Farkas Feri kutyának áll

Irta: Vigh Rózsa

Abban az évben farkasordító hideg volt. Így hívják azt a csikorgó fagyot, amikor az erdő, vagy a rét csendjét farkas ordítás tölti be. A farkasok fáznak, az ennivaló kevés, minden kőkemény, nem lehet vadászni, a farkas kölykök összebújnak az alomban, és ha szerencséjük van, anyjuk mesél nekik. Farkas Feri szereti a mesét, és a kutyává szelídült farkas meséjét napestig elhallgatná. Óh, ha egyszer ő is kutyává szelídülne, gazdája lenne, csak azt kellene szolgálnia, és ellátnák minden jóval.

Azon a télen az éhségtől beesett horpaszu farkasok merészkedtek le a faluig. Farkas Feri ugy gondolta, egy élete egy halála, ha élelmet nem is lel, hátha valakinek megesik a szíve rajta, hiszen amig a farkas: kölyök, ugyanolyan kedves, szeretnivaló, játékos is tud lenni, mint az ember gyereke. Feri álmodozott, és egyszercsak azon kapta magát, hogy egyedül van egy kert végében, és egy kisfiú fut feléje. El akart szaladni, nehogy megrémissze a gyereket, de minden tagja elgémberedett, ezért úgy határozott: lesz, ami lesz, jámbornak, és szelídnek tetteti magát, egy kisfiut nem nehéz becsapni.

Ugy is volt. A kisfiú felemelte az aprócska farkast, akiről persze azt hitte, hogy kutyus, és bevitte az istállóba. Nem, mert vele egyenesen a házba menni, mert tudta, hogy anyja nem igen fogadná be. Hozott ki neki zsíros kenyeret, egy tálkában vizet, és próbálta magához édesgetni leendő kisbarátját. Elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, a kis égből pottyant kutyust, nem engedi kiebrudalni. Őt kéri születésnapjára.

Hogy hogy nem, apja felhördült, amikor meglátta ölében a jövevényt.

-Fiam. hiszen ez egy farkas.

-Talán farkas kutya.

-Nem fiam, ez közönséges kölyök vadállat. Még jó, hogy nem mart beléd eddig.

-De hiszen olyan szelíd.

-Teremtőm, -visított az anyja- csak nem veszett?

-Nem-nyugtatta meg az apa, szelíd, mint egy bárány, mert át van fagyva, és van magához való esze. Nem akar éhezve megfagyni, inkább próbálkozik. Holnap beszélek az állatorvossal, de nem hiszem, hogy lesz az örökbefogadásból valami.

[rkey]

-Legyen, apu! – kérincsélt a gyerek.

És lett. Az állatorvos elmondta, mire kell vigyázni, mit adjanak neki enni, lehetőleg zárják be éjszakára, mert a falu kutyái széttépik, és egyebek.

Róka Ferinek csodálatos éjszakája volt. Tejet kapott, aminek izéről csak sejtései voltak, és befészkelte magát a puha szénába. Azt álmodta, hogy kutya lett belőle. Felébredvén el is határozta,  ugy viselkedik, hogy a gazdáék ne kergessék el, mert sokkal jobb szórakozás a gazdát védeni, körülugrálni, szeretni, mint élelem után caplatni, falkában acsarkodni.

Feri minden mozdulásra odafigyelt, ugy ugrálta körül gazdáit, mintha anyjának örülne, vagyis boldog farkas lett.

Történt egyszer, amikor már a szomszéd ebek is befogadták, ha kicsit tartottak is tőle, hogy valami fura vágy kerítette hatalmába. A gazdasszony csirkét vágott, és az az illat, a nyers hús szaga, szinte az eszét vette. A gazdasszony egy percre sem hagyta magára a főznivalót, így egy falat nem sok annyit sem tudott elcsenni belől. Az eselékeket a macska kapta. A gazda kikötötte, hogy semmi nyers húst nem adhatnak neki, nehogy feltámadjon benne a vadállat.

Mintha képes lenne parancsolni magának egy farkas, ha rájön a ragadozó ösztön. Alig várta, hogy a ház népe lefeküdjön, odament a tyúkólhoz, amelynek -sokszor láthatta- egy rigli, képezte a zárját, az orrával elfordította, és mint aki sosem evett, elkapta az első szárnyast. Tudta, hogy a tyúk az ijedtségtől, no és attól hogy álmában támadta meg, nem fog rikácsolni. Fél perc, és ha akarna se tudna.

Farkas Feri aznap este ugy belakott, hogy reggel forgott vele a világ. Tudta hogy ludas, ezért mindent megtett, hogy magára ne vonja a figyelmet. A gazdasszony észrevette, hogy eltünt egy tyúk.

-Valami ragadozó járhatott itt, menyét, vagy görény, csakhogy az nem viszi el zsákmányt, beéri a vérével. Farkas járt az udvarunkban. Ideje venni egy kutyát, olyat, amelyik megvéd az ilyen kártékony állatoktól.

- És mi lesz Ferivel? Nem biztos, hogy a kutya megtűri?

-Az már az ő baja. Farkas létére lehetett volna éberebb is, egy tyúk, az egy tyúk.

A kisfiú addig kérincsélte, míg pár nappal elhalasztották a kutya vásárt. Csakhogy Farkas Feri nem lett volna ordas, ha újra el nem kapja a nyers, véres hús iránti olthatatlan éhség. Olyannyira kínozta a vágy, hogy fényes nappal elkapott két, napos csibét a kotlós szeme láttára. Hiába jajveszékelt a kotlós, ment neki a kis farkasnak, a csirkék oda lettek.

Akkor már a gazdáéknál betelt a pohár. A kis farkas nem maradhat tovább a portán, mert amig semmi nem volt, ami őrködjön, nem volt semmi baj, és holtbiztos, hogy Feri a ludas.

A kisfiú hiába könyörgött, Apja fogta a kis farkast és elvitte a legközelebbi vadaskertbe, ahol befogadták.

Hazafelé a kisfiú szomorúságát látva, az apa így vigasztalta.

-Kisfiam, mi igazán mindent megtettünk, hogy a farkasból netán házőrző válhasson, de beláthatod, második esélyt még kapott, de semmi értelme. Nem tehet róla szegény feje, ő megpróbálta, de akiben ragadozó hajlam van, attól legjobb a három lépés távolság.

Farkas Feri két nap alatt megbarátkozott a vadaspark lakóival, és hálás szívvel gondolt volt gazdáira, akik adtak neki esélyt az elfogadható, és betartható követelményekkel járó, boldog életre. Bárcsak megértették volna a vinnyogásából, hogy bocsánatot kért tőlük,

A parkban hallotta, hogy akad olyan kutya, amelyik csirkét öl, tojást lop, ételt dézsmál, de azt elverik a háztól. Neki jobb sors jutott, hála a rátaláló, jószívű kisfiúnak, és szüleinek.

[/rkey]