Röhej

Eric Meyer, vegyész életébe tisztességes ember volt, született szolgalélek, és mint általában az ilyen ember, ügyeletes balek. A vállalatnál mindig őt kérték fel, vagy osztották be plusz feladatokra, hiszen egyedül élt, nem kellett hazarohannia. Minden sziszifuszi munkát rábíztak, mert tudták, hogy amit ő csinál, abban nem lesz hiba. Egy valami hiányzott Meyerből: a siker utáni vágy. Neki többet ért, kétszónyi dicséret, mint a fizetésemelés, és eszébe sem jutott utána számolni, hogy tíz év alatt – mióta a cégnél van- hányan körözték le előléptetésben olyanok, akik a nyomába sem érhettek munka szempontjából. Az ilyen emberek irritálják a lelkiismeretlen, mások kárára mulattatókat, vagyis az olyanokat, mint Peter Bolhon is volt. – aki Eric Meyerhez képest tejfelesszájú, de ha ugy gondolta képtelen megoldani egy-egy feladatot, mindig Eric asztalánál kötött ki.

_Ugye megcsinálod?

És a legutóbbi esetig meg is csinálta!

Akkor, nem is olyan régen Eric Meyernek nagyon sok munkája volt. Elfogadott családos kollégájától egy felkérést, mert a gyerekekkel mindig lehetett hatni rá. A családfőnek otthon a helye…gondolta. Ericnek gyengéje volt a gyermekszeretet. A környéken lakó srácok már évek óta általa hittek az ajándékosztó télapóban és egyéb pozitív mesefigurában, mert amikor csak tehette, megkínálta őket édességgel, apróbb játékokkal. Sokat beszélgetett velük, s ő érezte megtiszteltetésnek, ha bevették a csapatba, és labdába rúghatott. Kétszobás lakást bérelt, természetesen nem a legfényűzőbb környezetben, de nem is a legsilányabb helyen. Szépen, és főleg kényelmesen rendezte be és szerette otthona magányát. Egy darabig párkereséssel is próbálkozott, de csakhamar rájött, hogy a lányok nem szeretik a csendes, tisztességes szándékú férfiakat, az pedig, hogy ajtóstól rontson a házba, neki sosem ment. Őt még ugy nevelték, hogy ne ugorjon bele kétes kalandokba, számára a szerelemben is létezett felelősségérzet.

Este nyolc óra volt, amikor csengettek nála. Éppen a tévét nézte, és nem tudta leképzelni, ki lehet a kései látogató. Az ajtóban két ismeretlen férfi állt.

-Rendőrség! – mondta egyikük, és felmutatta a jelvényét. – Bemehetünk?

Eric, mint általában a bűntelenek, megijedt, szinte lemerevedett, hiszen még sosem volt dolga a rendőrséggel.

-Hogyne..parancsoljanak..de..

-Snow őrmester vagyok a társam, Bole tizedes. Egy emberölési ügyben nyomozunk, amely itt történt, az ön lakása környékén és a szemtanuk által adott személyleírás ráillik önre..

-Mit beszél? – sápadt el, Eric, és később jutott eszébe, hogy meglepetésében sok mindenre nem gondolt. Például, el kellett volna kérnie a rendőrigazolványt, a jelvény könnyen szerezhető, megtagadhatta volna a válaszadást, ügyvéd jelenléte nélkül.,.de akkor minden ereje elhagyta, és szinte lehengerelte a bőbeszédű őrmester.

-Megfojtottak egy lányt.,.ön nőtlen ember. Igy szerzi be a partnereit? Vagy jobban szereti az élettelen nőket?

-Semmit nem tettem, ami – pirult bele Eric, az ocsmány szavakba.

-Azt majd mi állapítjuk meg. Hol volt tegnap este?

-Egy..egy moziban!

-Mindnyájan ezt mondják..elsőre. A franc tudja miért éppen a mozi jut eszébe mindnek alibiként? Persze érthető, hiszen a filmet előbb is láthatták, a jegyet mindenki eldobja, tehát a bizonyítás szinte kizárt, vagyis a rendőrség esetleg elfogadja a kibúvót

-Semmit nem tettem – esett pánikba, Eric.

-És, meddig tartott az a mozi?

-Gondolkoznom kell..ne haragudjanak, de ez a hír..és ahogy beállitottak..

-Nem számított ránk ilyen hamar, mi? – gúnyolódott az őrmester.

-Egyáltalán nem számítottam ilyesmire. A gyilkosságról sem hallottam.,.és ha hasonlított is az elkövető rám…nem tudom van-e joguk, hogy..

-Van! Én láttam azt a fantomképet, és ahogy elnézem magát…az összevetés eredményesnek mondható.

-Mit beszél? – dadogta Eric Meyer. – Esküszöm, hogy..

-Most jön az esküdözési szakasz! – nézett kollégájára az őrmester. Azt hiszi, bevesszük?

-Nem is voltam a környéken..

-Azt sem tudja mikor követték el a gyilkosságot..ha igaz, amit az előbb mondott! – nevetett az őrmester. Tehát, mettől, meddig, nem tartózkodott a környéken?

[rkey]

-A munkahelyemről nem jöttem egyenesen haza..

-Meddig dolgozik?

-Ötig, de tegnap fél hétig maradtam..sok volt a  dolgom.

-Majd utána nézünk..remélem a portás látta kijönni..aztán?

-Sétáltam..ettem valamit és beültem a moziba – nyögte Eric.

-Melyikbe?

-A…a Capitolba!

-Mit adtak? – Nem jut eszembe a címe, a tartalmát el tudom mondani.

-Mikor ért haza?

-Éjjel egykor.

-Öt órás előadások nincsennek..csak nem nézte meg kétszer ugyanazt a filmet?

-Nem, de utána még sétáltam..hagyjanak gondolkozni.

-Oké, hagyjuk – jelentette ki kegyesen az őrmester. – Kér óra múlva visszajövünk, addig írja le a pontos tartózkodási helyeit..fél héttől éjféléig, különben..

-Dehát nem csináltam semmit, egy bogarat sem tudnék eltaposni!

-Ezt is sok gyilkos mondta márt – nevetett az őrmester, miközben kimentek az ajtón.

Eric Mayer percekig nem tért magához. Képtelen volt gondolkozni, és már bánta, hogy nem mondta meg az igazat. De hát, megtehette volna-e? Tönkreteheti egy asszony életét csak azért, mert tévedésből olyasmivel gyanúsítják, amit nem követett el. A munkahelyéről egyenesen Alizhoz ment, akivel egy éve tart kapcsolatot, és mivel a férje ügynök, sokat van vidéken..általában hetente kétszer, kellemes órákat töltenek együtt. Igy volt tegnap este is. Aliz férje jól keres, a feleségét imádja, rabiátus ember, aki szinte tenyerén hordja az asszonyt. Nem ő az első, akivel a dédelgetett feleség félrelép és elég nehezen ment bele a kapcsolatba..de jól megvoltak egymással, és ő teljes diszkréciót ígért. Aliz nem akart elvált, vagy félholtra vert asszony lenni, de a testi örömökről sem tudott lemondani, sokszor hetekre. Ha megmondja hogy az asszonnyal volt, tönkreteszi a házasságát, de tisztázhatja magát..persze csak ha Aliz nem tagadja le, hogy nála járt. Aliz hidegfejű asszony. Tud számolni. Valószínűleg többször megfordult már a fejében, valamelyik kedvenc szeretőjével kapcsolatban, hogy el is válhatna, de mégsem tette meg. Igy kényelmesen, aránylag szabadon él. Ericnek sokszor elmondta: te csodabogár vagy..száz év előtti erkölcsi normákat vallassz..

Az órájára nézett. Már csak másfél órája van, aztán jönnek, és magukkal viszik, ami nemcsak azt jelenti, hogy kiszámíthatatlanul megalázó tortúrának lesz kitéve, hanem azt is, hogy elveszítheti az állását, amely -akármilyen rangnélküli is – bizalmi alapon nyugvó. Nem olyan könnyű munkát találni..különösen, ha az embert meggyanúsítják egy ilyen szörnyűséggel, amit lehoz minden újság, de az esetleges perrel kiharcolt helyreigazításra már nem figyel oda a kutya sem. Annyit ér, mint halottnak a homlokcsók. De hát, a rendőrségnek mindent szabad? Arra gondolt, hogy felhív egy ügyvédet..de hát ez nem telefon téma..a lakását pedig nem hagyhatja el, hiszen azt szökésnek vehetnék. Megmondhatná az igazat is, ha újra jönnek. Akkor talán el sem vinnék..amennyiben Aliz igazolja az alibijét, de igazolja-e?

Elővett egy üveg italt. Nem szokott inni, de most ugy érezte, megőrül anélkül. Mire az üveg fele elfogyott, Eric Meyer tudta, hogy számára csak egyetlen megoldás létezik.

Egy óra múlva sokáig csöngött a telefonja. Aztán -legalább, húsz csengetés után – elhallgatott, hogy újra csörögni kezdjen. Félórára rá az ajtón csengetett három kuncogó férfi…sokáig., Az egyik szomszéd ki is nézett…de odabenn nem mozdult semmi.

Másnap Eric Meyer nem ment munkába. A lakást aznap este nyitották fel..a férfi ott lógott az ablak kilincsen..félig ülő helyzetben. Senki nem tudta elképzelni miért követett el öngyilkosságot.

Aztán megindult a nyomozás és hamarosan eljutottak Pete Bolhosig.

-Nem is tudom, mit mondjak?! Röhej! – védekezett a kolléga. – Hogy vehet valaki ennyire a szívére egy kis viccelődést?! Mi hívtuk telefonon..mihelyt kiröhögtük magunkat, de nem vette fel. Oda is mentünk..de nem nyitott ajtót..azt akartuk, hogy velünk nevessen..esetleg elnézést kérjünk, ha kicsit otrombára sikerült a tréfa..azt hittük elment otthonról..mert beijedt..

a-sajnos, ez már nem intézhető el bocsánatkéréssel! -jegyezte meg, a felügyelő, de ezúttal az igazi.

[/rkey]

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>