A békák színe

Irta: Vigh Rózsa

Amikor én gyerek voltam, nem a felső osztályhoz tartoztam. Öten voltunk testvérek és csak apám elszántságán mullt, hogy középiskolába is járhattunk. Szegénységi bizonyítvánnyal, tandíjmentességgel. Azt mondta, ha kell éjjel nappal, dolgozik, de tanuljunk, mert csak az a mienk, amit tudunk. Isten áldja meg érte.

Polgáriba mentem, ráadásul ugy, hogy csak a negyedik elemit végeztem Pesten, addig szülőfalum rozoga padjait koptattam. Ezt csak azért mondom, hogy érzékeltessem, nagy volt az átmenet, és a követelmény. Sosem felejtem el a rajz órákat. Nem szerettem, és nem is tudtam rajzolni. A mellettem ülő kislány is olyan szegény volt, mint én, ugy vigyáztunk az alig megfogható, csak hosszabbítóval használható színes ceruzánkra, mint a szemünk fényére, de rajzolni kellett, és a rajzokat ki kellett színezni.

Egyszer a tanárnő azt mondta: rajzoljuk le azt, amitől félünk, ami riaszt, amivel nem akarunk találkozni.

Nem tudom hogy jutott eszébe, talán rá akart vezetni bennünket, hogy semmitől nem kell félni, ki akarta rajzoltatni belőlünk a félelmeinket. Volt aki ágyút, és katonákat rajzolt, volt aki gyerekét verő apát, volt aki koporsót, szóval beindult a fantáziánk. Én békát rajzoltam. Falusi kislány létemre az volt az egyetlen állat, amitől ugy irtóztam, hogy ki tudtak volna vele zavarni a világból.  Az öcséim persze gyakorta meg is kísérelték, ami csak növelte az iszonyodásom.

A béka elkészült, és ki kellett színezni. Annyi békát láttam, hogy tudtam: van a zöld leveli, van a barna varangy, és van a kecskebéka, amin némi más szín is található. Csakhogy nekem nem volt más színesem, mint piros és kék. A padtársamtól hiába kértem barnát, ő rengeteg erdőt rajzolt, amihez sok barna kellett, és féltette.

Mivel az óra lassan letelt, és nem akartam fejmosást kapni azért is, mert nem színeztem ki a rajzot: elővettem az alig fogható pirosat, és satírozni kezdtem a békát. A felénél tartottam a jókora plötty testű istenátkának, amikor kitört a ceruzacsonk hegye. Félig színezett békával nem rukkolhatok elő, fogtam tehát az égszínkéket, és nagyot sóhajtottam, amikor a béka beszíneződött. Mivel a legkisebb voltam az osztályban a tanárnőt leette a balszerencsém a pad elé, és meglátta a fura szerzetet.

[rkey]

-Ez meg mi?

-Tanárúrnő kérem, béka.

-Piros, és kék béka nincs!

-Van!

-Szóval feleselsz?

-Nem feleselek, csak azt mondtam: van.

-Inkább mondtad volna meg az igazat, hogy azzal színeztél, amid van.

-Nem azért. Piros és kék béka van. Sok minden van, amiről nem tudhatunk!-_mondtam elcsukló hangon, a tehetetlenség, és dac fakasztotta, könnyel a szememben.

-Na jól van. Jussak eszedbe, amikor már a te kis bugyuta eszed is felfogja, hogy piros, és kék béka nincs.

Eszembe jutott tanárúrnő, de nem rovom fel a tájékozatlanságát. Akkor még nem volt televízió. Ma viszont van, és rengeteg természetfilmet adnak, színesben. Igenis van piros, kék, és sárga béka is. Vízben élnek, tengerben, azért nem tudtunk róluk, de én ugy gondoltam 11 éves fejjel, hogy az van, amit az ember el tud képzelni, azért van a képzelőerőnk, és hogy az alaptalan megszégyenítés nem méltó egy tanárúrnőhöz.

De azért jó, hogy láttam a békák színeit. Most sem tudnám őket a tenyeremre venni, de legalább tudom, hogy olyanok, akár mi emberek: van köztük mindenféle, ilyen, olyan, jó, rossz, és így kerek a világ… Tanárúrnő kérem.

[/rkey]