-Tudom, hogy megölte a férjét. Bizonyítani is tudom. Vagy fizet egy milliót, vagy szólok a rendőrségnek. Holnap újra jelentkezem. – hallatszott a női hang, és Mrs Sally Small még sokáig állt a készülék mellett, fülére szorítva a süket kagylót.

-Mi történt, drágám? -lépett mellé, a férje.

-Amitől másfél éve reszketek. Valaki zsarolni akar.

-Zsarolni? Mivel?

-Jim halálával!

-Képtelenség!- ölelte át gyengéden, feleségét Alan.

-Most telefonált. Egymilliót kér..holnap újra jelentkezik.

-Ez mellbevágó!- jelentette ki, hosszú szünet után elgondolkozva, a férfi. -Nem is tudom, mit tanácsoljak?

-Nem tanácsolhatsz mást, minthogy fizessünk. Azt mondta, bizonyítéka van. Átadja a rendőrségnek.

-Egymilliót? Képtelenség. Ennyi pénzed nincs is.

-Pénzed?- nézett rá az asszony. -Talán pénzünket akartál mondani. Miért csak nekem kellene fizetnem?

-Már megbocsáss kedvesem, én alig egy éve vagyok a  férjed..

-De miattad öltem meg, Jimet. Te adtad azt az apró kristályt, te mondtad, hogy nem jöhetnek rá, mert azt fogják hinni, hogy a szive..

-És nem igy volt? A boncolás nem állapított meg mást. Én nem tehetek arról, hogy te valakinek spiccesen kifecsegted..

-Ééén? Csak nem képzeled, hogy olyan őrült vagyok? Azt ígérted, mindig szeretni fogsz, jóban, rosszban mellettem leszel..

-Na, nyugodj meg drágám. Csak nyelvbotlás volt. Mit vártál ilyen hír után?- csitította, Alan. Természetesen fizetünk. Ha már olyan aranyos voltál, hogy a házassági szerződésben egyenrangúvá tettél magaddal, vagyoni szempontból.

-Nem volt nehéz rávenned. Szeretlek és ez már semmiség ahhoz képest, amit megtettem érted. Szegény Jim!

-Csak nem kezded el most gyászolni? Jó férjet nem szoktak eltenni láb alól. Akit eltesznek, az, magára vessen. Én jó férjed leszek, ameddig élek, és nem kérdezem, kinek járt el a szád. Fizessünk!

-De hát a zsaroló nem hagyja abba. Ki vagyunk szolgáltatva valakinek, aki mindenünkből kiforgathat.

-Ugyan! Rémeket látsz, drágám. Majd aláíratunk vele valamit, hogy..

Egy zsarolóval? Te megbíznál egy zsarolóban? AZ még talán a gyilkosnál is aljasabb, hiszen a bűntényhez gyáva, de a más bűnéből sápot húzni, meg sem kottyan a lelkiismeretének.

-Akkor is fizetnünk kell. Utánanézek a pénzügyeknek. Nem lesz könnyü előteremteni..

-És ha valaki csak tréfálni akart velem? De hát..örültség. Aki ilyet mond, az nem tréfál. Tud Jim haláláról, és ha tud, el kell hallgattatni – jelentette ki az asszony.

-Pénzzel?

-Mi mással? Soha többé nem lennék képes olyan aljasságra, mint amire rávettél.

-Én? Igaz, hogy miattam tetted, és segítettem, is a méreg beszerzésében, de hát felnőtt ember vagy. Döntési joggal. Gondolom jól megfontoltad: megéri-e? Talán nem vagy boldog?

-De..dehogynem. Ez az egy év mindenért kárpótolt, még ha voltak is éjjelente rémálmaim. De erre nem számítottam. Azt hittem, hogy amiről ketten tudunk..

-Az nem titok többé! -mondják az okosok. – Én nem mondtam el senkinek. Te túl sokat iszol mostanában, elszólhattad magad, valahol..

-Nem iszom többet, mint azelőtt. Akkor a boldogtalanság vitt rá, most meg a boldogság. A gyenge ember, mindig talál okot..

-Gyenge ember nem képes ölni!

-Másként is megszabadulhattam volna Jimtől. Becsületesen. Válással, de neked úgy nem kellettem volna. Te pénzt akartál..

-És nem jól tettem? Két szerelmes szív, egyetlen cent nélkül, mire mentünk volna? A nincstelenség megöli a boldogságot. Előbb-utóbb veszekedni kezdtünk volna, akárcsak most. Hallgass rám, drágám. Le kell nyelnünk a békát. Fizetünk. Hál istennek, van miből és reméljük, örökre elhallgat. Majd beszélsz vele.

-Én? Soha!

-Akkor majd beszélek én. Elvégre a férjed vagyok.

-Még csak az kellene, akkor rájönne, hogy tudsz róla és téged is, zsarolni kezdene. Az eredmény ugyanaz. Egy kasszából fizetnénk, és az utolsó centünk is rámenne. Ölelj át – súgta az asszony és megbújt az erős karok ölelésében. – Csak ne volna olyan szerelmes.. Más nevetségesnek tartaná, hogy egy nő, negyvennyolc éves korában érezzen először mély vonzódást, és ráadásul egy nála öt évvel fiatalabb férfi iránt. De Alant, valami csodálatos sugárzás övezi, és aki egyszer a bűvkörébe kerül, képtelen szabadulni onnan. Igaz, ami igaz, nem is akar.

[rkey]

-Megvan a pénz?- kérdezte másnap, ugyanaz a női hang.

-Igen! Hol veszi át?

-Fölösleges, hogy lássuk egymást. Megadok egy bankszámlaszámot. Svájci. Ne keresse kié. Banktitok. Utalja át. Ha egy héten belül nem érkezik meg, nem lesz  utolsó figyelmeztetés.

-Megérkezik! De adja a szavát, hogy..

-A szavamat? Egy zsarolóét? -nevetett fel a nő. -De ne féljen. Nem jelentkezem többé. Élni és, élni, hagyni. Nekem ennyi elég volt a halállal szerzett habos torta anyagi részéből. Legyenek boldogok – mondta, enyhe gúnnyal, és bediktálta a számlaszámot.

…Amikor a zsaroló harmadszor jelentkezett, ötmilliót kért. Az alig egy év alatti nagy kifizetésekbe a cég belerendült.

-Fogalmam sincs, mit tegyünk, drágám. A házra jelzálogot kell felvennünk. -nézett síró feleségére Alan Small. -Ötmillió! Átkozott szuka. A végén még a tetőt is elzsarolja a fejünk felől.

-Először nem lett volna szabad fizetnünk..

-Azóta volt egy boldog évünk. Legalábbis nekem, az volt. Azt hittem te is szeretsz- duruzsolta a férj.

-Szeretlek, de félek. Félek, hogy mindennek vége szakad. Nem tudunk megbirkózni ezzel a boszorkánnyal, és sajnos a rendőrséghez sem fordulhatunk. Ha pedig szegény leszek, elhagysz.

-Én? Ennyire rosszul ismertél meg az együtt töltött idő alatt?- kérdezte szemrehányóan, Alan.

-Hiszen ha nem szeretnélek, ha benned nem bíznék, már régen végeztem volna magammal.

Alan Small nem válaszolt, de tekintete messzire révedt.

-Adjuk el a házat, és menjünk át egy másik államba. Tűnjünk el a szeme elől. Ott mindent elölről kezdhetünk. Kifizetjük az adósságokat, és veszünk egy kisebb házat. Döntsd el drágám, boldog akarsz lenni – akár szegényen is velem, vagy megvárod, amig au utolsó csepp vért is kiszipolyozzák belőlünk?

-Rád bízom magam! -sóhajtotta megadóan, az asszony.

Alan Small eladta a házat. A felesége mindent aláirt, mindenbe beleegyezett, amit ő jónak tartott. Egyedül választott házat a másik államban. Minél kisebb a felhajtás, annál jobb. A barátnőknek sem kell tudniuk mindenről.

…Egy hónapja laktak már a, csak négyszobás, de szépen berendezett házban, és Alan a céget is ügyesen építgette, amikor egy este csengettek és az ajtó előtt egy fiatal nő állott.

-Kit keres?- kérdezte, Sally Small.

-A férjét!- felelte, pimasz mosollyal a lány.

-Ismeri? Úgy értem, rokona, vagy..

-Vagy! -vágta rá a nő, és határozott léptekkel indult a nappali felé.

-Nem mondtam, hogy bejöhet! -szólt utána elképedve Sally.

-Muszáj a világ szeme előtt tisztázni egyes dolgokat? -kérdezte, emelt hangon a lány, miközben ledobta magát egy fotelba, és lábait is felhúzta maga alá.

-De hát, kicsoda maga?- nézett rá egyre értetlenebbül a ház asszonya.

-A zsaroló!

-A micsoda?

-Nekem fizetett. Az én számlámra utalta át azokat a csinos összegeket. Kösz.

-Azért jött, hogy megköszönje? És egyáltalán, hogy jutott a nyomomra?

-Két kérdésre, két válasz. Nem megköszönni jöttem, hanem, hogy aláírassak egy ajándékozási szerződést, amely a nevemre szól, és erről a házról. Maga nekem ajándékozza. A nyomkeresés pedig, hát édes istenem, az ember minden előnyt kihasznál, amit tud, és aki nagyon akar az, mindig nyer.

-Maga megőrült. Ez a ház nemcsak az enyém..a férjemé is!

-Aki már aláírta az ajándékozást. Döntse el, hogy hármasban élünk ezentúl, a házban, amit nem tartanék túl szerencsésnek, vagy maga aláír, és olajra lép?

-Megőrült? Hogy merészeli?

-Alan exmenyasszonya vagyok. Jól kiterveltünk mindent, ugye? Az én ötletem volt. Alan ráhajtott magára. Tudtam, hogy nyerő lesz. Remélem, nem vonja kétségbe, hogy csodálatos férfi. Persze a kapcsolatunk nem szakadt meg. Maga volt a kötelező gyakorlat, én a szabadon választott. Döntse el, melyik boldogítja jobban a versenyzőt? Szegény Alan, ahogy elnézem magát, nem lehetett könnyü neki. Soha nem gondolt rá, hogy elveszítheti? Legalább csipkedné magát? Elég slendrián, pedig a férjek itthon is férfiak. Csak a horgász nem eteti tovább a halat kukaccal, ha kifogja. Bár azt hiszem fölösleges erőfeszítés lett, volna. Az új cég már az Alan, és az én nevemen van. Nem maga az első, aki mindent elhisz szerelmesnek bizonyult. A játék két síkon folyt. Nekem is volt egy öregedő hapsim, aki végigjátszotta ugyanazt a szerepet értem, amit maga, Alanért. Az egész vagyona az enyém lett. Tegnap temették. Öngyilkos lett.

-Vagy megölte!- suttogta hideglelősen, a nagy nehezen magához térő asszony.

-Alibim van. Nyolc tanú, akikkel együtt töltöttem az éjszakát, amelyen felakasztotta magát. Hát nem mondom? Volt is oka rá. Húsz szobás ház, nyaralók. És a vég, egy szutykos bérlemény, amelyben egyetlen megnyugtató támpontra lelt..a csillár kampójára. Arra kötött fel magát. Csomagol, vagy marad?

-Alan-tól akarom hallani, hogy..

-Ő csak holnap jön haza.

-Gondolkoznom kell, de nem vagyok hajlandó egy fedél alatt maradni magával!- mondta az asszony, és mielőtt Mary Hart, észbe kapott volna, kisietett a házból. Úgy, ahogy volt, papucsban. Szinte futott a sarokig, mint aki életveszélyben van. Leállított egy taxit.

-Vigyen a rendőrségre! Hajtson, amilyen gyorsan csak tud!

[/rkey]