Cseresznyén nyert királyság
Egyszer egy király férjhez akarta adni leányát, ezért kihirdette, hogy bárki jelentkezhet, és aki megfelel a lánya három kérdésére, azé a fele királysága. Csak ugy sorakozott a sok királyfi, és nemes ifjú, de mindenki megkukult a kérdések hallatán.
Történt, hogy egy poros köpenyű ifjú kért bebocsátást, leánykérés ügyben. A szolgák nehezen engedték a királylány elé, de végül mégiscsak szemtől szemben álltak.
-Te nem vagy nemes ember.-nézte végig a lány
- Nem volt kikötve, hogy csak az jöhet.
-Akkor halld az első kérdésem: Hogy lesz egy élőlényből, 4o nap alatt tizennyolc?
Az inasok már nyitották az aranyos ajtót, a bizton kieső legénynek, de az, kihúzta magát, el is pirult kicsinyég, és azt mondta.
- Megesik, hogy a tyúk elkóricál, vagyis nem, oda tojik, ahova a többiek. Ha egy ilyen állat megtojja a húsz tojást, a titkos fészekbe, és utána, ráül, hogy kikeltse, három hét alatt a fészekaljából kikelhet l8-2o kiscsibe. Persze csak ugy, ha a tyúk naponta kergetőzik, a kakassal, és amig kotlik, ő is odafut, ahol a többieket eteti a gazdasszony.
A királylány belepirult a válaszba, és már sorolta is a második kérdést.
- Melyik az a három szám, amit ha tudsz, a legnagyobb veszélyekből is megszabadulhatsz.
[rkey]
A legény kicsit gondolkodott, aztán elsorolta: az ember három percig bírja ki a víz alatt, három napig bírja ki víz nélkül, és ha három hétig nem eszik, mert vészhelyzetbe kerül, akkor már alig van remény a megmenekülésére. A három szám tehát a három perc, három nap, három hét.
A királylány belevörösödött a válaszba.
- Annyi foga van- e a házőrzőnek, mint a gazdájának?
- Több, mosolyodott el a legény. Az embernek 32-őt ad a teremtő, a kutyának tízzel többet. A kutyusoknak általában 41 -42 foga van.
- Tied a lányom, és fele királyságom!- örvendezett, az öreg király.
- Ha szabadna nekem is kérdeznem egyet, s ha jó a válasz, ásókapa válasszon el minket. Jól gondold, meg királylány mit válaszolsz: minek örülnél jobban, amit ajándékba kapsz, vagy amiért megdolgozol?
-Sosem dolgoztam, még meg semmiért- jelentette ki elgondolkozva a királylány, de egyszer kaptam valamit, aminek jobban örültem, mint a gyémánt diadémnek, arany kösöntyűnek, és amig élek nem felejtem el.
-Mi volt az, királykisasszony?
-Kislány voltam még, amikor az egyik napszámos fia elém futott, amikor lovagolni mentem.
- És felsegített a lóra?
-Nem, azt nem tehette volna meg, mert ott voltak az inasok, akiknek az a dolguk, de pironkodva hozzám lépett, és elővett a zsebéből két összenőtt szárú, piros cseresznyét. Olyan volt, mint a fülbevaló, két száron csüngő rubint szem. A fülemre biggyesztette, de az egyik inas nagyot lódított rajta. A fiúcska nem sírt, de addig nézett vissza, amig kiért a kertből. Talán azt nézte, ott van- e a fülemen a függője. Ott volt. Sokáig megőriztem, mert a mi kertünkben is volt ugyan cseresznyefa, de nekem sosem jutott eszembe, hogy kiválasszam a legszebb szemű szárast, és a fülemre tegyem. Azóta sem felejtettem el, azt a mezítlábas kisfiut.
- Akkor jól nézz meg, mert én vagyok az. Mióta megláttalak, nem tudlak elfelejteni, és ígérem, hogy holtig hűen szeretni foglak, de egyet fogadj meg: te sokat tanultál, sokat tudsz, nekem is volt módom némi tudást szerezni, segítsünk hát vele azoknak, akik boldogan szívnák magukba a tudást, de nincs rá módjuk. Legyünk mi egy művelt ország, boldog királyi párja.
Megölelték egymást, és még ma is élnek, ha meg nem haltak. Egy biztos az országukban nagy változás ment végbe uralkodásuk alatt, mert az élet olyan, mint a mese: bármi megtörténhet, ha egy kisfiú letép két szem cseresznyét, és akármilyen éhes, nem eszi meg…
[/rkey]

MAGAMRÓL
84 éves vagyok, három fiam, hat unokám van. Kb. 3.000 - regényt,
novellát, mesét, humoreszket, szindarabot, jelenetet, stb. irtam. Húsz
bünügyi regényem, és 30 romantikus füzetregényem jelent meg a sok száz
mese, krimi, szerelmes, novella mellett. Peterdi Pál, -aki az első hat
bünügyi regényem lektorálta-, a magyar Agáthának nevezett. A
Betükincstár mottója: jó az, ami olvastat: A krimi végére tripla
csavar, a romantikus novellákhoz, remény, és a gyönyörités témaköre
TÉMÁHOZ-, az önvizsgálat, és a sosem múló SZERETNIVÁGYÁS, - a mesékhez
pedig az ARANY CSILLAGOK ártatlan csodavárása DUKÁL.
810 ÍRÁS, csupán- ÉLETMÜVEM
--EGYHARMADA. KELLEMES IDŐTÖLTÉST!
