-Felügyelő úr, én hatszor kötöttem házasságot anélkül, hogy elváltam volna.

-Vagyis ötször megözvegyült? -kérdezte Sinus, az előtte ülő asszonytól.

-Nem! A férjeimet elhagytam, vagyis a törvény értelmében, sorozatos bigámiát követtem el.

-Értem. De nem tudom, mit akar tőlem. Én, a  gyilkossági csoportot vezetem és…

-És kérem, hogy szánjon rám öt percet!- vágott közbe az asszony. Megteszi?

-Ha már itt van tessék, beszéljen. Bár neme egészen értem, miért jött éppen ide.

A végén majd megérti! -sóhajtotta, Bessy Cooper. -Vannak nők, akik kézzel-lábbal férjhez akarnak menni, mindenáron el szeretnék vetetni magukat. Én sosem akartam feleség lenni, mégis már l9 éves koromban, az voltam. Nem akarom a férjeim nevével untatni, de az első volt a legnagyobb csalódás. Azt mondta, szeret, aztán amikor hozzámentem ki akarta sajátítani még a gondolataimat is. Nem, sokáig bírtam. Másfél év múlva otthagytam. A számlájáról természetesen bármikor kivehettem annyit, amennyire szükségem volt, és én bőségesen elláttam magam útravalóval mielőtt -se szó, se beszéd- otthagytam. Szerencsére van néhány államunk, igy nem kellet sokat utaznom, hogy egy másikban új életet kezdhessek, a lánynevemen. A jogosítványomon a régi nevem szerepelt, tehát könnyü volt újra kezdenem. A végzetem, amely állítólag szolid, szinte szűzies megjelenésemnek köszönhető, ott is hamar utólért. Összeakadtam egy mindenáron nősülni akaró, tehetős férfival, aki nem volt unszimpatikus, de nem is szerettem. Mindent elkövetett, hogy feleségül vegyen, és mivel az útravalóul hozott pénzem fogytán volt, másodszor is a pap elé álltam, eljátszva a számomra legkevésbé áhított ceremóniát. A második férjem jópofa volt, egy darabig a tenyerén hordott, és ez eleinte tetszett is. Minden gondolatomat leste, de nem, korlátozta a szabadságomat. A kényeztetés azonban egy idő után kezdett terhessé válni, idegesített az otthonomnak való kiszolgáltatottság érzése, az hogy nem, jöhetek, mehetek anélkül, hogy valakinek meg ne mondjam, miért, merre, meddig. A távozásom majdnem ugyanúgy zajlott le, mint az első esetben. Csak egy kis kézitáskát hoztam el és elég sok pénzt. Irány a harmadik állam. Lakást béreltem, munkát vállaltam, mert még mindig élt bennem a vágy, hogy megvalósíthassam, önmagam., Fantasztikus szervezőkészséget éreztem, és bármit megtettem volna, hogy kifuthassam magam. A sors összehozott egy menedzserrel, aki -ahelyett, hogy bevett volna az üzletbe társként, elvett feleségül. Azt mondta, jobban együtt tudunk dolgozni, ha közös érdek fűz bennünket egymáshoz. Ez volt a legrosszabb húzásom. Ha valamit elhibáztam, kétszeresen okolt, mert a felesége voltam.  Olyasmiket vágott a fejemhez, amiket egy idegennek nem, igen mert volna. Ha sikeresen dolgoztam, természetesnek vette, hiszen a jó munka egy feleségnek, házastársi kötelessége. Csakhamar ráuntam, és a szerintem nekem járó összeget kivélve a számlánkról- otthagytam. Bőven volt választásom, merre-hova menjek.

-Nem untatom tovább a majdnem ugyanígy lezajló másik két házasságommal, inkább rátérek a hatodikra. Leslie Koffmant megláttam és megszerettem. A főnököm volt, és nős. Rám se hederített. Talán éppen ezzel öntött olajat a tűzre. Mindent elkövettem, hogy magamra vonjam a figyelmét. Kétszáz százalékos erőbedobással dolgoztam, de sem mint nőre, sem mint alkalmazottjára nem figyelt rám. Akkor értettem meg, mi az, amikor valaki sajátjának kívánja azt, akit szeret. Csak én akartam létezni számára,  egyszóval akkor jöttem rá, mit éreztetett az öt hűtlenül elhagyott férjem. Egy évig sóvárogtam, míg végre egy tárgyaláson úgy hozta a sors, hogy villoghattam, persze nem a szépségemmel, azt hiába is állítanám- hanem az eszemmel. Olyan ötlettel álltam elő, amely nemcsak a partnereinket, de őt is meglepte. Lassan, de biztosan belémszeretett. Nem akart válni, hiszen két gyermeke van, de én egészen a magaménak kívántam. Mellette vágytam elaludni, és felébredni, a gondolataiban is olvasni szerettem volna, s mivel ezt másként nem érhettem el, a felesége akartam lenni. Lassan levettem a lábáról. Beadta a válókeresetet. A családját tisztességesen kielégítette anyagilag, és megesküdtünk. Tudtam, hogy ez a nászom holtig tart. Lesliet sosem hagyom el. Leírhatatlanul boldog napok következtek, mindkettőnk számára. Éreztem a valakiről való gondoskodás, a másikért érzett felelősségvállalás, a féltés örömét. Szinte lubickoltam a boldogságban.

[rkey]

Neki persze hiányoztak a gyerekei, bár én sosem gördítettem akadályt a láthatásuk elé. Sokat voltak együtt, és akár hiszi, akár nem, akkor éreztem először féltékenységet. Nem egy másik nőre, hanem a gyermekeire. Leslie nekik juttatott szeretetére voltam féltékeny. Utáltam magam ezért, de nem tehettem róla. Aztán jött a derült égből a villámcsapás. Véletlenül összetalálkoztam a negyedik férjemmel. Szinte földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hiszen nagy volt a veszíteni valóm, és ő ki is használta. Elmondta, hogy évek óta kerestet, nemcsak azért mert megloptam, hanem mert el akar válni tőle. Hiába jelentett eltűntnek, fogadott magándetektívet, abban az államban, de még a környezőkben sem találtak. Valahányszor odébbálltam, mindig elváltoztattam némileg a külalakomat, más frizura, hajfesték, új szemüvegkeret, más stílű öltözék, a nevekben meg dúskálhattam. Aláírtam a válókeresetet, ő sebtében papírra vetette, és elbúcsúztunk. Aztán két nap múlva felhívott telefonon. Utánam jött, meglesett, és mindent tudott rólam. Feldühítette, hogy férjem van, hogy boldog vagyok, és akkor már az elhozott összeget is visszakövetelte. Pénzem nem volt, hiszen valahogy ugy hozta a sors, hogy mindig akkor jött az új házassági ajánlat az életemben, amikor az előző férjemtől elhozott összeg a végét járta. Leslietől nem akartam kérni. Nem tehettem. Úgy tudta, hogy ő az első szerelmem, ami igy is volt, de a férjeimről sírig hallgatni akartam. Tudtam hogy a bigámiát a törvény bünteti, és az új házasságkötés érvénytelen. Nem akartam, hogy meghurcolják miattam. Nem tudtam fizetni.

Wayne Flock a negyedik férjem zsarolni kezdett. Azzal fenyegetett, hogy mindent elmond Leslienek, és fel is jelent. Ahogy belegondoltam a hivatalos eljárások sorába, ami az esetleges feljelentéssel a nyakamba szakadt volna, ahogy végigfutott az agyamon, hogy Lesliet elveszíthetem, döntöttem. Ma délben találkoztunk Wayneval. Vinnem kellett volna a pénzt, de nem vittem. Nem vihettem. Beült a kocsimba és elindultunk kifelé a városból. Már nem számítottam kegyelemre, de élni szerettem volna szabadon, ezért magamhoz vettem Leslie revolverét és mindenre elszántam magam a boldogságomért. Wayne ott ült mellettem. Arra gondoltam, hogy valami elhagyatott helyen letérek, és váratlanul lelövöm, aztán kilököm a kocsiból és hazahajtok. A sors másként akarta. Alig hagytuk el a várost, benne voltunk a témában, vagyis egyre ádázabban vitatkoztunk. Megmondtam, hogy pénzt nem kap, hiszen annyit, amennyit elhoztam tőle, a bíróság is megítélt volna, a válóper során, és könyörögtem, hogy ne tegye tönkre a boldogságomat. Ő azonban hajthatatlan maradt, aztán egyszer csak a szívéhez kapott, és nekidőlt az ajtónak. Azt hittem ijesztgetni akar, örökös hipochonder volt.. amig együtt éltünk. Mennyit rémisztgetett a kórképzelgéseivel? Lassan megálltam, egy darabig vártam. Nagyon sápadt volt. Szólítgattam, aztán elővettem a revolvert. Tudtam, hogy -szemtől-szemben sosem tudnék rálőni, és még szerencsésnek is tartottam azt a kis ájulást. Legalább nem látom a szemében a rémült döbbenetet. Elsütöttem a fegyvert. A fejére céloztam.

-Aztán?

-Egy darabig ültem a kocsiban, mint akit letaglóztak, aztán indítottam, és az első telefonfülkénél megálltam. Leslie-vel szerettem volna beszélni. El akartam mondani neki, hogy bajban vagyok és kérni, hogy segítsen.

-Jó hogy hívtál! -mondta, amint meghallotta a hangomat. Már az este meg kellett volna mondanom, de reggel sem volt hozzá elég erőm..ne haragudj Besssy…de  visszamegyek a családomhoz. Ugy álltam ott, kezemben a kagylóval, mint aki se holt, se eleven. Tudtam, hogy végem van, hiszen nemcsak az ötszörös bigámia, de egy gyilkosság is nyomja a lelkem, amiért vállalnom kell a felelősséget, hiszen főbenjáró bűn nem maradhat büntetlenül. Az is eszembe jutott, hogy főbe lövöm magam, de feltámadt bennem a bosszúvágy. Azt mondják a szerelmet a gyűlölettől alig választja el valami, és mindkettő nagyon mély érzés. A Leslie iránt érzett szerelmem átcsapott gyűlöletbe: hadd hurcolják meg nevét, hadd szenvedjen legalább tizedannyit, mint én az árulása miatt. Ezért vagyok itt..

-És Wayne Flock holtteste?

-A kocsimban van. Lenn a parkolóban. -sóhajtotta az asszony.

A boncorvos megállapítása szerint, Wayne Flock már halott volt, amikor a -minden kétséges kizáróan halálos-lövés érte. A szívinfarktus és a lövés között legalább tíz perc telhetett el. Bessy Cooper bűn lajtsroma enyhült. Nem gyilkosság csak emberölési kísérlet, és öt rendbeli bigámia maradt a számláján. Kevés nő áll bíróság elé bigámiáért, de Bessy Cooper a jogtalan eltulajdonítást, okirat hamisítást, és egyebeket sem úszhatta meg, büntetlenül. Ugy tűnt, akkor már nem is akarta…

[/rkey]