Sarah Gordon, mióta az eszét tudta, mindig orvos akart lenni. Gyermekkorában sem félt az injekciótól, a vizsgálattól és nem értette, miért zokognak olyan keservesen a doktor bácsi láttán a többiek? A diploma megszerzése nem ment könnyen. Szülei egy keresetből neveltek két gyermeket, és apja sosem tudta fülön csípni, a szerencséjét, inkább hagyta, hogy mások araszoljanak előre, az ő vállára állva. Szerette a biztonságot, a nyugodt álmot, és a családját. Mindig azt mondta: ha annyi van, amennyi kell, az elég a boldogsághoz csak egészség legyen mellé. Sarah nem iratkozhatott be mindjárt az egyetemre, kórházban helyezkedett el, de korántsem azért, hogy végleg megbizonyosodhasson: egy életre választott-e, amikor a gyógyítás mellett döntött, hanem mert meg kellett keresnie a tandíjra valót. Szülei nem fogadtak el tőle pénzt, de adni sem tudtak. Ugyanúgy lakott, és evett otthon, mint addig, a ruházkodásra pedig sosem költött sokat. Édesanyja – ügyes kezű lévén- sok mindent elkészített házilag, így a lányai sosem lógtak ki a divat-sorból. Ha nem is napi hóbort szerint, de csinosan jártak. Mindig tisztában voltak a lehetőségekkel, és már gyermekfejjel megtanulták, hogy csak addig nyújtózkodjanak, ameddig a takarójuk ér. Nehéz éveken jutott túl. Az egyetemi tanulmányok alatt is vállalt munkát részidőben, persze sosem olyat, amely testi erejénél többet kívánt volna. Mosogatást, pincérkedést, lapkihordást, mikor mit. A szürkeállományát az orvostudományra tartalékolta. Képtelen lett volna beülni egy irodába, és számokkal bajlódni. Aztán elérkezett a nagy nap, amit sosem lehet elfelejteni. Az orvosi eskü nemcsak számára, de a világon minden ember szemében nagydolog. Embertársaimnak segítségére leszek! Sarah hű akart maradni esküjéhez, és sosem érezte terhesnek a gyógyító munkát. Kollégái közül sokan kis is használták ezt. Magának nincs családja, nem várják otthon, vegyen át egy ügyeletet, majd visszaadom, ha szüksége lesz rá. Sarah-nak sosem volt szüksége viszonzásra, mert örült, ha ott lehetett a kórházban a rászorulók között, és mert  mindig szüksége volt az ügyeletért kapott mellékesre.

Két hónapja van a sebészeten. Aki szakorvos akar lenni, annak a gyógyítás minden területével meg kell ismerkednie, és ha ugy érzi, választott, vizsgán bizonyítja az alkalmasságát. Nemcsak a jó pap, az orvos is holtig tanul. Sarah már régen döntött: gyermekorvos szeretett volna lenni, és mihelyt teheti, az is lesz.

Ezen a reggelen is fél órával a betegfogadás megkezdése előtt ért be a rendelőbe. Meglepődött, hogy Patricia Beckmant, a nővért már ott találta.

-Történt valami?

-Csak egy kis torokreszelés. Érzem, hogy van és ez már hiba. Addig jó, amíg az ember nem vesz tudomást a szerveiről, mert nem jeleznek sem így sem ugy. Természetes, hogy van keze, lába, szíve, tüdeje és az is, hogy nem okoznak gondot.

-Mutassa! – vett elő egy lápicot Sarah, és belenézett a lány torkába.

-Nem piros..inkább lepedékes a nyelve. A gyomra rendben van?

-Igen..kutya bajom..csak ízeket nem érzek

-Akkor mégis meghűlt, csak még nem alakultak ki, a biztos jelek.

-Azt hiszem, egy kalcium injekció jót tenne..

-Ártani nem árt, de felesleges. Várjunk még vele.

-Mire? Hogy benépesedjen a váró és négy órán át azt sem tudjuk, fiúk vagyunk-e vagy lányok?

-Hát jó..szíjon fel egy kalciumot. Rajtam ne múljon. A gyógyításra pszichésen is oda kell figyelni. Ha maga bízik a kalciumban, segíteni fog, mint máskor! – mosolyodott el, és beleivott a kávéjába.

Patricia a szokott mozdulatokkal vette elő, az egyszer használatos fecskendőt, majd kiemelt a dobozból egy ampullát, és lereszelte a nyakát. A letört fejet a tálkába dobta, aztán felszívta a folyadékot, és az üres ampullát -előírásszerűen – a tűre húzta, hogy az orvos, akié a felelősség, beadás előtt az esetleges tévedést kontrolálhassa. Törlést csinált, és odanyújtotta a  fecskendőt a doktornőnek. Sarah, ellenőrizte az ampulla feliratát, majd a tálba dobta. Magasra tartva kinyomta a fecskendőből a levegőt, és odalépett a lány előkészített karjához. Patricia átvetette felkarján a szorító gumit, és a törlést átadta a doktornőnek.

Sarah nem szeretett fájdalmat okozni, és Patríciának elég mély vénája volt. Nehezen lehetett előcsalogatni. Nem először ad be neki calciumot. Eddig mindig elsőre sikerült, de meg kell találni – vaktában a legmegfelelőbb helyet. Talán most sem kell kétszer szúrnia. A tű hegye odaért a bőrhöz, aztán egy határozott mozdulattal behatolt az érbe. A folyadékban megjelent a vér, Patricia elengedte a lekötést, Sarah pedig lassan nyomni kezdte a dugattyút.

-Köszönöm!- mondta fátyolos hangon, Patricia.

A folyadék fogyott. Calciumot sosem szabad egyetlen gyors nyomással beadni, mert okozhat meglepetést, ödémát, rosszullétet. Persze Patríciát már ismeri. Vele még sosem volt probléma- gondolta, miközben érezte, hogy a kar elerőtlenedik, a lány hátrahanyatlik, majd lecsúszik a székről. A tűt nem kellett kihúznia a vénából, a test hátrahanyatlásakor magától kicsúszott. Csak egy pillanatig tartott Sarah döbbenete. Ledobta a fecskendőt, és emelte volna fel a lányt. Rajta azonban már nem lehetett segíteni. Patricia Beckmann halott volt.

Sarah sosem tudja elfelejteni, amin átment. Főorvos, rendőrség, önmarcangolás, kérdések özöne, amelyekből kiérezte a felelősségre vonást.

[rkey]

-Sajnálom doktornő- próbálta vigasztalni másnap, az irodájában, Sinus felügyelő. -A helyszínen talált ampulla valóban az, aminek hitte, a fecskendőben mégsem kalcium volt. Hogyan magyarázható ez?

-Azóta csak ezen gondolkozom. Miért tette Patricia ezt velem? Miért éppen velem? Olyan jól megvoltunk egymással.

-Nem látta rosszkedvűnek aznap? Nem tűnt úgy, hogy öngyilkosságra készül?

-Igy? Annyi méreg van körülöttünk, amit bármikor lenyelhetett volna. De ő egy kiegyensúlyozott teremtés volt. Jólelkű..

-Ne haragudjon, de ezzel nem értek egyet. Ha gyáva volt is, hogy önkezével vessen véget az életének, és mással végeztette el,..legalább hagyhatott volna két sort, amelyben megmagyarázza, kimenti Önt. Akkor eszünk ágában sem lenne kényelmetlen kérdéseket feltenni magának, de igy beláthatja: a tálban lévő ampulla nem bizonyíték, hiszen a fecskendőben a labor mást talált. Olyan készítményt, amely azonnal halált okoz, hogy tudta becsapni magát?

-Nem kellett volna hajlanom a kalcium beadására. Nem feltételemül volt szükség rá. De az ember szereti a nyugodt munkaerőt maga mellett, mert a kelletlenül végzett segítő szándékot a betegek is megérzik. Beszélgettünk, miközben ő az injekciót felszívta.

-Vagy, már előre előkészítette, csak nem hagyta szem előtt.

-Ezt meg hogy érti?

-Tegyük fel, hogy öngyilkos akart lenni….ilyen kegyetlen megoldással. Reggel korán bement felszívta a fecskendőbe a halált, és olyan helyre tette, ahol nem volt szem előtt. Aztán maga előtt eljátszotta újra, a mozdulatokat. Végignézte ahogy felszívta az oldatot?

-.Háttal állt nekem, és beszélgettünk, kávét kortyolgattam…de hát ki gondolt ilyesmire?

-Szóval megtehette, hogy az ön érkezése előtt felszívta a halálos folyadékot, és az ampullát bedobta a WC-be.

-Dehát hallottam hogy reszelte az ampulla fejét, ahogy pattant, amikor letörte, csörrent, amikor a tálba dobta, a nyakrészt. Halk, megszokott, de ismert neszek ezek…ha nem lennének, feltűnnének.

-Sokáig matatott az asztalkán? Kiönthette a lefűrészelt fejű ampullából a calciumot valahova?

-Hova?

-Tőlem kérdezi? A vízcsapba szemétkosárba, vagy akár az asztalt borító fehér terítőre..

-Fönök, egy férfi van itt. – lépett be, Astor tizedes. -Azt mondja Patricia Beckmann ügyében jött.

-Kimenjek? – állt volna fel, a doktornő.

-Maradjon. Sajnos maga is érdekelt az ügyben. Az injekció beadásáért mindig az orvos felel, akár jelen van, akár nincs.

-Ken James a nevem. Patricia vőlegénye vagyok, azazhogy már csak voltam. Kirázott a hideg, amikor megtudtam, hogy… Maga adta be neki? – nézett Sarah Gordonra.

-Sajnos, én..

-Hogy tehette? Hogy tehette?

-Ki gondolta volna, hogy meg akar..

-Halni? – döbbent meg, a fiú. Miért akart volna meghalni. Szeretjük egymást. Katona vagyok az igaz, de hamarosan leszerelek és tudta, hogy ma szabadságra jövök. Alig vártam már–hallgatott el szinte mozdulatlanná dermedve.

-Eszébe jutott valami? – nézett rá, a felügyelő.

-A fiuk! Olyan furcsákat mondtak, ahogy készülődtem. Számíts egy kis fejmosásra. Ha mégis szóba áll veled, borulj le előtte. Ilyeneket, nem értettem, de maguk nem tudhatják, mi folyik egy összezárt férfi közösségben. Cikizések, ugratások, vaskos tréfák. Attól félek ellenem is, elkövettek valamit.

-Dehát mit? – kérdezte várakozóan, Sinus

-Patricia nagyon szerettet, én is őt. Egyszer megfogadtuk, ha már a másik nem lesz nem élünk tovább. Ezt sajnos egyszer néhány fiú előtt elmeséltem…és itt van ez a két távirat. Az anyja szerint a halála előtti estén kapta. Ma találta meg őket..

-Maga, táviratozott neki?

-Nem, de az én nevemben adták fel. Itt vannak! – dobta az asztalra reszkető kézzel a blankettákat.

Sinu kiterítette maga előtt. Hosszan nézte a szöveget a feladás helyét, időpontját, a kézbesítés idejét és eltartott egy darabig, mire képes volt megszólalni.

-Az egyik táviratban ez áll “Nem szeretlek. Vége. Ken” Ezt adták fel előbb. A másikat egy óra eltéréssel bízták a postára. A szövege “Vicceltem. Ken” A véletlen, vagy a posta ördöge azonban előbb kézbesítette a később feladott sürgönyt, és utána a kétely feloldó szavút:  vicceltem! Ezzel olyan helyzet állt elő, hogy a vicceltem szó inkább alátámasztotta, mintsem eloszlatta volna a később érkező: Nem szeretlek, vége, Ken – távirat értelmét. Nem is tudom, mit mondhat ilyenkor az ember?

-Szegény Patricia!-sóhajtotta a doktornő. Kapott egy sürgönyt attól, akit szívszakadva hazavárt: vicceltem. Majd egy másikat: nem szeretlek, vége, szöveggel. De akkor is. Meg lehet érteni, hogy eldobta azt, ami legdrágább: az életét? Mint orvos, minden idegszálammal tiltakozom az öngyilkosság érthetősége ellen. Amíg az ember él, remél. Ezt Patríciának sem szabad lett volna figyelmen kívül hagynia.

[/rkey]