A keserű orvosság

PÍsti megbetegedett, Anyu elvitte a doktor bácsihoz. Amig oda érnek elárulom, hogy Pisti nem volt amolyan nyim-nyám fiú, a sötétben sem félt, egyszóval bátornak ismerte mindenki. Az is volt, amig meg nem látta a doktor bácsit, de akkor olyan reszketés fogta el, hogy a foga is vacogott. Akár hiszitek, akár nem egy-egy injekciónál két embernek kellett lefognia, de amikor túl volt rajta azt mondta: semmi az egész, csak bolhacsípést érzett.

A doktor bácsi megvizsgálta, és két receptet irt fel. Anyu hazafelé kiváltotta a recepteket, és odakerült az éjjeli szekrényre egy jókora üveg kanalas orvosság, meg egy levél tabletta. A pirula még csak lement valahogy, mert anyu összetörte, mézzel keverte, és elmagyarázta, hogy a fehér por elfújja a didergető lázat. De a folyadékkal sehogysem boldogultak.

- Jaj, de rossz szagú, nem bírom lenyelni- olyan keserü!-nyügösködött a gyerek.

-Kényeskedsz fiam-, jelentette ki anyu. A gyereknek felirt kanalas orvosság nem, lehet keserű. Ha legközelebb nem nyeled le egyszerre az evőkanálnyit, megkérem a doktor bácsit, adjon helyette injekciót.

Anyu kiment, Pisti pedig csakhamar mély álomba merült. Csak. Lázálom lehet olyan összevissza, amilyet Pisti látott.

-Ejnye-ejnye, te kis butuska te- hallott egy dörmögő hangot az ágya mellől- miért nem nyeled le a kanalas szirupot. Nem akarsz meggyógyulni?

- Ki az? Ki szól hozzám?

-Én vagyok a keserűnek mondott orvosság- emelte meg a dugóját a jókora üveg, mintha valami kalappal köszöntötte volna a kis beteget.

- Eddig még minden gyerek lenyelt. A nálad kisebbek is.

- Én is lenyellek..ezentúl lenyellek, mert szeretnék mielőbb meggyógyulni-szepegte Pisti.

-Na jól van, hiszek neked. Tudod, nem akarok pocsékba menni, hiszen nem két fillérbe, és nem egy karnyújtásnyi fáradtságába kerültem sok-sok embernek, mire eljutottam hozzád. Hatféle gyógynövény kivonatából kevertek. A gyógynövényeket fájós derekú nénik, bácsik gyűjtötték az erdőben, a réten, és sok egyéb hatóanyagot kevertek hozzám a gyógyszergyárban, amelyeket messze földről hozattak, és nem is olcsón. Nem azért állok itt az éjjeliszekrényen, hogy nézzem a kinlódásod, később pedig a szemétbe kerüljek. Nagyanyám sokszor mesélte, hogy régen a gyerekekkel nem törődtek ennyire. Boldogan bevették volna a legkeserűbb orvosságot is, ha lett volna. Egyik nagybátyámtól hallottam, hogy egy nagymama petróleumot csepegtetett kristálycukorra, azt nyelezte le unokájával, hogy kínzó köhögését enyhítse. Elgondolhatod milyen íze lehetett, a kisfiú mégis lenyelte, pedig nem is használt. Bizony csak afféle kuruzslás volt, a szegénység kényszere, a tehetetlen próbálkozás. Ha igazán bátor fiú vagy, még grimaszra sem rándul az arcod, mikor lenyelsz. Figyellek, figyellek, duruzsolta az orvosságos üveg, és Pisti kinyitotta a szemét.

Anyu állt az ágya mellett, kezében a kanál orvossággal.

-Úgy-e lenyeled? Cukrot is hoztam, utána bekapod!

-felesleges. Kibírom a nélkül is- mondta Pisti, és a kanál egy-. kettőre kiürült. Pisti arca pedig az enyhe kis grimaszból mosolygósra derült.

-Nem is volt olyan borzasztó…