A következő kis történetnek azt a címet is adhattam volna: hogyan lett: mindjárt Katiból, Máris Kati, hiszen mesém főszereplőjét az egész család Mindjárt Katinak hívta, mindaddig, amíg…

- Katika gyere ebédelni! – szólt ki anyu, az udvarra, a homokban játszadozó kislánynak.

- Mindjárt Anyuci, csak ezt a három tortát kiborítom, és megszórom a tetejüket, téglapor cukorral. Mi van ebédre?

- A kedvenced,… húsleves!

- Jaj, de jó, jaj de jó… sokat kérek anyuci… a húslevest grízgaluskával, nagyon szeretem! – ujjongott a kislány.

Anyu telemerte a tányért, és bement a szobába takarítani.

Kati kiborította a tortákat, gondosan megszórta valamennyit téglaporral, és befutott a konyhába. Megmosta a kezét, s az asztalhoz lépett. Tányérjában ott gőzölgött az illatos húsleves, közepén két – galambtojásnyi grízgaluskával.

[rkey]

- De hiszen ez még tűzforró – állapította meg csak úgy látszatra, és gondolta, amíg kihűl, addig megsüthet még 5 – 6 homoktortát. Azzal uccu, kifutott az udvarra. Az 5 – 6 tortából 8 – 10 lett, és annyira elmerült a játékban, hogy csak anyja hangjára riadt fel.

- Katikám! Te még mindig nem eszel? Teljesen kihűl a leves…

- Mindjárt megyek… az előbb még forró volt… már csak ezt az egyetlenegy tortát borítom ki, anyuci – mondta a kislány.

Úgy is volt. Ám, amikor a konyhában újra kezet mosott, és az asztalhoz lépett, majdnem kővé vált ijedtében. Tányérján két tyúktojásnyi, grízgaluska pöffeszkedett, és egy kanálnyi nem sok, de annyi levest sem látott körülöttük.

- Anyu… anyucikám… miért vetted vissza a levét? – szólt be panaszosan a szobába.

- A levét? De hiszen nem is voltam, azóta a konyhában, kislányom.

- Akkor hová lett?! – sírta Kati. – Kérek helyette másikat.

- Nincs több leves… az utolsó merőkanállal szedtem ki neked – mondta anyu, a tányérra nézve, és hirtelen elnevette magát.

- Mit nevetsz, anyu? Inkább mondd meg, hová tűnhetett el a levesem?

- Hova, hova? Hát megitták a galuskák – kacagott anyu.

- A galuskák?! – nyitotta kerekre a szemét Kati. – A galuskák inni is tudnak?

- Csak akkor, ha megvárakoztatják őket, márpedig ezeknek alaposan próbára tetted a türelmét. Nem kellemes dolog a várakozás kislányom, és te nagyon visszaéltél a türelmükkel.

- De hát, hogy tudnak a galuskák, leves inni?!

- Könnyen! Láttad, milyen kicsik voltak? Most nézd meg, mekkorára dagadtak… mert magukba szívták a levest. Úgy bizony.  Ezúttal leves helyett húsleves ízű grízgaluskákat eszel, és közben elgondolkozhatsz azon, hogy amikor hívnak, nem lenne-e jobb a „mindjárt” helyett, „márist” mondani?

Kati kényszeredetten nyelte a galuskákat, és azóta, akár

hiszitek, akár nem, ha szólitják, úgy válaszol: máris!

[/rkey]