Vámos hecc

Az éjszakai szolgálat holt unalom, olyan határátkelőhelyen, ahol öt- tízpercenként megy át egy kocsi. Az embert vagy kint strázsál, és várja, mikor fut be egy új madár, vagy járkál ki- be, mint hipochonder hátába a fájdalom. Ted Cadriff nem szerette, ezeket, az unalmas éjszakákat. Nappal, amikor egymást érik a kocsik, sőt néha – tíz- húsz méteresre nő a sor, amikor kapkodnia kell a lábát, az embernek, de fel sem veszi, az a jó. A tétlenség, mintha ólomlábakon járóvá tenné az órát. Éjfél után az egyik pár mindig az irodában ücsörög, és az elintézetlen papírmunkával viaskodik. Ezúttal, Ted Cardiff, és Bill Adams sziesztáztak odabenn.

- Találjunk már ki valamit, ami egy kicsit feldobja az embert. Ennél az utas csordogálásnál, még a kézenállás is jobb! – mondta, Ted.

- Oké, Akkor csinálj meg ötvenet, és versenyezzünk!

- Ne hülyéskedj..de tudod mit? Húzzunk sorsot!

- Mire? – kérdezte, Bill.

- Táncoltatásra.

- Nem igazán izgalmas. Nincs választási lehetőség. Egyből kiszúrni egyet, nem sok sanszot jelent..

- Fej, vagy írás? – dobta fel, a markában szorongatott pénzérmét, Ted.

- Mivel, hogy az ember mindig azt választja: aminek tartja magát: fej!

- Oké! Nekem marad az írás, mivel én írni is tudok, ellentétben néhány analfabéta kollégával – mutatta elsősége bizonyítékát, Ted. A féldolláros az ő javára, vagy kárára döntött.

Komótoson felállt, rendbe szedte öltözékét, felvette a fapofát, és kiment. Nem sokat kellet várnia, és megjelent az ő madara. Gyenge márkájú, nem túl jó állapotú kocsi gurult elébe, de valami azt súgta, hogy az isten is neki teremtette. Intett a kinti kollégának, hogy ő átveszi, és odalépett a leálló járgányhoz.

- Üdvözlöm! Kérem az iratokat!

Gerry Bergman, odanyúlt a műszerfalhoz, és átadta a papírokat.

- Uralkodik magán! – szúrta ki, azonnal a gyakorlott vámos szem, a férfi tettetett nyugalmát.

- Van elvámolnivalója, uram?

- Nincs!

- Látogatás, üzleti út?

- Mindkettő. Ha az embert kötelesség szólítja valahova, ne járjon behunyt szemmel, hiszen annyi csodálatos dolog van a világon, és az ember sosem mondhatja, egy városra, vagy államra, hogy úgy ismeri, akár a tenyerét, még ha ott született, akkor sem.

- Második biztos jel! – gondolta, Ted Cardiff. –Megindult, a szómenés. Aki többet beszél a kelleténél, annak vaj van a fején.

- Megmutatná a csomagtartóját, uram? – kérte udvariasan, de magában szinte már a kezét dörzsölgetve.

A csomagtartóban nem volt semmi, ami első látásra feltűnt volna.

- Bejönne velem az irodába, uram?

- Minek? – jelent meg az első riadt rebbenés Gerry Bergman arcán.

- Ne ijedjen meg, uram..az én hibám. Benn felejtettem a bélyegzőmet, és a kolléga éppen nincs idekinn…

- Akkor megvárom..

- Jobb, ha bejön! – jegyezte meg, szinte évődve, -Cardoff.

- Egy bélyegzés miatt?

- Sajnos egy blankettát is ki kell töltenünk. Mindig a nyakunkba sóznak valamit, és egész nap nincs rá időnk. Sorban állnak a kocsik. Ilyenkor pillanatok alatt végeznek az állampolgárok, és elviselhetőbb az a két perc, amit a kérdőív kitöltése elrabol. Erre mondják, hogy ami elúszik a réven, az bejön a vámon. Nincs sorban állás, viszont van néhány közvélemény kutatási gyöngyszem – kérdés. Mit tegyünk? Megcsináljuk..

- Hogy legyen egy kis mellékesük! –csúszott, ki Gerry Bergman száján, kicsit epésen.

- Ezt nem kellett volna mondania – szögezte le, magában Ted Cardiff, de az arca mit sem árult el, a belső hangulatáról.

- Ha ez megnyugtatja uram, nem kapunk érte külön térítést, de ha kapnánk is, felajánlanánk a világ szegényeinek. Sajnos nem tud kibújni a válaszadás alól.

- De hát mit akar tőlem?

- Vámtiszt vagyok uram, kötelességem ellenőrizni az átmenő járműveket, és a szabályzat, az én belátásomra bízza, hogy kit hogyan fogadok. Úgy látszik, bíznak a józan ítélőképességemben..

- Vagyis, ha akarja szét is szedheti a kocsimat, darabokra?

- A számból vette ki a szót. Szólok is a fiuknak, hogy fogjanak hozzá – lovalta bele magát, most már szemlátomást, a várható sikerélménybe, Ted Cardiff.

- Elnézést, nem akartam felbosszantani- hunyászkodott meg, Gerry Bergman.  - Sietek, nem élvezetből vezetem át az éjszakát. Időben oda kell érnem..

- Egy óra nem a világ. A mi embereink mesterei a szakmának. 6o-8o perc alatt nemcsak szétszednek, de össze is raknak, egy ilyen járgányt. És ami fő, nem igen volt még rá példa, hogy ha egyszer nekiláttak, ne találtak volna valamit..

- Ugye csak tréfál? Mondtam, hogy nincs elvámolnivalóm.

- Megértettem. Ha lenne, bemondta volna – jegyezte meg, Ted Cardiff, és mutatta az utat, befelé.

Gerry Bergman kényszeredetten elindult.

- Nem tetszik magának a képem, vagy mi a szösz? –kérdezte, befelé menet.

- Hova gondol? Ez nem szimpátia, vagy unszimpátia kérdése. Megérzés. Néha nemcsak a szaktudásunkra, de az előérzetünkre is hagyatkozhatunk. Sok esetben bejön. Nem is hinné hányszor. Persze lehet, hogy ha nem szúrópróbaszerűen néznénk meg néhány embert, akkor majdnem mindenkinél találnánk valamit, de hát nekünk az is sikerélmény, ha az a néhány, vaktában kiválasztott átutazó megéri a herce-hurcát.

- Panaszt teszek!

- Erre mondtam a herce- hurcát! A legtöbben ezt mondják a vizsgálat előtt. Aztán, vagy azért, mert találunk valamit, vagy, mert örülnek, hogy megúszták, a legtöbben megfeledkeznek róla.

- Ez lovat ad maguk alá..helytelen. Az emberi jogok megsértése..

- Olvasok újságot, uram! – vágott közbe, Cardiff. – Ez a szó, hogy emberi jog, egyelten oldalról sem hiányzik, viszont az emberi kötelességről, szinte alig írnak valamit. Önnek kötelessége betartani a törvényt, nekem pedig, hogy ellenőrizzem, betartja-e. Ezért fizetnek. Foglaljon helyet.

- Köszönöm, de képtelen lennék ücsörögni, miközben esetleg a kocsimban turkálnak, mintha..

- A lelkében vájkálnának! Sok mindent elárul a kocsi a gazdájáról. De lássunk hozzá a kérdőív kitöltéséhez! – vett elő egy, ki tudja milyen régi nyomtatványt Ted Cardiff, aki kezdte magát komolyan belelovalni a dologba. Mint a vizsla, ha szagot fog.

- Mennyi pénz van magánál?

- Ez is a kérdőív kitöltéséhez szükséges?

- Nem, ez csak rutinkérdés..

- Hitelkártya, és némi apró

- Köszönöm..valami ilyesmit vártam. Ki hord ma magánál százezreket? –mosolygott, Ted Cardiff, amely gesztust Gerry Bergman, akár visszakoznak is tekinthette volna.

- Eljárás folyik ön ellen?

- Tudtommal nem. Volt ugyan egy közlekedési bírságom, de befizettem.

- Egy pillanat, és rábólinthat a mi okos kis masinánk! –mosolygott, rendíthetetlenül Ted Cardiff, és beütötte az adatokat a komputerbe, aztán a képernyőre nézett.

- Ejnye- bejnye. A számítógép úgy látszik megbízhatatlanabb, mint az Ön emlékezete. Azt mondja, van egy hat hónapos, és egy alig két hetes rendezetlen birsága. Miért nem fizette be?

- Időhiány..

- Ugye nem kell mondanom, hogy jogunk van itt, és most leszerelni a rendszámtábláját.

- Csak nem tenné meg? – képedt el, Bergman.

- A kocsit úgyis szétszedik, legfeljebb a táblát nem rakják vissza..

- Nekem pedig, visszakozz?

- Korántsem. Rendszámtábla nélkül, egy tapodtat sem vezethet. A kocsija itt marad, ön pedig megvárja, amíg kinyit a Bank, vagy átmegy a rendőrségre, és fizet. Nem tudom elfogadnak-e, hitelkártyát?

- Van nálam, annyi! – vágta rá, hirtelen, Bergmann.

- Ötszáz az egyik, kettő a másik. Nem lehet rossz módú, ha magának hétszáz dollár csak némi aprót jelent. Mintha azt mondta volna, hogy csupán némi apró van magánál.

- A kocsi zsebben tartok pénzt, előre nem látható kiadásokra…

- Akkor fizetnie kellett volna a helyszínen. Ha egyszer elkapják a fejvadászok, úgysem úszhatja meg, legfeljebb ilyesminek teszi ki magát. Kellemetlen..

Bill Adams jött be, és letett egy papírlapot az asztalra.

- Kaphatnék két kávét? – kérdezte, Ted Cardiff.

- Én nem kérek- szólalt meg Gerry Bergman, de közbevetésére nem reagáltak. Bill Adams kiment.

A komputer pittyegni kezdett. Tedd Cardiff átfutotta, a Bill által behozott pár sort, és belső kuncogásba kezdett.

- Ezúttal fején találtad a szöget! – dicsérte magát de arca rezzenéstelen maradt.

- Uram, még alig néztek szét a kocsijában, és négyszázötvenezer dollárt találtak..kötegelve. Ugyan tudna rá magyarázatot adni? Az ülés alá tette, miért? És miért éppen négyszázötvenezret?

- Talán tilos pénzt átvinni egyik államból a másikba?

- A világért sem, de a pénzt szállítási helye nem az ülés alatt van, és főleg nem szokás letagadni, előttünk. Kérdeztem!

- Látott már maga olyan kötélidegzetű embert, aki higgadtan képes átkecmeregni a maguk pár méternyi kis szemétdombján. Kakaskodnak, a kákán is csomót keresnek…

-_És legtöbbször találunk is! – mosolygott, Cardiff. Tehát?  Nem kaptam feleltet a kérdésemre.

- Nem is fog. Annyi pénzt viszek magammal, amennyit akarok!

Ted Cardiff a számítógép kijelzőjére nézett, majd szinte rámeredt a kiírt sorokra.

Jó időbe telt mire úgy, ahogy megnyugodott. Nem az izgatta fel, amit olvasott, hiszen az olyas elég sűrűn előfordul, hanem, … hogy ráhibázott. Nagy szerencséje volt, és hogy most már gyerekjáték lesz, az a hat óra, ami a szolgálatból hátra van. Neki! De Gerry Bergmannal nem szívesen cserélne!

- Most négyszemközt vagyunk..nem lehetne..

- Mit? – kérdezte Ted Cardiff, mert ismerte már ezt a helyzetet, és ha a delikvens tudná, mennyit ronthat vele a helyzetén, talán nem is próbálkozna.

- Itt hagynám az egész pénzt..

- A négyszázötvenezret? –csodálkozott, rá Cardiff.

- Ha nem érek oda időben, sokkal többet veszíthetek!

- Gondolom. – mosolyodott el, Ted Cardiff. – Gondolom megérné magának..

- Magának, nem? Soha vissza nem térő alkalom. Biztosan nem dúskál anyagiakban..

- Sajnos sosem kényeztetett el a sors. Meg vagyok, és nem elégedetlenkedem, mert a nyugodt alvás mindenért kárpótol. Maga persze nyugtatóval alszik, vagy esetleg mást is szed? – kérdezte, szinte élvezve, Bergman kínlódását.

- Egy szót sem vagyok hajlandó mondani többet.

- Szerintem már eddig is sokat mondott. Úgy értem az utóbbi mondatokért kár volt. Megvesztegetni, hatósági személyt?!

- Négyszemközt voltunk..

- Gondolja, hogy magának hinnének inkább. De, ami azt illeti, nekem tanúm is van. Forog a magnó a fiókomban. Ketten vagyunk az állítása ellenében. Én, és önmaga..

Bill Adams újra megjelent, de még mindig a kávé nélkül. Ted nem is gondolt rá, legfeljebb a kényszer helyzetben lévő vendégnek tűnhetett volna fel, hogy az a kávé csak nem akar elkészülni, ha lett volna lelki ereje az odafigyelésre. De nem volt, és a kávé Tedék tolvajnyelvét szolgálta. Ha egyet kér valaki, az a kocsi átvizsgálást, ha kettőt a rendőrség értesítését jelenti.

- Elmehetek végre? – állt fel, Gerry Bergman

- Előbb hallgasson meg néhány sort. Közben írta ki a komputer. Ez egy ilyen pletykafészek. Attól függően, hogy milyen forró a nyom, néha percek alatt megjelenik rajta, ki az akit – mert feltehetően rosszban sántikál – tartóztassunk fel, vagy tartóztassunk le.

- Halandzsázik..

- Nem! Olvasom. O óra harminckor lelőtték a Lady szálló portását. Közvetlen közelről. Az elkövető, a, kinyitott páncélszekrényből, elvitt négyszázötvenezer dollárt. Nem rablótámadás, mert más külföldi fizetőeszközt, amelyből szintén volt a széfben, nem vett magához. A határátkelőhelyeken, fokozott figyelmet kérünk. Személyleírással nem rendelkezünk. A portás egyedül teljesített szolgálatot, és senkinek nem tűnt fel semmi. A tettes ellen négyszázötvenezer dollár a bizonyíték, és a fegyver. Ha el nem dobta – fejezte be, Ted Cardiff, és a halottsápadt Bergmannra nézett. A pénzt megtaláltuk a kocsijában. Még mindig panaszt akar tenni? Gondolom nem erre számított. De bevallom, mi sem!

Megérkezett a rendőrség, és szinte – velük – egy ajtónyitással – a szerelők csoportvezetője.

- Találtunk egy pisztolyt. Nem maszatoltuk el. Zsebkendővel fogva tettük a fólia tasakba. Tessék! – rakta le az asztalra. – Úgy néz ki, hogy más nincs.

Gerry Bergmann, mintha megkönnyebbülten nézett volna rá.

- Velünk kell jönnie Uram. Alapos a gyanúnk, hogy lelőtt egy portást, és elvett tőle egy bizonyos összeget. Miért csak ennyit? A nyitott trezorban volt több is..

- Köteles vagyok válaszolni?

- Nem..természetesen nem. Van ügyvédje? Odabenn kerítenek egyet, ha óhajtja. Az indíték nem világos. Nem szerelmi bosszú, mert akkor nem rabolja ki, nem rablógyilkosság, mert akkor mindent elhoz, amihez hozzáférhet…akkor mi?

Blood őrmester lépett az irodába, kezében az elsősegély ládikóval. Elég feltűnően tartotta, és Gerry Bergmann tekintetét azonnal rabul is ejtette,

- Sebesült nincs? – kérdezte körül nézve, Blood, majd látva az értetlen arcokat, a ládikót az asztalra téve felnyitotta. – Kötszerek, és egyebek. Originál csomagolásban. Egyet kibontok, mert mindig is kíváncsi természetem volt! – mondta, aztán feltépte a géztekercset borító papírt. Apró, fehér porral teli műanyagtasakok hulltak ki belőle.

- Tehát kábítószer? – nézett Sinus felügyelő, a magába roskadt, Gerry Bergmannra.

- Egy szót sem vagyok hajlandó kiejteni, ügyvéd jelenléte nélkül.

- Ez természetes, de amit művelt, nagy hiba volt. Nagyon nagy. Most már kezd világos lenni, miért kellett Donald Contit elnémítania. A fiatalember valószínűleg terjesztőjük volt. Megfelelő hely. Nem túl forgalmas motel, éjjel- nappali szolgálat, széles terjesztési lehetőség. Állandóan jövő menő, vendégek. Hiába adta volna oda a pénzt, és a még nála lévő készletet, mégis meg kellett halnia? Miért? Abba akarta hagyni, vagy több jutalékot követelt? Akárhogy is volt, volt: nem így gondolta szegény boldogtalan, de hát igaz a mondás: aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Az ilyesmibe csak belekeveredni lehet, de kimászni belőle, szinte reménytelen..ő az életével fizetett a könnyelmű pénz- szerzési lehetőségért. Elvezethetik!

Blood őrmester megbilincselte Gerry Bergmant, és kimentek.

- Köszönjük uraim – mondta Sinus, Tednek és Billnek. – Két órás előnye volt. Hogy az ördögbe csinálták? – kérdezte, elismeréssel.

- Maradjunk abba, hogy ráhibáztunk – bökte ki, Bill.

- Úgy sem hinné el senki, ha elmondanánk – tette hozzá Ted, majd egymásra néztek, és kitört belőlük a felszabadult nevetés. Csak úgy zengett az átkelőhely a kacagásuktól..