalom. Wendy tusol, és ő tölthet. Töltött, aztán letette a két poharat egymással szemben, az asztalra. Tudta melyik a Wendy kedvenc fotelja, melyikbe huppan bele, ha fáradt, hogy pákosztos macska módjára összekuporodjék. Soha jobb alkalom. Szinte eufórikus állapotban van. Az apró kristályt a pohárba ejtette. Mire leért volna az ital aljára, semmivé vált. Wendy egy percen belül megjelent. Meztelen volt..a haza vizes, és – ahogy Robert előre biztos volt benne – szinte beledobta magát a fotelba.

-Kösz öregfiú. Aranyos vagy..jaj, azt hittem melegebb van. Nem, hoznád ki a köpenyem? Tudod hol van.

Persze! – indult készségesen Robert, de Wendy sem maradt tétlen. Az asztalon lévő ékszeres dobozból elővett egy medaliont, kinyitotta, és belejtet egy antimon szemcsét Robert poharába. Aztán a kapcsolóval babrált, és mire Robert a köpennyel visszaért, már a nyakára próbálta akasztani.

-Nem kapcsolnád be? – nézett a férfira, csábosan.

-Szivesen! – mondta az, és amíg a zárral foglalatoskodott, Wendy az öltöző-vetköző táncosnők gyakorlottságával, simán belebujt a pongyolába.

-Akkor igyunk! – sóhajtotta az asszony, és úgy mosolygott Robertra, hogy az egy pillanatra megsajnálta.

-Egészségünkre! – emelte fel a poharát. Tudta hogy ez az utolsó ital, amelyet azzal iszik, akinek az uralmát – szíve, esze, és egész élete felett – egyszerre kedveli, és gyűlöli, s akitől bármilyen fájdalom árán is, meg kell szabadulnia.

A poharat mindketten fenékig ürítették..

Amikor a helyszínelők befejezték a munkát, az egyikük felsóhajtott.

-Ha, enyém lenne, annak a tengernyi pénznek csak a fele, ami a nő, Svajci bankszámláján ragadt..

-De, sajnos nem a tied. A banké. Ha még egyszer születünk, bankárok legyünk..

-Tiszta sor!

[/rkey]