A kertész az üvegházban, az orchideákkal bíbelődött. Mindig gyönyörűséget talált a munkájában, igy észre sem vette a ház úrnőjét, csak amikor már ott állt mellette. A jól ismert illatra felkapta a fejét.

-Nézd, milyen gyönyörűek! – mutatott, mosolyogva a nyíló virágokra.

a-kár, hogy olyan rövid életűek

a-az ember, nem az? – kérdezte elkomolyodva a kertész, miközben lehajolt és megcsókolta az asszony alsó karját. A csókban egyaránt jelen volt a tisztelet és a szeretet.

-Éppen azért..miért nem nősülsz meg…Robin? -kérdezte, kicsit bánatosan az asszony.

a-mert akit életem utolsó percéig szeretni fogok, másnak a felesége!

üde téged szeret!

-Bár ilyen egyszerű lenne – sóhajtott a férfi. Sokszor jár a fejemben, hogy ha, valami  csoda folytán egyszeriben gazdag lehetnék, vagy..

-Ha én beérném azzal az élettel, amit nyújthatnál..

a-kertész mérnök vagyok..és itt kertészkedem! Cseléd vagyok az uradnál, csakhogy a közeletekben élhessek.

a-közeletekben? – kapta fel a fejét a furcsa hangsúlyra az asszony.

a-miért nem mondtad soha, hogy Douglas az..én fiam?

a-honnan veszed? – sápadt el, az asszony.

a-tegnap kért, hogy masszírozzam meg a lábát, izomláza volt, és a férjedtől tudja, hogy könnyű kezem van az ilyesmihez..

-Douglas nem a te fiad..Robin! – jelentette ki, megkeményedett arccal, az asszony.

-Pici kora óta vannak sejtéseim..de csak reménykedni mertem, hogy a füle formája, a második lábujja..nem véletlenül olyan, mint az enyém..

-Mi van a fülével, meg a lábujjával??

-A fül formája jellegzetes, és örökölhető. Két teljesen egyforma fülű ember nincs, csak még a nyomszakértők nem foglalkoztak a témával. Olyan ember, pedig akinek a második lábujja hosszabb a hüvelyknél, kevés van. Szegény anyámtól örököltem. Mindig megjegyezte, sokra mégy vele: akinek ilyen lábujja van, az megözvegyül. Az ő esetében sajnos, bevált.

-Nálad nem válhat be, hiszen meg sem nősültél

-De a szerelem özvegye lettem. Az érzés bennem  örökké él, de a remény halott..meghalt, amikor Steward felesége lettél.

-De hiszen, azóta is találkozunk..szeretlek

-Érzem, de azt is, hogy ezekből az ölelésekből fogant a fiunk

-Megőrültél? Még ha igy lenne is? Van-e joga bárkinek is tönkretenni egy életet?

-Ezt, éppen te kérdezed, tőlem?

-Csak nem hitted komolyan, hogy kettőnkből valaha is egy pár lehet?

-Annál sokkal józanabb vagyok..de a felfedezés..tegnap..mellbevágott..azt is mondhatnám, hogy felrázott. Nem vagyok már az, aki voltam, mert bizonyosságot nyertem..

-Miről beszélsz?

-Douglasnak ugyanolyan anyajegye van a jobb combja felső felén, mint nekem.

-Ne kínozz Robin. Hiszen tudod, hogy te jelented nekem a boldogság szigetét és sokszor elgondolkozom azon, van e jogom elfogadni tőled, hogy miattam egyedül maradj. A férjemet sosem szerettem, csak hozzáadtak..a pénzéért. Apám cégét meg kellett menteni, és akkor te még nem voltál kertész mérnök, csak kisegitő…az öreg kertész mellett. Drágám..húsz éve te vagy a szép tiszta szerelem, a szívből jövő bókokat soroló, a tekintetével is simogató, az örömet nyújtó, a megértő, akinek nem az a fontos, hogy reprezentálni tudjon velem, mert húsz évvel fiatalabb vagyok nála, hanem..hogy..

-Velem légy, ha lopva is, ha egyre ritkábban is, de velem!

-Szemrehányást teszel? Azelőt csak a férjem elől kellett bujkálnunk, amig Douglas kisebb volt, őt is könnyű volt félrevezetni, de ma már…

-És ha tudná?

[rkey]

-Mit?

-Amit csak magamban merek kimondani, de te…te kimondhatnád…neked tudnod kell.

-Rendben van, Robin. Ne legyen köztünk titok. Bízom benned. Mindigis tőled akartam gyereket. Ilyet, mint te, nemcsak kinézetre, természetre is.

-Sosem mondtad!- ragyogott fel a férfi arca.

-Mert nem teljesült a vágyam…nem olyan lett, mint te. Rám hasonlít. De te vagy az apja. Kiszámítottam mikor jöjjek hozzád, de azt akartam, hogy sose tudd meg az igazat. Szerencsére senki nem gondolná, hogy…

-A titkos apaságot is irigyelted tőlem?

-Inkább a fiunk jövőjét féltettem!

-Tőlem?

-Mindent tönkretehetsz, ha nem gondolkozol. Elég a gyanú árnyéka és…

-Gyanu árnyéka? Ezért nem, nézhettem tizennyolc éven át Douglasra, ha távolról is, de ugy mint a fiamra? Miért féltél, hogy elárullak. Én, aki az életemnél is jobban szeretlek? Aki holtig tartó szolgálatot vállaltam érted

-Nem akartam megzavarni a fiam életét. A férjem imádja, és ő is apjaként szereti, jól érzi magát ebben a milliőben..mégsem tiszteletlen senkivel. Szerény, halk szavú és tűzbe menne értem, akárcsak te.

-Alázatos barom, mint az apja, aki eltűri, hogy -hallgatott el, belevörösödve, a kertész.

-Hogy szeressék! – nyugtatta az asszony. -Szeretlek! -símogatta meg a férfi arcát. Alig várom a percet, amikor ide jöhetek hozzád. Ha csak láthatlak az is..

-Boldogság? – vágott közbe enyhe gúnnyal, Robin. Tudod is te mi a boldogság? Amikor megláttam Douglas anyajegyét minden erőm elhagyott. Biztos voltam az apaságomban, és van-e annál csodálatosabb érzés, amikor egy férfi önmagát, a szerelmét látja életbe szökkenve, és végignézheti egy csecsemő fejlődését, a bölcsőtől, ameddig a jó sorsa engedi.

-Neked nem engedte! – hajtotta le a fejét az asszony.

-Átkozott pénz! Gondtalan életet valóban nem tudtam volna biztosítani neki eleinte…de mérnökként már lett volna erőm nekivágni bárminek..értetek. Ehelyett arra ítéltél, hogy a virágaiddal bibelődjek, hogy masszírozzam a férjed fonnyadt testét, miközben elgondolom, mit érezhetsz, a karjaiban?

-Örömet soha! Azt mindig tőled kaptam, és remélem még nagyon sokáig kapok is – próbálta nyugtatni az asszony.

-Megmondom neki! – jelentette ki, hirtelen a férfi.

-Okos, szép szerelmem. Gondolkozz. Mit érnél el vele. Botrány lenne, a férjem kitagadná, akárhogy szereti is. A fiad csalódna bennem, az anyjában. Abban, akiben egy gyereknek sosem szabadna. El kéne menned a közelemből..soroljam?

-Itt élek mellette, és sosem ölelhettem meg.

-Ölelj meg engem, és én közvetítem neki a szeretetedet. Olyan hűséges barna szemei vannak, mint neked. A haja nemcsak hullámos, de szakasztott  olyan engedetlenül sprőd is, akárcsak a te selymes, hullámos bozontod. Az első perctől kezdve velem vagy, benne, fizikailag is. Mindig mellettem éreztelek…általa. Ha felnő, megmondom neki. Mihelyt a saját lábára áll..megteszem. Nem megyek el anélkül, hogy ne tudassam vele a titkomat..és a lelkére kötöm, hogy legyen büszke rád.

-Egy cselédre?

-Dehát mit akarsz? Ennyi év után? – képedt el, az asszony.

-Téged. Tieteket – emelte fel a hangját a férfi, és olyan hévvel ölelte magához, hogy szinte megdermedt. Robin háttal volt az ajtónak, de ő látta a fiát, aki döbbenten állt a bejáratnál. Szabadulni akart, de nem tudod kiáltani. Szabadulni akart az ölelésből, hogy figyelmeztesse Robint a veszélyre, hogy megvédje a látszatot, hiszen a leleplezés ideje még nem jött el.

-Douglast csak egy pillanatra állította meg az ajtóban a döbbenet, látta, hogy a kertész az anyját öleli, aki mindenáron szabadulnia akar, a nem kívánt ölelésből. Óriási lendülettel indult feléjük. Anyjának éppen akkor sikerült szabaddá tennie magát. A kertész csodálkozva nézett rá.

Hogy merészelte? – ordította a fiú. – Pimasz cseléd. Az anyámmal merészelt erőszakoskodni? Ezért megfizet

A kertész nem a szavakra figyelt, csak a fiára. Arcára kiült a mosoly, karjai ölelése tárultak, Douglas egy pillanatra meglepődött. Azt hitte a férfi megháborodott, másképpen hogyan ragadtatta volna magát ilyesmire. Mint aki a másik érintésétől is irtózik, úgy lökte el a felé közelítő férfit. Robin Parker nem számított erőszakra és olyan szerencsétlenül esett, hogy a halántékát beverte a kaktusztartó vaspolc sarkába. Mire az orvos megérkezett, elszállt belőle az élet. Az asszony nem tudott megszólalni. Maga elé meredve nézte a fiát és arra gondolt: miért veri isten az egyik embert mindkét kezével, és miért kap meg minden jót a másik:?

A tárgyaláson a fiút felmentették. Anyja eskü alatt vallotta, hogy a kertész bizalmaskodni akart vele. Tehette. Nem volt, aki kétségbe vonja, vagy megcáfolja az állítását.

Mr. Steward nagyon büszke volt a fiára, aki képes megvédeni anyja becsületét. Douglasnak büntudata volt ugyan, de a felmentő ítélettel minden lelkifurdalása szertefoszlott. Csak az anya volt vigasztalhatatlan. A jelenlévők azt hitték az örömtől sír, hiszen a fia megszabadult a börtöntől. Vigasztalni próbálta. Fia átölelte.

-Mami..na..nyugodj már meg..vége a félelemnek..szabad maradok…nem én tehettem róla..

-Szakasztott úgy mosolyog, olyan gyengéden simogat, mint az, akinek az életét köszönheti – gondolta az anya. Sosem szabad megtudnia, hogy abban a végzetes percben, akaratán kívül bár, de apagyilkossá vált..soha..soha..soha!

[/rkey]