Carol Burton, bezárta maga után az ajtót. Alig várta, hogy kivegye a csomagból a postamérleget. A legpontosabban mérőt. Apró alkalmatosságot kért, és ezt ajánlották neki. Amit mérni akart, ahhoz nem kell nagy teherbírás, mégis mekkora súlya van?! Teremtő isten, mekkora?!

Odatette a mérleget az asztalra, és a kiment a konyhába, egy zacskó porcukorért. Leült, mert úgy érezte, a lábai cserbenhagyják, miközben szórni kezdte a finom port, a mérlegre. Óvatosan, egyik kezével ütögetve a tasak száját, nehogy túl sok hulljon ki, egyszerre. Tiz gramm..tizenöt..husz..huszonöt..huszonnyolc! Vett egy mély lélegzetet, majd még óvatosabban odaszórt az apró halom tetejére hét grammot. A mérleg nyelve, pontosan harmincöt grammon állt. Carol szeme tele lett könnyel, s a fénylő cseppek végig gurultak az arcán. Felállt, visszavitte a zacskót a konyhába, miközben rázta a zokogás. Még nem ért az ajtóig, mikor csengettek. Ökleivel beletörölt a szemébe, megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és megkérdezte, ki az?

-Douglas Donant vagyok, asszonyom. Megbeszéltük….

-Máris nyitom…köszönöm, hogy eljött -mondta, és  beengedte, a negyven körüli szimpatikus arci férfit, akit a hivatalából már ismert. – Foglaljon helyet. Örülök, hogy ilyen hamar szerét ejtette a környezettanulmánynak. Mert ugye azért van itt? Ugye nem tagadhatják meg a kérésem?

-A szenvedélybetegeket segítő szolgálat mindent elkövet a védenceiért. Hosszu ut vezet számukra odáig, hogy valahova kihelyezhetőek legyenek, vagyis elkerülhessenek a zárt, kórházi rendszerből. Alaposan fontolóra kell vennünk, hogy hova, kihez adjuk ki őket. Nagy felelősség..két emberre méretezett…

–Mint általában a gyermeknevelés lenne. Mégis majdnem minden harmadik gyermek ugy nő fel, hogy vagy az apját, vagy az anyját nélkülöznie kell. Nagy hátrány, hogy egyedül vállalnám azt, akit kapok?

-Hát, nem előny, de azért jöttem, hogy beszélgessünk.  Leírom a benyomásaimat, és a bizottság dönt.

-Azt már mondtam, hogy a férjem, tíz éve elhagyott. Nem váltunk el, csak kereket oldott. Nem sokkal utána a fiam is..

-Elmondaná, hogy ő, miért? – kérdezte, Mr Donen, miközben elővette a mappáját.

-Biztosan, nem először hall ilyesmit – kezdte sóhajtva, az asszony. -A gyermek a legártatlanabb teremtménye Istennek. Világra jön – akarata ellenére- eszik, alszik, sir, nevet és teljesen gyanútlan. Önfeledten kacag, mert semmit nem ért. Nem ismeri Istent, tehát a szüleit isteníti, hiszen tőlük kap minden jót, becézik, szeretik, ápolják, ölelik. Odavan értük. Eleinte akkor is, ha a papa kicsit imbolyogva jön haza. Talán még vicces is neki, ahogy habogva beszél, de később, mikor már kezdi érteni a  szavakat, látja hogy az anyja sír…szóval..kiábrándul. Kiábrándul azokból, akikben rendíthetetlenül hinnie kellene, ahhoz hogy igaz emberé válhasson.

[rkey]

Nagy a szülők felelőssége, hiszen példamutatással kellene embert formálniuk. Kirk tizenkét éves volt, amikor az apja elment. A gyermek kegyetlenül őszinte tud lenni. Nemcsak gondolta, ki is mondta, én vagyok az oka. Jobban mondva, én is, mert melyik férfi jár haza szívesen olyan helyre, ahol azzal fogadják: már megint ittál? Ahol nem kap kedves szót, és az ételt, a tiszta ruhát, szolga módra, kötelességből rakják elébe…és igaza volt. Azt mondta, amit látott. Nem állhatom, az ittas embert, és a férjem, amikor udvarolt sem vetette meg az italt. Nem szabad lett volna hozzámennem, de megszerettem. Később egyre inkább rákapott és szinte mindennapos volt az ital miatti veszekedés. Nemcsak azért mert ivott, de azért is korholtam, amit elivott. A család eltartás nem, kis gond még teljes fizetésből sem, hát még, ha a fele kocsmára megy el. Kirket később haza- hazahozta a rendőrség, majd intézetve utalták, ahonnan mindig hazaszökött, de innen hamar odébbállt. Nem volt gyökere nem fűzte ide, a legerősebb kapaszkodót jelentő szeretet. Nem érezte, hogy tartozik valahova. Mentegessem magam? Higgye el, mindent megtettem, amit tehettem. Miután a férjem elhagyott, munkát vállaltam. A hosszú kihagyás rontotta az esélyemet, nem nagyon válogatattam, és olyan dolgot bíztak rám, ami minden erőmet kimerítette. Esténként,  holtfáradtan, türelmetlenül, rosszkedvűen érkeztem haza, pedig tudtam, hogy a fiam tárt karokkal repül elém, be nem áll a szája. Sokszor rámordultam: hallgass már egy kicsit..csak pár percig, amíg kiszáll a  fejemből a fáradtság, zárd el azt a vacak magnót, szörnyű ez a ricsaj. Ilyeneket hajtogattam. Később már mondtam, hogy beszéljen, hallgatom, mondja el, amit akart, de az őszinteség olyan, mint a csiga, hamar visszabújik oda, ahonnan nagy nehezen elindult, és hamar elapad, ha nem érez fogadókészséget. Apró gyermekbutaságok, örömök, csínyek, bárcsak lett volna erőm, és türelmesen végig hallgatni valamennyit. De mert nekem nem mondhatta el, akadt más, aki meghallgatta. Mások. Nagyobb kamaszok, akik nem a gyermeket, a barátot, hanem a prédát, az eszközt látták benne, és mire észbe kaptam, már a rendőrök keresték, hozták, vitték. Nem egy meggyőző védőbeszéd ugye? Úgy értem, ha ilyeneket hall tőlem, hogyan is írhatná be, hogy gondozóanyának javasol? Pedig nyugodt lélekkel beírhatja. Tiszta szívemből eleget akarok tenni annak, amit vállalok. Pénzem van. Kirk, az utóbbi években elég sokszor küldött kisebb-nagyobb összegeket. Néha rémisztően sokat. Azt hiszi el mertem költeni? Egyetlen centet sem vettem el belőle, de mivel feladót sosem irt, nem küldhettem vissza. Betettem a bankba, gondoltam hátha tisztességes kereset áll mögötte, és egyszer majd, ha véglegesen hazajön, lesz mihez nyúlnia. Hozzá kezdhet valamihez, belőle. A pénz, azóta kamatozik. Az utolsó küldemény fél éve érkezett. Az utalvány egyszerre okozott aggodalmat, és örömöt. Aggodalmat, hiszen nem tudtam, hol van, és mivel szerezte a pénzt, örömet, mert tudtam, hogy valahol van, és ez egy anyának nagyon sokat jelent. Amíg él, addig van remény. Amikor bent jártam, Önöknél, nem mondtam el, mi vitt oda. Nem, akartam, hogy többen hallják. Most ketten vagyunk, nézzen erre a mérlegre..

-Mi ez rajta?- hajolt közelebb Mr Donan.

-Porcukor, de lehetne liszt is..a súlyát nézze. A súlya a lényeg.

-Harmincöt gramm. Hajszálpontosan. Mit jelent ez?

-Tessék..olvassa. -nyujtott át az asszony egy hivatalos iratot. Mr Donan végigfutotta, majd újra kezdte a néhány soros írást. Arca hol elsápadt, hol pirosra váltott.

-Asszonyom! – nyögte ki végül is, döbbenten.

-Harmincöt..gramm heroint találtak nála. Abban az országban olyan törvény van, hogy harminc grammért halálbüntetés jár. Tizenöt grammon múlt, hogy kivégezzék..többedmagával. De rosszul mondom, nem tizenöt grammon: a teljesen, harmincötön. Azóta megérdeklődtem: egy ilyen kis kupac, alig három deka, de több mint, tíz ember életét ki lehet oltani vele, és több száz elindulhat általa a szenvedélybetegség útján. Kirk bűne, ha kívülről nézem, megbocsáthatatlan, de az anyja vagyok, és az én bünöm is, hogy odajutott. Engedjék, hogy jóvátegyem, hogy visszahozzak egy fiatalt onnan, ahonnan keveseknek adatik meg a visszatérés. A pénzből futja, hogy csak neki szenteljem minden időmet. Törődöm vele, szeretem, és segítem,, hogy olyan emberré legyen, amilyen a fiam sosem lehetett. Nem tudom Kirk, mit követet el, hány ember életét tette tönkre a megbízói által, és hányan kerestek általa milliókat, csak azt tudom, hogy valamit jóvá kell tennem a bűneimből. Esélyt kell adnom egy fiatalnak, ha megbíznak bennem. Nálam, anya, többet nem veszítetett a kábítószer miatt, miért ne hinnék el, hogy csak akkor nyerhetem vissza – talán- a lelki nyugalmam, ha a fiam helyett, élhet valaki, akiben van akarat, akiben volt erő elvonóra jelentkezni, aki kiállta a legkeményebb próbát. Valamennyien csetlünk, botlunk, és ha olyankor esünk el, amikor nincs segítő kéz a közelünkben, nem biztos, hogy képesek leszünk feltápászkodni. Segít nekem?- kérdezte, szinte esengve, Carol Burton.

-Ahogy tőlem telik, asszonyom. Rettenetes dolog, ami történt, de ha elfogadja a segítségemet, talán sikerül megmenteni egy életet. A fiú nagyon ragaszkodik hozzám, de, ha lekötöm magam eggyel, mi lesz a többivel? Magamhoz venném, de jobb helye lesz magánál. Megírom a jelentést asszonyom, és ha jóváhagyják a kérelmét, patronálom a fiút. Engem mindig megtalál, ha gondja támad, naponta idenézek, remélem, megszeretik egymást. Végtelen türelem kell hozzá. Az anyját sosem ismerte. Apja rendes ember volt, de baleset áldozata lett. Bennem őt keresi, az anyjáról nincs elképzelése. Az anyaképet Önnek kell megteremteni benne, és én tudom, hogy csodálatos támasza lesz. Garancia rá ez a kis kupac, ez a harmincöt gramm..

-Egy emberélet, vagy ki tudja hány! – sóhajtotta az asszony, és eleredtek a könnyei.

[/rkey]